Dear Diary,

mostanában nem ment jól az akadályok vétele, és emiatt - sajnos - tegnap már éreztem, hogy elértem a hat hetes mélypontot az energiaszintemet illetően.
Sok, sok tényező játszott szerepet a dologban. Ha rangsorolni akarom őket, az első helyen mindenképp a megfelelési kényszer áll. A megfelelési kényszer, ez úton Nagy Fal jogos elvárásának. Ugyanis kötöttünk egy szóbeli megállapodást arra vonatkozóan, hogy ő hozzájárul az autóm javíttatásához, én pedig forgalomba helyeztetem újra, mire jön, hogy ne kelljen autót bérelnie. Így mindenki jól járhat.
Sajnos, megállapodásunkat nem sikerült betartanom, mert a magyar hatóságok hozzáállása kritikán aluli, és két munkanap nem volt elegendő arra, hogy Banduci ezt elintézze.
Én meg nem tudtam elszabadulni a munkahelyemről, mert Morgó az elmúlt három napban vajmi keveset volt bent, ráadásul féléves zárás is van.
De vasárnap este leszáll ez a nyüves gép, és ki kell menni elé a reptérre, aztán peig használatba veszi az autót, én pedig imádkozhatok, hogy mikor veszik le a két éven át féltve megőrzött rendszámomat - ráadásul az én hiámból.
Innen szép veszíteni, vagy hasonló...
Mindenesetre Banduci felvetetett egy panasz jegyzőkönyvet az Okmányirodában arról, hogy az ő sz@rakodásuk az oka a dolognak, nem tudom, hogy ez elég lesz-e a yardnak. :(
...no tehát, az ezzel kapcsolatos tehetetlenség érzése elég sok energiámba került. Ez a Zügy már hetek óta húzódik, terjed és kumulálódik, kezdve a nagyjavítás után előkerült újabb hibákkal (Anyuci, Juci néni tízévesautó-betegséget kapott, most sorban meg fog rajta hibásodni minden - mennyire jó nekem, kisfiam...), folytatódott a végrehajtók szívózásával (menjetek a jó édes ..., ki van fizetve minden! De nincs! De van! ...akkor leegyeztetjük, napok kérdése egy februári befizetés lecsekkolása így júliusban...) és befejeződött az okmányirodai teszefoszasággal (fel kell hozni az iratanyagot az irattárból, de az már bezárt, bár a félfogadás még három óra hosszát tart igazság szerint, jöjjön vissza - nem, nem hétfőn, akkor majd szépen előkeressük, kicsit ülünk rajta, és keddre kitaláljuk a tutit, mert hasítunk, mint az expresszvonat, tehát, ha szerencséje van, akkor kedden meg is oldódik a csütörtök óta intézett ügy).
Azt tudom, hogy a fentiek függvényében én mégiscsak jó könyvelő vagyok.
Engem a főnököm páros lábbal rúgna ki, hogy győzve szállok, ha így állnék a munkához, ez bizonyos...
...
Mindezen stresszek kellős közepén elkövettem egy súlyos hibát (ez is jelzi, hogy energiaszintem lecsökkent, támogatásra lett volna szükségem - és ilyenkor még én is hajlamos vagyok embertársaim felé tapogatózni, pedig az elmúlt évek már megtaníthattak volna arra, hogy egyetlen tiszta forrás van, ami számolatlanul adja az energiát és nem kéri vissza: a Természet... jobban kell figyeljek a jövőben arra, hogy ilyen hibát ne kövessek el). Némi indirekt virtuális kommunikáció után mégiscsak felhívtam az én drágaságomat, közel egy hónap után, hogy megkérdezzem, mi van vele, mert nem igazán tetszett az az orvoslátogatós bejegyzés.
...még arra is ráálltam, hogy pénteken meglátogatom...
Erre másnap tele volt az üzenőfala régi fényképekkel az elhunyt kedvesről. És valami olyan szöveggel, hogy ő már csak az emlékeinek él.
Mondjatok, amit akartok, nevezzetek szőrösszívű, undorító szemétládának, ...de én ezt nem bírtam cérnával.
Egyrészt: annyi, de annyi bajom volt a saját életemben, hogy nem hiányzott még ez is... nagyon nem. Az ember kicsit kikapcsolóni jelentkezik fel a netre, nem azért, hogy még ott is belerúgjanak.
Mert ez igenis, felért egy rúgással.
Drágaságom az előző hetekben/hónapban visszafogta ilyen irányú aktivitását. Bezzeg most, egyszeriben fontos volt az arcomba tolni ezeket a képeket.
Lehet, hogy tudat alatt még mindig lelkiismeret-furdalása van a kettőnk kapcsolata miatt, és ez jön így ki? Így kér bocsánatot? Vagy velem akarta közölni, hogy nehogy elfelejtsem, hogy ki a ló, és ki a szamár? (Ez irányú eszmefuttatását két évvel ezelőttről - legalább nem kell gyalog járni - egy életre feljegyeztem a "hímek bunkósága" feliratú rekeszbe a kis fejemben).
...erre azt mondaná, hogy én kombinálom túl a dolgokat, és még az is lehet, hogy igaza van (bár, egy szakvizsgálat ez esetben mérvadóbb lenne, mint az Ő véleménye) - a lényeg nem ez, hanem az én érzéseim.
Konkrétan azt éreztem, hogy ismét vizuális bántalmazást szenvedtem. Mint, mikor lefaragott a fürdőruhás képemből itt-ott, vagy mikor átküldte a nagybetegségem idején készült fényképet, hogy úgy kellene kinéznem... még jó, hogy koporsót nem ollózott mellé. Méreteset, fazonra igazítottat.
...mindegy. Nekem erre nincs szükségem, sem most, sem a jövőben. Azt hiszem, eljutottam a tűréshatáromra, reakcióm önmagam előtt is világossá tette számomra, hogy nem megy ez tovább. Egy centit se.
Részemről kész, vége, lezártam. És ha a másik fél hétfőig nem törli FB státuszunkat, akkor én fogom megtenni.
Mert már úgysincs mögötte tartalom.
...
Mindenesetre nagyon rám fog férni a nyári szabadság, sajnos még a jövő hét is munkásan fog telni - be kell fejezni a riportokat, és utána nyakamon a bérszámfejtés is. Szabadságra csak jövő péntektől jöhetek - tehát még négy nap kitartás.
Most meg nekiállok rendet tenni az itthoni káoszban.
Vásárolni is kell.
Pedig legszívesebben csak heverésznék a napon.
Az kellene most. Gyűjteni egy kis természetes energiát. Rám férne.