16 év zoknimosás

"Zöld pántlika könnyű gúnya
Virágom, virágom
Mert azt a szél könnyen fújja
Virágom, virágom.
De a fátyol nehéz gúnya
Virágom, virágom
Mert a bánat földig húzza
Virágom, virágom."

(A kedvenc népdalom. Nem véletlenül. Tudtak valamit a régiek, hiába...)

...ma olvastam Bihari Viktória írását Facebook-on, mely szerint a szingliség ciki, és hogy ő ezzel szemben mi is szeretne lenni, azt így foglalja össze:

"Én mégis pótolhatatlan NŐ akarok lenni, koszos zoknikat görnyedt háttal mosó, iskolatáskát pakoló biztonságos és lágy öl, aki meleg vacsorával várja haza a férjét."

Én ezen az egész írásműn kissé kibuktam. Lehet, hogy szerencsésebb vagyok, mint ez a hölgy, mert 16 évig az lehettem, amit neki 37 év alatt nem sikerült elérnie - sőt, bizonyos elemek, főleg az iskolatáskával kapcsolatosan, ha megváltozott formában is, de még kísérnek - de én ezt nehezen tudom megemészteni. Mármint nem azt, hogy neki ez a pillanatnyi életcélja (legyen ez az ő baja, én már túl vagyok ezeken a körökön), végül is, minden ma élő nő életében van egy - hosszú - időszak, mikor lényegében a családja cselédje. Nem biztos, hogy ennek feltétlenül így kellene lennie, én egyre inkább a terhek megosztásán és a partnerségen alapuló, modern családmodell elterjedésében bízok - nyilván nem fog ez egyik pillanatról a másikra bekövetkezni, generációk jönnek-mennek, mire megérkezik ez a változás - de el fog jönni. Ezt, mióta volt "szerencsém" két generáció férfi tagjait is megismerhetni, biztosan merem állítani. ...és azért, ha nem is olyan közelről, de láttam már az utánunk botorkáló fiúkat is: generációról generációra veszítenek valamit a hagyományos férfiasságból, (ez mondjuk szomorú mellékhatása a dolgok ilyentén alakulásának), de változik a párkapcsolathoz való hozzáállás, a munkamegosztás, stb. A változás üteme persze rajtunk, nőkön is múlik: mit szeretnénk mi a kapcsolatban? Mert ha cselédek szeretnénk lenni, hát az urak ebben nem fognak minket megakadályozni, ebben bárki bizonyos lehet. A változásnak a fejekben kell elkezdődnie: és nem csak a férfi fejekben, hanem a női fejekben is. Nem egyszerű, és nem megy egyik napról a másikra, hisz évezredes mintákat kell átalakítani, de meg fog történni.
Érdekes ezt látni, és nem is irigylem ezekért a változásokért a maiakat: a régi keretek leomlóban, új támpontok pedig nincsenek. Nem csoda, hogy egy ilyen Conchita nyerni tudott a dalfesztiválon.

De térjünk vissza a ciki szingliség meghatározásra.
Szerintem ez egy gondolkodásbeli csökevény. Elítélése egy embercsoportnak. Előítélet.

Sokféle egyedülállóság van. Néhány az említett írásműben is megtalálható. De korántsem az összes. És a szösszenet írója szerint az egyedülállóság ténye a ciki,... az a nagy baj, hogy az egyedül álló nők többsége ezt el is hiszi, és ettől be is pánikol. Ezért nem szerettem ezt az írást... elolvassa az emlegetett 42 éves özvegy Tóth Jánosné Galgahévízről, aki három műszakban dolgozik, és elhiszi, hogy ő kevesebbet ér, mint azok a kislibák, akiknek sikerült gazdag pasit fogniuk - pedig az igazság pont ennek az ellenkezője. A cikkíró?...ő tudja, hogy a saját egyedülállóságát miért érzi cikinek, ezt csak egy pszichológus tudná megfejteni, talán túlzott megfelelési kényszer van a háttérben. Nem tudom. De kikérem magamnak, hogy engem, és özvegy Tóth Jánosnét cikinek nevezzen egy ostoba és meggondolatlan liba.

Én négy évig küzdöttem ezzel a kisebbrendűségi érzéssel. Négy évig, közben háromban még a tényt is tagadtam, hogy egyedülálló vagyok. Tudjuk: bármikor képes vagyok párkapcsolatot vizualizálni oda, ahol nincs... csak, hogy ne kelljen szembesülni a valósággal.

Végre eljutottam odáig, hogy élvezni kezdtem az egyedülállóság - tagadhatatlanul létező - előnyeit. Például, a éppen a cikkíró által hőn vágyott cselédsors végét. Hogy elkezdhettem azon gondolkozni, hogyan valósítsam meg a régi, elfojtott álmaimat. Hogy én osztom be az időmet, pénzemet, energiámat.
Épp kezdtem ráébredni arra, hogy a szingli annyival több az egyedülállónál, hogy felismeri és értékeli a saját értékeit. És nem kesereg azon, ami nincs, hanem hálásan és örömmel fogadja, ami megadatik.

Az önbecsülés a lényeg.

És akkor jön ez a cikk. Ráadásul egy nő tollából.
Kisanyám, menj el pszichológushoz.
Mielőbb.