Kati baba

Kati babát nagymamám kolléganőjétől kaptam. Utólag nem vagyok biztos benne, hogy mindenképp nekem akarta adni, de szegény nem tehetett mást: túlságosan nagy szerelem volt ez kettőnk között első látásra.
Egyszerűen éreztem, hogy Kati baba is azt akarja, hogy én legyek az "anyukája".
Még óvodás voltam, azt hiszem. Abban az időben nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy időben ágyba kerüljek, pont ezért volt olyan különös az a nap, amikor meglátogattuk Nagymamám régi kolléganőjét. Hiszen este, sötétben én akkoriban csak nagyon ritkán lehettem utcán, és mindenképpen nagyon ritka alkalom volt, hogy idegeneket is lássak.
Aznap azonban ez történt.
Hiányosak már a filmkockák a fejemben erről az eseményről, de emlékszem, hogy kedves, ősz hajú, kontyos néni vezetett be minket az - akkori fogalmak szerint is régies - nappaliba, ahol minden csupa visszafogott szín, a kanapé karfáján csipketerítők - furcsa világ volt ez számomra, aki otthon ennél jóval "lazább" körülmények között élt.
Az állólámpa sárgás fényt árasztott, és ettől az egésznek mesebeli hangulata támadt. Leesett állal - kicsit talán az álmossággal küzdve - vettem szemügyre az elfoglaltságul felkínált babákat. Sosem voltam nagy babázós, szívesebben játszottam fiús játékokat - ám Kati szinte megszólított.
Haja meghatározhatatlanul hamvas szőke, (akkor még hosszú volt, csak később döntöttem úgy, hogy Kati egy modern nő, akinek a rövid haj sokkal jobban áll), arcocskája kedves - a magam módján szinte beleszerettem Kati babába, nem tudtam volna meglenni nélküle a továbbiakban. A vendéglátónk alighanem észrevette rajongásomat, mert búcsúzáskor (fájdalmas tekinteteket vetettem Katira...) mosolyogva kérdezte:
- Szeretnéd, ha a tiéd lenne?
Csak bólintani tudtam. A néni pedig mosolyogva nyújtotta át Kati babát, akit azonnal magamhoz szorítottam.
Hogy hosszú ideig vele aludtam, azt ugye, nem kell mondanom.
De Kati baba nemcsak ebből a szempontból érdekes.
Mikor megtanultam olvasni (ez nálam nagyon korán bekövetkezett, még nagycsoportba jártam), elkezdett zavarni, hogy szegény "kislányomnak" csak egy szál ruhája van.
Ekkor nyomta a kezembe édesanyám a Szabás-varrás című könyvet, melyből alapfokon, és kicsiben, elkészíthettem Kati baba méreteire a megfelelő sablonokat és elkezdődött a ruhavarrás. Aprócska anyagmaradékokba szerettem bele, ezekből készültek a "költemények"...
Tíz éves koromra Kati babának komplett ruhatára volt, kötött kabátka, hozzáillő kötött kalap, nadrágok, pörgős szoknya, felsők - csini csaj lett belőle. A hajviselete is modernizálódott - bár volt idő, mikor ezt kicsit megbántam, akkor tudatosult bennem, hogy ellentétben velem, neki nem nő újra a szép hosszú haja.
Mindenesetre nem áll rosszul neki a rövid, és az új ruhákban sokkal kecsesebben festett, mint a korábbiakban, így elégedett voltam az eredménnyel.
...
Ma Kati baba a bátyám macijával együtt édesanyám álmát őrzi - ők maradtak emlékül neki, akkor is, ha mi messze járunk...
Charlie: Könnyű álmot hozzon az éj