Azok a hetek, amikor hajtottam, hogy kész legyek minden zárlati feladattal, és mindennek a tetejébe az egy hét, amikor szinte magamon kívül voltam, nagyon meglátszik a kerten és minden egyéb dolgomon.
Hideg és csapadékos volt ez az időszak. A cseresznyevirágok úgy fagytak el, mint az én szép reményeim. Az idén nem lesz a két nagy fán egy szem cseresznye se. A kicsi később nyílt pár nappal, abban még bizakodok, hogy csak részleges a fagykár.
A sárgabarackot sem fogjuk az idén megkóstolni, és ez nem a kis fa hibája. Ő igazán mindent megtett.
Ami az almát illeti, - nem azért, hogy dicsekedjek, de tényleg értek a jelek szerint a metszéshez - rengeteg virágot hozott, és teljes nyílásában gyönyörű volt mindkét fa.
Ezzel együtt, sokáig nem volt ihletem a fényképezéshez. Színtelennek láttam a világot. Olyan érzés ez, mintha a lelkemet is fagykár érte volna.
Talán most tartok ott, hogy sarjadnak az elfagyott szövetek helyén az első, újra élő részek.
A tegnap reggelünk nagyon szép volt... az egyik legszebb reggelem, azt hiszem. Pedig nem történt semmi nagy dolog. Csak egyszerűen jó volt.
Este a patakparti villamosról sikerült megpillantanom kacsamamát, aki kis csemetéit tanította úszni. Állt egy zsombékon, körülötte barna mintás gyerekei úszkáltak, a zsombék gyönyörű élénkzöld volt a kacsák barna tolla mellett.
És ennek megörültem.
Újra látom a színeket! Ez nagy dolog.
Sajnos, mire eszembe jutott, hogy elővegyem a telefont, a villamos tovább indult.
Lassan járódik be újra ez a feltételes reflex, azt hiszem.
Mindenesetre hoztam Nektek almavirágot, az Infoparkból egy szép díszfácskát, (pár napja készült képek), és azt hiszem, a következő bejegyzésben megmutatom Nektek a tavaly ősszel, a Feneketlen-tónál készült képeket is. ...még mindig tetszenek.
Lionel Richie: Hello
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.