Lájk

Digitális bennszülött fiam távolról sem ugatja a matematikát. Előjelek, zárójelek, másodfokú egyenlet, egyenlőtlenség... siralom. És mikor mondom neki, hogy mit kellene tennie, csak néz rám a szokásos bociszem-nézéssel, és csak kóstolgat engem gondolkodás helyett. Tehát nem rendeltetésszerűen használja a fejét... (Na jó. Néha képes rá. Javul a helyzet. Reméljük.)

Múltkor olvastam (kommenteltem, közzétettem Facebook-on :D) egy érdekes véleményt arra vonatkozóan, hogy a mai gyerekek "digitális bennszülöttek", ami azzal jár együtt, hogy teljesen más, sokkal vizuálisabb módon fogadnak be és dolgoznak fel információkat.
Az írás címe: "Elbutul a Facebook-nemzedék" volt. Ezzel kapcsolatosan annyit jegyeznék meg, hogy az elbutulás jóval előbb volt, mint az FB, ez elkezdődik már egészen pici korban, mikor először akad fönn a szemük a TV-re, a rettenetes C-betűs és egyéb mesecsatornák nézésével. Később jönnek a számítógépes játékok, kezdve az ártatlannak látszókkal, haladva az egyre komolyabban kidolgozott virtuális rettenetesek felé, melyek közül némelyik egészen komoly függést alakít ki az ifjúságban - itt mesélhetnék arról, hogyan szippantotta be az én okos nagy fiamat a WOW világa. (Igen, ebbe a játékba már volt, aki belehalt...)
Akik azután ezen is túlesnek maradandó károsodások nélkül, azok a viszonylag egészséges lelkű ifjú (és kevésbé ifjú) emberek kötnek ki a chat- és közösségi oldalakon (a társkeresőről nem is beszélve) és ezt a függőségi viszonyt számtalan módon igazolják önmaguk és szűkebb környezetük előtt. ...némelyik önigazolással én is tudok azonosulni (sajnos...???)
Ezek a "szabadidős tevékenységek" úgy veszik el az élettől az időt, mint korábban a TV. Mostanában, hogy keretek közé szorítottam ez irányú szenvedélyemet, "csak" a korábbi szokások szerint TV előtt töltött időt veszi el tőlem. Ez még menthető is (legalábbis az olvasatomban). Hiszen kinek ne kellene egy kis kikapcsolódás néha? ...persze, ez is bizonyos fokig korlátozza az embert. Már úgy értem, a saját érdeklődésének keretei közé. Hiszen, mivel interaktív kikapcsolódási formáról van szó, az ember maga választja meg, milyen tartalmakkal bombázza szürkeállományát.
Hogy ez jobb, vagy rosszabb, mint mikor más a műsorszerkesztő? Ezen szoktam néha tűnődni. Egyrészt, a médiának nevezett iparág is egysíkú, a maga módján. Sok borzalom, még több politikai és közgazdasági nyűglődés, néha kis humor, az alacsony barázdáltságú agyvelőknek szánt celebshow-k, unalomig ismételgetett takarékos filmek. Ráadásul a szerkesztő ízlése nem feltétlenül van összhangban a tiéddel. Te, mondjuk, nem vagy kíváncsi arra, hogy lelőtte, megkéselte, felrobbantották (minek ment oda?). De esetleg kíváncsi vagy valami másra. Pl.: kinyílt, virágzik, kizöldült. Vagy: kihímezte, megszőtte, összevarrta. De akár (hogy a fiúk számára is tetsző dolgot emlegessünk) kifogta, beakasztotta, fenekezett. ...Ez utóbbi igények kielégítésére vannak (lennének) a tematikus csatornák. Azokkal viszont van egy súlyos baj. Mivel üzleti elven szerveződnek, a francokat se érdekli, hogy tudsz-e pl. halat fogni. Csak az a lényeg, hogy kívánd meg a remek felszereléseket és rohanj megvenni őket...
Tehát visszatérve az elbutuló nemzedékhez: tudomásul kell venni, hogy megváltoznak az információszerzési és kapcsolattartási szokásaink. Ehhez kell igazítani az oktatási rendszert, ez a jövő pedagógiájának a legkomolyabb kihívás.
Ma hozzáolvastam a fenti témához egy blogban a közösségi oldalak használatával kapcsolatban. Szerintük az indirekt kommunkiáció (megosztás, lájk) inkább a gátlásosabb, szorongóbb személyiségek, míg a közvetlen chat a nyitottabb, kommunikatívabb emberek szokása.
Hogy őszinte legyek, én az előző társasághoz tartozom. Ezért jó bloggerkedni, és ezért tetszett az RV napló: szóba állhattam emberekkel, mégsem volt túl közvetlen a kommunikáció. ...attól a lelkem mélyén már irtózom. De ha őszinte akarok lenni, az irtózat előbb volt, és csak aztán jött az indirekt kommunikáció. (Mert az ember mégiscsak vágyik a jó szóra... ez is egy furcsa paradoxon.)
Összességében az internet kínálta lehetőségek egyrészt rendkívül hatékonnyá teszik az információszerzést és a közösségi életet (egy percig sem éreztem magam magányosnak, amíg várt az RV minden este és rajta a "digitális barátok"... pedig mennyit, de mennyit voltam egyedül... ez Holdkór egyik furcsa mellékhatása..), másrészt teret és módot ad kényelmi szolgáltatásaival az elszigetelődésre (az arra amúgy is hajlamos egyének esetében).
Ami az ifjúságot illeti, az oktatásnak lenne kiemelt feladata megtanítani részükre az internethasználat intellektuális aspektusait (mert szép számmal vannak ilyenek), talán külön tanmenet (uram bocsá', tantárgy, vagy szakkör keretében) alapján, kezdve az információszerzéssel, a digitalizált irodalom használatával, a természettudományok digitális oktatásával, folytatva a közösségi oldalakon való megjelenéssel, a biztonsági kérdésekkel, gyakorló feladatokon keresztül, hogy könnyebben eligazodjanak a virtuális térben.
Az ilyen felnőtt-de-befordult emberek számára pedig, mint amilyen én is vagyok, az egyetlen terápia, hogy meg kell próbálni élményeket gyűjteni a virtuálison kívül is. Még akkor is, ha ez - a korlátozott lehetőségek miatt - elég nehéz.

Szájbergyerek