Városi fák

Ma városi fákat hoztam Nektek. És hozzájuk Kosztolányi versét. A kedvenceim egyikét. Tudjátok

Kosztolányi Dezső: Üllői-úti fák

Az ég legyen tivéletek,

     Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
     ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
     Üllői-úti fák.

Másoknak is így nyíljatok,

     Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
     az est óráin át.

Ne lássák a bú ciprusát,

higgyék, örök az ifjuság,
     Üllői-úti fák.

Haldoklik a sárgult határ,

     Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél busan dúdolva jár,
     s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjuság?
Feleljetek, bús lombu fák,
     Üllői-úti fák.

...ugyan nem az Üllői-úton készültek a képek, de talán ezt elnézitek nekem...