Egy kedves blogger társunk naplóját időről-időre el szoktam olvasni. Mint személyesen érintett, gyakran foglalkozik írásaiban a mozgássérültek helyzetével, ami ebben az országban még amikor viszonylag "rendben" mentek a dolgok, akkor sem volt rendezettnek mondható.
Mivel a bátyám fél lábát is amputálták térd alatt néhány évvel ezelőtt, kissé a családunk is érintett ezekben a kérdésekben.
Azt, hogy minden évben berendelték őt felülvizsgálatra, azt szokásos, fanyar humorával úgy aposztrofálta: megint mennem kell, megnézik, kinőtt-e a lábam.
Nem, nem nőtt ki. Sajnos az ember lába nem gyíkfarok, hogy újra nőjön. Viszont SZTK alapon általában csak a legolcsóbb, vacak, idejét múlt segédeszközök állnak rendelkezésre, amik nemhogy a teljes életet, de még a minimálisan szükséges helyváltoztatást is csak nagyon nehezen teszik lehetővé. Ez már a jelenlegi "racionalizálás" előtt is így volt. Sajnos.
Már jó pár éve annak, hogy az egyik kórházas sorozatban az egyik fiatal orvos balesetet szenvedett, és szerepe szerint elvesztette a lábát.
Persze, hogy emiatt nem rokkantosították, nem kellett kegyelemkenyéren tengetnie fiatal éveit.
DE! Olyan művégtagok álltak rendelkezésére, melyekkel nemhogy a munkáját el tudta végezni, hanem sportolni is tudott.
Hja, kérem, ezek az eszközök sok pénzbe kerülnek. És mostanság nemcsak a rokkant nyugdíjat, de a gyógyászati segédeszközök eddig is szűkös lehetőségeit is tovább kurtítják.
A mozgássérült meg haljon éhen, ha már van olyan dőre, és nem tud új lábat növeszteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.