mostanában kissé mostohábban bánok Veled. Már hetek teltek el, és sehol egyetlen mélyenszántó bejegyzés - leszámítva esti fecsegésemet nőkről, férfiakól, kommunikációról - de igazából az ott közöltek is csupán, mint a visszhang, gyűrűztek át a lelkemen.
Pedig az élet nem áll meg - legfeljebb a hangsúlyok tolódnak el egyik feladatról a másik irányába.
Mostanában nagy erőpróbára készülök - igazából hónapok óta gyúrok rá, és - bár közeleg az ideje - de még most sem vagyok bizonyos benne, hogy sikerülni fog. Több tényező szerencsés összhatása szükséges hozzá, valamint további, nyomorúságban tengetett hónapok.
A nagy dolog, amire készülök, nem más, mint megszabadulni egyszer és mindenkorra kedvencEmtől.
Gyönyörű szép ajándék lenne szerencsétlen, lestrapált Juci nénémnek - kilencedik születésnapjára tehermentes lehetne. (Kilenc. Nem három, mint nyugaton, nem öt, mint a válság előtti tervek szerint - KILENC.)
És még most sem bizonyos, hogy sikerül.
Nem bizonyos, mert nem szívbajos társaság, akikkel szemben állok (hogy úgy mondjam, undorító, mocskos banda - ez itt a reklám helye), és nekem eléggé korlátozottak már a lehetőségeim, hogy ezt a nagyfokú mohóságot kielégítsem.
Mindenesetre azzal az erőfeszítéssel, amit ez a mutatvány igényel tőlem, a hátra lévő egyéb, kisebb tartozásaimat jószerével letudhatnám.
De mindegy, már elhatároztam a dolgot hónapokkal ezelőtt, és most, hogy közeledik a kitűzött idő, naponta kétszer-háromszor is átszalad az agyamon a matematika: ezt innen oda, azt onnan ide, itt még szorítunk, onnan elveszünk, azt meg átütemezzük... és akkor talán, de akkor a következő hónappal mi lesz... jajj.
De, ha ezen túl leszek, akkor már tényleg túl leszek a kétharmadán. Mármint a kisebb tételek második harmadán... igen, lesz még egy ehhez hasonló kör, csak előbb újra össze kell szedni kicsit magamat.
Illetve: azokat talán jobban el lehet már osztani a téridőben.
Nem tudom.
Most erre a tételre kell koncentrálnom, mert sok múlik rajta.
Főleg az önértékelésem.
...
Így aztán a kerttel sem nagyon foglalkoztam még - talán nem csoda, tekintettel az elmúlt napok időjárási viszontagságaira és remek fizikai állapotomra.
Tulajdonképp, a tavalyival ellentétben, nincs is olyan nagy indíttatásom rá, hogy csodát tegyek kint.
Természetesen a fáimat meg fogom metszeni, és almafa nem marad permetszer nélkül - de nagyjából itt be is fejezem az idei kertészkedést.
Ennek több oka is van.
Az egyik, hogy mostanában kisebb lángon lobog bennem az életerő - jó, már nem szédülök állva, mint mikor a doktornő rám ijesztett, de még mindig nem nyertem vissza a fizikai erőmet teljesen (jó eséllyel addigra nyár lesz, és örülhetek, ha ennyivel megúsztam a dolgot).
A másik, hogy hátha jövőre már bővülni fognak a forrásaim a környezetem rendbe tételéhez.
A harmadik a kutya jelenléte, aki - bár nagyon aranyos - de teljesen összeegyeztethetetlen a kertészkedés fogalmával. Nekem meg nincs kedvem fölöslegesen bosszankodni.
...
Van az életerő csökkenésének pozitív oldala is.
Ma már nem vágyom különösebben semmire.
...
És ez jó. Békés állapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.