Esti fecsegés - a kommunikáció

A ma estémet Soma Mama Gésa előadásán töltöttem, mintegy 480 nő és 5 férfi társaságában (ez is mennyire jellemző...), a férfi-nő kommunikáció volt a téma, és én nagyon élveztem.
Remek volt a tematika, az előadás csak épp annyi populáris elemet tartalmazott, ami a figyelem ébren tartásához megfelelő, de még nem csap át közönségesbe... igen, Soma egy  értelmes nő (valamiért még a legvadabb megnyilvánulásainak időszakában is annak tartottam, és nem kellett csalatkoznom ebbéli hitemben.)
Több olyan téma is terítékre került, melyeken nem kevés gondolkodni valóm van. Talán ez volt az oka, hogy az első pár perc után elővettem az angol füzetemet és jegyzetelni kezdtem. Anélkül, hogy ez kötelező lett volna.
A most következőkben ezzel a betűtípussal a témavázlatot, elhangzott dolgokat, dőlt betűvel pedig a saját hozzá kapcsolódó gondolataimat jegyzem le.
Tekintsük önpszichológiai foglalkozásnak. ...bár annál talán több.
Egy igazi esti fecsegés következik.
...
A férfi-nő kommunikációt röviden és velősen alábbi tényezők határozzák meg:
- társadalmi tényezők
- pszichológiai tényezők
- hormonális tényezők
- érzelmek

A társadalmi tényezők közül a normák, az ezek által diktált szerepek és a szerepek által meghatározott kommunikáció volt téma. Ezen belül Soma kitért arra, hogy a kommunikáció kezdetén az abban részt vevő felek feltérképezik, hogy kivel kommunikálnak, kialakul egyfajta közelség/távolság, alá/fölé/mellérendelt viszony, üzleti vagy magánjelleg... vicces szituációkat tud szülni, ha a felek egyike menet közben jön rá, hogy beszélgetőpartnere nem is az, akinek gondolta. :)
Az alá/fölérendeltséghez kapcsolódóan, a férfi-nő viszonyra tekintettel, Soma elmondta, hogy korunk a patriarchális társadalom lebomlásának időszaka. A nők, egy amerikai közmondás szerint, "úgy törnek fel, mint az olaj". A felsőoktatásban tanulók 64%-a az elmúlt 10 évben Magyarországon is stabilan hölgy, és minden iskolatípusban a nők teljesítenek jobban, már általánostól kezdődően..
Ennek okául Soma a nők eddigi alárendelt szerepének megváltoztatására irányuló, évezredek óta elfojtott törekvések kibomlását tartja.
Szerintem ez a mai világ egyszerűen lépéselőnyhöz juttatta a nőket. A gyerekszülések számának csökkenése, a háztartási gépek és a magas feldolgozottságú élelmiszerek elterjedése mind-mind felszabadított energiáikból, melyeket most teremtő célra használhatnak, így adván élő cáfolatát az évezredes téveszméknek, melyek szerint a nők nem elég intelligensek, nem elég kreatívak. Dehogynem. Sőt. Legfeljebb másképp. Nekem pl. meggyőződésem, hogy a statisztikai átlagot tekintve a nők teljesítenek jobban. Nem csupán a képzettségek, de a munkavállalási hajlandóság, az otthoni teendők menedzselése és még számtalan olyan terület van, ahol az átlagos nő klasszisokkal jobban teljesít, mint az átlagos férfi. Ugyanakkor azt is látom, hogy a férfiak között sokkal nagyobb a szóródás. Értsd: egy kiemelkedő férfi még a mai napig is kiemelkedőbb tud lenni, mint egy kiemelkedő nő. (De hajléktalan nőt is sokkal kevesebbet látni, mint hajléktalan férfit. A női populáció sokkal homogénebb, már ami a kvalitásokat illeti.)
...kár, hogy olyan rendkívül kevesen vannak. Oroszlánék ezt megoldják: a domináns hím kinyírja a többit, és ettől kezdve az oroszlán hölgyek csak neki vadásznak. Az emberek között is megvan ez a párhuzam: az üzleti élet a férfiak versenyéről szól (melyet egyre gyakrabban nyernek meg nők... vicces), és aki veszít, az könnyen az árok szélén találhatja magát... még, hogy az embereknek vegetáriánusnak kellene lenni. Mi vagyunk itt a csúcsragadozók, simán kinyírjuk egymást.
Ugyanakkor a kommunikáció terén még mindig élnek a régi beidegződések. Soma szerint a patriarchális társadalomban bevett gyakorlat szerint rendes nő nem kommunikál más férfival, csak a rokonaival, meg esetleg a feltétlenül szükséges esetekben (pl. közértes fiú. De lehet itt főnök, kolléga- és már zár is a kör, ugye, még ma is?)
Erről az a - minden férfinál egyforma, és valóban a patriarchális gyökerekig nyúló - reakció jutott az eszembe, amikor is megtudja a partnerem, hogy mit tesz Isten, az én ügyfeleim jellemzően férfiak. (Ezen egyébként szoktam magamban viccelődni, Kámint Könyvelő vagyok, kérem szépen. Arra gondoltam, hogy egyszer, ha majd eléggé nagy leszek a feladathoz, fogok készíteni egy tutkós névjegyet és valami ilyesmit fogok rányomtattatni:

"Könyvelő.
Hívásra házhoz megy.
Nem csak fizikai közérzetét javítja szolgáltatásaival."

...na ilyenkor látszik, hogy milyen jóban vannak az én agyféltekéim egymással... de ezzől majd később.
Egyébként a bal agyféltekém alapvetően kedveli a férfi ügyfeleket, mert racionálisak, nem bonyolítják túl a dolgokat, emiatt nincs velük túl nehéz dolga. A jobb meg? Ha kell, bedobja magát. Bár, egyre ritkábban. Hagyja már az egészet a rutinra. Úgy egyébként meg, legbelül... ...tudjuk, röhög az egészen. De nem csak a férfiakon: az egész könyvelésen, meg racionalitáson, úgy, ahogy az van. (Na ennek fényében kell mindig az én teljesítményemet értékelni. Mindig meg kell vívnom ezzel a jobbikkal. Minden egyes könyvelési, életvezetési lépésnél.. Folyton küzdünk. Nem is csoda ha már fáradok a belső küzdelmektől.)
Tehát a régi beidegződések. Ehhez Soma adott egy gyakorlati feladatot: keress kommunikációs lehetőséget egy idegen pasival. Olyas valakivel, akivel nem muszáj (nem kolléga, nem főnök, nem parkolóőr stb.) Beszélgessetek, és vizsgáld meg, milyen érzéseket váltott ki belőled a dolog, mire gondoltál.
Soma szerint mi nők csak 2 ezrelékében gondolunk a szexre az ilyen kommunikációnak - de szerintem ebben nincs teljesen igaza.
Azt hiszem, hogy a kolléga, a főnök és a liftesfiú valóban nem a szexuális fantáziák célpontja és netovábbja, hiszen őket nem mi választottuk kommunikációs partnernek - de ha valakivel csak úgy kéne beszélgetni, biztos, hogy lehetőség szerint nem olyat választanék, aki totál érdektelen számomra. ...Na jó. Legfeljebb csak akkor, ha nagyon unatkozom, vagy nagyon vágyom... igen, magára az emberi kommunikációra. Ilyen állapotom szokott néha lenni.
(A férfiak annyiban különböznek, hogy egy numeráért félre tudják tenni azt az egyszerű tényt, hogy parnerük a kolléganő, a szobalány - vagy ha elég bátrak, a főnökasszony. Mi ennél több gátlással bírunk, legalábbis a statisztikai átlagot tekintve.)
A társadalmi szerepeknek való megfelelés hozza létre a személyiséget. Természetesen egy egészséges személyiség nem hasad szét, ha egyszer a párjával, aztán a pincérrel, vagy a könyvelővel kell beszélnie (Soma úgy ejtette ki a száján ezt a szót: könyvelő, ...hogy eldöntöttem, nem kell több női ügyfél... jobb agyféltekém köszi, van nekem is...), de a személyiségének ezek az aspektusai. A személyiség nem összekeverendő az önvalóval (hol is hallottam már egóról és felettes énről?), és egy ember minél jobban igyekszik megfelelni a szerepeinek (a személyiség avagy egó elvárásainak), annál nagyobb lesz az úgynevezett "árnyék-énje", azaz mindazon dolgok halmaza, amiket elítélendőnek tart, ezért elfojt magában.
(Itt az első gondolatom a tagadás volt - normális reakciója az egónak. Nekem nincsenek ilyenek. ...ó, dehogynem!... Lassan-lassan előjöttek a szőnyeg alá söpört dolgok, apró példaként anyám szidalmai a lustaságomról, mely ellen a mai napig küzdve gyakran képes vagyok háromszor annyi dolgot véghezvinni, mint amit tényleg kellene. De aztán jött a folytatás...)
Ha az ember a szerepeinek megfelelően kommunikál, akkor kontroll alatt van. Ezt a kontrollt az emberek csak rövid, önfeledt pillanatokra veszítik el: ilyen lehet az orgazmus, az önfeledt tánc, az extázis állapota. Minden egyéb esetben a kontrollált kommunikáció zajlik, amely lehet szimmetrikus kommunikáció vagy játszma.
Ha pedig egy embernek túl sok a kontroll az életében, akkor mintegy "ráég" a szerepe. Ilyen esetekben az adott szerepet már más közegben sem tudja levetni (tipikus példa a katona aki otthon megrója a családot, ha nem állnak katonas rendben a csészék).
Arról az emberről, akire "ráég" a szerepe, a pszichológia azt mondja: erősen inflálódott a személyisége. (Elvesztette kapcsolatát az önvalójával, vagy felettes énjével...)
Ettől kezdve mindenképpen valami negatív dolog várható: pszichoszomatikus betegség, krízis, súlyos esetben devianica...
(Itt hirtelen, mint egy villám az éjszakai égbolton, belém hasított a Felismerés: az életközép-válságoknak, melyekről legutóbb épp az Uránusz-hatás című jegyzetemben emlékeztem meg, épp ez a rásült szerep az eredője. Ezért válik a piros zölddé, ezért bontja fel az ember az addig gondosan építgetett kötelékeket, ugrik fejest az ismeretlenbe - mert már majd' megfojtják őt saját, valaha többé-kevésbé önként vállalt szerepei. Akkor, ott, úgy éreztem, hogy ez egy nagyon fontos dolog, és, ha már ez az én tapasztalataimon átesetteknek nem is segít, de mindent meg kell tennem, tennünk, hogy a gyerekeink beleessenek ebbe a csapdába. ...kérdés, hogy hogyan lehet ezt elkerülni... avagy a kutya is jó dolgában veszik meg. Vagy nem is olyan jó az a dolog.)
Mindenesetre ezzel elérkeztünk a pszichológiai tényezőkhöz, melyek közül első helyen Soma az önbizalom hiányát említette, mint kommunikáció  gátló tényezőt, és azt, hogy ennek következtében az ember folyton kerülőkre, mellékutakra téved, nem a saját útját járja, és ezért örökösen kompenzál. Férfiaknál az önbizalom hiánya fokozza a hierarchiák építési kényszerét, hiszen egyfajta biztonságot ad számukra, ha tisztában vannak az alá-fölérendeltségi viszonyokkal. Az érdekérvényesítést az önbizalom hiánya jelentősen gátolja - ezt tudjuk. ...hogy őszinte legyek, magamra ismertem ennél a tényezőnél, és a következőnél, a félelemnél is (ott talán még inkább). Kicsi példa: nehezen viselem a kritikát - és ez pont azért van, mert bizonytalan vagyok.
Ha pedig valaki háromezer forint nagyságrendű támadást indít ellenem, azt úgy veszem, mintha az életemre törne aljas módon. ...ha egészséges lenne a pszichém, erre tényleg csak legyintenék. 
Biztos, hogy túlreagálom a dolgot, de az önbizalom hiánya és a félelem mindazok miatt, amiket értelmes ember létemre kénytelen vagyok átélni, bőven megmagyarázzák, hogy miért van ez így. ...Tudom, esedékes egy újabb blogbejegyzés arról a bizonyos önértékelés-letörési konfliktusról. Ezt egy ideje én is érzem, már Soma előtt is kijelöltem magamnak a témát, mint énkutatásaim kiemelendő területét (már ha meg akarok gyógyulni, vagy egyáltalán.)
Tehát a félelem minden negatív érzés/cselekedet/manipuláció/agresszió eredője. (Kivéve az aljas indokot, de az nem témája az előadásnak).
Tulajdonképp itt egy pillanatra büszke voltam magamra. Negatív érzéseimet viszonylag ritkán ültetem át a gyakorlatba, pedig rengeteg félelemmel kell megküzdenem. De békés alaptermészetem abból, amin valójában keresztül megyek, csak töredékeket enged át a szűrőn.
Aztán az eszembe jutott a mai beszélgetés a kollégákkal, akik ismét arról próbáltak meggyőzni, hogy miért nem keresek magamhoz korban jobban hozzám illőt... és a beszélgetés végére kényelmetlenül éreztem magam. Nem amiatt, hogy a párom ennyivel idősebb, nem is azért, mert azt gondolnám, hogy mi nem vagyunk jól meg egymással - de az tagadhatatlan tény, hogy amikor a "miért" kérdés elhangzott, akkor be kellett magamnak vallanom, hogy tulajdonképpen a kapcsolatunk eredője nálam elég nagy százalékban az a bizonyos, a korban hozzám illő pasiktól való averzió volt, valaha, két évvel ezelőtt. (Nevezhetjük félelemnek... igen.)
Na ez a felismerés azért nem annyira esett jól, főként, mert a mai napig is fennáll ez az apró ám lényeges körülmény. Márpedig félni rossz dolog. Nem azért, mert ha nem félnék, akkor rohannék lecserélni a páromat... egyáltalán nem erről van szó, inkább csak arról, hogy a félelem mint olyan, negatív érzelem, és amilyen bátran éltem az életem első felét, mostanában - nem várt módon - meglepően sokat kell vele küzdenem. Holott félni (pénztelenségtől, hidegtől, lelki- és fizikai erő fogytától, gyermekeim jövőjének lehetséges negatívumaitól, hitelezőktől, H.F.SZ-ektől) egy rettenetesen energiarabló dolog. 
És én évek óta ezt csinálom.
Tök gáz.
A következő téma a hormonális különbségek voltak, ezt nem taglalom, unalmas perceiben, mikor meredten bámulta a semmit, úgyis a legtöbb olvasóm megnézte a Randivonal előadását a női agyvelő-férfi agyvelő különbségeiről. Itt is lényegében erről volt szó: hormonok, féltekék, kommunikációért és érzelmekért felelős terület, illetve féltekék közötti rész nagyobb a nőknél (tudjuk, 8 mp múlva jön a bal agyféltekém lehülyézni a jobbot... jó nekem. Egy férfi agyában a jobb csak ritkán szólal meg. Jó nekik. Náluk nyugi van, és egyszerű ez a szép világ, kis skatulyákba pakolható.)
Egy érdekességet azonban megemlített: a felelős vezetői beosztásban lévő nők vérében kb. annyi tesztoszteron van, mint a nem felelős beosztású férfiakéban.
...ez is egy jele a nemi szerepek keveredésének.
Nők: több dologra képesek figyelni, locsi-fecsik
Férfiak: egy dologra tudnak nagyon koncentrálni, gondolkodásuk lineáris
"Érzelmi fogyatékos" a férfiak jó része - fel sem ismeri az érzelemeit. (Erről meg az örök kedvenc vitánk jutott ismét az eszembe, a ki kerített be kit? -című társasjáték, melynek során a párom masszívan tagadja, hogy udvarolt volna, én meg stabilan nem hiszem, hogy nem volt tudatában, mit tesz. Soma mama azonban Téged erősített. Avagy: Bocsáss meg neki, Istenem! Nem tudta, mit cselekszik! :D :D :D )
Az érzelmek kapcsán Soma megemlített egy kiadványt : Ha a férfi beszélni tudna (írta: Alon Gratch), mely egy férfiakkal foglalkozó pszichológus műve.
Szerinte a férfiaknak az alábbi sajátosságaik vannak:
- szégyen (fiú nem sír, nem mutatja ki a bánatát) Ezzel kapcsolatosan Soma szépen fogalmazott: "Szélesebb
               mezsgye nőnek lenni" (Köztünk szólva, a magyar férfiak igenis, hajlamosak rá, hogy  
               sajnáltassák magukat. Legalábbis a nő előtt. ...nem, a krapekok egymás között nem 
               nyavalyognak, az ártana a hierarchiában betöltött szerepüknek. A csajnak annál többet.)
- érzelmi távolság (emiatt a "nem tudom, mit érzek" állapot - elfojtás - miatt olyan magas a 49-65 éves férfiak
               között a halandóság: ötből kettő nem éri meg a 65. évét. (Ezt hagyományosan mindenkinek 
               felhozom, aki a kapcsolatunk ellen beszél. De őszintén: mennyivel lenne jobb, 
               megismerni egy 49 évest, és 55 éves korában elveszíteni? Röhögnek rajta, akiknek mondom, 
               pedig igaz.)
- férfi bizonytalanság (Arra vágyom hogy ne kelljen mindig küzdenem, az se baj, ha legyőznek, ha nem én
               vagyok felül, csak ne kelljen folyton harcolni.) (Hát ez nem épp egy macsó szöveg, de elhiszem, 
               hogy néha egy férfi is vágyik arra, hogy "a gondoskodás passzív tárgya legyen" - lehet, 
               hogy gyakrabban, mint a nők.)
               Itt Soma kifejtette, hogy a férfiaknak igenis, a saját énjük nőiesebb aspektusait kell megélniük,
               mert minden Jinben van egy kis Jang és minden Jangban egy kis Jin... és a férfiaknak ezzel meg
               kellene barátkozniuk, nem elfojtani magukban az ezzel kapcsolatos bizonytalanság érzéseket.
              (Erről eszembe jutott az én gondoskodó párom, és rájöttem, hogy komoly oka van annak, 
              hogy élete második felében miért ezt az irányt választotta - egy nagyon férfias közeg után 
              egy alapvetően nőies szerepkört. És örültem neki. ...lehet, hogy ezen sokkal több minden 
              múlt, mint az első ránézésre látható.)
              Soma itt kérdésre elmondta, hogy a férfiaknak ebben a törekvésében azzal lehet a legtöbbet
              segíteni, ha olyan tevékenységeket végeznek, amelyekkel belekerülnek a flow-ba. Ezek jellemzően            
              jobb agyféltekés, tehát kreativitást igénylő, játékos tevékenységek, és az olvasás. (Jó tippek.)
- énközpontúság (patriarchális maradvány). A férfiak sátortető méretű egóval rendelkeznek, ezért is olyan
              fontos nekik, hogy a hierarchiában ki, hol van, mennyit ér. Ezt térképezik fel egy megismerkedés
              során is. Ezzel szemben egy nőnél megismerkedéskor az érzelem meghatározása az elsődleges
             (szimpi vagy sem, lehetünk-e barátok/mők vagy nem, egy hullámhosszon vagyunk-e, vagy nem).
             A párkapcsolat építését ezek az eltérő nézőpontok megnehezítik.
             Az egyik éjszakai beszélgetés témái bizonyos vonatok voltak, melyek ebben a korban már 
             nem állnak meg, csak lassítanak, az utazni vágyónak egy darabig mellette kell futnia, 
             felvenni a ritmust, mielőtt megkísérli a felkapaszkodást, különben a kerekek alá esik és 
            összezúzzák... ezt én már akkor nagyon vastag, egóval terhelt hasonlatnak éreztem. Soma 
            előadásából egy másik kép bontakozott ki előttem. Itt inkább arról van szó, hogy a férfi 
            egóból várat épít, felül a vártoronyba, és nézelődik. A nő, ha volt is váracskája, a rokonszenv 
            első jeleire lebontja a várat (mert ösztönösen jobban tudja, hogy az egóba zárva nehezen 
            lenne hozzáférhető a lelke, és ő, mivel az elején igent mondott a kapcsolatra, úgy is viselkedik, 
            ahogyan ez a döntés megköveteli tőle). A férfi jót röhög a marhán, aki maga bontja le az 
           önvédelmi erődítményeket. Vagy pánikba esik, mert irracionálisnak minősíti a nő viselkedését 
           (mihez kezdjek ezzel a futóbolonddal?) Aztán telik-múlik az idő, a nő rájön, hogy ez hiba volt, 
           elkezdi újra felhúzni a falakat. Édekes módon, ahogy ez a folyamat megindul, a túloldalon 
           elkezdenek bontani. 
          ...szóval, építés és bontás az élet, a kérdés csak az, hogy a rengeteg várfalon sikerül-e felfedezni 
          az Északnyugati Átjárót, vagy külön, ismeretlen kontinens marad örökre a másik ember.
- agresszivitás (Az agresszív ember titokban szorong)
          Tesztoszteron, szőrzet összefüggéseihez adalék a magyar nyelv szépségeiből:
          olvasd visszafelé: e r ő s z a k o s
- önpusztítási hajlam erősebb (lúzer vagyok gondolata nyomán)
- szexuális acting out (érzelmi rövidzárlat - dehogy, f.fel, ész +áll)
          nők e téren (állítólag) férfiasodnak (ezt magamon még nem vettem észre)...
        
Hogyan beszélünk el egymás mellett?
 Miért nem értik a férfiak, amit a nő mond?
Női hibák: túlzás/általánosítás ("mert Te mindig" "mert Te soha")
                 Oka: az érzelem fontosabb a nőnek, mint a pontos fogalmazás. A férfi győzni akar, lecsap a
                 pontatlanságra...
                 Egyenes beszéd helyett kerülők, erre Soma aranyos példát hozott.
                Házaspár autózik, meglátnak egy pubot.
                - Volna kedved megállni egy italra? - kérdi a nő.
                - Nem - felel a férfi. Erre a nő megsértődik. (A patriarchális szemlélet úgy belénk van 
                kódolva, hogy saját szükségleteink elé helyezzük a szeretteinkét, főleg a férfiét. ...de azért 
               bánt, ha nem veszi észre a valódi szükségleteinket. ...nem veszi észre. Soha.)
                A nők sokszor azért beszélnek, mert közben rendezik a gondolataikat, jönnek rá dolgokra. (Hogy 
                ez milyen igaz. Ezért szeretek annyit beszélgetni a párommal, és ezért szeretek bloggerkedni 
                is.)
Miért nem értik a nők, amit a férfi nem mond ki?
Férfi kommunikáció: győzelemorientált, lényegre törő, lineáris, rövid.
Mindkét nem a lényeget mondja, de mindkettőnek más a lényeg.
A férfinak a végeredmény.
A nőnek? Emellett az oda vezető folyamat, az érzelmek, amelyek kapcsolódtak hozzá, az események ennek kapcsán, mások véleménye, az ő véleménye mások véleményéről, stb., stb...
...
Ideje abbahagynom a fejtegetést. Elmúlt éjfél. Csupán még két útravaló.
Az egyik, hogy a kommunikáció lehet szimmetrikus (felnőtt én) vagy játszmázás (alá-fölé rendeltség, gyermeki, szülői én), és hogy hosszú távon a játszmázás rengeteg energiát elvesz.
A másik, hogy próbálja meg ki-ki a kritizálást szeretetnek venni (hisz csak azt merjük alaposan megkritizálni, akit szeretünk.)
 
...ja és a részletes leckefelmondás... erről majd máskor.

Jó éjt.