Átutazó

56. Lü ÁTUTAZÓ

(Képjel: Emberek egy zászló köré gyűltek)

Átmeneti helyzeted az utaséhoz, a vendégéhez hasonlatos. Nem otthon vagy, hanem idegenben,

távol a gyökereidtől. Sikerre csak kicsiny és nem jelentős dolgokban számíthatsz - itt semmi

sem a tiéd s „véglegesen” nem is lesz.

Jézus azt mondja: „Legyetek átmenők!”

Ezt az egész földi életre érti: éljétek meg, hogy itt vagytok, de ne tekintsétek ide ítéltnek magatokat.

Itt minden elmúlik! Nem a „ti országotok”.

szellemi gyökérhez kell hűnek maradnod!

Ha elfogadod, hogy átutazó vagy, turista vagy vendég, helyzeted még kellemes is lehet. De

mindig tudnod kell: ez nem a te világod, s az emberek idegenek. Mélyebb sorsod nincs velük.

A helyzet rendszerint nem tart sokáig.

Futó kaland is lehet tartalmas - de ha nem vagy elővigyázatos, elveszítheted a méltóságodat.

A kép futó Tűz a Hegyen: gyorsan tovaterjed. Találkozás és elválás: ez itt az életed. Ne nézd

véglegesnek az átmenetit! Tudd: idegenekben vagy, s ezért légy az emberekkel óvatos, tapintatos.

Válaszd meg, hol s kik között időzöl. Tervezz rövid távra!

Gondolatok

Ezt a jelet fura módon mindig akkor dobtam, amikor valóban utaztam. Ez nem lényeges,

csak jellemző a „külföldi” élményeimre. A lényeges, hogy Isten jön-e velem.

Idegen világban az ember azonnal alkalmazkodni akar: otthont keres magának, letapad,

megkísérel gyökeret verni - s közben megfeledkezik valódi hazájáról: a szellemvilágról.

Szellemi embernek a földi világ sohasem lehet otthona! „A rókáknak van barlangjuk, az égi

madaraknak fészkük - de az ember fiának nincs hová lehajtani a fejét!”

Idegenségben csak akkor lehet tűrhetően, sőt viszonylag kellemesen élni, ha tudod, hová

tartozol.

Igazi honvágy csak egy van: az Istenhez való vágyódás. Minden más vágy csak káprázat,

a vándor önbecsapása. Sem család, sem ország, sem nép, sem barát, sem szerető nem végleges az

Úton. Mélyebb kapcsolatot csak olyanokkal élhetsz meg, akik a rokon lélek ismerős érzését keltik

benned. Ezek az érzések valódi hazád rejtjeles üzeneteit hozzák.

Most idegenben vagy.

Dolgod, örömöd, munkád, sőt élvezeted is lehet itt - de nem tartós! S ha tartóssá akarod tenni,

nagy hiba!

Követek élik ezt: hazájukat képviselik egy idegen országban. Óvatosak. Jó emberismerők.

Megválogatják mindennek a helyét s idejét. Kapcsolataik barátságosak - de nem mélyek s nem maradandóak.

Helyzetüket világosan látják, de nem élezik ki a konfliktusokat. A szó mélyebb értelmében:

társtalanok.

E jelben tanulja meg az ember, hogy önmagában bízzon, saját fényében, mely mindenhol

meleget ad. Ha ez az önfénye kialszik, megriad, mások függvényévé lesz, s a körülmények játékszerévé

válik.

Sok idegen él a világban s kevés ismerős.

A Lü jósjel témái közé tartozik: a kaland, az új felfedezése, a hovatartozás érzése, az alkalmazkodás

határai. A maradandó őrzése a mulandóságban. Vendégség. Gyors helyzetfelismerés.

A Vándor gyakori szereplője a meséknek. Sorsa idegen földön, idegen szokások, törvények,

s főleg idegen emberek között vezet át. Nem idevaló, nem ismeri az itt élők sorsát, lelkületét. Ezért

ítéletei csakis futólagosak lehetnek. Nem tudja, milyen itt élni.

A kínai Vándor kedélyesebb, mint a magyar emigráns: nem veszi tragikusan otthontalanságát.

Tudja, hová tartozik - saját szívéhez -, s ezért az egész földi életét többé-kevésbé az Átutazó

(Lü) lelkületével éli meg.

A kulcsszó: Ne ragaszkodj semmihez! Csak a „zászlóhoz”!

Vonások

1. Biztonságát elveszíti, közönséges helyzetbe keveredik, s balszerencsét vonz magához.

Nincs nagyobb baj, mintha valaki önmagáról megfeledkezik. Mikor azt képzeli, hogy nem

Istentől, hanem a körülményektől függ. A külső bajt gyakran azért idézzük magunkra - tudattalanul

-, hogy Istenhez visszataláljunk.

2. Az átutazó egy nyugalmas fogadóra talál. Biztonságban van a tulajdona. Ifjú szolgálóra

talál.

A jó vendégnek Isten ad átmeneti szállást. Ez biztonságot jelent s az értékek megóvását. Jó

vendég az, aki nem felejti el, hogy minden, ami osztályrészéül jut: adomány.

3. Az átutazó fogadója leég. Elveszti ifjú szolgáját. Baj!

Aki gőgjében sajátjaként éli meg azt, amit adományként kapott, megbánt másokat, önmagát,

s méltatlanná válik a helyzethez. Hála helyett jogokat követelni: súlyos tévedés!

4. Az átutazó megszáll a fogadóban. Fejszéjét őrzi. Szíve nem vidám.

A szorongásnak két oka van. A kisebbik, hogy az ember nincs egészen tisztában a körülményeivel

- okkal, s gyakran ok nélkül is veszélyt sejt.

A lényegesebb azonban, hogy Istenével a kapcsolata meglazul s biztonsága elvész. Nem hű

a „zászlóhoz”. Az nem baj, ha valaki óvatos. De az igen, ha fél. A szorongás nem egyéb, mint a hitetlenség

lélektani tünete!

5. Lelő egy fácánt. Egyetlen nyíllövéssel. Ez végül jó sorshoz juttatja.

Szép terved sikerül. Néha az ember idegenben is otthonra talál s beteljesítheti a sorsát. Némely

kommentárok itt magas támogatókról beszélnek. Földi értelemben az embernek mindig ott

van a sorsa, ahol élettervét megvalósíthatja. Ahol azzá válhat, akivé végső soron válnia kell.

6. A madár leégeti a fészkét. Az átutazó először nevet, majd sír és panaszkodik. Könynyelműsége

miatt tehenét elveszti. Baj.

Futó örömökért nem szabad föláldozni az örökkévalóságot.

Néha azt mondjuk: .,megfeledkeztünk magunkról.” Az ilyen önfelejtés nem veszélytelen.

Mert közben tetteinknek következményei vannak. A tehén az alázat jelképe - a fészek a szellemhazáé.

Ha éberséged elveszíted, pillanatnyi örömért nagy árat fizetsz. Nem szabad a „zászlóról” megfeledkezni!

(A „könnyelműség” helyén a kínaiban itt a Ji szó áll. Ugyanaz, mint a Ji-king címében, ahol

örökös változást jelent. Ez a vonás arra figyelmeztet, hogy minden változhat, csak a hűség nem.

Aki jógázik, itt a „könnyelműség” helyett az elme „szétszórtságát” is értheti, a dekoncentráltságból

eredő karmikus következményeket.

Ezt a jósjelet másfél évvel ezelőtt kaptam. Köszönet érte a Ji-King bölcseinek. Segítségével tudtam helyén kezelni ezt az egész furcsa helyzetet, ami kívülállók számára talán teljesen érthetetlen, abszurdnak tűnő volt, és még megalázónak is érezték - rám nézve. Mindezt azért, mert nem ismerték mélyebben azt, hogy mely téren van szükségem fejlődésre, és ez a kpacsolat hogyan járul ehhez hozzá. Tudom, hogy sokat tanultam ebből a próbatételből, és ha  ideje is a továbblépésnek,  a tanultakat hasznosítani fogom. ...ez nem azt jelenti, hogy ne lenne bennem némi neheztelés, hiszen nem volt szép dolog azzal szembesülni, hogy csak olyankor nincs rám szükség, amikor adni kéne -  de ez valószínűleg hozzá tartozik a dolog lényegéhez... ahogy ezt majd a következő jósjelekből is látni lehet majd.