(Kedvenc fácánunk tette fel a költői kérdést...)
Jó kérdés így augusztus közepén... Mit is várok még a nyártól?
Békét. Megnyugvást.
Mutatóba egy kis meleget.
Sok finom körtét... ez legalább tutira bejön:)
Néhány kellemes délutánt családdal, barátokkal.
Mit nem várok?
Királynak álcázott zsarnokot.
Hercegnek álcázott békát.
Megélhetési társkeresőt. (Ez nálam úgyis esélytelen pálya lenne jelenlegi helyzetemben.)
Sorszámosztogatókat.
Hajósokat (itt is egy kikötő, ott is egy..)
Kóbor lovagokat (Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova a tétova teve... tova...)
Hát ennyi. Erre a pár hétre ez is elég.:))
2011.08.14. 22:44
Végre.
Úgy látszik, kitört nálunk a fényképészet..:)) De én magamnál szebbet fényképeztem:
Sasmadárra volt féltékeny... pedig neki, tudjuk, párja nincs...
Kedves ...(pásztorom), ha tudnád, min mentem át mostanában... rettenetes. De itt vagyok:)
2011.08.14. 21:53
Sziasztok, kedves Barátaim. Úgy tűnik, mostantól ismét több időt töltök majd Veletek... Hála Istennek, hogy úgy mondjam.
Elolvastam a vitátokat és (mint érintett) megpróbálom megfogalmazni a véleményemet.
Tehát, a téma idősebb férfi, fiatalabb hölgy. Ádám álláspontja szerint nem lehet alkalmazkodni valakihez, akivel külön öregedtek meg. Ezért kell fiatalabb, mert akkor csak az úr megöregedéséhez kell alkalmazkodni. Úgymond.
Nahát ennek is megvannak a maga korlátai.
Az ember személyiségfejlődése a kamaszkor végével lezárul. Utána, ha a kor és a tapasztalatok valamit érlelnek is valakin, alapjaiban nem fog megváltozni az átéltek hatására. Ezt próbáltam a jó múltkorokban is elmondani.
20 és 40-50(egyéni különbségek persze vannak) között, bár a testünk kissé öregszik, a lendületünk egy részét elvesztjük, mégsem történik olyan mértékű változás, ami az egyéniségünk alapjait érintené.
Tény, hogy ebben az időszakban rakódnak a lelkünkre felnőtt életünk leglényegesebb emlékei. Tudjátok, amiket később úgy elmesélnénk... egyszer... nyolcszor... ötvenhétezerszer... csak legyen aki meghallgatja... legyen rá ideje (=legyen nyugdíjas, mert az aktívoknak a mai hajszolt világban meghalni nincs idejük), legyen türelme (=érjen rá), tudja átéléssel hallgatni (=legyenek tapasztalatai legalább abból a világból, mondjuk a 60-as évekből, hogy hogy is mentek akkor a dolgok), stb.
Azok az urak, akik görcsösen keresik a sokkal fiatalabb partnert, itt esnek tévedésbe. Azt képzelik szegények, (mert nem kell rájuk haragudni, elég baj ez nekik is, nemcsak a korban hozzájuk illő hölgyeknek, akik emiatt maradnak magányosak), hogy ők az idő felett vannak. Esetleg ők jöttek a skót felföldről...:)
Viccet félretéve: ha találnak egy olyan fiatal hölgyet, aki képes elfogadni őket, van elég ideje és energiája és tudatosan vállalja a korkülönbségből adódó többletterhelést, (és ezt később sem bánja meg az illető hölgy - ez a férfin nagyban múlik), akkor ez a kapcsolat még jó is lehet. Gyakoribb azonban, hogy ezek a kapcsolatok később kényszeredetté válnak. A férfi pedig megérzi a nőben a kényszert, és elkezdődnek a féltékenységi jelenetek, azok valóságalapjától függetlenül. Persze itt nagy szerepe van a férfi habitusának, ez kétségtelen. Ha békés és megértő, sokféle megoldása lehet egy ilyen szituációnak... gondoljunk Gyuri bácsira, Klárikára és a kertészre, aki mindig velük jön-megy... volt "szerencsém" őket többször látni, nem laknak messze. Gyuri bácsi boldogan vezet, Klárika és a kertész hátul...:))) (Sötét az üveg a Mercin, sok mindent kibír:)) És négy évtizede imádják egymást...:)) Nekik ez teljesen bejött!!!
Ha gyermek születik egy ilyen kapcsolatból, az persze adhat erőt mindkét félnek, hogy együtt maradjanak. De lássuk be: 60 fölött ennek már kicsi az esélye.
Továbbra is fenntartom, hogy sok múlik a jellemen, tehát előfordulhat ilyen szerencsés találkozás. Csak az esélye... az nagyon kicsi.
Hát ez a véleményem a hatvanas urak törekvéseiről. Legközelebb a fiatalabbak jönnek.... reszkessetek!!
Elolvastam a vitátokat és (mint érintett) megpróbálom megfogalmazni a véleményemet.
Tehát, a téma idősebb férfi, fiatalabb hölgy. Ádám álláspontja szerint nem lehet alkalmazkodni valakihez, akivel külön öregedtek meg. Ezért kell fiatalabb, mert akkor csak az úr megöregedéséhez kell alkalmazkodni. Úgymond.
Nahát ennek is megvannak a maga korlátai.
Az ember személyiségfejlődése a kamaszkor végével lezárul. Utána, ha a kor és a tapasztalatok valamit érlelnek is valakin, alapjaiban nem fog megváltozni az átéltek hatására. Ezt próbáltam a jó múltkorokban is elmondani.
20 és 40-50(egyéni különbségek persze vannak) között, bár a testünk kissé öregszik, a lendületünk egy részét elvesztjük, mégsem történik olyan mértékű változás, ami az egyéniségünk alapjait érintené.
Tény, hogy ebben az időszakban rakódnak a lelkünkre felnőtt életünk leglényegesebb emlékei. Tudjátok, amiket később úgy elmesélnénk... egyszer... nyolcszor... ötvenhétezerszer... csak legyen aki meghallgatja... legyen rá ideje (=legyen nyugdíjas, mert az aktívoknak a mai hajszolt világban meghalni nincs idejük), legyen türelme (=érjen rá), tudja átéléssel hallgatni (=legyenek tapasztalatai legalább abból a világból, mondjuk a 60-as évekből, hogy hogy is mentek akkor a dolgok), stb.
Azok az urak, akik görcsösen keresik a sokkal fiatalabb partnert, itt esnek tévedésbe. Azt képzelik szegények, (mert nem kell rájuk haragudni, elég baj ez nekik is, nemcsak a korban hozzájuk illő hölgyeknek, akik emiatt maradnak magányosak), hogy ők az idő felett vannak. Esetleg ők jöttek a skót felföldről...:)
Viccet félretéve: ha találnak egy olyan fiatal hölgyet, aki képes elfogadni őket, van elég ideje és energiája és tudatosan vállalja a korkülönbségből adódó többletterhelést, (és ezt később sem bánja meg az illető hölgy - ez a férfin nagyban múlik), akkor ez a kapcsolat még jó is lehet. Gyakoribb azonban, hogy ezek a kapcsolatok később kényszeredetté válnak. A férfi pedig megérzi a nőben a kényszert, és elkezdődnek a féltékenységi jelenetek, azok valóságalapjától függetlenül. Persze itt nagy szerepe van a férfi habitusának, ez kétségtelen. Ha békés és megértő, sokféle megoldása lehet egy ilyen szituációnak... gondoljunk Gyuri bácsira, Klárikára és a kertészre, aki mindig velük jön-megy... volt "szerencsém" őket többször látni, nem laknak messze. Gyuri bácsi boldogan vezet, Klárika és a kertész hátul...:))) (Sötét az üveg a Mercin, sok mindent kibír:)) És négy évtizede imádják egymást...:)) Nekik ez teljesen bejött!!!
Ha gyermek születik egy ilyen kapcsolatból, az persze adhat erőt mindkét félnek, hogy együtt maradjanak. De lássuk be: 60 fölött ennek már kicsi az esélye.
Továbbra is fenntartom, hogy sok múlik a jellemen, tehát előfordulhat ilyen szerencsés találkozás. Csak az esélye... az nagyon kicsi.
Hát ez a véleményem a hatvanas urak törekvéseiről. Legközelebb a fiatalabbak jönnek.... reszkessetek!!
2011.08.14. 15:17
...Tudom, ez Téged nem vígasztal, de hidd el, hogy volt bennem félsz rendesen emiatt az egész miatt. A korábbi rossz tapasztalat, a féltékenységi jelenetek, a megaláztatás... sok fenntartással léptem ebbe a kapcsolatba, és ezeknek egyetlen ellenszere van csupán: az elfogadás és a bizalom. A Te hozzáállásod... Ezt bizonyítja ez az augusztusi bejegyzés is...
...szeretném, ha mi lennénk a kivételek a szabály alól. Tudod, ahhoz két ember kell...
Folytatás, avagy mi a helyzet a "korban hozzám illő" urakkal akik itt keresgélnek.
Előre bocsátom, hogy itt is (mint az előző esetben) sok lesz az általánosítás. De azért a nagy számok törvénye alapján sok benne az igazság is...
Tehát. Alapvetően ennyi idős korára, az ember már túl van legalább egy olyan komoly kapcsolaton, melybe beleadott apait-anyait, ahogy mondani szokás. És ez a nagy erőkifejtés végül kudarchoz vezetett, mert ha nem így lenne, akkor nem lenne itt az illető.
Ebből az ember levonja a nem kellemes konzekvenciákat: dolgoztam, mint a gép, alkalmazkodtam, mint a hülye, és mégsem sikerült, tehát jó nagy marha vagyok. Legközelebb majd másképp csinálom. Élni kéne még egy kicsit...
És az úriember elkezd "élni". Nők jobbra, nők balra, délkeletre.
Ez a típus az első randin úgy vizsgálódik, mint ahogy a vadász vizslatja a vadat. Semmiképp nem fukarkodik a bókokkal, a tengerparti nyaralás élményekkel, és a "milyen f@sza csávó voltam akkor is" típusú történetekkel.
A második, de legkésőbb harmadik randin már rendkívül célirányos.
És ha célhoz ért, vége, csapó.
Esetleg, ha úgy gondolja "talán" akkor még elküzd a nővel egy ideig. De csak addig, amíg a kapcsolatban nem kell elköteleződni. Ha a nő szeretné a dolgokat konkretizálni, az ilyen férfi hárítani kezd. A múltbeli rossz tapasztalatok alapján működő önvédelmi reflex lép életbe nála. Ráadásul addigra már eltelt egy kis idő, a vad elejtve, az érdeklődés lanyhul... tehát ilyenkor jön a szakítás. És kezdődik újra a vadászat.
Uraim! Bizonyos fokig ez érthető is az Önök részéről. Én mint gyakorló negyvenes, ugyanezt éltem át. Gürc, alkalmazkodás, kudarc. Az ember a háta közepére sem kívánja ugyanezt még egyszer. Kiváló ideológiák is gyárthatók ehhez, pl. "egyszer élünk, érezzük jól magunkat".
Azonban mégis van ebben valami furcsaság.
Amíg az ember megszállottan kergeti a kalandokat, végig űzi-hajtja valamiféle... hiányérzet. Mert mégis jó volt, amíg várt otthon valaki, amíg tartozott valahová... sajnája, hogy oda már nem lehet. Magányos estéken arra gondol, mit kellett volna másképp csinálnia, hogy ne így legyen.
Aztán jön egy nő. És amikor szeretné a kapcsolatot közelebbire venni, az úr reflexből menekül.
És mikor egyedül van, magányában néha bánkódni fog már őutána is, és azon gondolkozik, mit kellett volna másként csinálni. És minél több ilyen "batyut" visz magával egy új kapcsolat kezdetén, annál kevesebb az esélye arra, hogy ez most más legyen. Ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Ebbe már sok lélek belenyomorodott, ebben biztos vagyok. Olvastam a "Kóser szex" című könyvet, valami megjegyezhetetlen nevű rabbi írta, de az egyik, kőbe vésendő gondolata pontosan az volt, hogy a szabadosság egyik legnagyobb hátránya, hogy túl sok negatív tapasztalat gyűlik fel a lelkekben. S pont ez az, ami megnehezíti az újrakezdést. Ezért teremnek gomba módra a boldogtalan kóbor lovagok. És igazából csak sajnálni tudom őket.
Mert "olyan, mintha itt mindannyian ítélet alatt állnánk."
Előre bocsátom, hogy itt is (mint az előző esetben) sok lesz az általánosítás. De azért a nagy számok törvénye alapján sok benne az igazság is...
Tehát. Alapvetően ennyi idős korára, az ember már túl van legalább egy olyan komoly kapcsolaton, melybe beleadott apait-anyait, ahogy mondani szokás. És ez a nagy erőkifejtés végül kudarchoz vezetett, mert ha nem így lenne, akkor nem lenne itt az illető.
Ebből az ember levonja a nem kellemes konzekvenciákat: dolgoztam, mint a gép, alkalmazkodtam, mint a hülye, és mégsem sikerült, tehát jó nagy marha vagyok. Legközelebb majd másképp csinálom. Élni kéne még egy kicsit...
És az úriember elkezd "élni". Nők jobbra, nők balra, délkeletre.
Ez a típus az első randin úgy vizsgálódik, mint ahogy a vadász vizslatja a vadat. Semmiképp nem fukarkodik a bókokkal, a tengerparti nyaralás élményekkel, és a "milyen f@sza csávó voltam akkor is" típusú történetekkel.
A második, de legkésőbb harmadik randin már rendkívül célirányos.
És ha célhoz ért, vége, csapó.
Esetleg, ha úgy gondolja "talán" akkor még elküzd a nővel egy ideig. De csak addig, amíg a kapcsolatban nem kell elköteleződni. Ha a nő szeretné a dolgokat konkretizálni, az ilyen férfi hárítani kezd. A múltbeli rossz tapasztalatok alapján működő önvédelmi reflex lép életbe nála. Ráadásul addigra már eltelt egy kis idő, a vad elejtve, az érdeklődés lanyhul... tehát ilyenkor jön a szakítás. És kezdődik újra a vadászat.
Uraim! Bizonyos fokig ez érthető is az Önök részéről. Én mint gyakorló negyvenes, ugyanezt éltem át. Gürc, alkalmazkodás, kudarc. Az ember a háta közepére sem kívánja ugyanezt még egyszer. Kiváló ideológiák is gyárthatók ehhez, pl. "egyszer élünk, érezzük jól magunkat".
Azonban mégis van ebben valami furcsaság.
Amíg az ember megszállottan kergeti a kalandokat, végig űzi-hajtja valamiféle... hiányérzet. Mert mégis jó volt, amíg várt otthon valaki, amíg tartozott valahová... sajnája, hogy oda már nem lehet. Magányos estéken arra gondol, mit kellett volna másképp csinálnia, hogy ne így legyen.
Aztán jön egy nő. És amikor szeretné a kapcsolatot közelebbire venni, az úr reflexből menekül.
És mikor egyedül van, magányában néha bánkódni fog már őutána is, és azon gondolkozik, mit kellett volna másként csinálni. És minél több ilyen "batyut" visz magával egy új kapcsolat kezdetén, annál kevesebb az esélye arra, hogy ez most más legyen. Ugyanazokat a hibákat követi el újra és újra. Ebbe már sok lélek belenyomorodott, ebben biztos vagyok. Olvastam a "Kóser szex" című könyvet, valami megjegyezhetetlen nevű rabbi írta, de az egyik, kőbe vésendő gondolata pontosan az volt, hogy a szabadosság egyik legnagyobb hátránya, hogy túl sok negatív tapasztalat gyűlik fel a lelkekben. S pont ez az, ami megnehezíti az újrakezdést. Ezért teremnek gomba módra a boldogtalan kóbor lovagok. És igazából csak sajnálni tudom őket.
Mert "olyan, mintha itt mindannyian ítélet alatt állnánk."
2011.08.14. 15:58
A múltkori hosszas értekezésemből a koromombeli fickókról, kihagytam egy lényeges elemet.
CSAJOK!
Azért nem sikerül mert amelyik ér valamit az már régen elkelt!
Épp szorgos családapa!
Mintaférj!
Minta mókus!:))
Szóval esélyeink a nullához konvergálnak...:((Mint a mókus
CSAJOK!
Azért nem sikerül mert amelyik ér valamit az már régen elkelt!
Épp szorgos családapa!
Mintaférj!
Minta mókus!:))
Szóval esélyeink a nullához konvergálnak...:((Mint a mókus
2011.08.15. 21:24
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.