Vodkagyurka

(Jött is egy dalia,
Vagyis olyasféle
Vodkásüveg lapult
Mind a két zsebébe'.
- Nem iszom alkoholt,
nem iszom, csak ritkán.
Hogyha majd nem kellek,
Nem jössz el, királylány!)


Tehát Vodkagyurka. Ő volt a legelső fickó, akibe belebotlottam társkereső kalandozásaim közepette. Nem volt se szép, se magas, se okos, se gazdag. (Igazán nem lehet engem azzal vádolni, hogy túl igényes vagyok...)
Egyetlen tulajdonságot fedeztem fel benne mindösszesen, ami imponált: a vitathatatlan vagányságot. (A nők szeretik a rossz fiúkat. Hát ő tényleg rossz fiú.)
Így aztán, rövid gondolkodási idő után. mely alatt a komoly szándék bizonygatása zajlott, belevágtunk egy kapcsolatfélébe.
Vodkagyurka idegileg és anyagilag is eléggé meg volt terhelve, mint azok az emberek, akik hibát követtek el és most bűnhődnek érte. (Egy sorstárs. Milyen érdekes. ...A sors néha tükröt tart az embernek.)
A történetben, melyet hosszú estéken végighallgattam, egy szakmabeli feleség, két, nagy fiam korabeli gyermek, rengeteg munka, fizetett örömlányok és tivornyák szerepeltek. És, a végkifejletek előtt, egy pincérnő. És eljött a SZERELEM, Vodkagyurka pedig egy árva bőrönddel és egy hifi berendezéssel kilépett a maga építette ház kapuján, egyenesen a Való Világba.
...kiszavazták....

A kiszavazás persze nem azonnal következett be. Eleinte minden szép volt és jó, összeköltöztek a pincérnővel (aki hozott egy kisfiút a kapcsolatba), idővel vettek lakást, százévi részletmentes kamatra, ahogy az mifelénk már csak dívik (végül is az albérlet költsége fedezi a részletet, tehát tökmindegy, mire fizetsz, sose értettem az albérletet preferáló nyugati gondolkodásmódot, ehhez túlságosan magyar vagyok). Közben az italozás életformává lett, Vodkagyurka szerint a pincérek gyöngye ivott, gyöngyszemünk szerint Vodkagyurka szoktatta rá - mindenesetre nyomatták rendesen az anyagot. A kisfiúnak se lehetett épp arany élete, főleg, mikor sűrűsödni kezdtek a balhék. Voltak problémáik a kölcsönös elfogadással is...
Közben szomorú esemény történt. Vodkagyurka édesanyja rákbeteg lett, és pár hónap szenvedés után meghalt.
Gyurka teljesen kiborult. Mivel akkorra már nem bírták kigazdálkodni a részleteket, beköltöztek az örökölt házba, és árulni kezdték a lakást...
Pincértündér rövidesen megunta a szittya vidéki létet, és balra eltávozott. A balhék ismeretében meg tudom érteni, hogy miért, még ha ő se volt angyalka...
Tehát hősünk ott maradt egyedül egy nagy házban, kergetheti benne magát és az emlékeit. Ezt megunván keveredett fel a társkereső oldalra. Így botlottunk egymásba.
Hogy mit várt ettől a kapcsolattól?
Mint minden szegény és elesett ember, azt hiszem, némi stabilitást. Pici jólétet, melyhez az ő melós fizetése nem volt elég. Ne gondoljatok itt se nagy dolgokra: tisztességes élelmezés, cigi, vodka, ilyesmik.
Hát velem bakot lőtt, ha anyagi előrelépésre számított, az biztos. Sajnos. Bár lennék olyan helyzetben, hogy segíteni tudjak a rászorulókon.

...De nem ez a leglényegesebb momentum az egészben. Legalábbis számomra nem.
Az első furcsaság az az idegenség-érzés volt, ami hatalmába kerített, mikor elmentem hozzá, és minden alkalommal, mikor nála jártam. Márpedig, ha találkozni akartam vele, mindig nekem kellett mennem, ő a fél év alatt csak párszor járt nálam, akkor is egyre kelletlenebbül.
Sokszor volt, hogy ültünk a nappalijában, néztük a tévét, és közben azon tűnődtem: mit keresek én itt? Hol vagyok? Hová lett az életem? Ez nem velem történik, ez csak álom. (Erről az érzésről írtam a Csipkerózsika - a lélek álma című szösszenetet.)
Persze ő szerette volna, ha hozzá költözök, de nem éreztem erre semmi késztetést.
...később már ki se jött elém az állomásra, mert nem bírta kivárni szesz nélkül az érkezésemet. Akkor már tudta, hogy a legjobb barátja is rákos, és legfeljebb néhány hónapja van hátra. És efeletti elkeseredésében még több vodkát fogyasztott. A vodka pedig a legalattomosabb ital, amihez eddig szerencsém volt: szinte azonnal felszívódik, és azonnal a vérkeringést, az ereket rongálja. Emeli a vérnyomást és kötekedővé teszi az embereket. (A Vilmos körtét tudom még ide sorolni mellékhatásait tekintve... de az egy másik történet. Mondhatni: megjártam a hadak útját...)

Tehát, Vodkagyurka szerette volna, ha hozzá költözök, de csak egyedül.
Pedig, a dolog egészen jól indult a gyerekekkel. Egyetlen este elég volt, hogy levegye őket a lábukról. Lelkesen, csillogó szemmel nézték, amikor játszott velük (sakkoztak, kártyáztak), és miután elment, azt mondták, hogy az apjuk sem játszott velük ilyen jót. (Tényleg nem, Nagy Fal még ehhez is lusta volt.) ...azt hiszem, az én gyerekeim nagyon elfogadóak tudnának lenni, ha éreznék, hogy valaki szereti őket...

Ott, akkor nagyon meghatott voltam. Főleg Jóska után volt éles ez a kontraszt, aki hosszasan kifejtette nekem, hogy ne is várjam el, hogy bármely férfiember elfogadja az idegen fészekaljat, hiszen ez az állatvilágban is így dívik, a hím oroszlán egyenesen megöli a nőstények más hímtől született kölykeit.
(Nagy Falra és a nagyfiamra gondolván, sajnos, a lelkem mélyén már akkor igazat kellett adnom ennek a gondolatmenetnek, de az ember amíg él, mindig remél. Csak azt tudnám, minek.)
Tehát, mikor megpróbáltuk szorosabbra venni a haverkodást, hősünk megállapította, hogy problémás gyermekeim vannak (tényleg azok, de miért is ne lennének problémásak ennyi családi dráma közepette szerencsétlenek?), problémára pedig egy idegileg túlterhelt férfiembernek, aki még mindig gyászolja Nagy Szerelme elvesztését, semmi szüksége. Esetleg, ha színtelen, szagtalan, hangtalan és láthatatlan gyerekeim lennének, akkor talán elviselné őket. Egyébként köszöni, nem.
És ezt így még csak meg sem mondta, hanem helyette az volt a módszere, hogy engem szapult és ostorozott, hogy legyek erélyesebb, neveljem meg őket, csináljam ezt, csináljam azt... sose értettem, miért akarja, hogy férfi módra kommunikáljak a gyerekeimmel, mikor én nőből vagyok. Olyan ez, mint a női szerelés. Vagy a fából vaskarika.

Ugye, az én gyerekeim egy olyan családban nőttek fel, ahol a férfi volt a tekintély. Ez nem biztos, hogy jó így, mert pont az képviselte a tekintélyt, aki arra méltatlan, de attól még így volt. Megszokták, tizen x év alatt, hogy ő parancsol, az én dolgom a gondoskodás. (Más kérdés, hogy ahhoz is lusta és buta volt, hogy a tanulást megkövetelje tőlük - én meg feladtam a próbálkozásokat, mert fizikailag nem bírtam. Sajnos. ...Zsoltitól megköveteltem. Érte csak én voltam felelős. És ebben a tudatban nőtt fel!..)
Mindenesetre Nagy Falnak elég volt felemelnie a hangját és vigyázzállás volt, sorakozó, fogadás balról.

Aztán itt maradtam egy édes, aranyos, szertelen link kamaszfiúval, aki sokszor olyan, mint egy kölyökkutyus, úgy körülhízeleg... de parancsolni, azt nem igazán tudok neki. Nem ehhez van szokva. Legfeljebb kérhetek, aztán vagy megteszi, vagy nem, amit kértem.
...egy valamire azért nagyon vigyázok, eddig is vigyáztam rosszul nevelt gyermekeimmel kapcsolatosan: arra, hogy lássák, hogy én mindig igazat mondok nekik. Akkor is, ha az kellemetlen. Hogy a szeretteink körében semmiképp nem kell hazudozni, kifogást keresni, mellébeszélni. És ha semmi mást nem is, de az őszinteséget elvárom tőlük is. És meg is kapom. Alapvetően még Andrástól is. Pedig az ő esetében az igazság sokszor tényleg fájdalmas dolog.
Bármilyenek is, ők az én gyerekeim...

...tehát Vodkagyurka a gyermeknevelés helyett az asszonynevelés útját választotta. Ezzel kapcsolatban annyi az eredendő probléma, hogy az asszony, köszöni, remek nevelést kapott. Erre az egyre sose lehetett panasza, még akkor sem, ha az édesanyja motivációi ezzel kapcsolatosan... sajátságosnak mondhatók. (Ez is egy másik bejegyzés témája lehetne.)
Negyvenes nők nevelése eleve halva született ötlet... egy ennyi idős ember már az egyenrangú partneri viszonyban tudja jól érezni magát. Negyvenes nőknek valódi társra lenne szükségük, akivel osztoznak jóban-rosszban. (Például a gyereknevelés gondjaiban. Avagy: "Ha kellett a kanca, kelljen a csikaja is" by hungarian pußta).
...Nem nevelőre vagy bíráló bizottságra. ...hát ez ott, akkor csak álom maradt.

Telt-múlt az idő, és meg kellett állapítanom, hogy ennek az embernek alapvetően ezzel a kapcsolattal csak önző céljai vannak, a legkisebb kényelmetlenséget sem hajlandó felvállalni érte. Tehát nem szeret engem - gondoltam, de a legfurcsább, hogy alapvetően nem haragudtam érte, mert én sem éreztem valódi lángolást. Úgy is mondhatnám, hogy ez a kapcsolat érdeklődés hiányában megszűnt, bár a végén azért egy érdekes beszélgetés zajlott le közöttünk. Kivételesen én adtam tanácsot.
- Legközelebb, ha társat keresel, óvakodj a 30 kilométeres nőktől. A leendő társad vagy lakjon itt a szomszédban, vagy legalább 200 kilométerre.
- Miért?
- Mert akkor hamar kiderül. Vagy sose.
(Nem kérdezte meg, mire gondolok...)
Mikor elbúcsúztunk, azt mondta:
- Úgyis fel fogsz hívni.
- Hát persze, biztos - mondtam én. A szemébe néztem, és tudtam, hogy sosem fogom felhívni...

(Hasonlóságok és különbözőségek...
...ha jól értem, itt az ideje, hogy eldöntsem, szükségem van-e egy "tákolmányra" amit csak "a szex tart össze".)

Koncz Zsuzsa: Őszinte bohóc