Netpolgár

Tegnapi netszörfözéseimből még mára is visszacseng az "ájfónnal lájkolni egy fészbuk posztot" cizellált nyelven megírt ősmagyar mondat. Ez számomra valami olyasmi, mint amit a múltkor olvastam, hogyaszongya, Ámerikában megszűnik a hagyományosnak mondható lemezkiadás, mert: "a zenék a felhőbe költöztek". Elképzeltem egy szép, nagy, szürke felhőt, ott ülnek benne a zenék, lógatják a lábukat és néznek lefelé röhögve a lemezkiadó igazgatójára aki éppen bedeszkázza a lemezgyár kapuját, az udvart már felverte a gaz. Olvashattam tegnap a "netpolgárok hangulatáról" is.
Az ilyen típusú mondatok, azon túl, hogy 12 évvel ezelőtt valóban eléggé elképzelhetetlenek lettek volna, elgondolkodtatnak a fejlődésről.
Anno politikai gazdaságtanból (sic!) tanultuk, hogy a termelőerők, technológia, erőforrás-felhasználás stb. folyamatosan fejlődnek, a társadalom fejlődése pedig úgymond "lépcsőzetes", sőt, visszaesésekkel tarkított.
Meg azt is tanultam biológiából, (bár itt vannak más vélemények is) hogy a ma embere pont ugyanolyan, mint felegyenesedett őse, és annakidején a tűz megszelídítése legalább annyi újító szellemet igényelt, mint manapság mondjuk a nanotechnológiai kutatások. (Köztünk szólva kicsit többet, mert még ismeretlen volt a "munkavédelem" fogalma és az égési seb fájdalmas dolog.) Tehát biológiai szinten a változás minimális, társadalmi szinten legalábbis megkérdőjelezhető (az részletkérdés, hogy bunkóval veri fejbe az emberállat felebarátját, vagy Kalasnyikovot használ ellene, esetleg atombombát - ez utóbbit nem, mert az őrá magára is veszélyes lehet). Ellenben technológiai téren elképesztő sebességgel haladunk.
Ha csak a saját 41 éves fennállásomat veszem, akkor is borzasztó a tempó.
Amikor születtem, csak fekete-fehér tévé volt. Abban is szünnap volt a hétfő. Aztán jött a színes tévé és a hétfői adásnap. A rádió hangminősége sokat javult.
Telefonból sokáig ikervonalunk volt, és én órákig csacsogtam Erika barátnőmmel, miközben a szomszéd a körmét rágta a telefon mellett. De ha ő ért oda előbb a készülékhez, rajtam volt a körömrágás sora. Majd jött a korszerűsítés, a fővonalak korszaka.
Ekkoriban jött a levehető ajtajú NDK turmixgépről szóló, az iskolánkban nagy sikert aratott kabaré, a "Halló, Belváros!".
...eltelt pár év a Gorenje hűtőszekrény és a hifi-torony korszak került napirendre. A Commodor 64-et lassan leváltották az első személyi számítógépek. Ez az időszak volt, amikor csapatostól jártunk a peresztrojka és a glásznoszty jegyében Ausztriába csencselni és először kerültek kifosztásra Magyarország devizatartalékai. (Avagy: első jele a dolgok rosszabbra fordulásának. Persze senki nem vette komolyan.)
Általános jólét volt abban az időben, hit, optimizmus. Kinyíltak a határok, lebomlottak a régi korlátok. A főiskolán - életemben először - találkoztam az informatika tantárggyal. Az akkor, ott tanultak nagy része ma általános iskolai tananyag...
A hurráoptimizmus segített a "legvidámabb barakk" lakóinak abban, hogy a rendszerváltás fájdalommentesen menjen végbe. Kaptunk rendesen a kábító hatású anyagokból. Mi meg nem voltunk hozzászokva ezekhez a drogokhoz. Tehát kiütöttek minket. Hosszú távra.
A kapott drogok között már akkor is előkelő helyen szerepelt a számítástechnika. Pedig hol volt még az internet, meg a fészbuk!
A következő fejlesztés, ami gyökeres felfordulást hozott a mindennapjainkba, a mobiltelefon volt.
Emlékszem a bunkofonra. Akkor már ifjasszony voltam. Nagy Fal, a bölcsek bölcse, egy szép napon - akkor épp ügyvezetősdit játszott a maga ostoba módján - hazaállított egy ilyen izével. Akkora volt, mint egy féltégla, nagyjából olyan nehéz is, rengetegbe került és igen korlátozottan volt használható. De volt, mint státusszimbólum, vagy mi a tök.
...miután - érthető okokból - csődbe ment, egy darabig nem volt téma a mobiltelefon...
Mire újra aktuálissá vált, már megfizethető lett a szolgáltatás. A következő telefon már teljesen kezelhető volt, mind méret, mind használhatóság tekintetében. Nem lehetett ugyan különösebben játszani rajta, fényképezni se, de telefonálásra tökéletes volt.
Közben jött a számítógéphasználat. Először csak szigorúan munkahelyen. Ültünk ott öten könyvelők, három fiatal meg két idősebb. A három fiatal játszott a számítógépen, a két idősebb traccsolt. Igaz, a fizetésem alulról leste a béka fenekét, de ez nem zavart, még Anyuékkal laktam. Bár sose volt egy büdös vasam se, de nem is éreztem semminek a hiányát.
Később jött a célszerű számítógép használat. Ez az az állapot, mikor megnézed a mailjeidet, elolvasod a híreket, elutalod amit el kell (akkor ez még ilyen egyszerű volt), majd dolgozol.
Ez sok évig jellemző volt rám, a könyvelőirodában kezdődött és folytatódott még néhány munkahelyen.
A vége felé már lett otthon is gép, de az ifjúság - természetesen - kisajátította magának. Így maradt a munkahelyi géphasználat.
Így aztán az Iwiw, mint első közösségi oldal, sem hozott eget-földet megmozgató változásokat az életembe. Talán azért, mert az időmbe se fért bele, amit mostanában csinálok. Nekem örökké melózni kellett a "kis" családra. Kit érdekelt akkor a net, mikor éhes gyerekszájakat kellett betömni.
Aztán rám szakadt a nihil. Jött a Randivonal, a Facebook, a blogok világa. Mérik a netpolgárok hangulatát, a világ túlsó felén olvassák amit itt vakerálok, és én is olvasom más magánemberek gondolatait. Merőben szubjektív világ ez, de lenyűgöző, valljuk be, még akkor is, ha pótcselekvések halmaza. (Mert fáj a Való Világ. ...itt nem fáj semmi. Itt érdekességek vannak, kinek-kinek, amit szeretne... Lassan leszokunk a reálszféráról, azt hiszem. Az csak kényszerű rossz. Ez az össznépi Csipkerózsika-álom! Ez már valami!)
A mai gyerekek teljesen ehhez vannak szokva.
Megfigyeltem Banduckán, ha szólok neki, elengedi a füle mellett.
De ha ráírok fészen, (már ezek a kifejezések is... röhej), szóval, ha ráírok, akkor pár perc múlva csinálja a leírtakat.
Ki érti ezt? Én nem.
Számukra a kommunikációt nem a beszélgetés jelenti, hanem az FB.
Interaktívvá vált a társadalom. Földrajzilag távol lévő emberek gondolatait olvashatom a nap bármelyik szakaszában, tovább gondolhatom, vitába szállhatok vele... kitágítja a kommunikáció határait az internet.

Ugyanakkor vissza-visszagondolok a tanulmányaimra. Az ember, mint olyan, nem változik. A társadalom sem nagyon. Bár a hangulatot mérik...

...hová juthat így az emberiség?...

Kern András: Halló, Belváros!