Napok óta készülök rá, hogy írjak erről a kényes témáról. Napok óta olvasgatok róla, szedegetem az információkat. Szerencsére itt-ott lehet már objektív tájékoztatást olvasni, ha néha - érzésem szerint - kissé elnagyoltan is.
Azonban egy valamit nem.
Nem olvastam sehol sem olyasmit, hogy egy nő önként, önmagától írt volna a saját klimaxáról, a tüneteiről, elismerte volna, leírta volna, hogy hogyan élte meg, milyen tapasztalatokkal gazdagodott ez alatt az időszak alatt.
Azt hiszem, tudom, mi az oka.
Mi alapvetően egy olyan társadalomban élünk, ahol a klimaxoló nő nevetség tárgya. Főként a férfiak, és kisebb hányadban a fiatalok fordulnak a jelenség felé lenézéssel, gúnnyal. Hiszen a mi társadalmunk túlságosan isteníti a fiatalságot, és a férfiakat lépten-nyomon előnyben részesíti a nőkkel szemben.
A társadalmi intolerancia okán aztán a nők magukba zárják ezzel kapcsolatos kérdéseiket, gondjaikat. Meggyőződésem, hogy a többség szégyelli, nem szívesen beszél róla.
Holott ez nagy hiba.
A nemi érés során a nő mellett - jó esetben - ott van az édesanyja, aki felvilágosítja, elmondja, mire számíthat. Ez a női támogatás a lányokat jó esetben elkíséri egészen a szülés és a gyermekágy szakaszáig.
De senki, soha nem beszél a lányának a klimaxról.
Ezért aztán a nők ezt a problémát végképp elszigetelve élik meg, az öregedéstől való félelmek mellé a "jaj nehogy nevetségessé váljak, mert (és itt jöhetnek a hőhullámok, arcpír, hangulatingadozás, elhízás és egyéb félelmek) és inkább hallgat. Hallgat, és csak akkor fordul orvoshoz, ha tényleg komoly rosszullétei vannak.
Minden mást inkább leplezni igyekszik, "nem történik semmi" és "korral jár" kitételekkel.
Azt hiszem, ez nagy hiba.
A klimax egy nő életének meglepően hosszú szakaszát foglalja magába, a kezdetektől a lezajlásáig bő 15 éves periódus az, amelyet igyekszünk szégyenlősen a szőnyeg alá söpörni.
Ez alatt a 15 év alatt rengeteg fölösleges szenvedéstől kímélhetnénk meg magunkat, ha ismernénk ennek a jelenségnek a pontos lezajlását, a jellemző hangulati változásokat és a kapcsolódó fizikai tüneteket.
Ezért, - miután sikerült végre rendet raknom a bennem kószáló gondolatok, és a szórványosan jelentkező és jelenleg még (hálistennek) enyhe tünetek dzsungelében, és kitűztem egy csapásirányt, - ezért úgy határoztam, hogy időről-időre beszámolok ezeken az oldalakon arról, hogy hogyan éltem meg a saját klimaxomat, hátha ezzel is segítek azoknak, akik érzik, hogy valami nem olyan, mint régen, de nem tudják, mi és miért.
Elöljáróban annyit hadd mondjak: kiábrándító, hogy az élet legmagasabb reptű területei is mennyire alá vannak rendelve bizonyos fizikai törvényszerűségeknek.
Magyarázhatunk mi mindenféle ezoizét szájunk íze szerint, az igazság az, hogy a végtelenben a hit és a tények összeérnek.
Előzetesnek addig is ajánlom ezt:
http://www.egeszsegkalauz.hu/keresok/betegseg-es-tunet/klimax-102547.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.