Kiesett a tömés. Nem fájt, nem volt semmi értékelhető baja a bal felső 4-esnek, csak a tömés esett ki belőle. Tekintettel arra, hogy a fogaimra még - jó esetben - negyven évig szükségem lenne, haladéktalanul orvoshoz fordultam. Igen, az SZTK-ba. Nincs pénzem Zsendire, ő európai színvonalú szolgáltatást nyújt, európaiaknak, európai árakon.
Én meg Belső-ázsiai vagyok, tehát maradt az SZTK.
Az ügyeletes orvos közölte, hogy "nincs itt semmi baj, rengeteg a beteg, jöjjön vissza két hét múlva!" (ahelyett, hogy betömte volna, frissiben).
De nem adtam fel, két hét múlva visszamentem hozzá.
Az öregúr kedvesnek tűnt, ugyan az furcsa volt, hogy a tisztítást kissé félvállról vette, de egy-kettőre kész volt. Mikor az UV fényt rábocsátotta a fogamra, akkor éreztem, hogy itt valami nem oké, égő-fájó érzés volt. De én nem vagyok hisztis... és már így is pofákat vágott, mikor megkértem, hogy köszörülje lejjebb, hogy legalább a pofámat rendesen be tudjam csukni, nahát.
Szóval elkocogtam, remélve, hogy a felzaklatott ideg majdcsak megnyugszik.
De nem lett szerencsém.
Pár nap múlva már elviselhetetlenül fájt.
Visszamentem hozzá.
Egy szó nélkül felnyitotta egy vékony fúróval, kétszer belebökött vaktában az idegkiölő, recés tűvel, aztán közölte, hogy jöjjek vissza egy hét múlva.
Reméltem, hogy majd fogkrém, szalicil, pálinka, egyéb házi szerek segítségével bevégezhetem a művet: mert éreztem, hogy nincs rendesen kipucolva, nincs ez a nyomorult szerencsétlen... de csalatkoznom kellett.
A lyuk annyira pici volt, hogy azon keresztül nem tudtam a szokásos gyógykezelést végre hajtani. Még a tömést se szedte ki belőle, nehogy hozzáférjek.
Ezen a ponton durrant el az agyam igazán.
El tudtam képzelni, hogy ha visszamegyek hozzá, akkor simán befoltozza így, ahogy van, rá a régi rossz tömésre és a sok retekre, ami benne van.
Nem mentem vissza.
Eltelt két újabb hét - és feldagadt a képem. Napok óta fáj, lüktet.
Ma visszamerészkedtem az SZTK-ba. Egy egész kedves doktornő fogadott, megröntgeneztette, majd közölte, hogy új pasim van, a neve Csonthártya Gyula (ennél tán még Alzheimer úr is jobb parti, az legalább nem okoz fájdalmakat, sőt, elfeledteti azokat). Erős kísérletet tett a tisztításra, ám fáradt volt, és idővel feladt. Közölte, hogy nem járt maradéktalan sikerrel, mert ennek a nyomorult négyeskének kétágú a gyökércsatornája, és a másik ágat valami lezárja.
- Nem tudom megcsinálni - közölte, azt is, hogy nyitva hagyjuk, látogassak el a többi ügyeletes kollégához tisztításra, ő nem vállal, szabadságon lesz és túl elfoglalt, és egyébként is, hozza rendbe, aki elrontotta.
Addigra már túlságosan fájt a fogam, a pofám és mindenem (ezek nem ismerik az érzéstelenítést, egyébként is, Csonthártya Gyulát nem szabad megfosztani legszebb örömétől, az emberkínzástól) - szó nélkül kifordultam a rendelőből.
És most inhalálok a túlélőkészletből.
Ja, ja. Szilvapálesz. A Londoni Borzasztó fajtából.
Sihíhírnom kell.
Zsendi, drágám, miért vagy Te ilyen kib@szott drága?
Vagy inkább én miért vagyok ilyen kib@szottul csóró?
Én ennél sokkal jobbat érdemlek.
Azéris.
Gesundheit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.