Esti fecsegés - a Zemberek szándéka (életleckék 2.)

Azt hiszem, hogy az emberek szándékainak (divatos szóval: motiváció) felismerése és tudatosítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember, ha nem is boldog, de legalább kiegyensúlyozott életet élhessen. Vagy legalább ne kapjon több pofont a feltétlenül szükségesnél. Néha még így is bekövetkezik, hogy az ember "benézi" a meccset, és betalál egy ütés valami nem várt helyről.

Morgó az utóbbi napokban párszor alaposan felpiszkált engem azzal, hogy szerinte én pocsék emberismerő vagyok, és halványlila gőzöm nincs arról, hogy a cégnél kivel, mi van, ki kit kedvel és kit egyáltalán nem, és hogy olyan vagyok, mint aki nem is ezen a Földön él.

Nagyon bántott engem ez a kritika, még akkor is, ha némi igazság van is benne. Végül is, a kollégáim tényleg nem érdekelnek túlzottan. Nem szép dolog ez tőlem - de annyira mások, oly nagyon, mintha üveglap mögül nézném őket. Pontosabban: én vagyok üveglap mögött, ők a valóságban, én az álom-dimenzióban, és ha néha utol is érnek a tények, azért az esetek többségében igyekszem magamat távol tartani tőlük. Túl fájdalmasak.
Meglepően nagy hatékonysággal működik ez a dolog nálam.

Erről az egészről ismét Micimackó jutott az eszembe, és a valóság megismerése, mint talán a legnehezebb feladat az Úton. Igen, a legnehezebb feladat megismerni és elfogadni (sőt: kedvelni..) a valóságot, főleg, ha az észlelő amúgy is hajlamos kissé a föld fölött lebegni és képalkotási folyamatába sokszor meseszerű elemeket és HDR színeket vegyíteni.

(...a HDR képek készítéséhez legalább három fénykép elkészítése és rengeteg utómunka szükséges, tehát az a személy, aki ilyen mesés látványt képes létrehozni, jelentős értékekkel bír mind a türelem, mind a kreativitás terén, és fejlett szoftverállománnyal dolgozik.)

Rossz hír, hogy a racionalitás talaján ezek mind csupán hiábavalóságok. És a Bánya Műveknél racionálisabb hely kevés akad.
(Csoda, hogy még ép ésszel bírom ezt a sok racionalitást. Anyám, mit tettél velem?..)

Nézzük például a párkeresés oldaláról a Zemberek valódi szándékainak fontosságát.
Nem, mintha érdekelne - de tény, hogy az emberi természet, viselkedés és motivációk tudományos jellegű megfigyelésének a legjobb terepe.

Sokat lehet őrlődni a témában, kevés siker és szaporodó, lelket romboló kudarcok kísérik ezt az utat. De talán nem feltétlenül törvényszerű, hogy ez így legyen. (Figyeljetek, most Nyuszika, a Kerekerdő kapcsolati tanácsadója, megaszonnya a tutit két levél saláta között. Ő már csak tudja. Ja.)

Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy kivetítjük saját vágyainkat, céljainkat a másik emberre, mintegy azt gondolva, hogy ő is ugyanarra vágyik, amire mi, és a - látszólag jelentéktelen - különbségeket majd áthidaljuk, csak akarni kell, és a "Te" és "Én" helyére lép a "Mi" varázslata.
Mi, nők, különösen hajlamosak vagyunk erre.
Súlyos hiba.
...
Coco Chanel óta tudjuk: "Minden férfi életében csak egy nő létezik, a többi csupán az árnyéka."
...azzal az eggyel a Teremtés Koronája még ifjú éveiben már rég találkozott. Rosszabb esetben pedig születésétől ismeri, lévén az anyukája...

(Na Annak Az Egynek a kedvéért hoztak áldozatot. Változtattak a motivációikon. Vállaltak kényelmetlenségeket. Hősök voltak. Lovagok. Sőt, Istenek, akik Lehozták A Csillagokat Az Égről. És Ezt Nem Ismerték El Nekik. Így dobattak le a sárba. Megítélésük szerint annyira rengeteg áldozatot hoztak, hogy Neked már nem jutott az áldozatvállalási hajlandóságból. Legfeljebb meghallgathatod a hajdani kiválóságok felsorolását.

- furcsa, de erről az egészről Sasmadárnak adott válaszom jutott az eszembe.. működik a tükrök törvénye, ki gondolta volna?... -

Fura dolog ez a lelkierő.
Képes elfogyni.
Ismerem ezt az érzést...
De nekünk, nőknek, idővel pótlódik. Ha lassan és keservesen is.
Nekik sokkal kisebb az esélyük a regenerálódásra. Lásd: halálozási statisztika).

Ezt a - nemek különbözőségéből fakadó - momentumot, (annak minden aspektusával) hajlamosak elfelejteni a nők, és itt már meg is érkeztünk a csalódások táptalajára, illetve arra a területre, ahol a Zemberek motivációinak megismerése fontossá válik.

Egyszer - akkor még optimista voltam - valami olyasmit írtam, hogy tökmindegy, hogy a másik mit akar, úgyis az a lényeg, amit én akarok.
Hát ez csak részben igaz. Úgy 50%-ban. A másik 50%-ot a másik fél teszi hozzá. Vagy nem.
És ahogy nem kell párkapcsolatot feltételezni ott, ahol nincs, ugyanúgy nem kell szándékot feltételezni ott, ahol nincs.
Sőt. Meg se kell próbálni a másikba átültetni a saját szándékaidat.
Sőt. A legjobb, ha különösebben szándékaid sincsenek.
"Gyere velem, én se megyek sehová!" - hány, de hány ember éli így az életét.
Én is egyre inkább ilyen leszek.
Pedig én gyűlölöm ezt... nekem szükségem lenne arra az érzésre, hogy tartozok valakihez, valahová, hogy elfogadnak... hogy azonosak a céljaink... hogy egyáltalán vannak céljaink.
...
Azt hiszem, hogy sikertelenségeim jelentős részben annak köszönhetőek a Zéletben, hogy a saját - egyébként utólag górcső alá véve is tisztességesnek, szimpatikusnak és pozitívnak vett - szándékaimat rávetítettem a környezetem tagjaira, már kora gyerekkorom óta.
Ahh, pedig az emberek többségét egyáltalán nem az általam sokra tartott célok és eszmék vezetik! Sőt. Tulajdonképp én vagyok egyedül mindezekkel, talán akad még egy-egy ritka kivétel. (Tippem, hogy azokat is hülyének nézik.)
Talán tényleg jobb, ha nincsenek az embernek céljai, csak úgy él bele a nagyvilágba.
Mint egy zombi. Egy istenverte, élvhajhász, kellemetlenségkerülő, kényelemszerető, nyomorult zombi.

A Zemberek valódi szándékának megismerése egy dologra mindenképpen jó: ha boldogabb nem is leszel tőle - de legalább meg tudod magad kímélni a csalódások egy jelentős részétől.

És egy idő múlva már érdekelni se fognak.
Úgy valójában.