Putri-blues

"Ez a fürdőszoba egészen olyan, mint egy drogtanya" - mondta, mindezek ellenére mosolyogva, Banduci fiam.
Ott, abban a pillanatban, az orrfacsaró bűzben ez a mosoly nagy szó volt, hihetetlen lélekjelenlét sűrűsödött benne össze, mindaz a különös tehetség, amit - bármilyen furcsa is - de az anyjától örökölt, s visz tovább, öntudatlanul. (A végén még igaza lesz Apámnak...  rémlett fel bennem egy pillanatra szegényem jóslata a két fiamról... mely szerint bár Zsolti se rossz, de András lesz (lenne) a különb kettőjük közül. - na erre András, a vészhelyzetektől és utolsó utáni pillanatoktól eltekintve, lépten-nyomon rácáfol...)
Pár napja csak, hogy csináltam valami bulvárnetes tesztet, mely szerint nem is vagyok depressziós, ...és máris "szarik a kutya valamit" (ősmagyar szólás) én meg jó kis idegösszeroppanást kapok, annak rendje-módja szerint.
Álltam a záróvonalon (szintén a kalandozások korából hozott ősi szokás szerint nem kell a zebrán közlekedni a zöld jelzést megvárva, sokkal érdekesebb átkelni a Budafoki úton a forgalom sűrűjében, az ember átslisszol a záróvonalig, elengedi a buszt, aztán huss!... a túloldalra...) tehát álltam a záróvonalon, hátam mögött autó, előttem gyorsan közeledő 33-as, gyönyörű, csili-vili, új busz, gyorsan jött és veszélyesen közel, csodaszép volt, és arra gondoltam: Istenem! Csak három lépés kellene... és nem lenne többé semmi bajom.
Szinte hívott magához az a busz, már majdnem léptem egyet, mikor bevillant, hogy "biztosan fájna". Így aztán nyugton maradtam, de megbabonázva néztem, amíg csak el nem dübörgött, karnyújtásnyira tőlem...
Akkor kirázott a hideg. Iszonyúan megijedtem.
Önmagamtól.
Ettől tudtam, hogy nem csak kósza gondolat volt, hanem valami több... mélyebb... mintha transzban lennék.
Miután szerencsésen átjutottam a túloldalra, jól lehordtam magamat.
"Tessék! Már, saját bevallásod szerint is, kifelé tartasz a sz@rból. És pont most jut eszedbe ez a hülyeség? Miért? Egy nyomorult szivattyú miatt? Eszednél vagy? És a gyerekeiddel mi lenne nélküled?..."
Elszégyelltem magamat...
...
Este igyekeztünk hamar lefeküdni, hogy gyorsan holnap legyen... Reggel, annak rendje-módja szerint, meg is érkezett a Banduci által a neten kiválasztott, gyanúsan olcsó szivattyúdarab.
Ő KRESZ vizsgázni volt (végre túl van rajta...) de azután hazajött szerelni, én meg mentem hajtani a pénzt.
Kora délutánig nem is volt semmi gond.
Akkor jelentkezett, és elmondta, hogy ez a szivattyú, szemben a feltüntetett adatokkal, gyenge ahhoz, hogy a házig nyomja a kútból a vizet.
Gondolhattam volna.
Egy ide megfelelő szivattyú 60 e Ft körül kezdődik, nem 15.
...ha őszinte akarok lenni, gondoltam is, csak úgy voltam vele, hogy ne mondja, hogy nem próbáltuk meg...
Hát, megpróbáltuk.
Elkeseredett volt, és fájt a háta, és még én vígasztaltam (önértékelés-letörés... tanultuk...).
De azért a 33-as különösen szépnek tűnt, különösen annak függvényében, hogy megint Anyámtól kellett kölcsönkérnem azt a "rulírozó tízest", amit pedig, ha ez nem lett volna, ebben a hónapban garantáltan nem kértem volna el... nem lett volna rá szükség...
Amikor viszont megkérdezte, hogy mikor adom vissza, feltört bennem az ingerültség. Ez nem szép, főleg nem Szülőanyámmal szemben... Végül is, egyedül él abban az igencsak jó kategóriába sorolható, 58 nm-es lakásban, amelyet ketten vettünk meg, és amelynek anno a 3/4 részét én fizettem ki... nekem, meg a gyerekeimnek jut a "putri" (drágám után szabadon) és ha kölcsönkérek tőle, mert az unokái nem tudnak megmosdani és nem tudjuk a WC-t használni, a legfontosabb momentum, hogy mikor adom meg??
- Majd ha lesz rá lehetőségem! - mordultam rá, szinte ellenségesen, aztán elmeséltem friss élményemet a 33-as szép új buszjárattal.
Aztán pedig otthagytam, kezdjen a hallottakkal, amit akar.
Mert egy dög vagyok.
...hazatérve, nekiindultunk Banducival a Praktikernek.
Az én legdrágább csemetém kitalálta, hogy akkor ne legyen kidobott pénz az a 15, inkább vegyünk egy másik olcsóbb szivattyút (amilyet házi vízellátóknál használnak), majd a kettőt sorba köti oly módon, hogy a nyomáskapcsoló egyszerre kapcsolja őket ki-be...
Én mondtam neki, hogy nem, egyetlen egy, k.va drága mélykút szivattyú kell, semmi más, (kísérletek voltak itt már korábban is... de akkor Nagy Fal volt a kísérletező kedvű fickó, Banduci meg az áldozat, akit ki kellett kapni a rázó vízből, elájult a kert közepén, egy tócsában feküdt, rázott a teste, mikor hozzáértem... hat, vagy hét éves volt, szőke haj, malomkerék nagyságú barna szemek, és én tudtam, hogy ha felrohanok lekapcsolni a villanyt, nem lesz fiam, mire felérek. És akkor nagy levegőt vettem, benyúltam érte mindkét kezemmel az áramkörbe, éreztem, ahogy átszaladt rajtam az áram, bizsergett, rázta a karjaimat, de koncentráltam és nem engedtem el a gyereket, nyár volt, sütött a nap ezer ágra...
Banduci pár perc múlva (még mindig eszméletlenül) a házban feküdt az ágyon, én hívtam a mentőket, oldalra fektettem, hogy el ne harapja a nyelvét, hánykolódott és félrebeszélt, a tesói megszeppenve, egymás mellett álltak (Manka azóta tudja magáról, hogy boszorkány...), és végre megjöttek a mentők, két rohamkocsi is jött, szirénázva, addigra Nagy Fal is hazatért az örökös cimborázásból, a mentősök kissé ellenségesen kérdezősködtek, valóban határeset volt a dolog, mert Nagy Fal nem igazán foglalkozott olyan világi hívságokkal, mint érintésvédelem, ...de nem lett belőle feljelentés, Nagy Fal pedig aznap dühében addig verte a villanyórát, hogy a végén az ELMŰ elvitte bevizsgálni, mondván, hogy biztos lopjuk az áramot. Persze ezt nehéz lett volna ránk bizonyítani, havi 60 e Ft-os villanyszámla mellett, nem is sikerült nekik, ezen a kis órán már az is csoda, hogy ennyi átfért... nem, ez csak az elkeseredésről szólt, egyszerűbb volt a villanyórát püfölni, ahelyett, hogy a saját fejét verte volna a falba, csak legalább a megfelelő helyen... mindenkinek könnyebb lett volna...)
...tehát arany csemetém, részint mert nem akaródzott beismernie, hogy hülyeséget csinált, amikor megvetette velem ismeretlen helyről ezt az utánvétes szivattyút, részint meg átérezve a súlyát, hogy ha tényleg meg kell venni a drágábbikat, akkor neki nem lesz kabátja, kitalálta a tutit. Nevezetesen, hogy ha két olcsóbbat sorba kapcsol, majd azok kiváltják az egy jobbat.
Én mérges voltam rá, de eszembe jutott a hátfájás, és az ő önértékelése... és megsajnáltam... hagytam, hogy cselekedjen belátása szerint.
Tízig szerelt, mire belátta, hogy hiba volt.
Most este 11 óra van, ma mattra iszom magam bodzás borzasztóval, ez tuti, mert kettőt már letoltam, és nem az enyhébbik keverékből. ...az hogy erős vagyok, szép és ügyes, nem ellensúlyozza azt, hogy büdös van, a gyerekeim nem tudnak rendesen megtisztálkodni, a lányomnak holnap mosatlan hajjal és ruhában be kell mennie az új sulijába a sok bunkó budaörsi újgazdag közé (mindjárt első nap akadt egy fickó, aki azzal indított, hogy felsorolta, hogy a családjának milyen ingatlanvagyona van a környéken, és hogy Apuci Hammerral jár, - majd képes volt a lányomat szoros őrizet alá helyezni, annyira, hogy mikor ő felállt, a fickó megkérdezte, hogy "most hová mész?" és még a retyóra is elkísérte, konkrétan, Andi nagyon idegesen jött haza, mutatta a fiú fényképét, felálló séró, márkás göncök, mi Andrással szakadtunk a röhögéstől, főleg, miután az én édes fiam megszólalt: Van, akin a márkás ruha se segít! Visítva fetrengtem, ez volt az elmúlt napok legjobb pillanata. Büszke vagyok rá, hogy sikerült a gyerekeimbe beleplántálni a proli öntudatot, igen... :-) ) ...tehát fájt még a gondolat is, hogy megint megszívják, amiért lágyszívű voltam, arról nem is beszélve, hogy a fürdőszoba felől áradó szag a fentieken túl is épp elég nyomasztó...
No mindegy, holnap újabb Praktiker kör, visszakönyörögjük a 37 ezres szivattyút, elhozzuk az 57 ezrest, (mert meg lehet élni 47 ezerből...) újabb éjszakai szerelgetés lesz, sűrű fohászkodás közepette... aztán, ha siker koronázza a törekvéseinket, akkor hajnalig duguláselhárítás, mosogatás, mosás és más efféle vigasságok.
Nem lesz karácsonyfa, ágy, ruházati termékek és kenyér se sűrűn, legfeljebb, ha sütök (víz nélkül a sütés-főzés se megy, tehát érdekes nap lesz a holnapi is...)
...
Egész délután azon töprengtem, hogy harctéren edződött személyiségemnek miért volt annyira hívogató az a szerencsétlen 33-as busz? Még depressziós koromban sem akartam magamat BKV járat alá vetni.
No EZEN segített a Bodzás Borzasztó.
Legalább tudom.
Az ok?
Egyetlen szó.

P U T R I

B+.

Ezerszer.