Szakítósdi

Hát csak eljött ez a nap is. Rászántam magam a szakításra. Megírtam a levelet.
Nehezen ment.
A putri szó, mint egy bőrömbe fúródott tüske, lüktetett, fájó és gennyedző sebet okozott a lelkemben, ezt hurcoltam napok óta.
Hurcoltam, és minél több gond, baj és probléma adódott idehaza, annál jobban szúrt.
Hiszen én nagyon szeretem az otthonomat.

Segítséget a gondok megoldásában csak a sokat ócsárolt gyerekeimtől kaptam, ez úttal különösen Banducitól.

Mástól nem... de jobb is.
Jelenleg sárga riasztási fokozaton állunk, erős negatív kilátással.
A rendszert úgy sikerült feltöltenünk, hogy a fürdőkádba engedtünk vizet lassan-lassan, aztán abba beletettük a másik szivattyúcsodát, valahogy összetákoltuk a rendszert töltő tömlővel, és épp hogy csak a határértékig tudtuk tölteni. Beindult, de levegős... és ez ereszteni fog, tuti ereszteni. Lesz még rosszabb, nem is sokára.
A hatékonyság szót meg ne is emlegessük.
A negatív kilátás?
Hiába költöttem el az összes karácsonyra és év végéig szánt pénzemet, nincs víz a házban. András fiam azzal riogat, hogy szerinte a kútban sincs elég, mert a korábbi 10-11 méterrel szemben ezt a szivattyút 14 méterre küldte le, gyakran iszapot hoz, azt is gyatrán a 40 méteres kútból.
Elképzelni sem tudom, hogy lehet ez, hiszen annakidején azt mondták nekünk, hogy ez a kút sose fog kiapadni...
Éjjel-nappal kompresszorozták, már az út is csupa iszap volt, pedig az onnan vagy 50 méterre van. És áradt a víz belőle. Sárga, vasas víz, de rengeteg.
Nem értem, mi történhetett.
Mindenesetre szép kilátások ezek.
Mosni úgy tudok, hogy fél nap alatt mos ki egy adagot a gép, víz hiányában folyton le-le áll.
Fürdés?
Bizonytalan ideig elmarad.
...nem tudom, mi lehet a valódi ok. De jó lenne megoldani.
Á, január előtt örülök, ha nem veszünk éhen.
Ezek után.

Ami a szakítást illeti, napok óta érleltem magamban. Nem könnyű - ha elmentem hozzá, és úgy volt minden, ahogyan azt az ő komfortérzete megköveteli, akkor még kedves is bírt lenni. Úgy viselkedett, mintha szeretne.
De nem lehet mindig, minden úgy... a szeretet képes cselekedni, áldozatot hozni...
Milyen párkapcsolat az olyan, ami arról szól, hogy a nő kecóra megy, hogy a palinak meg se kelljen mozdulnia, és ha csak annyit mer mondani, hogy tavasztól majd esetleg az úriember is hétvégente szedje fel a sátorfáját és jöjjön el, ha a nőt látni akarja, mert a nőnek lesz egyéb dolga (szeretné végre rendbe tenni az évek óta elhanyagolt telkét) akkor arra az a szöveg a válasz, hogy:
 "Amúgy se szívesen megyek oda, mert nincs meg az a kényelem amit megszoktam, de a gyerekeid gondoskodnak róla, hogy még putrisabb legyen az egész"

180 órát váltott műszakban dolgozni havonta, ahhoz elég fitt volt, hozzám eljönni meg sose tudott?
És még putri???

...ilyenkor gondolja az ember azt, hogy az a másik nem érdemelte meg őt. Soha, egy pillanatra sem, semmilyen összefüggésben.

Jobb lesz tovább lépnem.
Épp elég időt elpocsékoltam már erre a hiábavalóságra.
Nem kell olyan szekér után rohanni, amelyik nem vesz fel. Lehet, hogy lelassít, és fel tudsz ugrani az ütközőre... de az kényelmetlen, balesetveszélyes és nagyon megerőltető.

Ennyire nem sietek.
Jobb lesz megvárni azt a járatot, amelyik értem jön.

Vagy gyalog menni tovább, az se rossz.
Sőt.
Gyanítom, hogy például ennél sokkal jobb.
Egyelőre ez lesz. Gyalogtúra, gyönyörködve a szép kilátásban.
És mindenki maradjon magának.