A választószamarak

Megárt a szabadság is, ha sok, 
Hát abszolút királyra
Vágyott sürgősen az állatok
Nemes respublikája.


Fajtánként összegyűltek és
Elkészült sok szavazólap,
Tombolt a zajos korteskedés,
S az intrika hallgatólag.


Így lett az ó-füles csoport
A szamárgyűlés vezetője
Fekete-vörös-arany csokor
Került valamennyi főre.


Lópárti is volt,ám ezek
Leszavazni nem siettek,
A garázda-torku ó-fülesek
Zsivajától úgy megijedtek.


Mikor egyik mégis a lójelölt
Ügyére terelte a szót, nagy
Ordítozással ráüvölt
Egy ó-füles: "Áruló vagy!"


Rút áruló! Csacsimentalitás
Nincsen benned egy lehellet.
Szamár se vagy tán, franciás
Lehetett a kanca, ki ellett.


Vagy zebraanyád volt, s csíkjaival
Irhád ezért cifrázott,
Hangod is kopt-zsidóra vall,
Ahogy orrodon át fuvolázod.


S ha árja vagy is, hideg ész-szamár,
Ennél több sohase voltál,
Mit a szamárszív rejteke zár,
Rád nem hat a misztikus zsoltár.


De az én lelkem telistele, haj,
E sejtelmes homállyal,
Szamár vagyok én, farkamban a haj
Egy szálig tiszta szamárhaj.


Bennem latin és szláv vért ne keress,
A német vért ne vegyítsék,
Ősöm valamennyi tősgyökeres
Szamár volt, csupa szelídség.


Nem fertőzték meg lelküket
Gáláns paráznasággal,
Hagyományhűn nap nap után ügetett
Malmába mind a zsákkal.


Az apák nem holtak. Bőrükön
Rág csak a bús enyészet
A sír ölén. Szívüknek öröm,
Ha az égből ránk lenéznek.


Ó, szent szamaraknak glóriás
Hada! Légy te példaképünk,
S az erénynek útját járva, más
Ösvényre sose lépünk.


Szamár vagyok - ah, mely bűvös ige!
Ama nagy füleseknek utóda!
Beleharsognám a világ fülibe:
Szamár, születésem óta!


Nemzőm is, az agg szamár, ilyen
Német volt, tiszta fajta,
Anyám német szamártejen
Nevelt fel, a drága dajka.


Szamár vagyok én, s akármi jő, 
Mint ősapám valamennyi,
Sohasem fogok a régi dicső
Szamárságról letenni!


Szamári tanácsom ez tehát:
Szamár legyen királyunk,
Építsünk Nagy-Szamáriát,
Úr csak szamár lesz nálunk.


Szamarak vagyunk mi! I-á! I-á!
Ló-úrból sose kérünk!
Le velük, pihá! Éljen soká
Szamárfejű vezérünk!


Így szólt a néptárs. És a terem
Harsány éljent üvöltött,
Mind nemzeti volt: nem volt, aki nem
Döngette patával a földet.


A szónokot ünneplé a tömeg.
S tölgylombbal ékesítették.
Farkát csóválva köszönte meg.
És boldog volt felettébb.


(Heinrich Heine verse 1855-ből...)