A kecskepörkölt / Levelezés "Lajos királlyal"

...ezt úgy kaptam..:)

Kecskepörkölt

      A kecskepörkölthöz kecske kell.

Elég lenne hozzá kecskehús is, két-három kiló, de hol kapni

kecskehúst? Sehol. A kecskepörkölthöz kecske kell tehát.

Lehetőleg kettő-három. Azért kell ennyi, mert egyrészt a kecske társas lény, rosszul érzi magát magában, depresszióba süllyed szegény, és akkor már nem lesz igazi a húsa sem. A kecske életét továbbá, sajátos életmódjából, pontosabban

táplálkozási szokásaiból kifolyólag számos veszély fenyegeti,

a kecske könnyen döglik, magyarán. Mindig rá kell hagyni egy párat.
 De ha már van kecskénk, kettő-három, akkor már nincs sok gondunk a kecskepörkölttel. Akkor már nincs gond szinte

semmivel. Akkor már - pár röpke hónap, és lehet zsír után nézni a pörkölt alá.

Ehhez falun próbálkoztak páran disznót tartani, ez azonban járt eredménnyel.
 A malac nem bírja jól a kecskét. A kecske ugyanis mindent fölzabál előle. Könnyeden beugrik az ólba, addig is, amíg az óldeszkákat szépen, szisztematikusan nem rágcsálta el, aztán már csak besétál, általában be is költözik. A kecske igen parktikus állat. Egyáltalán nem kell neki enni adni. Mindent megeszik ugyanis. Nem csupán tápot, takarmányt, tengerit, darát, szalmát, szénát. friss füvet, a kertben tenyésző mindenféle giz-gazt, dudvát, bokrot, fiatal fát és öreget, palántát, veteményt, gyümölcsöt természetesen, de szívesen fogyasztja a fakérget, a

gyújtóst, a staflit, a lécet, mindenféle faanyagot, a

papírt, a nejlont, a gumit, a téglaport, a meszet, a szenet,

s nem veti meg az aprójószágot sem, kismacskát, zsenge

baromfit, mert a kecske szórakozott állat, s gyakran

elfelejti, hogy ő nem ragadozó.

Egyszóval zsírért el kell menni a boltba.

Mehetnénk kocsival is akár, ha van kocsink és ha van, akkor beférnénk abba.
De aligha férünk. A kecske ugyanis nem csupán mindent fölfal, de mindenre föl is hág.
 Ami csak fönn van, ő arra fölugrik, azon mászkál, ugrál, toporog, dobog, mindaddig, míg csak az illető valami be nem horpad teljesen, össze nem lapul, föl nem dől, le nem törik, be nem omlik, ki nem zúg. Az autó és a kecske egy portán nemigen fér meg együtt.

Minután megvan a zsiradék, már csak hagyma kell. 

Konyhakerti hagymáról nemigen lehet szó - még jól emlékszünk

azokra a lidérces napokra, amikor mindhárom kecskénk

pofájából dőlt a penetráns hagymaszag. 

Miután megvettük a hagymát is a boltban, és azt fölhasználásig betettük a vaskazettába, amit aztán jól elástunk, kezdhetünk gondolkodni a garnírungon. A kecskepörkölt krumpliért kiált. Mi is. Krumpli ugyanis nemhogy nálunk, de a szomszédságban sem igen lelhető fel.
 Kecskéink a levelekről a krumplibogarakat mazsolázták le elébb. De sok időnk nem volt örülni - pár nap, és poros, gödrös, föltúrt pusztaság lett minden krumpliföld. Talán még tárcsázni sem kell tavasszal. Elküldjük hát az új asszonyunkat a boltba krumpliért. A régit, a lumbágós szegényt, csak azért nem küldhetjük,mert az elment magától, még március végén, amikor palántázta a salátát, és csak másfél órai szorgoskodás után vette észre, hogy egy kecske mindvégig követte őt...

Ebből következik, hogy salátát is venni kell majd, sót is,

hiába volt egy zsákkal, vén a kecske mind, már születésekor.

De ha már eddig eljutottunk, akkor már az atyaúristen sem

veheti el tőlünk a mi jó, kis, megszolgált kecskepörköltünket.

Megfenjük a kést, felhajtjuk a kisüstit és sóhajtunk nagyot:

-Hja, szegények vagyunk, gyerekek, de jól élünk!

(A kecskepörkölt egyébként valóban a szegény emberek étele.

Egy tányért ki lehet hozni már húsz-harmincezer forintból.)

Akkor aztán nekifoghatunk az egyetlen megmaradt kecskénket

levágni. (A másik ugyanis egy százas szöget kapott be, a

harmadik pedig patkánymérget nassolt két dobozzal, el is

szaporodott a patkány, el is szaporodott volna, ha a

harmadik, megmaradt kecskénk, valamennyit föl nem falta volna.) 

Ennek a jó, szívós, inas és sovány állatnak - a kecske

ugyanis, bármennyit eszik, csupa csont és bőr marad -, ennek

a rosszul kezelt múmiára emlékeztető jószágnak tehát fájó

szívvel elvágjuk a torkát, felhúzzuk a rénfára, vagy arra,

ami abból megmaradt, megnyúzzuk a megboldogultat, kibelezzük,

és aztán kezdhetjük róla lemosni a szőrt. Ezzel egy nap alatt végezni bajos.
A kecskét ugyanis belül is szőr borítja. A kecskepörköltre vágyó legjobban teszi, ha megszokja, de még jobban, ha egyenesen megszereti a kecskeszőrt. Akkor aztán minden akadály elhárul a kecskepörkölt élvezete elől. A kecskepörkölt elkészítése innen már roppant egyszerű: meg kell csinálni a kecskehúst pörköltnek. Csak a fűszerezésére ajánlatos ügyelni: a kecskepörköltbe bele kell tenni, szuszakolni, zúdítani mindent, ami a kezünk ügyébe kerül, nemcsak kilónyi hagymát, öt fejnyi fokhagymát, két liternyi vörösbort, nem csupán nyakló nélkül sót, borsot, paprikát, de kell adjunk neki maroknyi majorannát, koszorúnyi babért, kis bokor lestyánt, csokréta tárkonyt, bazsalikomot, rozmaringot, kakukkfüvet, koriandert, citromborsot, csillagánizst, fehér ürömöt és feketét, illatos kutyafüvet, büdös kerti borókát, morzsolt légyfogót, zsályát, vasfüvet, turbolyát.

Így talán egy kicsit elvehetünk a kecskehús ízéből.

Ízre ugyanis a kecskehús valami rémes.

Hídmester / Levelezés "Lajos királlyal"

...avagy a gyenge őrülteket lehet a legjobban megszeretni. Vagy mégse?? - mindenesetre a május hónapom erre a levelezésre ment rá... (csak az a kérdés, hogy minek...)

2011.május 28.
Tárgy: mai első levélke

Mit szólsz hozzá?
http://www.youtube.com/watch?v=tdAc6t_9-_0

Válasz...levélke...???

Hát, életem, eddig is tudtam, hogy kemény pasi vagy. Most aztán felköthetem a gatyamadzagot. (Bocs. Ez volt a legelső értelmes (???) gondolatom, miután magamhoz tértem.)

Váratlanul ért, és sokkoló volt...de végül is ez teljesen beleillik a Rólad alkotott összképbe.

Visszatérve a filmben látottakra: vannak gyerekeim, imádom őket, de ha nincs más megoldás, én is ezt tettem volna.
Ez volt a kötelessége szegénynek. Így volt megírva.
Ezzel együtt, azt hiszem, nálam mindkettő sikerült volna.
Ezt képzelem magamról.
Lehet, hogy rosszul... de amilyen nyuszómuszó vagyok az életben, olyan tigris tudok lenni, ha tényleg nagy a baj.

Ki van már próbálva, hidd el.

..nem írhattam meg Neked... de volt egy olyan eset, mikor megmentettem a fiam életét... és utólag én is csodálkoztam magamon, milyen gyorsan, határozottan, gondolkodás nélkül cselekedtem. Benyúltam érte az áramba és kiemeltem onnan. Rázott engem is nagyon de tudtam hogy vége a kisfiamnak, ha még egy pillanatot hezitálok. Már eszméletlen volt... Búvópatak az egyetlen gyerekem, aki sosem fog teljesen elhagyni. Ezért...

De aztán másnap tovább agyaltam a történeten. Sőt, kérdezősködtem is....

...Tegnap több embert megkérdeztem a hídmesteres problematikáról.

Mindenki a gyerekét választotta volna, kivétel nélkül. Olyat is kérdeztem, akinek van gyereke, és olyat is, akinek nincs. Férfiakat és nőket is. Több korosztályból.

Ezek után nem tudom, mit gondoljak magamról.

Neked mi a véleményed a döntésemről?

 

...

Hídmester témánál ennyi a mondanivalóm:

- Csak egy embernek felelsz a döntéseidért - magadnak.

- Egy "lénynek" mindig felelsz a döntéseidért - a Mindenhatónak.

- Minden okkal történik.

- Ismerőseid válasza pillanatnyi válasz volt, ha oda jutnának, lehet hogy másként cselekednének. De nem biztos.

- Csak döntések vannak, nincsenek jó, vagy rossz döntések.

- Ahogy az Osho mondja: "Bármit választasz, úgy is a poklot választod". Tehát ha ösztönösen benned van a válasz, akkor jó, mert az az igazi. Ha már morfondírozni kell felette, baj van.

- Ember vészhelyzetben ösztönösen cselekszik. Nem gondol olyan dolgokra, amit számba vesz, ha úgy gondolkodik a dolgokon, hogy nem érintik őt. Legalábbis közelről.

- A dolgok sosem azok, aminek látszanak. Lásd a filmecskét. Az egyik oldalon egy gyermek élete, bár saját. Másik oldalon sok-sok ember élete + két élet. Gondolok itt a drogozó lányra, aki ha nem látta volna a furcsa figurát a peronon /úgy gondolhatta be van lőve/ nem hagyta volna abba a narkózást. És persze az ő gyermeke, aki lehet nem maradt testvérek nélkül...

- Hol van arra garancia, hogy a hídmester gyereke nem lett volna tolvaj, betörő, vagy egy új Adolf?

- Hitem szerint az emberi entitás /lélek/ mielőtt leszületik látja, hogy milyen próbákon kell keresztül mennie. Felválalja a vizsgát, és utána efeledtetik vele, mielőtt a Földre kerül egy bőrzsákot kapván néhány évtizedre. /emberi test/ Hídmester gyermeke egy igen rövid Földi életet választott, amelyben nagyon nagy Tanító lett. Minimum az apját elengedésre, drogos lányt megy újrakezdésre tanította meg. Hát még többi, ami a filmecskébe nem került bele...

Gabóca, nem baj ha a környéked esetleg a nézeted miatt nem tart normálisnak. Mindig légy ÖNMAGAD.

És ha már más, furcsa és elvont vagy: üdvözöllek a klubban!!!

...

...Tényleg jól esett, hogy reagáltál a hídmesteres filmmel kapcsolatos kérdéseimre. Az első szótól az utolsóig igaz volt, amit írtál, talán ezek lettek volna az én érveim is...vagy hasonlók, ha eljuthattam volna odáig, hogy kifejthessem őket... de túl sok volt a vádló tekintet körülöttem...

Amúgy is, jó irányba indultál el, ha már a lelki görcseim feltárásába fogunk (akarjuk mi ezt? minek csináljuk? persze hogy... lehet hogy ez az egyik feladatunk...)

Tehát, előre bocsátom, hogy nem tartom magam elég jó anyának. Sajnos.

Pedig nem vagyok rossz ember, nem vagyok rossz könyvelő, nem vagyok tuskó, az sem igaz, hogy nem vagyok elég kitartó, sőt.

Az sem igaz, hogy nem szeretem őket. Nagyon is szeretem.

Hogy mégis mi a problémám ezzel az egésszel?

Megpróbáltam összeszedni, hogy mikre tanítottak (magyarán szólva, mit kellett volna jobban csinálnom).

Az alábbi válaszok jöttek:

 

1./

Csak azzal az emberrel szabad családot alapítani, aki valódi Társ. Akire számíthatsz, mindig, mindenkor. Aki alkalmas rá, hogy a gyermekeidet nevelje. Aki segít a biztonságos fészek megteremtésében és megtartásában.

Ez elsősorban nem a saját boldogságod miatt fontos (amiatt sem utolsó szempont), hanem inkább a gyermekeidre tekintettel.

Tudom, ez negyven évesen egyértelmű. Hidd el, hogy húsz évesen nem. (Ide nekem az oroszlánt is... ki ha én nem... ezt is megoldom...)

2./

Nincs az a földi jó, pénzen vehető öröm, ami pótolná a gyermekeidnek a Te szeretetteljes jelenlétedet az életükben.

Ez a mai világban még akkor is nehezen megvalósítható, ha mindketten teljes odaadással végzitek a feladatotokat. Pedig talán a legfontosabb. (Nekem sok pénzt kellett keresnem... két ember helyett sokszor... ötödmagamra...)

 

3./

Ha itt az ideje, tudni kell, hogyan húzódj háttérbe. Hogyan engedd őket felnőni. Hogyan engedd őket meghozni a saját döntéseiket, akkor is, ha tudod, hogy azok a döntések nem jók.. (tudom, nincs rossz döntés). Mondjuk inkább, hogy a gyermeked előtt van három ajtó. Te tudod, hogy ha a jobb szélsőt nyitja ki, akkor előbbre juthat. De ő mondjuk a középsőt választja. A mögött van újabb három ajtó... és megint rosszul választ. És tudod, hogy melyiket kellene kinyitnia, és megint nem azt teszi. És észre sem veszi, hogy mindig ugyanazokat a köröket járja... de nem fogadja el a tanácsodat, mert ő már felnőtt. Önálló, szuverén lény. Nem szólhatsz a dolgaiba. Nem is hagyja. Amíg kicsi volt, túl sokat felügyeltem. Eljött a lázadás ideje.

Évek óta ez van a nagy fiammal. Pedig nagyon okos fiú. 4,6 átlaggal érettségizett.

Talán most... most ősszel kinyitja azt az ajtót, amit mutatni akartam neki ezelőtt két évvel...

Magától fogja kinyitni.

Ez is valami. Két évünkbe került.

Tartok tőle, hogy a középsővel meg átestem a ló túlsó oldalára...

Véleményed szerint, mennyi idős kortól kell tiszteletben tartani a gyermeked döntését (akkor is, ha rossz), és mennyi idős koráig kell fellépned akár akarata ellenére is, ha úgy látod, hogy rosszat tesz önmagának? És milyen eszközökkel? (Tudom, nincs rossz... biztos? Akkor se, ha pl. drogozni akar? -szerencsére azt nem akar de sok egyéb hülyeséget igen- Az se rossz döntés?)

 

Látod, minden napra jut kérdés.

A válaszok lehet, hogy megvilágítanak egy-két újabb lépést az ösvényen...

Lajos, Mária meg az aranyszív

...a régi mese folytatása...

 

Lajos király felesége, Mária, férje halála után megkapta azt az arany szívet, melyet az a nyakában viselt, és megkapta a ruházatát is, melyet szétvágatott.

Érdekes, hogy az arany szívre nem emlékszem. Pedig fontos volt. (Lehet, hogy ezzel most nincs dolgom?)

Mindenesetre érdekességképpen itt van Mária végrendelete az arany szívről:

Férjem,a király halála óta aranyszívet hordtam magamon,amelyet élete végéig viselt.Parancsolom hogy ez a sziv a láncocskával együtt,amelyen függ,beolvasztassék,és a szegények között szétosztassék. Két ember társa volt azok haláláig,kik az életben,szeretetben és hajlamban soha elválasztva nem voltak,azért semmisüljön meg,és változtassa alakját éppen úgy, mint az egymást szeretök testei.

Szerintem a lélek is olyan, mint az arany szív, mint az anyagi világ múlandó dolgai. A test megsemmisülése után szétosztatik.. sok új lélek kap belőle egy-egy kis csillámdarabot, melyet beépíthet magába, amely segíti őt a fejlődésében, amivel egy-egy megoldandó feladatot kaphat.

(Nem gondolom, hogy én ő volnék. Csak annyit, hogy kaptam valamit az örökségéből.)

Reinkarnáció / Egy király halálához

A lélekvándorlással kapcsolatos élményemről... (májusi levél részlet)

Régen, bár nem tagadtam, nem is hittem benne. Úgy voltam a kérdéssel, ahogy az emberek egy olyan dologgal lehetnek, melyet sem megerősíteni, sem megcáfolni nincs módjukban. 

Aztán, harminc éves koromban, történt velem valami.

Május volt, érett a három fányi cseresznyém. És én, ahogy szoktam, felmásztam a fölső fára cseresznyét szedni.

Akkor (is) épp nagyon hajszolt voltam. Könyvelőirodában dolgoztam. Május a mérlegkészítés ideje. Szombat volt, és azt gondoltam, gyorsan szedek cseresznyét, aztán bemegyek dolgozni, hogy határidőre meglegyek a munkámmal.

Ez reggel 6 órakor volt.

(Tudnod kell: reggelente nehezen találok magamra. Szédelgek. Két vödör kávé. Főleg ha amúgy is túl fáradt vagyok).

Nem ragozom tovább: fél 7-kor már a fa alatt feküdtem kiterülve.

Na az a pár perc.

Amíg eldőlt az életem.

Amikor földet értem, a gerincemen oda-vissza végigfutott az ütközés okozta erőhatás. Egy pillanatra azt hittem, hogy megúszom, mert elegendő a csigolyák mozgása a csillapításhoz.

De nem. Pici roppanást éreztem.

Azután iszonyú fájdalmat. A hátamban, fönt, kissé bal oldalon.

És utána nem kaptam levegőt.

Nem tudtam kommunikálni.

Semmire nem voltam képes.

Viszont... (hú hogy kezdjem el??)

Talán emlékszel történelemből II. Lajos királyra? 

Ha nem, segítek. (Sokáig én sem emlékeztem). Íme az életrajza:

II.Lajos király Budán született 1506 július 1.-én,meghalt Mohácson 1526 augusztus 29.-én.Magyarország,Horvátország,Csehország királya.A török hódoltság elötti utolsó magyar király,aki az egész középkori Magyar Királyság felett uralkodott.Apja II.Ulászló király 1456-1516.Édesanyja Foix Anna (Anne de Foix) Candale grófnöje 1484-1506.Édesanyja,Lajos születése után,gyermekágyi lázban meghalt.Lajos hat nyelven beszélt folyékonyan,magyar,latin,cseh,lengyel,német,francia,de értett olaszul is.Kiváló vívó,és táncos volt.Lajos beteges, de értelmes gyermek volt. Apja, hogy biztosítsa egyetlen fia számára a koronát már 1508. junius 4.-én,Székesfehérváron magyar királlyá, és 1509.május 11.-én, Prágában cseh királlyá koronáztatta. Így apja halálakor gond nélkül foglalhatta el a trónt az akkor tízéves fiú.Öröksége egy kiürült kincstár,és egy pártküzdelmektöl megosztott ország volt. A Habsburg-Jagelló házassági szerzödés értelmében 1515 nyarán lengyel kezdeményezésre létrejött a bécsi találkozó II.Ulászló magyar király, Jagelló Zsigmond lengyel király, és Habsburg Miksa német-római császár között. Magának a találkozónak a költségeit az augsburgi Fuggerek állták, és Bécsben a bankárház feje, Jakab is személyesen megjelent. Ennek oka az volt, hogy az 1514-es országgyülési végzések a Fuggerek érdekeivel ellentétes rendelkezéseket tartalmaztak.A bécsi találkozón a három uralkodó elhatározta a még gyermek (6 éves) Lajos házasságát Habsburg Máriával, Miksa császár unokájával. Ugyanakkor megállapodtak abban is, hogy Ulászló halála esetén Lajos gyámja Miksa és Zsigmond lesz.Miksa emellett fiává fogadta Lajost.1519 Január 12.-én meghalt Miksa császár,akinek fogadott fia volt Lajos.Erre alapozva Werböczy István nádor megpróbált közben járni a német birodalmi förendeknél hogy Lajos legyen a Német-Római császár,de céljait a rendek ellenállása miatt nem tudta megvalósitani.1521 Nyarán a kialkudott hozomány nélkül érkezett Magyarországra választott kedvese Habsbug Mária.Tényleges egybekelésükkor Lajos 16,Mária 17 éves volt.A fiatalok hamar egymásba szerettek,Mária erélyes kézzel állt ki férje mellett.Megpróbálta megerösiteni a központi hatalmat,és a központi pártot,de törekvései elbuktak a rendek ellenállásán.1522 Februárjától 1523 májusáig Lajos Csehországban tartozkodott,hogy az ottani ügyekben intézkedjen,és a törökök elleni harchoz segitséget szerezzen.1523 Május 4.-én Budára országgyűlést hivott össze,ahol leváltotta Báthori nádort tisztségéböl,és Szapolyaitól visszakövetelte a királyi zálogbirtokokat.1523 Októberében-decemberében Bécsújhelyen tárgyalt Ferdinánd főherceggel,Krzysztof Szydlowiecki lengyel kancellárral,cseh főurakkal,pápai,moldvai követekkel.Tomori Pál 1525 öszén értesült róla hogy a szultán seregeivel hadjáratot készit elö az ország ellen.Mégsem történt semmi az ország megerösitése érdekében.Igy 1526 tavaszán,amikor a török hadak megindultak,sebtében kellett a magyar sereget felállitani.II.Lajos mindössze 20 évesen nagy bátorságról tett tanubizonyságot,mikor felvállalta a csatát Mohácsnál a török túlerövel szemben.A vesztes csata után,menekülés közben a Csele patakba fulladt,bár voltak olyan vélemények is,hogy meggyilkolták.Holttestét Szapolyai János megkerestette,Székesfehérvárra vitette,és a királyi kápolnában temettette el.

...szóval.

Fekete ruha volt rajtam, finom bőrből. A lovam szintén összecsuklott. Valami barna is volt ott, talán a nadrágom volt mogyoróbarna. 

A nyílvessző a hátamba fúródott. A bal oldalon, fönt. Iszonyúan fájt. Nem kaptam levegőt.

A rét nagyon, nagyon haragos zöld volt. (A színeket nagyon megőriztem, valamiért fontosak voltak - utolsó fénykép??).

A fejem beleért a patak vizébe. Elég magas volt a vízállás.

Csodálkoztam, hogyan történhet ez velem. 

A víz friss volt...jól esett...

A következő gondolatom az volt:

ÉN MÁR HALTAM MEG ÍGY EGYSZER.

MOST NEM EZT AKAROM.

És újra tudtam levegőt venni.

Azután a párom ölben vitt be a házba. Én kértem, hogy ne hívjon mentőt.

Másnap - mert még mindig fájt a lélegzetvétel - elmentünk a János kórházba. Ott azt mondták, hogy csak zúzódás.

Három hónapig fájdalomcsillapítókkal jártam dolgozni (mérlegidőszak).

Amikor már az idegeim nem bírták tovább a fájdalmat, elmenetem egy másik orvoshoz.

Ő készíttetett a gerincemről keresztirányú röntgent is.

Kiderült, hogy egy kis borsónyi csontdarab kitört belőle az V. csigolyánál. (Már sose fog visszaforrni, ahhoz időben kellett volna felállítani a diagnózist. De gerinc törött emberek nem szoktak lábon menni az orvoshoz).

Ez az utolsó csigolya, melynek törése légzésbénulást okozhat.

A diagnózis után tanultam meg úszni.

És megvettem az Út a teljességhez című könyvet.

Megtanultam, hogy néha meg kell hajolnunk, hogy ne törjünk el. 

Már csak nagyon ritkán fáj a hátam. Akkor is tudom, hogy mit kell tennem (vízbe velem, biztos ez se véletlen). 

Akkor hasznos volt ez az előző életemből kapott ajándék, vagy nem?

Gazdagabb lettem általa? Vagy szegényebb (egy ép csigolyával)?

Habókos vagyok?

Láttam magamat a patak partján... fiatal fiú voltam...hátamban nyílvessző.. finom vonások, sötét haj, sápadt arcbőr. És mégis én voltam.

És én döntöttem a mostani életem felől.

Azóta sem tudom elfelejteni ezt az élményt, pedig tíz éve ennek.

Vértolulás

...ez az írás úgy két hónapos lehet, de sajnos, aktuális még...

Már egy ideje érzem, hogy egyre betegebb ez a világ. Hogy konkrétabb legyek: vértolulása van. Ez pedig a szélütést megelőző kórállapot...

Miként a testben a vér juttatja el a szövetekbe a létfenntartáshoz szükséges oxigént, táp- és immun anyagokat, azonképp a világgazdaságban a pénz az, amely gondoskodik arról, hogy működjön a gépezet.

A pénzügyi közvetítő rendszert én a szívhez tudnám hasonlítani: az ő munkájuk által jut el a pénz oda, ahol szükség van rá.

Még emlékszem középiskolai tanulmányaimból – tudjátok, politikai gazdaságtannak hívták ezt az őrsgyűlést – hogy a kapitalizmusban a kis hal felfalja a nagyot, a tőke célja a gyarapodás.

Vagy másként: a pénz a pénzhez törekszik.

Ez a folyamat egy bizonyos határig elfogadható, ha pl. 2%-kal nő a gazdaság, kapitalista viszonyok között jogos, ha a tőkebefektető jövedelme is nő 2%-ot. Ez még nem bontja meg az egyensúlyt. De ha a gazdaság bővülési ütemét meghaladóan (vagy esetleg annak csökkenése ellenére) nő a tőkekoncentráció, akkor az csak a gazdasági élet más szereplőinek kárára történhet.

Ez esetben nő a kizsákmányolás foka, ez a gusztustalan marxi kategória, amit manapság tilos emlegetni.

Ilyenkor persze a kis ember számára keményednek az életfeltételek (itt most nem csak a melósra gondolok, a kisbefektető legalább akkora bajban van, hiszen a pénzét elszipkázza a pénzszivattyú), de nem ez a legfőbb baj. Ez legfeljebb annak baj, aki éhes maradt, de mint tudjuk, kutyaugatás nem hallatszik az égig.

Az igazi baj ott kezdődik, hogy ha a pénz koncentrációja elér egy bizonyos fokot, akkor olyan tünetek lépnek fel, mint az embernél, ha bizonyos szervei nem kapnak vért, más szervekben viszont túlzott vérbőség alakul ki.

Pl. ha a lábában romlik a keringés, akkor az a láb előbb-utóbb nemcsak hogy funkcióját veszti, hanem sajnos mérgezni kezdi a szervezetet. Ilyen esetekben csak az amputáció segít már, ami végül is még mindig túlélhető, legfeljebb a szervezet elveszített egy fontos eszközt, ami segítette őt a minőségi élet fenntartásában.

(Be lehet zárni gazdálkodó egységeket, lehet csökkenteni a termelést, el lehet küldeni a munkásokat, - de akkor eggyel kevesebb „lábon” áll majd a gazdaság. Bizonyos mértékű amputáció után pedig az életminőség már a minimumát sem éri el annak, amit emberhez méltó életnek lehet nevezni).

De mi történik a további szervekben?

A szív egy idő után észleli, hogy már nem tudja feladatát úgy ellátni, hogy az jó legyen. Egy ideig erőlködik, pumpál, dolgozik. Azután akadozni kezd a működése. Végül... igen. Megáll.

Kedvencem, a világgazdaság eljutott abba a stádiumba, ahol már az eddig elvégzett műtétek ellenére is akadozik a szív működése. Eljutottunk oda, hogy jóval kevesebb az átáramló vér mennyisége. Sőt. A bankközi hitelezés volumene az utóbbi időben 30%-kal csökkent, komoly veszélybe sodorva ezzel jó pár bankot.

Mind kicsiben, mind nagyobb volumenben igaz, hogy az emberek, érezve, hogy recseg-ropog az egész pénzügyi rendszer, és vele együtt az egész korábbi életünk keretei (mert ugye, a pénz az a világgazdaságnak, ami az embereknek a vér...), próbálják a tőkét koncentrálni. A kis ember nem fogyaszt, hanem megtakarít, ha teheti, vagy a hitelét törleszti, hogy zárja pozícióit a kiszámíthatatlan pénzügyi szektorral (figyelem, erre a betételhelyezés pont nem jó, az nem zárás, hanem „long”, hogy törpéül beszéljek!! Én szóltam!). A folyamat a bankok között hasonlóképpen megy végbe. Már az egymás közötti hitelezést is korlátozzák. Ennek folyományaként az egyes helyeken felhalmozódott tőke, mint holt teher hever (lássuk Svájc esetét az erős frankkal), máshol viszont súlyosan hiányzik (hogy országokat, bankokat ne emlegessek).

Mi történik a fejben?

A „fej”, lefordítva magyarra: az a néhány tőkéscsoport, amely végső soron a világgazdaság nagyobb részét ellenőrzi és irányítja, két ellentétes érdek csapdájába kerül. Egyrészt neki is, mint mindennek, ami emberi, célja a biztonságra törekvés. Azaz: a tőke koncentrálása (biztos ami biztos).

Második: a profit realizálás, amihez kockázatvállaló magatartás kell, azaz nem ráülni a tőkére, hanem keringetni a gazdaságban...

Mivel azonban ez utóbbinak megnövekedtek a kockázatai, és ezt kerülni szeretnék, egyre több tőke koncentrálódik egyre kisebb helyen.

És tudjátok, hogy mi következik be az embernél, ha túl sok vér kerül a fejébe?

… agyvérzést kap.

A világgazdaság súlyosan beteg. Mindent el kellene követni, hogy elkerüljük az agyhalált. Épp az agy érdekében...

Egyébként pedig, a hiteltörlesztést nyögő, megélni alig képes népeknek annyit hadd mondjak: bármilyen furcsa, de jobb helyzetben vannak, mint azok, akiknél a pénz van.

Mert, hogy kedvenc könyvünkre utaljak: a kamatszedők helye nem a Paradicsomban van. (És ha elértéktelenednek a fizetőeszközök, akkor a tartozás is jóval kisebb lesz...:)

Na most gondolja át mindenki, hogy a pénz hogyan jobb: shortban vagy longban?

De zárhatnám így is:

Mit mond az adós a hitelezőről? „Ó, hogy dögölnél meg! Akkor nem kellene visszafizetnem!”

És a hitelező az adósról? „Isten éltessen sokáig, hátha akkor egyszer visszafizeted a kölcsönt!”

Autóstop

Alapvetően nem jellemző rám, hogy megfutamodnék az életemben előforduló kihívások elől. Ez azt hiszem, nagyrészt a neveltetésemnek köszönhető. Ezt Anyukám mindig hangsúlyozni is szokta: „Úgy neveltelek, hogy önállóan megálld a helyed az életben”. Néha azért még ő is csodálkozik a viselt dolgaimon. Arról pl. nem is tudott, amikor miniszoknyában, harisnyában, magas sarkú cipőben , szolíd sminkkel kiálltam az M7-es mellé… stoppolni. (-20 év, -20 kiló).Balatonra mentem, (hogy miért, az egy másik mese).

Meggyőződésem volt, hogy engem nem érhet semmi baj és eljutok célomhoz. És lőn: egy csodálatos fekete BMV már fékezett is, benne egy jóképű barna fickó (olyan olaszos, tudjátok), harmincon túlinak saccoltam. Nem volt nagyon maffiózós, ááá, dehogyJ).

Habozás nélkül beszálltam. Hogy miért? Azt gondoltam: ilyen jóképű és pénzes fickónak nincs szüksége arra, hogy velem erőszakoskodjon.

Nem is lett belőle semmi baj. Legfeljebb annyit sajnáltam, hogy keveset kommunikáltunk.  (Tudjátok, a nyelvórák hiánya…J)

Mindenesetre gyorsabban leértem Füredre mit a gyorsvonat. Olyan kocsiban feszíthettem végig az úton, amilyet akkoriban csak képeslapokon lehetett látni. És olyan sofőr mellettJ

…hogy miért mesélem ezt el Nektek? Mert mostanában – jobb híján – megint rászoktam az autóstopra, főleg reggelente.  Ezúton is arra kérem a Tisztelt Nagyérdeműt, hogy ha reggel kilenc tájban a Depo környékén engem stoppolni lát, ne hagyjon az út szélén!!! (Igaz, eddig még nincs okom panaszkodniJ).. 

Használati útmutató kezdő randilovagok számára

(csak, hogy lásd, hogy törődök a sorsoddal…J)

1./ Ember, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel. (Naponta 126-an jönnek rá ennek a mondatnak az igazságtartalmára. Sajnos, már túl későn…J)

2./ Itt semmi nem az, aminek látszik. Vagy az ellenkezője, vagy annak az ellenkezője, vagy x a gyök alatt.

3./ Hogy klasszikusokat idézzek: ez az a hely, ahol a gömbölyűt cipelik, a szögletest pedig gurítják.

4./ A szexről: aki tudja csinálja, aki nem, az nem beszél róla. Itt a többség bölcsen hallgat inkább..

5./ A távolság az oldalon lélektől lélekig mérhető. Ettől néha a maradék értelme is elvész a dolognak.

6./ Minél gyorsabban igyekszel innen elkerülni, annál hamarabb kötsz ki újra itt.

7./ A menetelő zombik közül biztos, hogy nem az indul el Feléd, amelyik elől nem menekülnél el gyorsan.

8./ Ami Neked jó az a másiknak tutira nem. Jobbik eset, ha csak egyszerűen nem értik a nyelvedet. Vedd úgy, hogy Kínába csöppentél nőt keresni. Szépek, és ferde a szemük… J

9./ Ha elég hosszú időt töltöttél itt, megtanultad a helyi szabályokat, és értékelhető irományokat fabrikálsz a naplódba, utolér a randisztárok sorsa: kialakul a saját rajongótáborod. Ne legyenek illúzióid Velük kapcsolatban. Nagyra fogják értékelni, hogy szórakoztatod őket. Csak szeretni felejtenek el.

10./ Ne ess tévedésbe! Ha 40 év múlva megtalálják a csontvázadat egy klaviatúrára száradva, az oldal NEM fog saját halottjának tekinteni. Tehát: nem Feltámadunk, hanem: Fel! Támadunk! J

Juhtúró

Húsz éve már annak, amit most elmesélek Nektek...  Ne sajnáljatok, tényleg rég túl vagyok rajta, de vannak a történetnek számomra örök érvényű tanulságai.

 Mikor a nagy fiamat szültem, azzal a tudattal vonultam be a kórházba, hogy nagy valószínűséggel ezt a gyermeket egyedül kell felnevelnem. Ebből a felismerésből eredően mélységes mély volt bennem a bánat, és kevés a harci kedv. Ráadásul fizikai gondjaink is voltak, nekem, meg a kisfiamnak, szép nagy gyermek volt így elsőnek, főleg sudár növésű. Én meg világéletemben anaemiás voltam, ezen a terhesség csak rontott, hiába ettem a vastablettákat, meg jártam injekciókra. (Nevetséges vaskészítmények. Csak baj van velük. Tudom. Jól ismerjük egymást.)

Nem részletezném a szülés során átélteket, de a végjáték ismerete fontos a történet megértéséhez.

A gyerek világra jött, felsírt, azt mondták később, hogy a harmadik kórteremben is hallani lehetett, hogy harcos, igazi Férfi született erre a földre...

Én akkor már nagy békét éreztem. Aztán az idő múlásával a békesség fokozódott. Egyre kevésbé jutottak el hozzám a külvilág történései.

Azután furcsa dolog történt. Mondhatom úgy is, hogy ez volt életem első metafizikai élménye.

Addig-addig távolodtam, míg egyszerre csak lebegni kezdtem. Közel láttam a műtőlámpákat, lent láttam magamat szenderegni. A szülésznő a fejem körül tevékenykedett valamit, a két orvos meg, ugye, a tetthelyen... de mindez nagyon távolinak tűnt. Eltelt egy kis idő, és egyre inkább vonzott az ablak kis, távoli négyszöge. Fényesnek láttam, nagyon fényesnek, és egyre nőtt, mintha közeledtem volna felé. Lent pici kis téglalapok voltak a parkoló autók, jelentéktelenek a nagy fényességben.

Akkor már a tökéletes béke állapotában voltam. Könnyű voltam... súlytalan... Nem fájt semmi.

(Azóta tudom, hogy miért a kivéreztetést választották a római főrendek az élettől való búcsúzásra, ha a császár ezt kívánta tőlük.)

...az egyik orvos egyszer csak megszólalt. Hangjában mélységes aggodalom, idegesség csendült.

„Akárhová öltök, mindenhol vérzik”

Szinte kellemetlenül érintett az a mély aggódás... éreztem, hogy egy lélek azt akarja, de nagyon, hogy maradjak...

...megfogott és visszarántott engem a szenvedéseim közé.

Pár órával később kérték, hogy keljek fel. Én előszörre nem is gondoltam, hogy ez bármi akadályba ütközhet. Nem fájt semmim, és fekve tűrhetően éreztem magam.

...elég volt csak felülnöm, elsötétedett minden. Visszahanyatlottam a párnáimra.

A következő napok nagyon furcsán teltek. Nem bírtam felkelni, csak, ha valaki támogatott, vagy valamibe kapaszkodhattam. Amit a legjobban fájlaltam, hogy a kisfiamat nem tudtam táplálni sem. Nem volt tejem.

Két nap múlva reggel egy orvos megállt a betegágyamnál, és megkérdezte, tiltja-e a vallásom, hogy vért kapjak.

Azt mondtam, hogy nem.

...sajnos az én, édesapámtól örökölt vércsoportom meglehetősen ritka... még majdnem egy hetet kellett várnom, mire vidékről meghozták végre a vért... két konzervet kaptam, de már az első után éreztem, hogy visszatér belém az élet.

A második után egy órával már tudtam szoptatni a gyerekemet.

És a legelső dolog az volt, hogy kértem egy kis juhtúrót...

Ennél a momentumnál viszont meg kell állnunk néhány gondolat erejéig.

Én világéletemben utáltam a brindzát, egészen addig az ominózus pillanatig. Akkor viszont elemi erővel támadt fel bennem iránta a vágy... szinte felfoghatatlan még ma is. Úgy ettem, mintha az lett volna a legfinomabb csemege számomra.

Sokszor elképzeltem azt az embert, aki segített nekem abban, hogy ember módjára tudjak tovább élni, ne csak vegetáljak, mint egy roncs, évekig. (Ezt a lehető legkomolyabban mondom, így is egy fél év kellett hozzá, hogy valamennyire összeszedjem magam, enélkül nem tudom, mi lett volna. Az biztos, hogy képtelen lettem volna megfelelni az anyai hivatásnak. Akkor meg kár lett volna életben maradni.)

Mindig középkorú, életerős, pirospozsgás férfinak képzeltem, aki jó kedélyű. És szereti a juhtúrót....

Tudom, ennek a vérátömlesztési akciónak megvannak a mai napig is a kockázatai. Egy idegen vére került a szervezetembe, bizonyos fokig megváltoztatva engem. Lehetett volna valamilyen egzotikus betegsége, (akkor még nem volt AIDS szűrés, ha jól tudom), vagy kaphattam volna negatív indulatokat, hajlamokat... de szerencsém volt, csak egy kis brindzát kaptam. Meg némi életörömöt, ami nagyon rám fért abban az állapotomban.

Azóta is előfordul néha, hogy juhtúróra vágyom. Olyankor veszek tíz dekát, és mélységes hálával gondolok arra az emberre, akinek köszönhetem, hogy most, 2011-ben ezt a tíz deka brindzát          megvehettem, és megehettem... és soha nem fogom megbánni, hogy elfogadtam azt a vért, hiszen az életet fogadtam el vele. Az emberhez méltó életet.

...sokat hibáztam életemben, számosak az én vétkeim. De a fent leírtakat nem tartom közéjük tartozónak, és soha nem is fogom...

…

Szeretlek és tisztellek Téged, Kedves. De kérlek, csak akkor barátkozz velem a továbbiakban, ha képes vagy elfogadni, hogy sok dologról másként gondolkodok, mint Te. Én, a barátságunk érdekében, megteszem, amit kértél tőlem. Olvasok... és átgondolom, amit olvastam.

Mert becsüllek, mint egy igazán jó lelkű, különleges embert.

Nesztelen szálló sasmadár...

...ma már ez régi történet, mert a "természeti ember" nem állhatatos...

Furcsa dolog a lélek fájdalma. Mikor valakit sorozatos csalódások érnek, a lelke egy idő után ösztönösen menekül azokból a helyzetekből, ahol ez megismétlődhet. Ott állsz egy ponton, kétségek és remény között, ott állsz, már emelnéd a kezed, hogy kinyújtsd a Másik felé, hogy megöleld, magadhoz vond, hogy megszűnjön a Te és az Én, és átadja a helyét a Mi mással össze sem hasonlítható élményének... és hiába, a kéz nem mozdul. A szájon nem jön ki a szó. A pillanat elröppen. A fény elhomályosodik, és te csak állsz tovább, tovább a sötétben. Egyszerre érzel bánatot és megkönnyebbülést. Bánatos vagy, hisz ismét elmulasztottad a Csodát, és megkönnyebbültél: ismét nincs veszélyben a lelked. Nem kaphat újabb sebet. Nem tetézted tovább a Bajt.

Mert már tudod jól, hisz többször átélted: minden fény ellobban egyszer. Ettől azután úgy gondolod, jobb a puha sötét, itt minden kicsi nesznek ismered a forrását, okát. Az a nagy fényesség metszhet, vághat. Iszonyúan fájhat. Ott nem tudsz elbújni, ott vérző szívedet láthatja mindenki.

Kicsit már öreg vagy, bölcsebb, tapasztaltabb. Sötét színben látod, mit hozhat a jövő.

S hasonlóként csak hasonlót vonzasz, sok esélyt így, hidd el, nem nyújthat a Holnap.

Hogy mi a tanulság, mitől fájhat fejed? Változtasd meg magad, s változik életed.

Épp vacsorát készítettem Búvópataknak, fáradt is voltam, mert egész nap lázas tevékenységgel lepleztem a bujkáló bizonytalanságot. Az elterelés sikerült, nem is gondoltam rá. Meg ha rágondolok, az nem is ilyen érzés. Egyáltalán nem.

… Ballonkabátban jött, és olyan régi kalapban, mint amilyet Derrick felügyelő hordott... Mászkált össze-vissza a fejemben. Főleg a jobb oldalon, hátul. Megfájdult a jelenlététől.

...Az arcát nem láttam, árnyék takarta. De a szeme!... Ő volt. Még a lélegzetem is elakadt.

-         Akkor most mi lesz?

-         Nem tudom.

-         …

-         Űzd ki belőle a Gonoszt, kérlek.

-         Túl sokat kérsz tőlem. (Egyszerre megéreztem a fájdalmát. Éreztem, hogy ő tényleg nagyon szeret engem. Azt is éreztem, hogy fáj neki, hogy nem vele tervezem a szép jövőt, hanem egy másik férfi számára kérek tőle megváltást. Kicsit magyarázkodni kezdtem. Nagyon kellemetlenül érintett, szinte éreztem a szenvedést.)

-         Tudod... a rokonom is. Szeretem úgy is, mint unokabátyámat.

-         És ha sikerül... utána mi lesz? Vele maradsz?

-         Nem tudom...

-         …

Soká álltunk és néztük egymást, szomorúan. Olyan volt mint egy régi gengszterfilmben a sötét sikátor. Csak egy kósza fénycsík vetődött az alakjára. Azután lassan sarkon fordult és elballagott.

Utána néztem és ismét azt gondoltam: döntetlen. Nehéz volt a szívem.

…

És egyszer csak nem volt ott.

Elment randizni.

Ettől megkönnyebbültem.

A fejem sem lüktetett már annyira.

…

...Egyszerre megéreztem a fájdalmam. Éreztem, hogy tényleg nagyon szeretem. Azt is éreztem, hogy fáj nekem, hogy nem vele tervezem a szép jövőt, hanem egy másik férfi számára kérek tőle megváltást....

  Első randi

Retkes és igénytelen de mindezek ellenére a sötétre festett faasztaloktól kissé rusztikus hangulatú hely. Kevés az ember a közelben. Nincsenek bántó fények sem, ez jó.

Baseballsapkában, kint várt, mosolyogva. Mikor megláttam, menekülhetnékem lett.

Minek jöttem ide? Nem is tetszik ez az ember. Egy őstulok. Úgy is néz ki.

De már késő volt a szökéshez. Mosolygott, átölelt. Ez már merőben furcsa köszöntés számomra vadidegenek között, tűréshatáromat komolyan igénybe veszi. Még akkor is megviselt volna, ha Harrison Ford mint Han Solo akart volna hirtelen megölelni.

Ja, a hagyományos nevelésem...

Bent egy korsó barna sör várt, aminek megörültem. A barna sör nekem szép emlékeket idéz: az abádszalóki családi nyaralások hangulatát hozza, most már mindörökké. Ámen.

Ettől kicsit felbátorodva elkezdtem hallgatni, mit mesél a nagy Mesélő.

…

Megjártunk sok ismert embert, utaltunk a családi háttérre (most épp református családból származónak vallotta magát, de gyanítom, hogy ez csak a korábbi szócsaták következménye volt), ezt szemrebbenés nélkül tudomásul vettem, mint még sok egyebet. Hosszasan időztünk az általa átélt Jelenéseknél, előadása nagyon plasztikus volt – elhittem, hogy ezt átélte, az ember annyi megmagyarázhatatlan dolgot átél -  (itt szerényen közbevetettem egy icike-picike szeletét a velem megtörtént metafizikai élményeknek), és közben egy nagyon furcsa dolog történt.

Eleinte kissé zavart a sok sületlenség, főleg amikor még a híres ismerősöknél tartottunk, mert én azt hiszem, hogy az a fajta vagyok, aki ezzel soha nem dicsekedne. (lehet, hogy ismerek is, másodvonalbelieket biztosan, de nem téma, én még a szomszéd utcabelieket sem hoztam fel, pedig könnyen lehet, hogy ők neki sem idegenek.. Már csak a szakmája, meg a földrajzi hely közelsége végett).

…

Elkezdtem figyelni őt.

A tekintete konok volt, zárt, elszánt.

(Ilyen volt a Gyuri szeme is. Ilyen amikor a lelki beteg férfiak vadásznak a.. mire? Boldogságra? Enyhülésre? Kínjaikat csillapító átmeneti pótszerekre? - ez az ember nagyon magányos. És ettől szenved – gondoltam.)

Azután hallgattam, hallgattam és mintha megnyílt volna a lelkem. Már nem az értelmemmel hallgattam, amit mond, hanem a lelkem itta a szavak muzsikáját. Már nem számított, mennyi a sóder, mennyi a valóság, elkezdtem érezni a lelke lenyomatát.

Nem számított már az sem, hogy csúnya, vagy szép (utólag ezt meg se tudtam mondani). Azt éreztem, hogy akármekkorákat is kamuzik, egy nagyon jó emberrel ülök szemben.

Megfogtam a kezét. Kellett az érintése.

Felnéztem rá, csodálkozva, szeretettel, mert tudtam, hogy ez neki nagyon jól fog esni. És valóban, mosolyogni kezdett. Úgy, mint a győztes hadvezér, aki elégedett a zsákmánnyal. (Ezek a férfiak mind egyformán tudnak nevetni. Vagy csak mindig ugyanabba a típusba botlom.)

...

Tíz óra múlt..

...a szívem kigyúlt...

Egyszer volt, hol nem volt egy ember. Ez az ember egy forró, száraz augusztusi éjszakán gondolt egy merészet. Megtetszett neki a csillagok fénye? Vagy a tűzijáték? Fázott a száraz forró nyárban? Régi tábortüzekre emlékezett? ...Nem tudhatni, mi oka volt rá, de fogott egy kanna benzint, és kisétált a határba.
A mezőn illatos, frissen rakott szénaboglyák álldogálltak a sötétben. A csillagokkal beszélgetve várták a reggelt. Emberünk körbejárt néhányat, azután kiválasztott egyet.
Ha már kiválasztotta, beleszagolt a finom szénaillatba. Szemét becsukta, mélyet sóhajtott.
Ezután a kanna benzint az utolsó cseppig ráöntötte a szénára. Mikor ezzel megvolt, zsebéből gyufát kotort elő, meggyújtotta, és beledobta a benzines szénába.
...a széna lángra kapott, és magasra csaptak a lángok... a höség egyre forróbb lett. A tűz emésztette önmagát.
..emberünk megriadt, és elkezdett tűzoltók után kiabálni. De hiába... a szénakazal elhamvadt.

Hát ne játssz a tűzzel...

Csipkerózsika, avagy a lélek álma

Az ember lelke különös teremtmény. Mikor nagy fájdalom, megrázkódtatás éri, megdermed. Elalszik. Ha úgy tetszik, tetszhalottá válik.

A fizikai lét persze nem áll meg, és nem hagyja az embert, úgy kell csinálnia, mint a többi embernek: reggel fel kell kelni, a kávét meg kell inni, mert utána el kell menni dolgozni, vásárolni kell, takarítani, megkísérelni beosztani a beosztható erőforrásokat. Közben emberekkel beszélni, úgy tenni, mintha érdekelne bármi, amit tesznek, mondanak, vagy gondolnak.

Holott az álmodó lélek csak úgy érzékeli mindezeket a dolgokat, mint kis hullámfodrokat a mély, sötét óceán tetején. Inkább zavarják őt a mély álomban.

...képes vagyok évszázadokat átaludni, nem ez az első ilyen időszaka az életemnek. Mikor egyedül maradtam a nagy fiammal, évekig voltam ebben a lelkiállapotban. Csak tettem a dolgomat, mint egy gép, és semmi nem tudott közelebbről megérinteni.

Ismertem egy embert. Kedves ember volt. Ő azzal védekezett az alvási periódus ellen, hogy mániákusan a most-ban akarta tartani magát. Mert most épp nincs fájdalom. Most épp nem fagyunk meg éhen, most épp van, akivel jól érezzük magunkat. De igazából ő is aludt. Mint rengeteg ember, akit bánat ért.

Alapvetően szánalmas, mikor egy ember azt akarja elhitetni a környezetével, hogy minden rendben van vele, mikor ő maga jelen sincs ezeknél a mutatványoknál. A legbizarrabb dolgok akkor következnek, ha két ilyen alvó lélek kísérli meg együtt az ébredést. Megpróbálják a környezetüket, a társukat, sőt, önmagukat is becsapni, elhitetni saját magukkal, hogy sikerrel jártak. Közben dehogy is.

Hogy mennyire így van ez, arról sóhajok, hallgatások, magukba révedések árulkodnak. És a tekintet. Előveszel egy régi fényképalbumot, és vendéglátód mutogatja: itt nyaraltunk... ott kirándultunk... Te nem látsz mást a fényképen, csak a csillogó szemeket. Azután ránézel arra, aki a fényképeket megmutatta neked... és rájössz, hogy nincs az a fény a szemében. Csendben kiosonsz, és a tükörben megnézed a saját tekintetedet. ..és akkor már minden világos.

Az álmok netovábbja persze az ébredés. Hogy majd jön valaki. Valaki, aki csak ránk néz, és egy pillantásától felébredünk. Újra olyanok leszünk, mint régen. Tele energiával, életkedvvel, és nem kell hajszolnunk a most-ot, mert az körülölel minket, lágyan, simogatóan, édesen, mint a nyáresti szellő.

Mindannyian ismerünk embereket, akiknek sikerült. Akik megtalálták azt a kikötőt, ahol horgonyt vethettek. Akiknek sikerült az újra kezdés, a szétdobált építőkockák újra összeálltak, a fény fellobbant a tekintetekben.

Ezért aztán ide jövünk, mert itt jó álmodni. Álmodni a csodáról. És menetelünk egymás mellett, szomorú tekintetű zombik, és várjuk, hogy egy másik zombi jöjjön, és megváltson minket a szenvedéseinktől.

Homonyik Sándor: Álmodj, királylány

Ma éjjel táncolnék...

Talán még emlékeznek a társkereső oldalon a törzsgárda tagok... Régebben volt egy álmom az oldal naplójáról: picike emberkék üldögéltek/álldogáltak a napló vonalai között, és mindegyik mondta a magáét, könyörögtek, hogy valaki emelje ki őket a falak közül, kiabáltak, hogy valaki végre hallja meg őket, szabadítsa ki a szűk kis helyről. Láttam az egyik barátnőmet tarka szoknyájában, költőnket a szemüvegével, Tündérkirálynőnket szép szőke hajával, Sasmadarunkat a sakktábla fölött, mindenki integetett, mindenki mondta a magáét, mindenki szerette volna, ha őt emeli ki valami óriási kéz a számára rendelkezésre álló vonalközből... de a vonalakból falak lettek, egyre magasabbra és magasabbra nőttek és az emberkéknek nem volt menekvés. Nem jött a láthatatlan kéz, és ők tovább mondták és mondták... a falaknak.

Mostanában máshogy látom a naplót. A tér kiszélesedett, eltűnt a sok fal, olyanná vált, mint egy óriási színpad, vagy bálterem. A padló, a falak homályba vesznek, feketék, mint a színpadi háttér díszlet nélkül. Hatalmas kristálycsillár ereszkedik a fejem fölé. Óvatosan, lopódzva közelítek, mint Hamupipőke élete első báljára. Ruhám csillogó fehér selyem, arcom fiatal, szemem csillog. Az eltelt éveknek, küzdelmeknek, csalódásoknak nyoma sincs... A zenekar nekem játszik, csodaszép dallamok zsonganak a fülemben. Körülöttem táncoló, nevető forgatag. Egy elegáns úriember hozzám lép, a zenekar keringőbe kezd, és mi pörgünk, forgunk egész este. Tekintetünk összekapcsolódik, eltűnik a tér, s az idő... Ez a lelkek tánca.

Mikor vége a bálnak, s leoltják a fényeket, szívemben a varázslat emlékével indulok haza. Mélységes hálával és szeretettel gondolok arra, akinek ezt a csodát köszönhetem.

Hazafelé néha észreveszem, hogy elvesztettem az üvegcipőmet. Olyankor, csak úgy mezítláb, visszaszaladok, körülnézek, hátha megtalálom. De hiába: az üvegcipő elveszett, nyoma sincsen immár. A bálterem üres, a fények kihunytak, a bálozók elszéledtek. Vége a varázslatnak.

Máskor is van így: mezítlábasan belopódzok, körülnézek, de ha nem vagy itt, üres a bálterem. Olyankor csendesen tovább is állok.

...úgy szeretném, ha megtalálnád végre az üvegcipőmet és visszahoznád nekem. Az se baj, ha nem üveg... és nem cipő...

 http://www.indavideo.hu/video/Kalmar_Magda_Ma__ejjel_tancolnek

Mákos-hiteles (ez nem mese...)

Mint érintett, és mint valamit konyító ember, érdeklődéssel figyelem a devizaárfolyamok alakulását és a magyar kormányzat önfeláldozó jobbító szándékát ezen a téren. Ötletbörze, az van rendesen!!!:))

Szeretném hangsúlyozni, hogy VAN CHF hitelem, az eredetileg felvett 19 ezerből már sikerült 2000 CHF-et törlesztenem, így mostanság forintban csak 4-500 ezerrel több a tartozásom az eredetileg felvettnél. (Na ehhez kell idegrendszer, meg mikor beszakad a piac.:)))

Annak idején, mikor a CHF hitel mellett döntöttem, megvizsgáltam több lehetőséget is. Meg tanultam pénzügyeket is, legalábbis tanítottak nekem ilyesmit jó pár évig.

A hitelfelvételi periódusban tájékozódtam a szóba jöhető forint hitellehetőségekről. Ott fix lett volna a törlesztőrészlet, kb. 40 e Ft / hó. A kamatláb a CHF hitelnek közel háromszorosa volt. A CHF hitel törlesztőrészlete ugyanekkora összegre 23 e Ft/hó részlettől indult. Hangsúlyozták az ügyintézők, hogy az árfolyam változhat. Sejthető volt, hogy nem a kedvező irányba, hiszen a piacok normál viszonylatok között is úgy működnek, hogy az egyes devizaforrások eltérő kamatszintjét „beárazzák”, tehát az árfolyamokban realizálódik az a hozam, amit a befektető kamatként nem kapott meg! Ez pénzügytani tétel!!!

Természetesen ezt tudva, és enyhe optimizmussal tekintve a jövőbe, neveztem be az össznépi CHF játékba, azon az alapon, hogy idővel, ha bővül a jövedelmem, akár a drágább CHF törlesztése is  menni fog. Akkor prompt pedig építkezés zajlott, minden forrás oda kellett.

Mivel hosszú futamidőről van szó, melyből épp, hogy túl vagyok az első 6 éven, az annuitás elvén eddig leginkább csak kamatokat fizetgettem (CHF-ben fixált törlesztőrészletemen belül a kamat és tőke aránya csak lassacskán változik az utóbbi javára, ugye, ez az annuitás lényege.)

Forintban a havi részletem elérte a 45 ezres bűvös számot. Ettől sokkot kaphat bárki, ha a 23 ezres indulóhoz viszonyítja. De közel sem ilyen riasztó a kép, ha a megajánlott 40-ből indulunk ki (ugye, ez a forinthitel fix részlete lett volna).

Na számoljunk kicsit!

Az elmúlt 6 évből 1 évig kb. havi 23 e Ft, 3 évig 25-26 e Ft, 1 évig kb. 32 e Ft volt a részlet, az utóbbi idők eseményei (nagyvonalúan vegyük ezt is egy évnek) megemelték 40-45 ezerre.

12*23+36*26+12*32+12*45=2.136 e Ft amit eddig becsengettem. Ha ugyanezt Ft-ban tettem volna, az eddigi adósságszolgálatom 72*40=2.880 e Ft lett volna. Tehát még pluszban vagyok, legalábbis a kifizetéseket tekintve. (Ugye az OTP részvényen is csak akkor bukik a befektető, ha képes eladni mikor a piac beszakadt, tehát a virtuális veszteségemet most hagyjuk. Bár, ha nem hagyjuk, még akkor sem rossz a helyzet, közel a nullszaldó. Beárazta a piac a kamatszinteket? Tényleeeg???:)))).

A jövedelmem persze abszolút nem nőtt a reményeimnek megfelelően, és ez fáj, de erről nem a CHF tehet. Sőt, még talán én se...

Most pedig jöttek a szuper ötletek. Az első ilyen a rögzített árfolyamon történő törlesztés volt, gyűjtőszámlával, amely kamatozik. Ez még elgondolkodtató lehetne, de mikor olvastam, hogy a gyűjtőszámla kamatozik, már el is vetettem a gondolatot. Árfolyamveszteségre kamatot számolni? Nem túl szakemberszerű gondolat az én olvasatomban (bár tudom, hogy nem új találmány, de maradjunk annyiban, hogy nem túl szimpatikus.)

De jött a továbbfejlesztett változat: végtörlesztés fix 180 Ft-on.

Főnököm első reakciója az volt, hogy ez különösen kedvező lehet annak a kormányközeli nagy befektetői  körnek, akik 220 körül adósodtak el...:))

Én csak nagy szemekkel néztem rá, hogy hogyan feltételezheti eladósodott népünkért  aggódó honatyáinkról ezt az eretnekségetJ))

…mára finomodott a javaslat, nyerészkedni talán nem annyira lehet majd egyeseknek. De nézzük meg  újból a kérdést a sorstársaim szempontjából.

Ugye, az ember azért vette fel ezt a nyüves hitelt, mert lakni akart és nem volt pénze. Akkor építkezett, azért nem volt, később meg jött a válság, azért nem volt néki olyanja. Akkor most honnan is lenne??

Nem mondom, ha valakinek épp jól jött az egy kulcsos SZJA, és hirtelen egy év alatt megtakarította a végtörlesztésre valót:))) az nosza, ne habozzon, fizesse ki. Legalább nem kell többet deviza tőzsdéznie váltakozó szerencsével:)

De ha forinthitellel szeretné kiváltani a devizahitelt, azért szálljon mindenki magába és gondolkodjon el. Nem csupán azon, hogy a forint kamatszintek még most is jóval magasabbak, (és ez várhatóan így is fog maradni, sőt), hanem és mindenekfelett tartsa szem előtt a régi mondást: az ördög a részletekben rejlik! Az ANNUITÁSOS  részletekben!

Tehát.

Ha hét év küzdelemmel az ember végre eljutott odáig, hogy némi tőkét is törleszt a havi részletén belül, miért akarná a jövőben újra csak a kamatokat fizetni évekig??? (Új hitel – új annuitás!! Avagy a „Kész átverés show” újabb fejezete.)

Most nem térnék ki arra, hogy az ötlet úgyis megbukna a nemzetközi fórumokon, mert ettől még simán bevezethetik (láttunk már jó pár ilyet), de nem siratnám meg a bankokat sem a veszteségeik miatt, amik a végtörlesztés miatt keletkeznének. Bőven ellentételezné azt az új hitelek kamatbevétele.

Persze, garancia továbbra sincs a globális pénzügyi válság és a CHF viszonyára, de azt gondolom, hogy még további árfolyamromlás esetén sem éri meg az átváltás. Tudjátok, a piac mindig beárazza a gazdasági eseményeket, ha késleltetve, vagy ingadozóan, akkor is. Vagy a kamat magas, vagy az árfolyam... ki hogy szeretné.

Mindenesetre miattam nem kell Hágába menni jogorvoslatért....:))

Horoszkópkatasztrófa!!!!

...csak a baj van ezekkel a csillagjegyekkel...:(

„A MÉRLEG épp fulladozik a VÍZÖNTŐ szerelmétől,és mivel az nem tud úszni megkéri a HALAKat, hogy egy gyorsított tanfolyam keretében elsajátíthassa a szitakötőúszást (valójában pillangóúszásra gondolt de biológiaórán nem figyelt oda eléggé)

A VÍZÖNTŐ szerelmes lesz a MÉRLEGBE, de megakad a szeme a HALAKon is; egész nap arról ábrándozik hogy az összes vízipálmát összegyűjtő MÉRLEG pecázásba kezd a tavirózsát gyűjtögető HALAK kifogására, de a HALAK titokban randiznak vele.”

…

A sok vihart megért Mérleg csak nagy nehézségek árán tudja magát egyensúlyba hozni, berozsdásodott a Vízöntő által ráeresztett iszapos mocsárlétől,  jelenleg a Patyolatba vitte a szennyest és otthon is nagytakarítást tart mert elárasztotta a vörös iszap a háza táját.

A vízipálmák sem bírták az anyagösszetétel változásait, így mind elhervadtak.

A halak meg ússzanak csak tova.

Egyébként minden oké. Még a Hold is az égen maradt. Bár… majdnem leesett, a csillagos éggel egyetemben. 

http://www.youtube.com/watch?v=zpkGGNI_xc8&feature=mh_lolz&list=PLA6ACCC94DC50360E

Horoszkóp klopfolók...

(Kedvenc fácánom tollából:))

..új könyvem lehetne..

A KOSnak felhólyagosodik a szarva a sok döfködéstől, és miközben megpróbálja lekapargatni rájön, hogy féltékeny az IKREKre és megdöbben mikor megtudja a hogy csupán zabigyerek, örökbefogadott, igazi neve Á-Kos; mérgében nekirohan az akváriumnak, és pánikba ejti a rémülten úszkáló HALAKat.

A BIKA éktelen haragra gerjed, mikor megtudja hogy ősei közé tartozó tenyészBIKA unokatestvére, rózsaszín nyakörvvel divatozik és facsinarit követel magának esténként; elhatározza hogy móresre tanítja : beszél a VÍZÖNTŐvel aki éjjel beöntést ad neki.

Az altesti vágyaikat kordában tartó IKREK összevesznek a SZŰZön; mivel sem szkanderban sem sör-virsli párbajban nem jutnak dűlőre a MÉRLEGhez fordulnak hogy tegyen igazságot.

A RÁK rájön,hogy csapdát állított neki az IKREK elől menekülő SZŰZ, ezért gyorsan visszahátrál a gyógyszertárba és egy csomag illatosított óvszert csúsztat slicce alá (végül is sosem lehet tudni).

Az OROSZLÁN már rég nem bízik a VÍZÖNTŐben,mert néha csapvizet használ ásványvíz helyett, ezért inkább a HALAKhoz fordul átnedvesítéssel kapcsolatos problémájával, de azok csak tátognak, mire az OROSZLÁN megsértődik és duzzogva sörényét lófarokba fonja.

A SZŰZ egyfolytában nevet szőkenő barátnőjén mert az úgy tudja hogy holnap megjön neki és tiramisut csinál meglepetésnek..de csak ementáli sajtot kapott hozzá, de nem baj, meglepi egész répákból sütött répatortával is.

A MÉRLEG épp fulladozik a VÍZÖNTŐ szerelmétől,és mivel az nem tud úszni megkéri a HALAKat, hogy egy gyorsított tanfolyam keretében elsajátíthassa a szitakötőúszást (valójában pillangóúszásra gondolt de biológiaórán nem figyelt oda eléggé).

A NYILAS mikor megpillantja a folyami vergődő medúzát szurkáló SKORPIÓt, BAKot lő, mert megijed a gondolattól hogy a SKORPIÓ fullánkja hegyesebb mint az ő nyílhegye; bátorításképpen elképzeli, hogy zúzza le az OROSZLÁNt egy dzsúdóütéssel.

A BAKban felébred a párzási ösztön, de tudja hogy gerjedelmének örömteli beteljesedéséhez előbb le kell győznie a BIKAt, mert különben a hátul landol a vokálban és csak nyugdíjas bokaficamos zergelányok jutnak neki.

A VÍZÖNTŐ szerelmes lesz a MÉRLEGBE, de megakad a szeme a HALAKon is; egész nap arról ábrándozik hogy az összes vízipálmát összegyűjtő MÉRLEG pecázásba kezd a tavirózsát gyűjtögető HALAK kifogására, de a HALAK titokban randiznak vele.

A szerelem olyan, mint a gatyádba hugyozni

...mindenki látja rajtad, de csak Te érzed a melegét....

(Kaszás Attila: Úgy néztél rám tegnap)
http://www.youtube.com/watch?v=zpkGGNI_xc8&feature=mh_lolz&list=PLA6ACCC94DC50360E

Csipkerózsika esete az öt kicsi törpével

(Válságmesék 1.)

Mikor a Kerekerdőbe beköszöntött a tél, Csipkerózsikának el kellett hagynia a kastélyt. Pedig ezt nem szívesen tette, nagyon összkomfortos kastély volt, még a légkondicionáló berendezés is remekül működött benn, a hátmegtámasztós forgószékről nem is beszélve. De a szállásadó, akit király atyuskának is neveztek, hajthatatlan volt. „Értsd meg, Rózsa jányom, nyakunkon a vad tél. Nem, hogy oldtimer expóra nem mehetünk a burkusok földjére, de még ezt a kócerájt sem tudjuk kifűteni, fenntartani.”
Beszéd közben atyuska ráütött a kastély falára, amitől az megrepedezett majd egyből süllyedni kezdett, így szemléltetve az elhangzottakat. Csipkerózsa látva, hogy ennek fele se tréfa, fájó szívvel csomagolni kezdett. Csomagolás és búcsúzkodás közben azonban nem felejtett el maileket írni (úgy harmincat), mert érezte a közelítő telet, és ki szeret zord időben nagykabát nélkül a Kerekerdőben bolyongani?
Nem túl szerencsés dolog tél elején kuckót keresni, a legtöbb már rég elkelt, mire Rózsika körülnézett a lakáspiacon. Azért némi nézelődés után talált egy érdekesnek ígérkező hirdetést: „Szorgos törpéink mellé bányászlánykát felveszünk. Jelige: a pénznek nincs szaga, avagy ahol a büdös, ott a meleg”.
Csipkerózsika orrocskája ugyan kényes műszer, de ahogy körbe nézett a Kerekerdőben, látta, hogy a fák már el is vesztették lombkoronájukat. Így hát megértette, hogy sietnie kell, ha nem akar megfagyni. Így aztán beköltözött a bányába. Szállásadói nem verték át semmivel: szén is volt, büdös is volt, meleg is volt. Meg törpék is.
Csipkerózsika előző szállását királylányokkal meg királyfiakkal osztotta meg. Furcsa volt neki a sok szénporos törpe, mint európai turistának a busmanok. Nem értette sokszor még azt se, hogy mit beszélnek.
De nem csak ő volt így ezzel. A törpék körbevették, tátott szájjal bámulták. Ha mozdult egyet, félreugrottak. Aztán ijesztgetni kezdték, meg a ruháját-haját húzgálni. Ijedelmén jókat derültek egymás között, azon a furcsa, érthetetlen nyelven.
Legkivált Morgó volt harcias, ő nem érte be a hajhúzgálással, meg szalagtépkedéssel, mint a többiek. Ő elment a bányaigazgatóságra is panasszal, hogy minek rakták ide ezt a túlméretes nőszemélyt, aki még törpéül se tud.
A bányaigazgatóságot nem hatották meg Morgó morgásai, pedig még a szenes talicskát is földhöz csapta egyszer... Csipkerózsika pedig csak állt, csodálkozott, mert az ő világában legfeljebb a királylányok toporzékolnak…
...de szorgalmasan tanult törpéül, és még a képét is bekente szénporral….
És eljött a nap, hogy nem veszett össze egy törpével sem.
És eljött a következő nap, és a következő… és a napokból hetek lettek, a hetekből hónapok, azokból évek… Csipkerózsika megtanult törpéül, és megtanulta, hogyan kell a szenet lapátolni.
Két esztendő múlva tavaszodni kezdett. (A Kerekerdőben máshogy telik az idő, tudjátok). Csipkerózsika tudta, hogy a szénlapátolásnál sokkal kellemesebb elfoglaltságok is vannak, és a bányánál is akadnak jobb helyek. Ezért elindult szétnézni új szállás után.
Amikor visszaért a hírrel, hogy megvan az új szállás, Morgó nagyon elszomorodott. „Biztos, hogy el akarsz menni? Olyan jól megvoltunk.. Nem beszélnél inkább a bányaigazgatósággal? Hátha tudnak neked szebb lakhatást biztosítani. És ellapátolom helyetted a legnehezebb rögöket, ha akarod.”
Csipkerózsika napokig őrlődött Morgó javaslatán.
Azután bement a bányaigazgatóságra.
És köszöni, marad…:)))

Ornitológiai megfigyeléseim 4.

A sasmadár... neki párja nincs. (és tényleg...) 

A SASMADÁR BÁNATA

A sasmadarat a levegő urának, a madarak királyának szokták nevezni. Ő nem ereszkedik le holmi varjak, szarkák és más hangos beszédű népek közé. Pihenőhelyét gondosan megválasztja: a környék legmagasabban lévő szikláját foglalja el, ahonnan éles szemeivel a legkisebb mozgást is kitűnően láthatja. Összességében véve nagy a hajlama az elkülönültségre, már csak azért is, mert felsőbbrendűségének teljes tudatában senkit nem tart méltónak ahhoz, hogy igazán közel engedje magához. Hatalmas szárnyaival az ég felé törekszik, bár táplálékát – jobb híján – a földön rémülten szaladgáló egerekből, pockokból és kis énekesmadarakból kénytelen előteremteni. Tehát leszögezhetjük: bár nagyon szeret a napos levegőégen szállni, szervezete még a mai napig sem állt át a FÉNY evésére. Ez a tény mély fájdalommal tölti el a sasmadár lelkét, egyrészt, mert naponta gátolja őt szárnyalásában, mikor kénytelen alászállni fizikai síkokra, másrészt, mert emiatt a kettősség miatt bújnak el a rigók és vörösbegyek, mikor ő barátkozási szándékkal közelít feléjük:))

Az ornitológus dolgát mindezek a különös paraméterek meglehetősen megnehezítik. Ha a sasmadár megfigyelésére adja a fejét, különféle fizikai kihívásokkal kell szembenéznie. Pusztán azt tekintve, hogy a sasmadár a magas levegőeget hasítva érzi jól magát, az ornitológus pedig földön járó ember, (annak ellenére is, hogy szereti a szépet), az első adandó probléma, hogy nyakmarjulást kap, míg követi szemeivel a szárnyalást.

Ha az ornitológus úgy képzeli, hogy sziklákra mászva közelebb juthat a sasmadárhoz, olyan pozíciót keresve, ahonnan annak viselkedése a tudományos kutatás szolgálatában jobban megfigyelhető, akkor csalatkoznia kell. Nem csupán azért, mert a sziklamászás csupa veszedelem, könnyű a mélybe zuhanni, és a sziklák felsebzik őt felfelé kapaszkodás közben, hanem azért is, mert a sasmadár nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát „megfigyelni”. Hatalmas szárnyainak egy-két mozdulatával máris átlibben a következő bércre, ahol a helyzet áttekintésére legalkalmasabb sziklán elfoglalja az őt megillető helyet, és tovább szemléli alant a táplálékszámba menő népek tevékenységét, válogatva az ízletesebbnek ígérkező falatok között. Mindeközben persze bánatosan elmélkedik tovább a FÉNY közvetlen hasznosítási lehetőségein.

Néhány ilyen élmény után az ornitológusnak végképp elmegy a kedve a további nyaktörő kalandoktól, úgy dönt, hogy sokkal jobban jár, ha felhagy megfigyeléseivel, és marad a biztonságos talajon. A sasmadár meg azt csinál, amit akar. Lehetőleg a ködös távolban.

http://www.youtube.com/watch?v=oX8PGfQrEMk&feature=BFa&list=PL14D90387BEFE6EE0&lf=mh_lolz
(Jeremy)