Baj van velem

Baj van velem.
Azt hiszem, megöregedtem.
Erre ma jöttem rá.
Tulajdonképp ez csak az összegzése annak a sok mindennek, ami az elmúlt években történt velem.
Nem tudom, mikor kezdődött... viszonylag gyorsan lezajlott ez az egész, alig néhány év alatt.
Mikor elváltunk, még vagy két évig tartottam magam.
Sőt.
Talán a válás - egyik - oka is az volt, hogy Nagy Fal hamarabb öregedett, mint én. Hamarabb vesztette el - amúgy sem nagyfokú - érdeklődését közös küzdelmeink iránt, hamarabb kényelmesedett el, hamarabb vált céltalanná.
Én még sokáig küzdöttem.
Eleinte mellette, aztán más utakon... de küzdöttem.
Küzdelmeim, csak úgy, mint a korábbiak, kudarcra voltak ítélve.
Most már nem is akarok küzdeni.

Baj van velem.
Nem érdekel a pénz.
Nem motivál, hogy havi kettő, ötven, vagy százezer forinttal többem legyen. Nem motivál, hogy látástól Mikulásig melózzak, csak azért, hogy más emberek életszínvonala magasabb legyen. A sajátomból meg mostanra már annyi hiányzik, hogy azok a hiányok már nem pótolhatók. Akkor meg minek?
Akkor se lennék boldogabb, ha holnap arra ébrednék, hogy nincs több adósságom.
Valami más, sokkal fontosabb veszett el, megtört az élet, megrágott és kiköpött, és ami maradt, az csak egy nyúlós, ragadós, undorító paca.

Baj van velem.
Nem akarok vállalkozni. Semmire.
Az egész élet egy vállalkozás, és mai fejjel fele annyi feladatra se vállalkoznék, mint amennyit húszas éveimben bevállaltam.
Nem szülnék gyerekeket például. Minek, erre a kínlódásra?
Sőt, ...én se szeretnék megszületni.
Nem annyira marhajó ez itt.
Néha vádolom magamat, hogy miért szültem erre a keserves világra, szenvedéssel teli életre, biztos halálra ezt a három szegény kicsi lelket? Minek?
Anyám egyik legnagyobb hibája, (ha ez hiba egyátalán), hogy egy rakás olyan tulajdonságot kiölt belőlem, ami ahhoz segített volna hozzá, hogy jó vállalkozó legyek. (Persze, önzés helyett önzetlenség, kezdeményező készség helyett alkalmazkodás, irányítás helyett engedelmesség - így születik a jó gyerek...)
Ő szorgalmas alkalmazottat próbált nevelni.
Én meg? leginkább szabad szeretek lenni. Szerencsére - bizonyos korlátok között - de ez részben lehetséges ebben a szakmában.
...mondom részben. És ára van. Mint mindennek az életben.

Baj van velem.
Ha néha eszembe jut valami nagyobb léptékű, megvalósításért esdeklő terv, legyen az házépítés, vállalkozás, vagy bármi, egy-két napig eljátszok a gondolattal, elbabrálok vele, ...aztán elejtem, mint macska a fonalat. Nincs már bennem annyi tűz, erő, lelkesedés, hogy akár csak az első lépésig eljussak. Régebben legalább a feléig eljutottam egy-egy projektnek, mielőtt abbahagytam volna..
Viszont így sok idő és energia megtakarítható.
Hiszen annál rosszabb stratégia, mint ha az ember folyton csak vet, és sose arat, nem létezik.
Akkor már egyszerűbb el se vetni.
Mostanában a munkában igyekszem a hatékonyságot fokozni, és csak azt és annyit végezni, amennyit feltétlenül szükséges.
Tervezni csak annyit, amennyit feltétlenül szükséges, semmivel se többet.
Egy feladatom van: tehermentesen hagyni itt az árnyékvilágot, ha eljön az ideje.
A többi, ami ezen felül van? Csak a legszükségesebb: alapvető létfeltételek teljesítése.

Igen, baj van velem.
Nem tudok már ostobán lelkesedni, vakon hinni. Unom a menetelést és a küzdősportokat, mint a pénzhajhászat. Undorít ez a gennyes világ.
Többre értékelem a lelki békét, a szép pillanatokat... kicsit szeretnék még élni.
Ha nem is jómódban, legalább békében.

Megrágott az idő vasfoga.
Én bevallom.