Utópia

...ezt a blogbejegyzést pedig azért ollóztam ide, mert szembe megy a mai trenddel.
Sosem értettem, hogy miért várják el az embertől, hogy mindig mosolygós, kellemes, alkalmazkodó, szerethető legyen. Hogy miért mondta Vodkagyurka, hogy sírjak otthon, ő csak mosolyogni akar látni. Hogy miért nem akar senki, soha, egy kicsit a másik gondjával-bajával foglalkozni. Társadalmunk odáig jutott, hogy egyenesen elítélik azokat az embereket, akiknek problémáik vannak. Miközben nincs ember probléma nélkül, ha jobban belegondolunk.

Ahhoz, hogy egy ember meg tudjon kapaszkodni a lejtőn, ahhoz segítő kezekre van szükség. Olyan kezekre, akik utána nyúlnak, ha látják, hogy csúszik lefelé. Utána nyúlnak, és kapaszkodót nyújtanak neki, akkor is, ha nehéz a teher, ami a vállukat húzza. Olyan emberekre van szükség, akik nem félnek idejében megtartani felebarátjukat... Nem félnek attól, hogy majd őket is lehúzzák - mert tudják, hogy elég erő van bennük ahhoz, hogy megtartsák, aki átmenetileg gyengébb.

Minél több ilyen segítő kézre lel az, aki megbillent, annál kisebb csúszással lehet túl a rossz napokon. Annál több esélye van arra, hogy megtapasztalja az új teljességet... és annál kevesebb teher húzza egy-egy segítő vállát.

Az én álmom egy ilyen társadalom, ilyen barátok, ilyen élet.

Sokkal többet érne ez, mint a pénz, mint a másik taposása - ez lenne a valódi és általános létbiztonság. Maga a JÓL-LÉT.

Hiszen az ember akkor van biztonságban, ha megengedheti magának, hogy néha gyenge is legyen...

http://egyharom.blogspot.hu/2013/09/ures-vagy-tele-vagy-melyik-vagy.html