Gondoljon a jövőjére, kedves!

...elaludtam a villamoson. Nem csoda, az elmúlt napok történései után... lemaradásban vagyok a dokumentációval rendesen, de most nem erről akarok írni.
Az erdőmelléki villamosjáraton otthon érzem magam. Így nem csoda, hogy békésen elszunnyadtam, abban a tudatban, hogy a végállomáson ráérek lekászálódni... hát nem így lett.
Arra ébredtem, hogy valaki kedvesen, de határozottan rázogatja a karomat.
- Ébredjen fel, kedves! 41-essel akar utazni, ugye?
- Igen, miért? - néztem az idősebb úrra meglepetten.
- Mert itt át kell szállni!
- De... én 41-esre szálltam fel...
- Igen, de nem jár, csak idáig. Itt át kell szállni a villamospótló buszra, mert Kamaraerdő felé most nem közlekedik a villamos. Jöjjön, mielőtt még elviszik Budafokra.
Kissé kábán lépkedtem le a villamosról, útitársam vidáman csacsogott tovább:
- Aranyos, maga nem szokott a 41-essel utazni? Még sosem láttam magát!
Kissé meghökkenve néztem rá, majd közöltem, hogy több, mint 40 éve (jó az 50-nek is) van a családom tulajdonában a törökbálinti telek, s hogy immár 15 éve élek ott kis családommal. Rendszeresen használom ezt a jeles járatot.
- Hogy-hogy ilyenkor alszik a villamoson? Sokat bulizott, mi? De azért jó kislány, este 10 előtt otthon lesz, igaz?
Erre már muszáj volt vigyorogva helyeselnem. (Ja, ja.)
Megismételte, hogy furcsállja, hogy még sosem látott, aztán minden átmenet nélkül így folytatta:
- Tudom ám, mi kéne magának! Ha egy csöpp esze lenne, keresne magának egy idősebb, jól szituált özvegy urat!
Addigra már felébredtem annyira, hogy felfogjam, hogy mit is beszél. Gondoltam, megnyugtatom. :-D
- Köszönöm a jó tanánácsot, már van! Épp tőle jövök!
- Szabad tudnom, hány éves az úr?
- 66. (Én meg 42 vagyok.)
- Hosszú hétvége volt?
- Nem, sajnos nem annyira hosszú. Csak alig 24 órát voltam nála.
- De jó neki! Piszok jó dolga van! Maga mászkál hozzá?
- Ezt már más is mondta... gyanítom, igazuk van... igen, én. :-(
- És ilyenkor ő főz, vagy maga?
Furcsán néztem rá. Nem mindegy, ki főz?
- Általában közösen szoktunk.
- És miért nem marad nála, ha szabad kérdeznem?
- Mert van két kamasz gyerekem, akiknek a körmére kell nézni... :-)
Az öregfiú ennyi információtól már teljesen izgalomba jött.
- És legalább támogatja magát anyagilag?
Itt elkerekedett szemem-szám.
- Nem. Miért?
- Nagyon rosszul csinálja, kedveském. Nagyon, nagyon rosszul. Mert tudja, én is szoktam hirdetgetni az Expressz-ben, 2200 forintért egy hónapig megjelenik a hirdetés. Tudja, hogy ma Magyarországon havi 40-45 ezerért lehet kapni szexrabszolgákat? Tudja, hány olyan nyugdíjas nő van, akit a családja belevezetett ebbe a devizahitelbe, és most bármit megtenne, hogy ne vigyék el a házat a feje fölül? Koszt, kvártély, és ennyi pénz... és jönnének szívesen.
...Kedveském, a maga korosztálya igen kapós. Maguk már nem akarnak gyereket... de még fiatalok, munkabírók, tetterősek... igen rosszul teszi, ha nem kér ellenszolgáltatást... -
Itt aztán már akkorára nyílt a szemem, mint a malomkerék. Nem bírtam ki, hogy ne kezdjek el boldogan mosolyogni...
- Nem, azt hiszem, félreérti a dolgot. Tudja, ez... szerelem. Kölcsönösen. Vagy legalábbis remélem. Részemről biztosan az... :-) Amúgy is.. hogy mondjam? Nem szorulok rá ilyen jellegű jövedelemkiegészítésre. Tudja, főkönyvelő vagyok...
- Főkönyvelő, főkönyvelő... azért csak gondoljon a jövőjére! Ma főkönyvelő, de mi lesz 10 év múlva? (...Az én aranyos párom, akinek elmeséltem a sztorit, csak annyit mondott erre: Hogyhogy mi leszel 10 év múlva? Hát főkönyvelő!... - igen, 10 év múlva még feltétlenül szeretnék legalább főkönyvelő lenni, én is úgy érzem... mindenesetre szexrabszolga biztos nem, effelől nincs kétségem. Bár a jelek szerint jelesül megélnék ebből a szerepből is, de inkább kihagyom, köszi.)
...
A pótlóbuszon még mindenféléről csacsogott, a Zamárdiban lévő nyaralótól (nyugdíjkiegészítés) elkezdve a szélső jobboldali eszmerendszerig, melynek lelkes híve... aztán elkapta az őszinteségi roham, és elkezdte mondani, hogy neki is randevúja volt. Egy 70 éves hölggyel, aki, miután megbeszélték, hogy elmegy hozzá, és főz neki egy ebédet, visszahívta őt és megkérdezte:
- Húztam tiszta ágyat is. Számíthatok másra is, vagy csak egy ebédre érkezel?
Ezt követően elmesélte, hogy nem csak ebéd volt... bár részletekbe, szerencsémre, nem ment bele. De elmondta, hogy vacillál, mert az illető hölgy kora... hát igen.
- Nézzen rám, aranyos! Maga szerint én hány éves vagyok?
(Itt nehéz helyzetben éreztem magam... ki tudja, nem bántom-e meg túlméretes egóját, ha idősebbnek titulálom a koránál.. na mindegy, tippeljük a legvalószínűbbet, elvégre a 70 évest nagyon öregnek érzi magához...)
- Olyan 65-re gondolnék.
- 77 vagyok, aranyos! 77! És még férfi!
Annyira naiv, gyermeki lelkesedéssel mondta, hogy nem volt kedvem kinevetni. Sőt. Alapvetően őszintén örültem az örömének.
Nem sokkal később, leszálláshoz készülődve, még odafordult hozzám:
- Azért, aranyos, gondoljon a jövőjére. És ha bármikor úgy gondolja... engem itt megtalál. Nézze, a sarkon túl az első házban lakok. Általában otthon vagyok.. jöjjön bátran!
...
Aranyos L. bácsi. Igazán nagyon kedves. Gondolok a jövőmre.
Nem megyek el magához.
A Zistennek se.