Esti fecsegés - Micimackó és a Tao

...Szergej ajánlotta nekem ezt a könyvet, de igaza volt. Nem csupán azért, mert végtelenül egyszerű magyarázata a tao mibenlétének (még az én csekély értelmem is képes felfogni), hanem még valami miatt.
Kibékített a taoizmussal.
Nem mintha haragban lettem volna vele, nem erről szól. Inkább... olyan ambivalens volt a viszonyom vele. Néha eltűnődtem Sárkányunk (DC) egynémely közzétételén, melynek eszenciális igazságtartalma elvitathatatlan volt számomra - de inkább csak olyanformán, mint valaki egy ritka, különösen szép pillangót lát, megcsodálja szárnya finom rajzát - aztán hagyja tovarepülni, hiszen nem való egy ilyen különleges lény a mi közegünkbe, mélyen materialista és farkas törvényekre épülő világunkba.
Mindig volt bennem némi idegenkedés a keleti eszmékkel kapcsolatban.
Higgyétek el, Sasmadárral ellentétben, nem gondolom, hogy a muzulmánok, buddhisták, és bármely egyéb vallás hívei automatikusan a pokolban landolnának - de azt igenis gondoltam, hogy a keleti filozófiák nem véletlenül vannak ott, ahol vannak. Azaz keleten.
Határozottan azt gondoltam, hogy a keleti ember lelki világa, életstílusa - az neki való, mint a négereknek az örök napsütés, az eszkimóknak meg a jégkunyhó és a fókazsír.
DC erre az érzetre vastagon rá is tett mindazokkal az ugratásaival, mikor is lefikázta azokat a sorstársnőket, akik mindenféle szerencsehozó Buddhát, meg keleti tanításokat osztogatnak meg fészbukkon. Úgy éreztem, igaza van (még ha nem is nevezhető egynémely "beszólása" éppen finomnak, udvariasnak, kulturáltnak) abban, hogy nyugati lélekkel keletieskedni, az igazán műdolog. Távol áll a valódi nyugati lélektől.
Eszem ágában sem volt soha, hogy nyugati ember létemre valaha is máshogy tekintsek a keleti filozófiákra, mint ama tarka szárnyú, különleges lepkére...

...és akkor jött Micimackó...

Azt hiszem, mindenkinek ezzel kellene kezdenie az ismerkedést a Tao-val.
Tulajdonképp, ez az 56 oldal nem túl bonyolult. Túl azon, hogy bemutat néhány személyiségtípust (olvasás közben jöttem rá, hogy én egy valódi Tigris vagyok - de erről majd később), és magyaráz valami régi mesterekről. Ennek néhány mondata azért megmaradt bennem: Buddháról azt írta a szerző, hogy ő roppant keserűnek érezte a földi létet, telis-tele érzelmi kötelékekkel és vágyakkal, és egyetlen utat tartott elfogadhatónak: felülemelkedni ezen a "porvilágon" és eljutni a Nirvána nevű helyre. ...hát ez így leegyszerűsítve és külsőségeitől megtisztítva nagyjából-egészéből ugyanaz, mint a keresztények hitvilága. Legfeljebb ők nem Nirvánának nevezik a tuti helyet.

Micimackó, mint a nyugati irodalom egyik klasszikusa, azért volt remek választás arra, hogy közelebb hozza a keleti filozófiákat, mert az ő életsratégiáján keresztül nagyon olvasmányosan (és korlátolt nyugati agyam számára értelmezhető módon) sikerült a taoizmus élethez való hozzáállását megértetni velem.

Értelmezésemben ez az életstratégia két fő elemből tevődik össze.

Az egyik, hogy megismerem magamat.
Megismerem, hogy én milyen vagyok, mire van szükségem ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és igyekszem ennek megfelelően berendezni az életemet.
(Például Micimackó tudja, hogy ő a mézet szereti, neki az a megfelelő táplálék. Ezért azt fogyasztja, nem él sárgarépával, azt inkább meghagyja Nyuszinak.)

A másikra a legjobb a kis versike kezdősora:
"Nyáron nyaralok, télen telelek"

Magyarán: elfogadom, ami van, nem bonyolítom túl, nem akarok teljesen mást, mint ami lehetséges, igyekszem a lehetőségek határai között jól érezni magam.
A nyáron nyaralok, télen telelek formula most különösen azért volt aktuális, mert az utóbbi napokban ismét a torkomat szorongatta a téltől való félelem.

...a tél egy gyönyörű évszak. Nagyobb csodát, mint a hulló hópelyhek (mindegyik egy-egy külön, egyedi univerzum) el sem lehet képzelni.
De mióta itt lakunk, én egyre jobban félek, az utóbbi néhány évben szabályosan rettegek (rettegtem!) a téltől.
A hidegtől kint és bent, a sötéttől, attól, hogy tudunk-e fűteni, lesz-e lelkierőnk végigcsinálni... élvezni a tél szépségeit emellett a sok rettegés mellett alig-alig tudtam.
Most, hogy hűvösebbre és esősebbre fordult az idő, már a torkomat szorongatta a rettegés.

A könyv elolvasása óta úgy gondolom, hogy a telet nem lehet megváltoztatni, de az én hozzáállásomat a télhez, azt mindenképp.
Ennek első jele, hogy - legalább két napja - nem rettegek a téltől, hanem megoldandó feladatot, kihívást látok benne.
Ez mindenesetre pozitív fejlemény. A kihívás jó. Sarkallja az embert. A félelem leblokkol...

A flow (Vu Vej) Nyugaton sem teljesen ismeretlen - ki-ki érzi a saját életében, mikor él az "áramlásban". Én is átéltem már párszor életem során, hogy most úgy jönnek egymás után a dolgok, ahogyan jönniük kell, és előre visznek... segít a Sors.
Tőzsdézők élnek át ehhez hasonlókat, mikor jó ritmusban vesznek-adnak, és sorozatosan nyereséggel zárják ügyleteiket.
A Vu-Vejben a körülményekhez igazodó, intuíción alapuló döntéseket hozunk.

Egy dolgot biztosan tudok erről az egészről: ha kiesel az áramlás ritmusából, oda visszatalálni, újból belekerülni a flow-ba - iszonyatosan nehéz. Legalábbis nekem az, - lehet hogy erre azt mondanák nálam bölcsebbek, hogy minden olyan, mint amit hiszel róla, hogy milyen - (és ez is igaz...)

...a krónikus Dógomvan állapoton én már sikeresen túljutottam. Ezt jelenlegi munkaadóim nem is nagyon értik. Számukra az lenne a normális, ha látástól Mikulásig a saját fontosságomat hangsúlyoznám... ehhez képest ránézésre én nagyon laza vagyok. Mint a Riga lánc. (Szúróslevelű egyszer összefoglalta a véleményét rólam: nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Erre csak azt tudtam felelni, hogy akinek nincs ideje engem megismerni, annak a véleményére nem is vagyok kíváncsi).
Mikor J. Weismüller hosszasan értekezett arról, hogy mennyire jó is a jelenlegi társadalmi berendezkedés, és hogy hány népcsoportulás él a Földön, amelyek nyomorultságukban irigylik és szívesen elpusztítanák a Nyugati Demokráciát az ő javaival, én csak néztem, (odavágytam abba a nomád törzsbe, ahol a gyerekek kézen fogva mennek és eszükbe sem jut egymást megelőzni, hogy jutalmat kapjanak) és óhatatlanul arra gondoltam, hogy ő nyugodtan dicsérheti ezt a társadalmi alakulatot. Ő azok közé tartozik, akik kaptak is tőle valamit.
De ilyen ember a cégünknél is csak néhány van.
Nem az ő hibájuk.
A társadalom van így berendezve.
A többiek?
Ők nettóban adnak. (Avagy: az ő átadott, holt munkájukból lesz máshol a tőke... de erről már írtam)
Tehát sok okuk nincs a lelkesedésre.
Nem marad nekik más, mint reménykedni a Nagy Jutalom elérésében... de a Nagy Jutalom nem létezik.
Több, mint 20 évig kerestem, és mire mentem vele? Rosszabbul állok anyagilag, mint az elején. (Na jó, rosszabbul talán nem. De jobban sem. Csak sokkal elhasználtabb vagyok.)
A.E. Bizottság: Elhasznált dal
(A Nagy Jutalom is afféle utópia, mint a Tökéletes Társ. Ezek nem létező fogalmak. Csak használtak lettünk..)
...a következő mondat is nagyon elgondolkodtatott:
"...akik azt hiszik, hogy az élet jutalma valahol a szivárvány mögött van..."
Hányszor, de hányszor játszottuk egymásnak, megtört lelkek, a Somewhere over the Raibow-t...
Ez Buddha és a kereszténység tanítása.
Nem épp biztató eshetőség...

Nyitott és derűs lélekkel kell élni az életet, és a lehetőségekhez képest élvezni, ami éppen van.
Igen, a rosszat is.

...tulajdonképp három éve kezdtem, eleinte nem tudatosan.
Hatalmasra duzzadt pótcselekvéseim tengere épp arról szól, hogy megkerestem azokat a dolgokat a rosszban, amelyek mégiscsak jók, és amelyek erőt adnak a további harchoz.

...na egy újabb gondolkodási hiba. Én is azt gondolom, hogy az élet szakadatlan küzdelem - és így az is.
Ezen még dolgoznom kell... újra kell definiálnom az élet fogalmát.

Jé. Egy újabb érdekes feladat.

Az elmúlt három évben sokat változtam.
Határozottan a javamra.
Azért az Uránusz-hatás mégiscsak hoz új színeket az ember személyiségébe.
Szép színeket.
Lassan-lassan visszatérek a flow-hoz is.

De még nem vagyok az út végén...

A Tigris

...a könyv elején Benjamin Hoff személyiség-típusokat határoz meg a Micimackó szereplői alapján.
Mikor odáig jutott, hogy hogyan akadt fenn Tigris és Zsebibaba a fán, mert Tigris ugrált - hirtelen magamra ismertem.

Alapvetően én is egy Bátor és Félelmet Nem Ismerő Tigris voltam valaha. Jó szívű, barátságos, nem túl okos Tigris, aki vígan ugrándozott.
Aztán jött a terbélyes Válságfa, és én, Zsebibabáimmal súlyosbítva, jól fennakadtam rajta.
...azóta nem merek ugrálni.

A Tao szerint nem a Cél a lényeg, hanem a Megtett Út - ha megtanulod élvezni, nem fogod többé elpocsékolni az idődet.
Ez nekem, valahogyan ösztönösen, azt hiszem, hogy egészen jól megy.

Főleg, amióta már csak egy komoly célom van: kimászni az adósságcsapdából.

Míg haladok kifelé, sok értékes gondolatot le tudok ide írni. Sok egyedi darabot meg bírok horgolni. Sok szép fényképet el tudok készíteni. Megtanulhatok angolul.

...néha elgondolkodom, mi lesz utána.

Nem tudom a választ.

Utána sötét lapot látok, ha a jövőmbe nézek. Ettől persze kissé aggódni kezdek (mert túl jól megtanultam félni), és a lelkem mélyén azt gondolom, talán jobb is lenne ki se mászni.

Hülyeség... félelemből szolgának maradni... azt hiszem, itt az ideje néha azon gondolkozni, hogy hogyan akarom élvezni az életet adósságok nélkül.
Tudom, még messze van... de én lassú versenyző vagyok.


("Boldog akarsz lenni? Kezdd el megbecsülni magad, és azt, amid van.")

Végezetül még néhány sor:

"Sok ember retteg az Ürességtől, mert az valahogyan a Magányra emlékezteti őket. Meg is töltik mindenfélével - határidőnaplóval, domboldallal, hétvégi telekkel - ám a Magány csak akkor kezdődik ám istenigazán, amikor minden űrt kitöltöttek. Ilyenkor aztán Csoportokhoz csatlakoznak, beiratkoznak mindenféle Tanfolyamra, és megvásárolják a Saját Ajándékaikat. Amikor a Magány az ajtajukhoz lopódzik, felkapcsolják a Televíziót, hogy elűzzék vele. Ám annak esze ágában sincs elmenni. Így inkább mi megyünk el, és miután sikerült megszabadulnunk a Túlzsúfolt Nagy Kuszaságban rejlő ürességtől, felfedezzük a Semmi gazdagságát."


A Tökéletesség... amiről Müller Péter is írt.

Lehetséges-e vajon gyarló embereknek.
Ő látta.
De az nem ugyanaz, mint átélni.