Csírázás

Szobakertészkedésem látványos eredményeképpen a káposztafélék csírázni kezdtek. Ha így folytatják, nem adok nekik két hetet, és komoly feladatot fognak nekem adni a tűzdeléssel.

...hogy az idén komolyan veszem a kertészkedést, annak legalább két oka van. Az egyik a növekvő életkedv, amit minden nehézség ellenére érzek. A másik szigorú gazdaságpolitikai döntés, hiszen minden filléremet a hiteltörlesztésekbe fogom nyomni az idei évben. Ez részint immár tovább nem odázható, részint én magam is elszántam magam erre. Úgy számolom, hogy a jövőben is meg tudunk élni 100-120 ezer forintból ketten, még a rezsi kifizetése (kb.50) után is. Hogy hogyan? ..azt ne firtassuk. Úgy, ahogy ennyi pénzből élni lehet... Persze a kisfiam számít erre-arra... na de ez az "ez-az" a pénztárcán túl (ami gyászos) azon is múlik, hogy lyuk, vagy fa. Mert ha az év végi biziben is befásít, nem lesz itt semmiféle kívánságműsor... hát majd meglátjuk. (Jól kiszúrna velem ha egyből se vágnák meg, akkor fizethetném a vízi túrát, meg a jogosítványát is... :))

Egyébként a csírázás jósjele teljesen találó a lelkiállapotomra, ami azért összességében véve, az előző időszakaimhoz képest pozitívnak mondható. Valahogy úgy vagyok az élettel, mint a Himnusz-ban a nép: megbűnhődtem már a múltat s jövendőt. Persze ez még nem jelent semmit, kevés, ha én így gondolom, az Istennek is egyet kell ezzel értenie (lásd magyar történelem, ott is csak a nép hitte, hogy már elég a szenvedésből...)

Tehát, hogy nagyapám sokat idézett mondását idézzem, úgy érzem, hogy a nagy kerék lassan-lassan, de elmozdul. Kicsit még oldalaz, talán évekig is fog tartani ez az állapot, ...de elmozdult már a holtpontról. ("Forog a kerék, egyszer fent, egyszer lent..")

A csírázás nehéz, a Jóskönyv is írja. Gyűjtögetni kell a mennyiségeket, hogy minőséggé válhassanak az életemben.

Én ezt teszem már egy ideje. Eleinte elkeseredetten, szomorúan, később beletörődve, boldogtalanul tettem ezt - mindre hosszú idők mentek el, fél évek, évek - most viszont a remény pici rügyével szívemben.

Igazából semmi okom rá, hogy reménykedjek. A reálszférában az életfeltételek még tovább szigorodtak. Gyorsul az infláció, drágulnak az élelmiszerek és az energiahordozók, a jövedelmem reál értéke folyamatosan csökken.

Ennek a reménykedésnek talán nem is ehhez van köze, hanem hozzám. 
Ahhoz, hogy talán mégis lesz elég erőm, hogy úrrá legyek a káoszon. Hogy megtorpanjak a szakadék szélén. Az utolsó pillanatban. Mielőtt belezuhannék.

Nem, nem akarom én ezt elkiabálni. Vegyétek úgy, hogy nem is mondtam semmit. Csak szorgalmasan gyűjtögetem tovább a picike mennyiségeket. Pénzből is, meg életkedvből, munkából, testi-lelki energiából. ...hiszek Müller Péternek. Előbb-utóbb ezek a mennyiségek minőséget kell, hogy szüljenek.

John Lennon: Imagine

(A képek ma reggel készültek, Kamaraerdőnél. Hogy a felső képeken japáncseresznyét vagy díszszilvát láttok, szégyellem, de nem tudom teljes bizonyossággal megmondani. Bár inkább a díszszilvára gondolnék a tegnap esti tanulmányaim alapján. Mindenesetre minden évben gyönyörűek ezek a fák virágzáskor. És itt vannak a szomszédban. ...a Jóisten tenyerén... :)) )