A Személyes Történet

A társkereső oldalon gyakran és szívesen idézgettünk Paulo Coelho-tól. Így, mikor kezembe került végre egy Coelho mű, érdeklődéssel kezdtem olvasni.
Az Alkímista azonban kezdetben nem hozott olyan átütő élményt, amilyet reméltem tőle. Inkább összefoglalásnak tűnt a pásztorfiú története: hiszen én is, csakúgy, mint minden földi teremtmény,saját életemben többször éreztem már azt a mindennek mindennel való összefüggését, amit Coelho Világléleknek nevez. Coelho beszél a Világ Nyelvéről is, ez sem ismeretlen a számomra, ez ősibb, sokkal ősibb, mint a szavakban kifejezhető nyelv, sokkal igazabb, elemi erejű. Távol áll tőle minden hazugság.
A harmadik kifejezés, amit Coelho használ, a Személyes Történet.
Persze, a Személyes Történet létezéséről is volt tudomásom. És arról a jelenségről is, hogy ha úgy élsz, ahogy a Világ Rendje szerint élned kell, akkor rábízhatod magad a sodrásra, előre visz majd minden erő az utadon. Ám, ha letérsz róla, nehézségekbe ütközöl.
...persze, ez még nem a Személyes Történet, ez még csak a Világ Rendjének való megfelelés.
Arra kellett rájönnöm, hogy a Személyes Történet, az valami egészen más.
Rájöttem, hogy a Személyes Történetnek semmi köze a Szerelemhez, a Szerelem legfeljebb segítheti vagy hátráltathatja a Személyes Történet megvalósulását.
A Személyes Történet az az életút, amit be akar járni a lelkünk. Azok a feladatok és próbatételek, melyeket az önmegvalósításnak nevezett folyamat során át kell élnünk, meg kell oldanunk. Vagy legalábbis kellene. Mert, mint Coelho is írja, sokaknak nincs hozzá elég bátorságuk, akaraterejük, kitartásuk.
...és olyankor az ember nem a saját életét éli. (Emlékeztek még Csipkerózsikára?) ...alternatív életek halmazai keletkeznek ily módon. És, ha van reinkarnáció, (miért ne lehetne?) akkor a lelkeknek azért kell újra és újra megszületni, mert nem tudják végigjárni saját Személyes Történetüket.
Itt elgondolkoztam a saját Személyes Történetemen.
...még alsó tagozatos voltam, azt hiszem, amikor először kapott el az érzés, hogy nekem írni kell. Azt még nem tudtam, hogy mit, kinek, miért, de írnom kell.
Mire az általános iskola végéhez értünk, már úgy tartottak számon az osztályban, mint jövendőbeli szerzőt. És ez elégedettséggel, büszkeséggel töltött el. Hiszen az osztályban sok intelligens gyerekkel voltam összezárva - az ott, akkor válogatott társaság volt - és a sok leendő ügyvéd, orvos és mérnök között én voltam a leendő író...
Aztán jött édesanyám a maga racionális gondolkozásával.
"- Neked szakma kell mielőbb, mert én már öreg vagyok!" - mondta, és nem is engedte, hogy megkíséreljek bejutni az ISKOLÁBA.
Pedig az ISKOLA és én már régen kinéztük egymást, és én éreztem, hogy azok között a falak között lenne a helyem...
Helyette jött a közgazdasági szakrettenetes, melyben négy évig végig szörnyen éreztem magamat, s vele a képesített könyvelő, tervező, statisztikus minősítés.
Hiába voltam végig jeles irodalomból, az a tananyag nem gimnáziumi szintű volt, és hiába tudtam az osztályból a legjobban a számvitelt, az csak számvitel maradt.
...a mai napig is kísért az az érzés, hogy az életnek, amit élek, semmi köze a Személyes Történetemhez. Semmi az égvilágon.
Persze, én már öreg vagyok mindehhez, azt hiszem. A jövő, a Lehetőség, mindig a fiataloké.
...de hisz van három fiatal is, akiért drukkolhatok...
Bandigúz? ...érdekes. Egyből jött a válasz a lelkembe. És meglepő volt.
VELE MINDEN RENDBEN!
Ő bizony a saját Személyes Történetét éli. Az övé... ilyen. Nem vagyok rá büszke, mint anya, hogy ilyen, de ilyen.
Autószerelő lesz. Az akart lenni. Nem volt más elképzelése, legalábbis komoly nem. Nem mindenki vágyik magas pozícióra...
Zsolti? ...vele sincs nagy baj.
Informatikus lesz. ANNAK SZÜLETETT. És erre végre ő is rájött. Sok időbe telt, de rájött. Pedig én ezt három éve megmondhattam volna neki, ha hajlandó lett volna velem egyáltalán szóba állni.

Na de mi lesz Mankával???
Jaj, kislányom, mi a Te Személyes Történeted kulcsa?


Limahl: Neverending Story