Zavarban

Ma kedves közjátékban volt részem... néha történik ilyesmi az emberrel, aztán csak nézi kissé viseletes arcberendezését a tükörben, és azt kérdezi: "De miért?"
...
Elöljáróban hangsúlyozni szeretném, hogy nem ismerkedni járok uszodába. Ha őszinte akarok lenni, gátlásaim mértéke a rajtam lévő ruhadarabok számával fordítottan arányos. És felöltözve se vagyok egy "most mindenkit ledöntök" típus.
Tehát, mint rendesen, ma sem ez volt a cél.
Napok óta dolgoznom kellene, de inkább a testem-lelkem építésével vagyok kénytelen foglalkozni - mindent kivett belőlem az utolsó időszak, mindent, sőt még annál is többet.
Lényeg, hogy ezekben a napokban megpróbálom magam - viszonylag - egészségesre úszni és szaunázni.
Mint rendesen, most is szaunával kezdtem - megint idegesített kicsit, hogy miért nem bírom újabban az első szaunakört is ugyanúgy végigcsinálni, mint a továbbiakat, mikor ez korábban nem okozott problémát - majd 30 hossz úszás, szauna, 30 hossz úszás és szauna következett.
Szokás szerint nem foglalkoztam az uszodában előforduló fiúkákkal. Igaz, az utolsó szaunázásnál már volt valami fura érzésem, mintha valaki figyelt volna, de nem igazán tudtam/akartam ezzel a dologgal foglalkozni, és amúgy is, homály is volt, meg az illető hamarabb is ment ki, én még főztem magam takarék lángon vagy hat-nyolc percet.
A zuhany után, a szokásos szauna utáni félvak, szédelgős és kivörösödött állapotomban már csak a jakuzziba vágytam. Az ott lévő uraktól engedélyt kértem - és akkor a tudatomba vágott az a gyönyörű mosoly. Hirtelen menekülni akartam az ellenkező irányba, de már nem volt mit tenni, az engedélyt megkaptam, be kellett merülni a habokba.
Az a mosoly, az a tekintet.. atyaisten. Mintha egy divatlapból keveredett volna ide. És engem szuggerált, mint Ká a majmok népét a holdfényben. Megbűvölten felejtettem rajta a tekintetemet. Nem tudtam nem visszamosolyogni, egyszerűen lehetetlen volt.
A fickó hajában konszolidáltan csillogtak az ősz hajszálak, jóval kevesebb, mint amit nekem juttatott a Teremtő.
- B@sszus, ez a fiú fiatalabb nálam - kaptam el a tekintetemet megrémülve. - Sehol egy ránc, sehol egy szarkaláb, még egy pici lógó bőr se. Igen, fiatalabb, nem is kevéssel. Vagy 10 évet tippelek. És az alakja.. Úristen... Sehol egy szikra zsír, se tokácska, de még csak egy pici, diszkrét sörpocak se... Mit bámul ez rajtam? Eltévedt?
Testemen minden gramm háj külön jajgatni kezdett, legszívesebben lemállottak, szégyenükben világgá rohantak volna rólam.
- Maradjatok nyugodtan, teljesen mindegy, hogy itt vagytok-e, vagy a lefolyóban. Semmit nem segítene, ha nem lennétek rajtam. A szarkalábakkal, bedagadt szemmel, lenőtt hajjal akkor se lehetne mit kezdeni - mondtam nekik magamban, de ettől semmi nem lett jobb. Sőt.
A teljes megsemmisülés állapotában telt a következő negyed óra. Nem lehetett nem nézni, nem mosolyogni, még némi kommunikációra is sor került a jakuzzit irányító gombok tárgykörében, melyekkel nehezen boldogultam, nem akart bekapcsolódni, és ő megnyugtatott, hogy valamelyik nap meg leállítani nem lehetett. Közben nevetett, kivillantak a hófehér és szépséges fogai - ettől eszembe jutott sajnos az erősen generálozásra szoruló szájberendezésem is..
Abban a pillanatban legszívesebben vízcseppekre bomolva elfoglaltam volna az engem megillető helyet a lefolyóban, ő meg csak nézett a zöldesbarna, malomkerék nagyságú szemeivel, mosolygott, és bennem már megállás nélkül vinnyogott a Fluimucil reklám:
- De miért? Miért? Miért?
Még nem jutott semmi értelmes indok az eszembe, mikor jött az úszómester és nagy kegyetlenséggel bejelentette a zárórát. Kikászálódtunk a jakuzziból, közben mellette elmenve, valami ismeretlen okból odahajoltam, - ettől már megint felragyogott az a mosoly, istenem, de miért? - ettől végképp zavarba jőve, nagy nehezen kinyögtem valami hülyeséget az úszómesterről, ő pedig közölte a kinyitott szaunaajtók láttán, hogy "Lám, fűtik az uszodát!", bólogattam kínomban nagy komolyan, aztán elköszöntem és bemenekültem az öltözőbe, mint egy igazi hülye.
Az öltözőben két helyes fiatal nő épp szárítkozott, sokkal csinosabbak, fiatalabbak és soványabbak voltak nálam, és nekem kellett pár perc, míg magamhoz tértem a sokkból, amit ez az egész okozott.
Felöltöztem végül, és mikor a kardigánhoz értem, már viszonylag nyugodt voltam.
És akkor eszembe jutott valami.
Olyan volt ez a fiú... olyan egy nőnek, mint egy elegáns, selyem estélyi ruha. Vagy még inkább, mint egy magassarkú cipő. Eszembe jutott a magassarkú cipő, amit ..i miatt vettem. Azóta se volt a lábamon, csak azon a tavaszi estén. Iszonyatos fájdalmat okozott a viselése egész este. Hetekig szabályosan járóképtelen voltam miatta. De kétségtelen, hogy nagyon szép volt, Ő is megdicsérte.

Igen, magassarkú cipő, estélyi ruha.. különleges, elegáns, finom darab. Egy-egy alkalomra még lehet, hogy el is megy egy ilyen holmi viselése.

De sosem érezném magam olyan jól benne, mint a szabadkai kardigánban.
Nem érezném magam méltónak hozzá.. szégyellném magamat a bőrömben, azt hiszem, ez az ok. De ez bonyolult.

New Baccara - Fantasy boys