Ilyen a box

Ma nagyot meccseltem Kojakkal. Lehet, hogy nem volt szép tőlem, hogy az utasítását még a kiadásának a napján keresztülhúztam, hisz ő mindig kedves és tünci volt velem (és ez tulajdonképp még igaz is, figyelemmel életvezetési tanácsaira) - de az a helyzet, hogy az az utasítás ab ovo, a jogszabályokból levezethetően nem volt érvényes.
Ebben egészen bizonyos vagyok, nem véletlen, hogy nem is akarta ő hogy az írásos formát kapjon.
Én nem vagyok afféle "hátulról jövök" típus, az e-mailemből mindenki kapott, ossza be, a frontvonal mindkét oldalán. Persze ez neki volt iszonyúan kellemetlen - de aki korpa közé keveredik, ne csodálkozzon, ha megrágcsálják éhes jószágok.

Kékhemü persze nagyon vigyorgott, de miután vázolt néhány háttérinfót, még jobban leesett az állam - ha eddig csak sejtettem volna, most már teljes bizonyossággal tudom, hogy ebben a meccsben neki van igaza. (Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy Kojakot "szegény szerencsétlennek" titulálta, mely szóösszetétel mély igazságtartalmát sokkal jobban értettem, mint amennyire ezt Kojak valaha is fel fogja fogni).
Én meg vagyok olyan marha, hogy ilyen esetekben az igazság sokkal jobban érdekel, mint a saját bőröm.

Kojak csak nézett rám fennakadt szemekkel, mikor visszatámadtam. (Mint egy sárkány.) Nem tudott olyan érvet mondani, amire meg ne feleltem volna.. Azt hiszem, átmentem konok és megtörhetetlen fúriába. Ezt az oldalamat ebből a társaságból eddig csak Perix ismerte. Kojaknak teljesen idegen volt ez a viselkedés, és csak latolgatta, hogy mi is legyen erre az egészre a reakciója, mert a jelenlegi becsicskult világban az ilyen fajta fellépés, amit tőlem látott (mondjuk úgy: öngyilkos manőver, bár én azért reménykedek a hosszú életben, még ha ilyenkor arra is gondolok, hogy ennek a második felét nem biztos, hogy ebben a csodálatos országban kellene eltölteni) viszonylag ritka. No meg mert a dolgok jelenlegi állása szerint csak szükséges, hogy átadjam a cég számvitelének elvégzéséhez szükséges alapvető ismereteket, mindkettőnk legnagyobb bánatára.

Végül annyit kérdezett tőlem: de miért? - és én számtalan érvem közül a legszemélyesebbet, Perix hozzáállását hoztam fel. Közöltem, hogy "mert utálom".
Ez általában és konkrétan vitán felül igaz az én szintemen, ráadásul maximálisan irracionális érv volt, ebből fakadóan láthatóan még humorosan is hatott ott, abban a szituációban.
Igazság szerint olyan voltam, mint az egymásnak feszülő hegyek között az egér, amely minden erejével próbálja széttolni azokat az erőket, melyek végül is összemorzsolhatják. Az erőkre ráhivatkozni viszont teljesen felesleges, és Kojak habitusából fakadóan értelmetlen is lett volna, mert számára az igazság szó nem képvisel valódi jelentéstartalmat, ő inkább csak az "érdek" kifejezést ismeri. Így legalább valami humorral tudta oldani a feszkót a végén - tulajdonképp nem is bánom.
Nem haragszom én szegény szerencsétlenre.
...
Ahogyan az új kolléganőnek is mondtam: ha minden kötél szakad, akkor még mindig fog telni egy repülőjegyre. Csak oda.

Majka: Ilyen a box

(Mellesleg ma tízmilliószoros nap van. Ha igaz, akkor az elkövetkező időkre a mai nap energiái tízmilliószorosan hatnak.
Szerintetek?...)