Egy életen át kell játszani

Azt hiszem, amit most csinálok, az már minden határomon túl van.
Nem igazán tudom eldönteni, hogy a fizikai terhelhetőségem, az idegeim kapacitása, vagy mi ordítja bennem, hogy "elég!", de azt tudom, hogy ha csak rágondolok a faktorra, a szőr feláll a hátamon és ez a valami leállíthatatlanul és elviselhetetlenül üvölt. "Megyek az őrültjeimhez" - ezzel a mondattal szoktam elhagyni az otthonomat, és valóban, az az érzésem, hogy aki belép azon a szent kapun, az mind, mintha kint felejtené az agyát. Nézegettem már többször a bejárat mellett a falat, de nem láttam rajta fogast, rajta felakasztott szellőző agyakkal, és mégis.. Nem tudom, hogyan csinálják, de sikerül nekik. És a legnagyobb baj, hogy a vezetőknek is. Sőt, talán nekik leginkább.
Pedig, szeretem a levendulás villát, és szeretem a faktor elszámolást is.
Itt lettem vezető, amennyiben az egész cég minden felmerülő problémája és kérdése nálam landolt - és közben semmi segítséget nem kaptam.
Kékhemüéktől se sokat, az tény, de akkoriban legalább az elvárások is alacsonyabbak voltak, nem kellett teljes zárást csinálni, csak negyedévente, és a költséghely rögzítést se vették vérkomolyan.
Megértem én, hogy havi zárás, meg minden, de egyedül, egy ilyen lábbal hajtós rendszerben.. hagyjuk.
Ráadásul nekem kellett kiképezni az új BO-t; kitalálni egy rakás ellenőrzési eljárást, ellenőrizni a végrehajtást; kiképezni az új vezetés erre - valamelyest - alkalmas tagjait, (alkalmasságukról több esetben erős kételyeim vannak) hogy mit kell tekinteniük ebben a cégben, ha valami infót szeretnének; ja és mellesleg miért nem vagyok naprakész.
Az utóbbi időben a saját munkám mellett még az a harci feladat, hogy kiképezzek két (már ketten vannak, lesz ez még így se) kolléganőt a tudományomra, no meg esetleg a gazdasági igazgatót, amely szerepkört és a vele járó juttatásokat ideiglenesen megkapott Carramba, akit a kevés értelmes ember egyikének tartok a Kapitány brigádjából - de akkor is tény kérdése, hogy neki erre a cégre bokros teendői mellett egyszerűen nincs ideje, tehát lehet itt gazdaságiigazgatni de jure, de attól ő sose lesz itt de facto.
Mondjuk nálam fordítva volt a dolog, és kétségtelenül az tudhat kellemetlenebb lehetni. Vagy legalábbis fárasztóbb.
(Kojak régebben azt mondta, hogy ő örülne, ha engem neveznének ki, de nekem "el kéne fogadtatnom" magamat az új vezetéssel. Magyarán, hosszú nyelvcsapásokat javasolt, a saját mintájára. Ezzel csak egy a probléma: én nem vagyok egy kib@szott sikló, vagy tarajos gőte, már elnézést, hogy nyelvcsapásokkal vadásszak valami árva legyekre. Én szeretem, ha engem az elvégzett munkámért becsülnek, nem az ilyen jellegű képességeimért. Meg nyalni amúgy is csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket. A lefejezős délután óta tudom, hogy ez nem az az ízvilág, ami nekem teremtetett. Vagy másképpen: nincs bajom a sült vérrel hagymásan, kenyérrel - de nyersen fogyassza, akinek van ilyesmire gusztusa.)
Amit pedig végképp nehezen tolerálok, az az érdekeltek között folyó gyilok. Főleg abból a szempontból, hogy én Kékhemü ismerősei által keveredtem ide, és most ő az, akit ész nélkül támadnak - immár belülről, sok esetben olyasmikkel amik teljesen irracionálisak.
Win-lose szituációban gondolkodnak.. pedig lehetett volna ez win-win is, ha úgy állnak hozzá.
Nem sikerült.
Nem állítom, hogy Kékhemü bűn nélkül való.. erről szó sincs, de mégis, az ő, jelen helyzetre vonatkozó érvelésében sokkal több az igazságtartalom számomra. Leginkább akkor döbbentem erre rá, mikor felhívta arra a figyelmemet, hogy három hónapig open book működött a cég, Emzéperix jöhetett, bármit megnézhetett, kérdezhetett, észrevételezhetett, javaslatot tehetett - volna. Emlékeztem, ez tényleg így volt. Emzéperix persze sz@rt az egészre, mint mindenre általában; de arrogánsan betámadni bárkit, szembe vagy a háta mögött, ha az érdekei úgy kívánják - na arra ő bármikor kész.
 Azt tudom, hogy vérre megy a küzdelem, és én vagyok középen. Nagyon észnél kell lennem.
Hol az egyik, hol a másik fél kér tőlem olyasmit, ami miatt dobok egy hátast. A múltkor még szegény Galambot is foglalkoztattam vagy húsz perc erejéig, hogy képezzen tovább, cégjogilag kinek mi a hatásköre, milyen információkat adhatok át és kinek.
Nagyon hasznos volt az a húsz perc nekem - ismét - nem lehetek eléggé hálás érte.
Ehhez képest Kojak, hogy mást ne mondjak, már a bútorleltárnál tart a levendulásban, ami szánalom, még akkor is, ha az intarziás, hatalmas és gyönyörű tárgyalóasztalok; a régi faragott íróasztal és egynémely kép valóban jelentős értéket képviselhetnek.
Erre mondják, hogy a sz@r apróra rágása, és mikor rám rontottak, hogy én adjam ki, hogy Kékhemü másik cégében mi az eszközleltár, én nagyon csúnyán ránéztem Kojakra, és helyreigazítottam:
- Tudtommal Te ott nem vagy se tulajdonos, se ügyvezető, még alkalmazott se. Én ezeket az információkat Neked felhatalmazás nélkül nem fogom kiadni.
...és ez csak egy apró ízelítő ebből az egész diliből...
...
Szóval, erősen vágom a centit, közben tanítom az új kollégákat - a második hölgy értelmesebbnek tűnik sokkal, mint az első, de nagy kérdés számomra, hogy lesz-e benne elegendő állóképesség erre a munkamennyiségre. Nem tűnik mimózának, de olyannak se, mint aki szívesen megszakad a rá zúduló munkamennyiség alatt. Egyelőre nagyon elegánsan tipeg ide-oda. Az is tény, hogy fiatalabb - azzal a bizonyos bő tíz, de tán húsz évvel is; affektál ha affektálni kell - sok a korban hozzáillő pasi a cégnél, ez az érvényesülés biztos útja némi szempilla rebegtetéssel súlyosbítva -, de azt tényleg látom rajta, hogy az esze a helyén van. Kérdés, hogy veri-e a gépet majd, "mint süket az ajtót", mert hogy a másik kolléganő nem fog itt maradni adatrögzíteni, abban majdnem bizonyos vagyok. Pedig annak, szegényemnek, se a tudása, se az intelligenciája nincs meg ennek a kócerájnak a főkönyvelgetéséhez (hogy a gazdasági igazgatói teendőkről ne is beszéljünk).
Egyedül viszont kevés lesz a feladathoz, ezt borítékolom. Még akkor is, ha kemény csaj.
...
Tehát, hátra van még 27 nap ebből a diliből. Még 27 nap..
...
A múlt héten ért egy másik sorscsapás is, kapott a Farkas egyik cége egy bírságot. A legrosszabb az volt az egészben, hogy úgy hittem, hogy az az ügy rendben van, le van adva. A kész anyag meg is van, de hogy mi történhetett, arról lövésem nincs: nem nyomtam meg az "elküld" gombot, vagy a rendszer nem fogadta - ezt már nem tudom rekonstruálni se. Tehát fizetni fogok.
Nem is ez érdekel engem - hála a Teremtőnek, ez már nem fog földhöz verni jelen állapotomban - de fájt, hogy pont a Farkas cége lett az "áldozat".
Ha valamit nem szeretnék elveszteni, az az ő barátságuk. Már régen nem a pénz miatt - de ezt tudjátok.
...
Emiatt (is) pár napig nagyon depis voltam, egészen addig, amíg rá nem döbbentem, hogy Kékhemü viszont nem véletlenül annyira szívélyes mostanában velem: nagy összegű áfa visszaigénylésüket sikerült végre tető alá hozni, a pénzt visszautalták, pedig ő már nem is hitte, hogy ezt lehetséges. Úgy kellett neki apróra megmagyaráznom, hogy milyen doksikra, miért van szükség.
Teljesen más gondolatmenettel közelítette meg a kérdést, mint az adóhatóság.
Nekem lett igazam :)
...
Kékhemü egyébként mindig szívélyes velem. Nem volt ez mindig így, pontosan tudom, még napra is, hogy mikor változott meg a kettőnk közötti kapcsolat.  Tavaly május 31-én fordult a kocka, mikor is a szent Határidő eljött és délelőtt meglehetősen idegesen hívogatott, hogy mi van már az ő mérlegeivel, a hangjában minden rosszallás és lecseszési szándék; én pedig (bár én is ideges voltam egynémely utolsó percben végzett művelet miatt) mégis halál nyugodtan tudtam neki mondani a telefonba:
- Ugyan már, hol van még az éjfél?
Erre nem tehetett mást, elnevette magát.
Az a nevetés feloldotta a kettőnk közötti, rang és helyzetbeli különbséget.
Azóta partneri a viszonyunk.
...
Néha van olyan reggel, mikor feladnád. Semmi nem sikerült, elfogyott minden erőd. Legszívesebben meghalnál, mintsem hogy felkelj és útnak indulj. Ólom nehéz minden tagod, fáj a tested, a fejed, a lelkedet a kudarc érzése rágja.
Ezeken a napokon iszonyatos energiába telik felkelni és nekiindulni.
Mégis, csak egyet tanácsolhatok, kedves Olvasóm.

Soha ne maradj fekve.