2012. február 7., kedd

-22: befagyott gondolatok


Ma reggel Juci néni hőmérője -22 fokot mutatott. Mostanában a hajnali elinduláskor nem hagyja magát egyesbe tenni, csak ha már jöttem-mentem vele egy kicsit. ...nem is tudom, mi lenne velünk, ha nem tudtam volna gázt venni. Így is hoztam áldozatokat emiatt: nem tudtam befizetni a jelzáloghitelemet, és a telefonszolgáltatás is rövidesen korlátozás alá kerül.
De legalább meleg van.
A BKV itteni járatára nem lehet számítani, sokszor késik, kimarad. Ráadásul arcátlanul torzítják a valóságot, szerintük fél óra késés = 7 perc. És ezzel kell találkoznia az ifjúságnak a felnőttek világából - hát mit várjunk el tőle, ha a világ is ilyen?...
Sajnálom tücsökfiamat az elmúlt két napi tortúráért, még akkor is, ha bizonyos fokig a saját könnyelműsége is oka a dolognak.
...Nem hajlandó felöltözni. Inkább megfagy, mint hogy ne legyen "trendi".
- Anyu, ez dokkmunkáskabát - mondta a zöld, egész jó állapotban lévő dzsekire. - Apu hordott ilyet, mikor a kikötőben dolgozott. ...Látod, Apu igazi dokkmunkás. Még helyesen írni sem tud. ..Jó, én se, de nála jobban. Én javítgatom FB-n a bejegyzéseit! Tök égő! - Csak hallgattam. A májam azért belül vastagodott, mi tagadás...
Ma legalább pulóvert vett a bőrkabát alá. Már ennek is örülnöm kell. Háromezerbe fájt tegnap ez a pulóver, pedig itthon is figyel több, köztük új darabok is. ...mindegy.
Tegnap töltöttem bele a citromos teát és a gyógyszert. ...és továbbra sem tudom, mihez kezdjek vele.
Valahol a lélek működéséről szólt számomra az a sajtóhír is, mely szerint két ember 9 köbméter tűzifa társaságában fagyott meg.
Érdekes pszichológiai kérdés, hogy némelyek miért adják fel olyan hamar, ha nem élhetnek úgy, ahogy szeretnének. Valahol az ilyen emberekben nincs kompromisszumkészség. ...a társadalom párszor ítélkezett felettük és utána már ők sem akarnak a társadalom tagjaiként élni.
Biztos, hogy az ilyen halálesetek mögött a lélek menekülése áll. Menekülés ebből az életből, mert annyira rossz neki.
Azt hiszem, a sikerélmény lenne a kulcs. András fiam is azért tudott a dunaújvárosi iskolában jobban szerepelni, mert ott még nem felejtettek el dícsérni, motiválni.
Bezzeg a nagy, budapesti, személytelen világban, ahol csak egy számadat vagy... hát lehet, hogy vidékre kellene költözni.
Szóval: motiválás vagy  kényszerítőzés? Kirekesztés vagy elfogadás? ...nehéz kérdések ezek. Hallottam mindkettőre az elmúlt napokban érveket bőségesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.