A kezelés után fáradtan, de megbékélve értem haza. Hamar lefeküdtem. Jól aludtam, azonban reggel, hiába tudtam, hogy rengeteg a dolgom, egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy nekiálljak. Ömlött az eső a szürke égből, még az állatokat is csak rohanvást etettem meg - majd további másfél órát győzködtem magam, hogy le kell ülni dolgozni végre.
Nagy nehezen nekifogtam - ám további másfél óra után úgy éreztem, hogy ez most nem megy, lefordulok a székről, vagy ilyesmi.
Bevonultam hát meditálni, pihengetni. Lényegében ezzel telt a napom.
Nem viccelek: egy szalmaszálat keresztbe tenni sem éreztem magamban erőt.
Ma reggel kicsivel vidámabban keltem, ekkor felszívtam magam és - hipp-hopp - levágtam két kakast a bandából. "Csak egy maradhat", mint a skót felföldön, legalábbis fajtánként egy elegendő erre a pár tyúkra ami az udvarban lézeng, és a magyar kakasok már amúgy is verekedni kezdtek. Érdekes, a digók nagyobbak, egy hónappal öregebbek is, de annak a két kakasnak még sose jutott eszébe egymást bántani. Hiába, a nyári riadalom, mikor Mogyoró és Bella beszebedulva közéjük, leölte a jónép nagyobb részét, bennük összetartozást, közösségélményt indukált. Alapvetően nyugodtan megtarthatnám mindkettőt, csak minek - így a kiebbik digó pasinak igyekszek olyan gazdát keresni, aki tovább tartja. Megérdemli, mert nagyon szép jószág ő is.
Levágtam hát a két kakast, mire Andi megjött a boltból, már a tollazgatással is nagyjából végeztem; a szomszédasszonyomnak adtam egyet; nem mintha megérdemelné a nyári viselkedése alapján, de talán most egy új, barátságosabb fejezetet tudunk ebben a kapcsolatban nyitni.
Rajtam nem múlik mindenesetre.
A pulykák szárnytollait végül nem vágtam vissza, és a kakaspörkölt megfőzésére is csak késő délután került sor, mert 10 órától ismét kuvaszoztunk; ezúttal egy gyakorlati óránk volt, ami nagyon hasznos volt, bár nem akarok küllembírói babérokra törni, de végre elkezdtem látni, mely hiányosságok fordulhatnak elő egyébként fajtatiszta, törzskönyvezett egyedekben.
Nincs nagyon szégyenkezni valóm, az én kis 75%-os kennelem tagjai semmivel sem rosszabbak, mint egynémely régi kennel kutyái.
Csak lenne már végre pénzem arra, hogy meglépjem a következő szinteket.
De még mindig nem fizetett akinek fizetnie kellene.
Estére megint eleredt az eső, lánykám diót pucolt, melyet, okulva az előző adaggal kapcsolatos tanulságokból (megpenészedett), azzal a lendülettel le is daráltunk és beraktam a fagyasztóba; kis adag csirkepörkölt elfogyasztása után (kár volt idegeskednem, ez a kakashús nem volt sem kemény, sem inas; bár kétségtelen, hogy valamivel szárazabb mint tápon nevelt kollégái, és bögye sem volt akkora, de jóvanazúgy) hasra feküdtem, mondván, hogy kinyújtom a gerincem, mely épp jelezni kezdett.
...nem tudom mennyit aludhattam, de álomba zuhanásom mély volt és hirtelen. Túl hosszú nem lehetett azért, Andi még a dió végével bajlódott; nem volt boldog hogy megkértem, hogy etesse meg a kutyákat, de valahogy erőtlennek éreztem magamat ehhez is.
Végül azért kicsit magamhoz jöttem, besegítettem az etetésbe, elköszöntem a lányomtól aki elment az új pasijához; s mikor betette maga mögött az ajtót, rám szakadt, hogy megint egyedül vagyok. Kicsit megint elrugóztam az elmúláson; Anyámén, a sajátomon, a családomén; majd a rossz hangulatot oldandó a kutyák játékát figyeltem, és arra gondoltam, hogy ők a családom - ha ők nem lennének, nekem tényleg nem lenne senkim; jól elszúrtam, nem csak az életem elejét, de jelek szerint a B oldalt is.
Mogyoró felmászott mellém az ágyra, mikor elfáradt a nagy hanciban; bekapcsoltam valami szakrális csakra tisztító zümmögést a telefonomon - és mindketten álomba zuhantunk.
Arra ébredtem, hogy a végtagjaim zsibbadni igyekeznek; Mogyoró is felvetette a fejét, s belőlem feljöttek a családállítás oldó mondatai, keveredve a kutyák küllemi hibáiról tanultakkal, s mantrázni kezdtem:
Édes Kiskutyám
Te vagy az én kiskutyám
Csak te lehetsz az én kiskutyám
Köszönök mindent, a sok szeretetet, amit kaptam tőled... itt már rázott a zokogás, s megint eszembe jutottak az álkatarzisról tanultak; összeszedtem magam, gyorsan beszedtem mindenféle gyógybogyót, vitamint és yamgyökér krémet kentem magamra; s megpróbáltam elhessegetni a magány ördögeit a vállamról. Aztán végül itt kötöttem ki, terápíás írás céljából, meg mert valamit csinálni kell mégis, mert ennyire nem eshet szét az ember, ennyire rövid idő alatt.
Akkor sem, ha ömlik az eső és a világ közben lassan teljesen meghülyül körülöttünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.