Igen, éreztem, hogy jelenlegi állapotomban egyetlen ember van ezen a teremtett világon, aki talán némi segítséget tud nyújtani ennek az egésznek a feldolgozásában. Akinek kiönthetem a szívemet, meg fogja érteni, miről beszélek. Nagyon hiányzott már, hogy letegyem nála a terhem.
A "normális" emberek csak hallgatnak, néznek, mondanak néhány általánosságot, de látom a szemükön, hogy halványlila gőzük nincs arról, hogy mit élhettünk át.
... PG, legkedvesebb ellenségem, akivel már mindenen túl vagyunk az elmúlt években: letiltottam, letiltott, bejelöltem, bejelölt, voltunk már ismerősök és ismeretlenek, függvények, melyeknek nincs metszéspontja... volt itt már minden, egy egész baráti kör röhögött a csörtéinken Virtuálisban, Nagy Machinátor még a fejét is nekem ajándékozta már, hogy bosszantson vele (egy férfi babafej, valahol még talán meg is van, bár akkor nagyon szenvedtem tőle, emlékszem az érzésre), elmondtam mindenféle gyökérnek... mert bántotta DC-t, vagy legalábbis azt képzelte, hogy kettőjük közül neki a rosszabb, pedig, ha valakivel szemben elvárom a megfelelő szociális érzékenységet, az örökös barátom, DC. Meg is írtam neki, hogy mi ketten olyan függvények vagyunk, amelyeknek nincs metszéspontja, se most, se a jövőben. Tévedtem.
...a legutolsó elválásunkkor azt hiszem, épp ő sértődött meg rám, mert tízszer annyi a jövedelmem, mint neki, pedig ő is diplomás ember... diplomás ember, akit nem fogad be a társadalom, mert más.
Más, katalánul azt jelenti: több - tanította István, és én ezt vele minden nap érezhettem.
Nagyon aggódtam, hogy legkedvesebb ellenségem nem lesz hajlandó soha többé szóba állni velem, - de szerencsére ez nem így lett. Mikor megüzentem neki, hogy ő még nagyon hiányzik a boldogtalanságomhoz, rövidesen jött a válaszüzenet, hogy ő bármit megtenne az én boldogtalanságomért - és valóban, "alig" pár nap elteltével rá is szánta magát, hogy bejelöljön. Ez tulajdonképpen az esetében rekord idő, azt hiszem.. (Mert te vonzod a hülyéket! - mondta Morgó, és igaza volt).
Megfogadtam, hogy megpróbálok nagyon lágy és finom lenni, nehogy megsértsem azt az extra szenzitív lelkét - annál is inkább, mert tulajdonképpen, akármennyire gyökér is tud lenni, tényleg szeretem, és sosem tudnám igazán bántani.
Őt se.
(Legfeljebb érzelmi túl reakciókat adok az érthetetlen viselkedésére, tudjuk. Még virtuálisan is. Aztán meg menekül.)
A barátja szeretnék lenni. Most és mindörökké, ámen.
Ennek megfelelően állok hozzá - és azt kell hogy mondjam, hogy eddig nagyon pozitívan csalatkoztam Benne.
Órákat beszélgettünk telefonon, kedvesen, mélyrehatóan és önzetlenül foglalkozott a lelkemmel - és valahogy Tőle ezt máshogy is fogadtam, mint bárki mástól. Nagyon, nagyon máshogy.
Azt mindenesetre megállapíthattam, hogy ember és ember között világok a különbségek - még akkor is, ha van metszéspontjuk. Itt hosszasan elmeditáltam Istvánnak azon a megállapításán, hogy az ő boldogtalanságának az a legfőbb eredője, hogy nem talál önmagához foghatót, és arra kellett jutnom, hogy nem, attól, hogy valaki hasonló, attól az még nem garancia arra, hogy az egy kiegyensúlyozott, működőképes emberi kapcsolat lehetne. Sőt.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy PG az első és egyetlen általam ismert ember, aki ezt az egész szituációt alaposan ismeri. Első kézből, saját bőrén tapasztalta ki, milyen is ez az egész.
A nagy telefonbeszélgetést napi-két napi gyakoriságú chatelés követi - és ez jelen állapotomban azon kevés dolog egyike, aminek örülni tudok. Úgyhogy ma, mikor egy kényes téma boncolgatása után azt írta, hogy máskor ilyet ne írjak, mert letilt (nem akartam bántani, sőt..) elsírtam magam. Jelenleg kevés dolog tudna ennél rosszabbul esni, azt hiszem.
- Kérlek, ne tilts le Te is, mert akkor én belehalok - írtam, aztán zokogni kezdtem, mint egy idióta.
Én. PG miatt.
Vagy ki tudja, miért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.