Sétálgattam a belvárosi karácsonyi vásárban, sétálgattam, és Rá gondoltam. Mindig Rá gondoltam, reggel, délben, meg este - teljesen elképzelhetetlen volt számomra, hogy létezik még élet úgy, hogy ő nincs a közelemben.
Azokban a napokban Ő Ausztriában volt - s itt, Magyarországon szokatlanul meleg volt. Mintha tavasz lett volna.
A hangulatot még erősítette a vásárban árult sokféle, szépséges kerámia virág, mintha tényleg egy virágos réten sétáltam volna... igyekeztem mindent lefényképezni, megmutatni Neki, a szívemben élő Szerelemmel együtt. Vártam őt, minden egyes pillanatban, vártam lázasan, nyugtalanul, szerelmesen. Néha úgy gondoltam, hogy azért a rendkívüli meleg, a tavasz a tél közepén, mert a lelkemben égő tűz melegíti a világot körülöttem. A napok ólomlábakon vánszorogtak. Iszonyatos lelkierő kellett hozzá, hogy bevánszorogjak a bankba, és úgy tegyek, mint aki dolgozik.
- Hiányoztál. Nagyon vártam, hogy újra lássalak.
Másnap újra nekiindultunk Ausztriának. Két napot bolyongtunk az emlékei - havas hegyek, gyönyörű tájak, kicsiny hegyi települések - között. Megmutatta a falut, ahol éltek, a házat, és mesélt, mesélt, mesélt szakadatlanul. A mesék, mint mindig, megelevenedtek, körülvettek, és én, mire észrevettem, belekerültem, mintha átléptem volna a Valóság határát, ott jártam Vele, láttam, amit látott, éreztem, amit érzett..
Bevallom, nagyon szerettem így feloldódni, eltűnni a meséiben, még akkor is, ha néha fájdalmasak voltak - nem is annyira a mesék, mint inkább a tudat, hogy itt nincs se jelen, se jövő - bizony, itt is csak a Múlt kísért, még akkor is, ha gyönyörűen van csomagolva, díszes selyempapírba - s erről óhatatlanul eszembe jutottak mindig a saját múltam tapasztalatai - egy emberről, aki mellett hét évig vártam, hogy felébredjen a káprázatból, és észrevegyen végre - hiába.
A Múlt mellett még arcok, lányok, helyek, elképzelt szerelmek is kavarogtak körülöttünk, mint a finom, puha hópelyhek - s én lassan-lassan elvesztem mindebben a kavargásban, mint akit betemet a hó, finom, puha, meleg hó, ami lágyan betakar, és többé nem fáj semmi...
Aznap éjjel egy síparadicsom luxus panziójában aludtunk. A szobának kis terasza volt, a hegyekre néző kilátással, és ő kiment kicsit levegőzni. Mezítláb mentem utána. Szeretettel dorgált meg, gyengéden megölelt, és bekísért, hogy nehogy megfázzak.
Később elővettem az újonnan vett magassarkú cipőmet - örültem neki, hogy végre sikerült kifognom egy olyan darabot, ami csinos is, mégsem töri a lábamat - és felpróbáltam.
Akkor abbahagyta a chatet és seftet egy kis időre, feltette ezt a számot, és összeborulva táncoltunk.
Később lementünk sétálni a friss hóba. A szálloda előtt vidám, fiatal srácok vártak taxira a buli után. Mikor megláttak minket, hujjogatni kezdtek, vigyorogtak, fütyültek, míg csak el nem távolodtunk a szikrázó hóesésben.
Újra húsz évesnek éreztem magam - húsz évesnek, szerelmesnek és boldognak.
...
Éjjel arra ébredtem, hogy engem néz. A tekintetében lobogott az a láng... s én félelem és ellenkezés nélkül, boldogan adtam meg magam a kívánságának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.