Napok óta láttam a fiamon, hogy szenved miattam. Láttam, de nem tudtam mit tenni: kommunikációképtelen állapotban vagyok a napjaim nagyobb részében, mint egy szétdarabolt karfiol, ami várja, hogy mikor kerül már be végre a forró vízbe. Ami kevésre mégis képes vagyok, azt a munka viszi el.. Egyelőre ennyi telik tőlem.
Mindenesetre Andris boldog volt, hogy végre kicsit beszélhetett a fejemmel. Én pedig annak örülök, hogy azt még ő is helyben hagyta, hogy ami szép volt ebből az egészből, azt tegyem el magamnak. Mintha ilyesmit javasolt volna Mérnök úr is valamelyik csodálatos korábbi üzenetében.
F@sza.
A baj csupán annyi, hogy nem konzerv gyümölcsökre vágyom - bár az kétségtelen tény, hogy ma kibontottam egyet, visszaolvastam a Miniszter félrelép első részét - és átjárta a szívemet valami melegség, még akkor is, ha rettenetesen fájdalmas ez az egész, mint valami nyílt seb.
De talán ma lesz lelkierőm folytatni. 60 hossz ad hozzá némi energiát - aludni úgysem tudok, még ennek ellenére sem. Meg enni sem. Szép nő a sovány, tudja ezt minden önbizalomhiányos pali.
...
Tehát, december 30-án este hagytam abba a történet fonalának tovább gombolyítását, mikor is az újdonat fülhallgatómmal, Mérnök úr sokadik ajándékával egy szál magam bevetettem magam X úr panziójában a franciaágyba, és belemerültem a zene ily módon teljesen máshogy élvezhető csodavilágába.
...azóta is ez teszi elviselhetővé az estéimet, ha már nem hallgathatom a meséit, melyekre annyira vágyok...
A 30-i nappal kapcsolatban annyit szeretnék még megemlíteni, hogy mikor lecuccoltunk a panzióban, az egész szupertitkos vadromantika valahogy kihozta belőlem azt a fiatal koromban tanult létbölcsességet, mely szerint:
- Engem úgy tanítottak, hogy ha valamely kapcsolatnak titokban kell lennie, abban én ne legyek benne...
- Milyen igazuk volt! - fogta egy pillanatra a tenyerébe az arcomat - majd távozott.
...
A másnap délelőtt Tesco sétával kezdődött: a várható esti bulikán fellelkesülve egy kisebb vagyont költöttem mindenféle lényeges kellékre: göncökre, test- és arcápoló cuccokra, dekorkozmetikumokra - s mindezt a saját költségemre (a francba!...)
A nap ezt követően munkával telt: hevertem a franciaágyban és próbáltam bepótolni legalább valamennyit immár irdatlan méretűre bővült restanciáimból - hiába, korábbi életemben én napi 12-14 órában pénzkeresőgép voltam, és ezeket a paneleket nem lehetett büntetlenül félretenni hetekre-hónapokra, mert Kámint Könyvelő most éppen szerelmes...
Igen, akkorra már rendesen felgyűlt bennem a statikus feszültség emiatt is, de azért haladtam a tűzoltással, egészen délután négyig, mikor is Mérnök úr, a vártnál jóval korábban, beesett.
Meglehetősen kikészülten kucorodott le a szobában található harmadik ágyra (neérjhozzám-állapotban volt, ezt már ismertem).
Megállapíthattam, hogy ismét jól sikerült a szilveszteri meghitt családi együttlét, tombol a boldogság és hepinessz minden vonalon.
Kicsit feküdt ott szerencsétlenül, aztán összeszedte magát, és elmondta a soron következő csodálatos Tervet.
- Én most visszamegyek. Visszamegyek és meghívom a kis feleségemet koktélozni. Meglátjuk, meddig bírja, ki issza a másikat asztal alá. Ha már megfelel az állapot, én részeg leszek. Nagyon, nagyon részeg. Annyira, hogy ki kell mennem hányni a Balaton-partra. Oda csak nem jön utánam...
És így lett.
Épp, hogy elkezdtem készülődni az esti bulikára - azt hittem, hogy a panzióban maradunk - mikor berontott.
- De most akkor azonnal menjünk innen!!
Lekaptam az arcomról a pár másodperce felhelyezett arcmaszkot, és ijedten kértem, hogy legalább felöltözni engedjen. Nagy nehezen beleegyezett (de siess!), én pedig kapkodva igyekeztem valami szilveszterhez nagyjából illő külsőt magamra erőltetni (ha ezt tudom, megkímélem délelőtt a pénztárcámat..)
Mindenesetre bulihacukát húztam, meg magassarkú cipőt, - tulajdonképp csak az autóban kapcsoltam, hogy amit délelőtt mondott, azt komolyan gondolta, mi tényleg megyünk fel a Haláp-hegyre Szilveszter szent éjjelén, oda, ahol az eljegyzésünk történt - az eljegyzés, amit kettőnk közül legalább az egyik fél még a mai napig komolyan vesz, még akkor is, ha beledöglik. (De még ezt sem meséltem el Nektek... ami késik, nem múlik, ígérem).
Hamar odavezényelt a volánhoz, tekintettel arra, hogy ő tényleg ivott - bár ez nem látszott rajta, félelmetesen bírja a piát - mint általában az összes f@szkalap, Nagy Faltól Forradalmáron át egészen bezárólag Mérnök úrig - akiket én valaha is szerettem.
Az autópálya kihajtóhoz érve kissé hezitáltam, hogy most akkor Budapest vagy Tapolca - de emlékezve a délelőttiekre, további instrukciók nélkül, ellenvetés nélkül fordultam Tapolca irányába, és már erősen meg is közelítettük, az anyósülésben egy gondokkal felhőzött homlokú emberrel, mikor Hercegnő végre felfedezte a Szökést, és sűrű telefoncsörgetéseivel fokozta a hangulatot.
A Haláp-hegyen üldögéltünk kicsit az autóban, komoly meditációba merült, aztán azt mondta, hogy hülyeség volt idejönni, mert az ottani barátai úgyse másznák meg a hegyet a kedvéért, meg se hallanák a zenét; sőt tulajdonképp észre se vették, mikor a múltkor ezt a szilveszterre vonatkozó ötletét a beszélgetésbe vegyítette háromszor is - menjünk vissza. Így tettünk.
(Próbáltam elmagyarázni neki, hogy azoknak szegényeknek a direktben adott információk is soknak bizonyultak, azok megfejtésével foglalkoztak, nem a rejtett kóddal.. amiről még én se gondoltam, hogy komolyan gondolja. Pedig de.)
Útközben megérlelődött benne az elhatározás - úgy mondanám, összeállt benne a következő Terv - és a szállodába már kézen fogva mentünk be, a személyzet nem kis vidulására.
- Tudod, Hercegnővel január 1-én jöttünk össze - szólt a magyarázat, és én lopva az órát lestem. Tíz óra volt.
A beszélgetés édes hármasban tulajdonképpen nem okozott bennem nagy traumát, és alapvetően hiszem, hogy Hercegnőben sem; sokkal jobb szemtől szemben állni az ellenséggel, mint mindenféle homályos hülyítés áldozatának lenni.
Az erővonalak - a központi probléma a gyerekek elhelyezése - persze kirajzolódtak, de hiszen tudjuk ezt több, mint egy éve.
Akiben traumát okozott a beszélgetés, legalábbis annak rá vonatkozó része, mint később kiderült, az Mérnök úr.
A mai napig ezzel indokolja a kihajításomat - utólag. Értitek? Utólag.
Mert akkor egy hangot se szólt. Sőt, utána se, napokig.
De erre a momentumra még vissza kell térnünk a későbbiekben.
Aznap, miután "tisztáztuk" a dolgokat - ma már úgy mondanám: kevertünk a paklin egyet - átmentünk a panzióba. A kisfia velünk akart jönni, és ő az anyja ellenérvei ellenére - már késő van, egy négyévesnek aludni kellene - elhozta. Ebből az lett, hogy megcsodáltuk a gyönyörű halacskákat az akváriumban, míg az apja a nagylányához visszament kicsit - majd elszontyolodott, ahogy ez várható volt. Enni sem akart, és idővel Mérnök úr vissza is vitte őt.
Akkor már erősen közelgett az éjfél, és mi a panzióban kettesben - illetve X úrral, családjával, vendégeivel és alkalmazottaival - koccintottunk a szép új esztendőre.
Tele voltam hittel, reménnyel és szerelemmel.
...
Az est hátra lévő részében táncika kezdődött, X intenzív részvételével - Mérnök úr meg is jegyezte, hogy a feleségének az erőviszonyok fenntartása érdekében egyszerűen muszáj volt kijönnie a konyhából, és valóban, nem táncolhattam egyszerre két férfival egész este.
Aztán valamikor két óra felé felkísért, elköszönt és ment megnézni a gyerekeit.
Másnap reggelire már megérkezett, és némi hezitálás után átvitt a hotelba, mert X úréktól nem volt elvárható semmiféle kiszolgálás.
A reggeli után elhurcolt volna a wellness részlegbe, de nem volt fürdőruhám - így csak kint a masszírozógépekbe ültetett bele, míg ő Hercegnővel kommunikált.
A nap nagy része a hotelben telt, melyből három momentum különösen emlékezetes maradt számomra.
Az egyik a nagy családi ebéd.
Sokszor szoktunk azon élcelődni - m/n-es kapcsolatok - hogy a mohamedánok mennyivel fejlettebbek nálunk ezen a téren, négy feleségük lehet (mint Koppánynak, kedvenc történelmi alakjának), csupán mind a négyet egyformán kell tartani, és egy ilyen boldog nagy családban mennyivel jobb a gyerekeknek is, mindig van kivel játszani. Itt kitértem egy rövid időre a török szultán háremére, ahol azért az elsőszülött fiúgyermekek sokszor estek rejtélyes balesetek áldozataivá, de nem ez lett a beszélgetés fő vonulata, a jelen helyzetben úgysem volt szignifikáns a dolog; ez nem a török szultán háreme, csak egy siófoki szálloda, meg különben is, van az a barna sugarú gyermektekintet, amit egy valaha volt édesanya rögtön a sajátjaként tisztel és óv.
(Mérnök úr mondta egyszer, még a boldogabb napokban, ékszerész barátjának, rám mutatva, majd a kisfiára: nézd a tekintetüket! Micsoda hasonlóság! Közben helyben hagyóan rám nézett. Bólintottam - ez volt a legelső dolog, amit észrevettem azon az aranyos pici fiún, aki akár az enyém is lehetne.)
Tehát a nagy családi ebéd, a fentiek szellemében.
Az m/n kellemetlenebbik végén elhelyezkedő asszonytárs a gyermekekkel fél óra előnyt kapott (különben képesek evés nélkül elvágtatni - mondta Mérnök úr), majd mi is megérkeztünk a szálloda ebédlőjébe, és letelepedtünk az egyik közeli asztalhoz.
A gyerekek konstatálták a helyzetet, és bár az édesanyjuk szeméből kilőtt nyilaktól hetvenhét halált szenvedtem ott a nyílt színen, ők egy idő után, miután az apjuk bevetette a csalit (némi aprópénz a játékgépek működtetéséhez) mint egy boldog, csivitelő fecskecsapat, rohangáltak ide-oda a két asztal között.
Tulajdonképpen kellemes volt. El tudom képzelni, hogy működhet egy ilyen családmodell - persze kellő elfogadás és kulturáltság mellett, de igen.
A másik ilyen momentum volt, mikor megmutatta a szobájukat. A hotelban két szobát béreltek. Az egyikben Hercegnő a középsővel, a másikban ő a nagy lányával. A pici fiú pedig oda mehetett, ahol jól érezte magát.
A nagy lánya, pont, mint az én Zsolti fiam, számítógép függő, így akkor is a szobában kockult, mikor bementünk, hogy lepihenjen.
Lefeküdt az ágyára, és mesélt, én pedig óvatosan, finoman masszírozgattam a lábát.
Egy idő után boldogan csillogtak a kék szemei.
- Mint a háremben! Hát ezt el tudom viselni!
Mikor végül tovább indultunk, a nagy lányának annyit mondtam: örülök, hogy megismerhettelek.
- Részemről a szerencse - válaszolta.
...
A harmadik momentum már a kosságról szól.. sajnos.
(Már korábban észrevettem magamon, hogy fusztrál egy idő után, mikor húsz nőről mesél fél óra alatt, ez már az a mennyiség, amikor ellentámadásba lendülök, szinte ösztönösen, a megmaradt női önérzetemmel.
Az ellentámadáshoz (önvédelemhez?) előhúzok én is valami hajdanvolt szép emléket, vagy helyes ismerős (ismeretlen) fiút, akiről elkezdek hasonló lelkesedéssel beszélgetni, mint ahogyan ő teszi a hajdani, elképzelt és elképzelhetetlen nőiről. Szerencsére esetemben is számosan vannak, nem kell ismétlődéstől tartani, legfeljebb rendkívül indokolt esetekben.
Így autózta velünk végig L. Ausztriát - egy idő után kényszeresen bámulnom kellett azt a képet, kedvencemet, Vanezigy alkotását, amelyet a Fészbukk profilomon minden kedves és kedvetlen ismerősöm megtekinthet, és amelyen ketten kétfelé fényképezünk - ez mindent elmond kapcsolatunk lehetőségeiről és korlátairól, szebben, mint egy folytatásos regény.
(Azt azért látjuk, hogy ebben a pozícióban a másik háta védve van, ugye?..)
Rövid időre Teszegény is beült, ezzel kapcsolatosan az én szívem csücske megjegyezte, hogy teljesen elrontotta az illető; először adni kell egy nőnek, ha kérni akarunk tőle - ettől felrémlett bennem az ötezer svájci frank története, és kezdtek helyre csúszni némely képkockák. De Ausztriában még mindez nem zavart, túl intenzív, túl szép élmény volt, még akkor is, ha nagy részét a múltban töltöttük.)
No de térjünk vissza a siófoki szállodába, ahol talán először feszült komolyan egymásnak ez a két felszarvazott jószág, tudniillik az ő Nap-jegye meg az én aszcendensem.
A hangulatot a szálloda egyik - nagyon csinos, fiatal hölgy - alkalmazottja alapozta meg, akiért (is) Mérnök úr napok óta rajongással viseltetett.
A hölgynél kellett kiegyenlíteni az éttermi számlát. Értsd: egy férfira, két nőre, három gyerekre. Ahogy azt kell szerényebb arab családokban.
Mérnök úr be akarta dobni magát, mint egy igazi f@szkalap, próbált koketálni a csajjal - kevés sikerrel.
Konkrétan a lány átnézett rajta, szemei lesújtó nyilai elől szabályosan félre kellett hajolni, olyan férfigyűlölet sugárzott belőle (és még messze volt a harminctól... szegény, mit kellett ennek eddig megélnie?...) és hozzám fordulva, a legkedvesebb, legudvariasabb hangon érdeklődött arról, hogy ízlett-e az ebéd.
Alig bírtam az arcizmaimon uralkodni, míg kimentünk az ebédlőből.
- Ez a hölgy egy igazi kincs! Egy szuper csaj! - taglaltam a történteket vigyorogva, míg a kávézó felé tartottunk.
- Igen - mondta Mérnök úr ábrándos szemekkel. - Mindig kerestem, hogy melyik ifjú hölgy vágná belém a kést az öt közül. Végre megtaláltam.
Akkor már nagyon vihogtam, és eszembe jutott erről a viselkedésről Csaba, ahogy koketált a Telekomnál az ügyintéző hölggyel, ott kaserolta magát, hogy helyre kellett tennem, szánalom, András fiam pedig utólag közölte, hogy Csaba egy f@szkalap.
- Minden férfi f@szkalap, de ezt már mondtam neked - felelte Mérnök úr a felvetésemre, és akkor egy pillanatra elkapott a büszkeség.
- Nem! Én kettőt is ismerek, aki nem az!
Mérnök úr rám nézett, és megnyugtatott:
- Persze, mert ők még fiatalok. Ne aggódj, mire ötven évesek lesznek, f@szkalapok lesznek ők is.
Elhallgattam, abban reménykedve, hogy mégsem lesz igaza.
...
Ebben a hangulatban pattant ki a fejemből az isteni szikra: ne csak ő hecceljen már folyton engem, valamit törlesszünk is.
Az alapötlet megszületéséhez kellett az itallap is, mely a kávézó/bár asztalán hevert és amit nézegettem amíg ő megrendelte az ebéd utáni capuccino-t.
Az egyik ital neve ugyanis eléggé el nem ítélhető módon "Sex on the Balaton" volt. Sajnos - kora délután lévén - nem kóstolhattam meg, ez azóta is hiányérzetként kísért bennem, viszont, ha szex és Balaton így együtt, akkor - régi olvasóim ezt pontosan tudják - nem juthatott eszembe más a múlt árnyai közül, mint Balatonkék, meg az arácsi részen azok a szépséges fűzfák... igen, nagyon szépek voltak, gallyaikat a vízbe lógatták, a vízen szórt csillámként hullámzott a parti lámpák odatévedt kóbor visszfénye.
- Milyen az a szex on the Balaton? - kérdeztem a visszatérőt.
- Nem tudom, nem kóstoltam.
- Nem kóstoltad? Pedig igen, jó lenne tudni, hogy a hotel szerint milyen. Tulajdonképpen nekem vannak sejtéseim... de annak semmi köze nincs az itt árult koktélhoz. - mosolyogtam.
- ..Tudod, életem egyik legérdekesebb élménye volt - folytattam a sztorihoz illő ábrándos hangon - az egyik legemlékezetesebb szexuális élményem. Tizenkilenc éves voltam. Balatonkék Füreden lakik, mindig is ott lakott. Sétáltunk este a Balaton-parton, és ott voltak azok a fűzfák, közvetlenül a vízparton. Nagyon szépek voltak, emlékszem. Az ágaik laposan hajoltak ki, egyenesen a víz fölé... és mi felmásztunk az egyikre, egészen ki, a víz fölé. Ott találtunk egy megfelelő elágazást...
Nyugtalanul fészkelődött, de folytattam:
- Tudod, az volt a legérdekesebb az egészben, hogy végig nagyon kellett figyelni, hogy bele ne essünk a vízbe.. igen.
Láttam, hogy ez már kicsit sok, gondoltam, szót adok.
- Neked mi volt a legextrémebb helyszín, ahol szexeltél?
Itt egy licit kezdődött el, csak raktuk, raktuk a tétet percekig, de elszánt voltam.
- És tudod, milyen klassz az, mikor a férfi épp barkácsol a ház körül, valamit bütyköl, teljesen el van merülve a dologba, keresi a nőt, hogy kérdezzen valamit, hogy így, vagy úgy legyen az az akármi - és a végén megtalálja a hálószobában, anyaszült meztelenül? Benyit, és ott áll a nő pucéran?... - nem mondtam tovább, de lelki szemeim előtt megjelent a jelenet, és annak nyomdafestéket nem tűrő folytatása, amit kedvenc unokabátyámmal követtem el a legszebb időkben. Láttam, hogy retinán keresztül megtörtént az információ átadása, mert csak nyelt egyet.
Ekkor hirtelen eszembe jutott a kostermészet, meg hogy ezzel vigyázni kell, nehogy megsértődjön, és valami elegáns oldallépéssel, egyetlen terelő mondattal kitértem, visszaadva a Világ Rendjében a Férfit megillető helyet, azzal a valóban szívből jövő "hisz olyan nagyon szeretlek Téged" életérzéssel, hogy nem volt idő megsértődni, se tovább vívni.
Hát így telt 2018. Újév napja.
A performance-ok közönségsikert hoztak, a Világ Rendjében minden rendben lévőnek látszott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.