Gyülekező viharfellegek

...muszáj folytatnom. Fel kell dolgoznom ezt az egészet, mint mikor a hentest otthagyta a barátnője... tudjátok...
No persze nekem más eszközeim vannak a feldolgozásra, nem a húsvágó bárd. Bár, néha ez is veszélyes tud lenni.
...
Tehát ott hagytam abba a történet elmesélését, hogy eltelt Újév napja, melynek délutánján Hercegnő tudtával vissza lettem szállítmányozva Törökbálintra, családom körébe, hogy onnan másnap reggel mehessek melózni.
Másnap a kis család is hazajött.

És onnantól vége volt a Világbékének.

A város túlsó szélén a családi házban ment a házastársak közötti napi gyilok; közben fenn kellett tartani a normál életritmus látszatát, úgymint reggeli-iskolaóvoda-különórák-szeddösszeőket-vacsi stb.
Hercegnő fél napokra tiplizett - mondjuk ezt meg is értettem, én is így csináltam volna -, Mérnök úr hurcolta a gyerekeket franciaágyért az új lakásba, meg költözködött.
Az új lakás két utcára van a régitől, kb. 400 méter a távolság.
Élni tudni kell. Ene.
És én minden este leküzdöttem azt a sok kilométert, hogy együtt lehessünk, legalább egy kicsit.
Mert elképzelhetetlennek látszott az élet nélküle.
Igazán elképzelhetetlennek.
...
A költözködés egy pontján kinyitásra került a páncélszekrény is, és annak tartalma különböző zacskókban átvándorolt az új lakásba.

Na ez elemi hiba volt.

Ugyanis az a míves, de számomra rendkívül ellenszenves darab - nem mondom meg, hány nullát ér -, melyet "nyereggyűrű"-nek neveztek el a fiúk, szőrén-szálán eltűnt. Pedig komoly tervek voltak vele, nem úgy, mint némely kommersz párszázezres darabbal.

Az első számú gyanúsított, számomra teljesen érthetetlen módon, én lettem. Csakúgy, mint annak idején a tapolcai hotleben ("És akkor most beszélgessünk az órámról".. ...Gestern Abend ich war ein kleines Maus. Und die Schlange schlaft... weisst Du??)

Hát ez az eset nagyon megviselt. Egyrészt, rám százmilliók kezelését szokták bízni; meg mindenféle kódokat és jelszavakat; sose lopnék senkitől, egyszerűen nincs rá szükségem. Különösen nem tenném ezt azzal, akit nagyon szeretek; és még ha az előző kettő nem is lenne rám igaz, akkor se lopnám el azt a különösen ellenszenves darabot.

- Sose kéne nekem. Még ha nekem adnád, akkor se. Azt is elmondom, hogy miért.
Biztos emlékszel a 101 kiskutya című rajzfilmre. ...Szörnyellának van ilyen gyűrűje. Undorító!!! Én a Kutya évében születtem, sosem gyilkolnék kiskutyákat. Az a gyűrű nekem... fujj. Sosem venném fel egy kutyagyilkos gyűrűjét - próbáltam elemi averzióm mélységeit megvilágítani, sajnos kevés sikerrel.

Aznap éjjel, a fűtetlen lakásban, egész éjjel étlen-szomjan, minden alvás nélkül, katalogizáltunk és fényképeztünk. Hiába kértem, hogy csavarja fel a fűtést, vagy rendeljen valami kaját.
Tényleg kucorogtam a sarokban (wie ein kleines Maus) és pakolásztam a rendelkezése szerint a cuccost.
Néha a szemem sarkából ránéztem. Észrevette, és némi önkritikával emlegette: olyan most, mint az öreg fösvény.
És igen. Olyan volt.
...
Másnap gyakorlatilag egy szemhunyásnyi alvást is nélkülözve mehettem dolgozni.
Estére feladta a szervezetem. Csupa nátha lettem, szédelegtem a gyengeségtől.
...
Már félve mentem Hozzá.
Addigra eltűntek a cuccok, valahol máshol, egy más páncélszekrényben kerültek megőrzésre, a hőfok is elviselhető volt, és még vacsorát is rendelt.
Sőt, azt is mondta, hogy átgondolta a dolgot, alighanem Hercegnő tette el azt az ominózus darabot.
Ehhez nem tudtam hozzászólni, bár volt egy olyan érzésem, hogy egyszerűen csak szórakozott volt és elrakta valahová... de inkább hallgattam.
Tehát próbált magához térni - sajnos addigra az én idegeimnek kissé késő volt.
Ez onnan derült ki, hogy - miután belém diktált vagy négy pálinkát influenza ellen, s közben ismét kikötöttünk kedvenc témájánál, az m/n-nél - belőlem kijött mindaz az elfojtott fusztráció, amit a bankban átélt élményeim, fizikai állapotom, előző esti megaláztatásom és az m/n örökös emlegetése okozott.
- Tudod, mit mondott Z. karácsonykor? Tudod, mit? Odaállt elém, és azt mondta: "Tudjuk, hogy kinek a kicsodája vagy, de most Karácsony van, menj te is haza!"
Ha valakitől, Z. kolléganőtől nem vártam ezt a szöveget - hisz valamennyire ismertem őt is, bár nem a mi cégünknél - sokkal, sokkal forróbb helyen - de ő is harcolt a Fronton, mikor mi egymás hátát védtük.. azt hittem, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk, és akkor most jön ezzel a rossz dumával, hogy "tudjuk ám, hogy kinek a kicsodája vagy", és igen, tudom, én a Farkas könyvelője vagyok, vagy nem tudom, minek gondolnak, mije vagyok - de hogy hozzá tartozom, az valóban eltagadhatatlan, így van ez már tíz éve, és remélem, hogy így is marad. Uff.
- Érted? Hogy én hozzá tartozom - mondtam, visszautalva kapcsolataim rejtélyes csillagrendszerére, melyet egyszer kérésére papíron is felvázoltam.
- Mit tudja az a nő, hogy kihez tartozol! - horkantott fel. De akkor már, a pálinkák, a betegség, a sértett büszkeség, miegyebek nyomatták velem tovább a szöveget.
- És ha tudja? Ha nagyon is jól tudja? Akkor mi van? Tudnod kell: ő olyan ember, akiért tűzbe mennek az emberei, ha kell. Csodálom ezért a tulajdonságáért. Igen, én is jártam már ott, és bármikor megtenném újra. Nézd, ő az - mutattam a tíz évvel ezelőtti képét, hogy fokozzam a hatást.
Nem is tudom pontosan, hogy még miket mondtam a Farkasra, azt hiszem, előadtam ott egy komplett szerelmi vallomás performance-ot, elég keményen nyomtam, és ő egyre komorabb lett.
Végül durván rám szólt, hogy most már hallgassak el és feküdjek le.
Volt valami a hangjában, ami arra késztetett, hogy azonnal engedelmeskedjek.
Kis idő múlva megszólalt fojtott hangon:
- Veszélyben vagy. Most veszélyben vagy.
Nem érdekelt.
Túlságosan beteg és fáradt voltam.
Meg nem szoktam félni a kuvaszoktól.
...
Később szeretkeztünk, vadul és dühösen, harapva, marva egymást, kielégülés nélkül - majd nagy nehezen elaludtam.
...
És másnap megint kellett menni dolgozni.