Hangulatok

Tegnap büszke voltam.
Igenis, büszke voltam magamra, arra, hogy ismét sikerült túlélni egy hónapot pénz nélkül, és anélkül, hogy emiatt elkapott volna a súlyos depresszió (ami régebben ez okból kifolyólag oly gyakori vendég volt nálam). Belenéztem a tükörbe, és sikerült mosolyognom: magam készítette szerkó - (I'm a self made man - az esetemben ez szó szerint értendő, hisz még ruhára sincs pénzem), de jól áll, az a bizonyos leheletnyi festék... sütött a nap, és ez a pici elégedettség szinte egész nap végigkísért.
Rég túl vagyok azon, hogy azt akarjam, hogy bárki is megértse, milyen belső algoritmusok mentén "üzemelek" én, hol jár az agyam, amikor mások szerint máshol kéne lennie... azt tudom, hogy Szúróslevelű, valami irracionális okból kifolyólag, mégis értékeli a hülye dolgaimat, és ez annál furcsább, mert ő meg... nagyon nem ilyen.
Nem állítom, hogy ez rosszul esik nekem, sőt.
Csak a miértjét nem sikerült megfejtenem.
És azt hiszem, nemcsak nekem nem.
...
Estére már romlott a helyzet, nagyszájú kislányom tartott rajtam stílusgyakorlatot. Rettenetes volt, még az életkedvem is elment tőle. Meggyőződésem, hogy ezt szándékosan csinálja, provokál, - talán nem járok messze az igazságtól, ha mindennek a mélyén a bizonytalanságot vélem felfedezni, mint mozgató rugót. Persze ez még nem mentség a tűréshatár-kutatásra... tegnap nagyon messzire elment, ez tény.
A végén bocsánatot kért... de addigra én már megint úgy éreztem magam, mint egy elhagyatott kagylóhéj, amely már csak arra vár, hogy mikor zárulhat be véglegesen.
...
A mai nap ennek megfelelően kezdődött, sokáig aludtam, és még most is boglyas fejjel, melegítőben ténfergek a lakásban. Kint szürkeség, hűvös... pedig cseresznyét is kellene szedni.
Szabin vagyok ma, ennek indokai szerteágazóak: rendeznem kell a sorokat több téren is, határidő is van - bár ez ügyben nincs nagy dráma, de tennivalók még akadnak.
Nekiálltam szétválogatni egy kisebb papírhegyet, és elkaptak az emlékek.
Iszonyatosan sok küzdelem van már a hátam mögött.
Iszonyatosan, irracionálisan sok.
Például, megtaláltam az autóm forgalomból kivonásának papírjait.
2010-ben történt. Most 2014 van és még mindig nincs esély, hogy újra forgalomba helyeztessem.
Az idén 10 éves. Még nem is reménytelenül koros szegény autó.
Szánalom... de nem ez az egyetlen...
...
Azért egy dolog vigasztal.
2009 volt a mélypont.
Ha az évről-évre keletkezett papírhegyet, üldöztetésem tárgyi bizonyítékait tekintem, a tavalyi évben már fele annyi irat keletkezett, mint - mondjuk - 2010-ben, amikorra kumulálódott minden.
Egyszer csak elfogynak.
Ha a Jóisten is úgy akarja.
Eddig ügyesen sakkoztam...
Remélem, eztán is így lesz.
Csak legyen még hozzá egy kis erőm.
Mert Banduci megmondta: nem halhatok meg, amíg tartozásom van...
Hosszú életű leszek ezen a Földön. :)