A happy meg a birthday

"Mire az ember 50 éves lesz, addigra a happy és a birthday eltávolodik egymástól!" (Kiss Ádám) 

Születésnap volt. Kerek évforduló. És az utolsó napokban kitalált és megszervezett meglepetés party, egy olyan ember részére, akinek az én jelen- vagy távollétem ezen a jeles eseményen jószerével mindegy. No és persze ott volt az én drága Gyöngyvirágom, akinek kellett (volna) némi erősítés a beállott rendkívüli helyzetben.

Ezzel állt szemben a szülői értekezlet és a közel egy évvel ezelőtt szervezni kezdett alkalom, a fotós találkozó, Makrókirállyal és a többi megszállottal... a saját, szuverén életem alkotóelemei.

Melyiket válasszam? Átgondoltam a lehetőségeket, nagy levegőt vettem, és úgy döntöttem, megpróbálok mindent végig csinálni.
Szó se róla, kissé izgultam, hogy ez nehezen lesz összeegyeztethető a téridőben... lett is némi anomália, de végül is, egy kis kapkodás, szervezés és idegeskedés árán - nagyjából - megoldódtak a dolgok.

Pénteken reggel, mint a málhás öszvér, úgy caplattam be az orthopaediára: kis táska, hátizsák, fényképezőgép, laptop... a doktor úr ránézett a lábamra, és közölte, hogy jóindulatú daganat, és valószínűleg műteni kell. Ússzak, az jó neki, és ne gyalogoljak, mert az nem jó neki. Jegeljem, és fogyjak le. De leginkább látogassam meg a János kórházban az orthopaediai sebészetet. Egyébként pedig kellemes pihenést a hosszú hétvégére - nézett végig motyóim halmán.

Rövid időn belül másodszor hallottam ezt a diagnózist, és ez a tény egyáltalán nem tett boldoggá. Ismét eszembe jutott a lecsökkent fehérvérsejt-számom, és valahogy összefüggést véltem felfedezni a legyengült immunrendszerem és ezek között a megmagyarázhatatlan kinövések között.

Egy jóindulatú daganat képes reggeltől estig megnőni 2 centisre a semmiből.
Még belegondolni is rossz, hogy milyen ütemű terjeszkedésre lehet képes egy rosszindulatú.

Ezen szerda délelőtt nem volt sok időm filozofálni, rohannom kellett dolgozni - ahol is Morgó sápadtan és a rosszulléttel küzdve várt. Mikor megérkeztem, el is ment - és innentől kezdődött a csúszás, ugyanis nem tudtam elmenni a lányomék rendkívüli szülőjiére sem, és a holmimat lepakolni is csak közel egy órás késéssel értem útitársnőmhöz.

Ily módon csekély két órás késéssel estem be a születésnapi partira, ahol a felhajtás nem az én fogalmaimnak megfelelő mértékű volt. Azért néhány arcon őszinte örömöt láttam érkezésemre - és ez jól esett. Ezt követően csak ültem ott, néztem a táncikálókat és az Exek Band produkcióit... volt ott minden a Nagy Ember tiszteletére: híres és/vagy jómódú barátok, szép nők, Kell egy ház, sóstói zenék... ültem ott, néztem a sportosangörcsösen harminc évesnek kinézni igyekvő ötvenes jómódú szivarokat, ahogy ropják - és nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy itt a legszegényebb meghívottnak is jóval több pénze van, mint nekem. Irritáló gondolat volt, jobban zavart, mint az, hogy a nők mind vékonyak voltak és úgy ugráltak a parketten, mintha húszas éveik elején járnának. Pedig ez is zavaró volt, részint a vékonyság, de még inkább a huszonéves életérzés miatt. Persze, könnyű nekik, más gondjuk sincs, mint konzerválni magukat.
(Erről most eszembe jutott a jégoldó, mint konzerváló szer - de aznap ezt még nem gondolhattam, a jégoldós flakon csak másnap kapott kiemelkedő szerepet, tartsuk be az időrendet... :D )

...ez a jólét, ez a jólét...
Itt kezdődött az önismereti utazás: szembesültem a ténnyel, hogy irigy vagyok. Pedig az bűn.

Ebből a lelkiállapotból mindössze két momentum tudott kiragadni, két zenés produkció. Az egyik ilyen az I did it my way volt, az ünnepelt elnyöszörgésében (az angolt és az éneket hagyjuk, de jól mutatott pohárral és mikrofonnal, ez kétségtelen) - nagyjából sikerült a dalt lefordítanom úgy hirtelen, a projektorról - és elszorult kissé a torkom.

A másik ilyen esemény az Exek Band 50%-ának duettje volt az ő exével, illetve azok a csillogó szemek. Hiába, nincs keservesebb dolog az egyoldalú szerelemnél és rajongásnál. ...úgy fogalmaznék, az egyoldalúságot még látni is fájdalmas.

De lehet, hogy ez is csak egy múló és téves benyomás.

Hiszen nekem gyakran vannak téves benyomásaim a valóságról, többek szerint.
A végén még kénytelen leszek elhinni nekik, annyian, és annyiféle megközelítésből mondják ezt nekem.
...
Persze, mi az, hogy valóság?
Ahány ember, annyi valóság létezik...

Frank Sinatra: My Way

And now, the end is near
And so I face the final curtain
My friend, I'll say it clear
I'll state my case, of which I'm certain
I've lived a life that's full
I've travelled each and ev'ry highway
And more, much more than this
I did it my way

Regrets, I've had a few
But then again, too few to mention
I did what I had to do
And saw it through without exemption
I planned each charted course
Each careful step along the byway
But more, much more than this
I did it my way

Yes, there were times, I'm sure you knew
When I bit off more than I could chew
But through it all, when there was doubt
I ate it up and spit it out
I faced it all and I stood tall
And did it my way

I've loved, I've laughed and cried
I've had my fill, my share of losing
And now, as tears subside
I find it all so amusing
To think I did all that
And may I say - not in a shy way
Oh no, oh no not me
I did it my way

For what is a man, what has he got?
If not himself, then he has naught
To say the things he truly feels
And not the words of one who kneels
The record shows I took the blows
And did it my way

Yes, it was my way