mikor közel hajolok a kis virághoz, falevélhez, szöcskéhez, út szélén növő gombához..
mikor elgyönyörködök a levél árkában csillogó harmatcseppen,
mikor rácsodálkozok a pókháló, vagy egy levél finom, fényben csillogó erezetére
mikor a színek és fények betöltik és átragyogják a lelkem
akkor egy pillanatra megáll az idő, nem számít többé sem fájdalom, sem öröm,
nincs múlt, jelen és jövendő
csak a fény van - és én vagyok, akinek megadatott, hogy lássa.
Hála érte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.