2012. április 6., péntek

Séta zápor után

A lányom csak nevetett rajtam, mikor végre előkerültem a kertből, jó fél óra múltán.
...reggel könnyű zápor esett, ettől a fák törzsének barnája még mélyebb árnyalatot öltött. A füveken, virágokon vízcseppek csillogtak a reggeli napsütésben. Nem bírtam magammal, muszáj volt kattintgatnom. Képek a kertből, tavaszi zápor után.



Az első két képen a kerítés melletti galagonyát látjátok. Pár éve még azt mondtam volna róla: bokor. Mára fává növekedett.


Ibolyák a bodzabokor tövében


Láthatjátok, a vad ringló már elvirágzott. A cseresznye pedig most öltözött virágdíszbe.


Nem, nem dzsungel. Orgona. :)





Ugye, milyen szépek ezek a körte-virágok?


Késői tulipán bimbója..


Sásliliom-erdő


Vetemény. Ezt a gyerekek ásták. Olyan is. De ez a magokat nem zavarja, csak engem.


Ibolya közelről.


A tavaly ültetett őszibarack. Három csemetét vettem, de csak a Suncrest talált magára. A másik kettő épp, hogy él. ...ez csak azért érdekes, mert én őt akartam igazán. A sárga belű őszibarack a kedvencem. Szerencse, hogy ő is tudja ezt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.