Világító kövek

 A tavaszi napéjegyenlőség, bár nem hozta el a tűzön járást, de elhozta az Újrakapcsolást.

Az Újrakapcsolást,ami a maga módján csodálatos élmény volt - bár ez is abból a körből való, melyet muglik nem értenek meg, nem is érthetik.

Maga a szertartás két alkalomból áll. Az elsőnél az érzetek inkább hasonlítottak az energiagyógyászati kezeléseken amúgy is átéltekre - bár a korábbi alkalmakról ismert húúúzó érzés eltűnt (megjegyezném, hogy a két meridián megfelelő pontjait rendszeresen (szadizom) kezelem, s hogy ennek, valamint a sok meditációnak az eredményeként el is múlt az a furcsa üresség érzés a jobb fülem és tarkóm közötti területről). Eltűnt tehát a húúúzó érzés; viszont a koronacsakrán belépő, hatalmas energiahullám haladt végig a testemen, lassan, de határozottan. A fejemben olyan elemi erejű volt az energia, hogy belül is világosságot láttam, a csukott szemhéjaim alatt.

- Fényt kaptam! - vigyorogtam a családomra, mikor próbáltak érdeklődni hogylétem iránt.

- Fényt kaptam! Fényt! - ismételgettem a fotós szlenget; igen, lehet hogy ez mugli szemmel nézve valami előhívási sérülés, de hogy nagyon kellemes érzés, az szent igaz.

A második éjszakán sokat forgolódtam; fel-felriadtam; s az egyik felriadásomkor elevenen élt bennem az előtte átélt álom.

Hegyes-völgyes zöld vadonban jártam, a bérceket függőhíd kötötte össze - kicsit ingott, de sok ember járta, stabil szerkezet volt, melyen a gőzölgő erdőségek felett átkeltem - nagymamámmal a hátamon, mentünk a sok ember, vadászruhások, kirándulók után.

A függőhíd után rövid ideig fák között vitt az út, majd beléptünk a többiek után egy barlangba.

A barlang szinte szabályos gömb alakú volt; sötétbarna kőből; a közepén pedig meleg víz csordogált - egyenesen rá az ott heverő, fehéren világító, fényes kövekre.

A víz hol jött, hol nem; mintha egy korsóból jött volna, amit mesterséges, ókori technikával (kötelek, botok) irányítottak volna valahonnan, óvatosan adagolva a meleg, fénylő vizet; ami bizony akár kisebb égési sérülést is okozhatott volna nagy mennyiségben vagy tartósan a bőrrel érintkezve.

Így viszont, a világító kövekre locsolva, azok kellemesen melegek voltak, s nagyanyám - azazhogy akkorra már anyám - lekéredzkedett a hátamról, majd, mint egy gyerek, boldogan tapicskolni kezdett a meleg, varázslatos, fehér köveken.

Én is követtem a példáját, s egy ideig együtt játszottunk, mászkáltunk a csodálatos, gyógyító erejű, világító köveken, néha megközelítve a különös korsót, néha pedig eltávolodva.

Aztán, mikor eljött a búcsú ideje, Anyám ismét a hátamra ült, de különös módon már nem éreztem sem nehéznek, sem tehernek.

Boldog voltam, hogy vihetem.