Szegénységtudatról, irigységről

(Csütörtöki bejegyzés)

Ma elmaradt a jóga óra, s így hazafelé vettem az irányt. Sajnáltam a dolgot, nagyon jót tesz a heti két táncos-jógás szeánsz. Viszont valami furcsa energetikában volt részem az irodában - ahová most már szigorúan csak heti két alkalommal megyek be, s ezeken az alkalmakon túlmenően próbálom korlátozni az Ügynökséggel kapcsolatos munkaráfordításaimat az ésszerűség követelményeinek megfelelően. (Nem mindig sikerül ez, holnap például lesz egy kis dolgom távoli eléréssel, de nem baj, majd csak ki fog alakulni ez is).

Tehát az energetika a csajok felől érkezett; meglepő volt, kissé kellemetlen; mikor kifejtették, hogy ők is szívesen járnának heti kétszer jógázni, de anyagi okokból ezt ők nem tehetik meg, mert (idézem): "ők nem jól kereső könyvelők".

Ettől mélyen magamba fordultam. Nem gondolom, hogy én annyival jobban keresnék; azt sem, hogy egy csoportos jóga másfél óráért sok lenne az az alkalmankénti kétezer forint - még azt sem, hogy ezt ne tudnák kiköhögni, ha nagyon akarnák.

De sokkal egyszerűbb irigykedni.

Ja meg kényelmesebb is.

Hazaérve végignéztem a retkesen igénytelen kertemen; a húsz éve befejezetlen de már korhadó házamon; a roncsderbyn az udvaron, - Robiék jelenléte és az én betegségem sokat ártott a helyi dolgoknak, ez tény, de akkor is: elmosolyodtam, mélyet szippantva a csodálatos levegőből; megszeretgettem hatalmas és gyönyörű, fehérséges kutyáimat; közben arra gondoltam: hány, de hány nyomorult szegény szerencsétlen (azok, mert ezt gondolják magukról) él nálam objektíve sokkal pompázatosabb körülmények között - s hogy ez a sok szegény korlátolt teremtmény (nem tudom másként jellemezni azokat az embereket akik nem ismerik fel saját gazdagságukat és minden nyilvánvaló ellenére szegénységtudatba rekedten élik szánalmas életüket) milyen kevés teret ad az életében az örömnek, mily kevésre értékeli amije van, és mennyire el tudja őket vinni a negatív spirál - ahelyett, hogy önmaguk gondolataiban tennének rendet.

Aztán rágondoltam arra, hogy én sem voltam mindig ilyen; hogy én is szegénységtudatba rekedten éltem az életemet - s bár az irigység démona mindig el is került, de a szegénység miatti aggodalom, szorongás hány eperoham, migrén előidézője volt. 

Rágondoltam, és arra jutottam, hogy nekem szerencsém volt.

Szerencsém volt azzal a 2010-es évvel; mert eljutottam a teljes nullpontra.

Eljutottam és vissza tudtam fordulni onnan.

Akkor indultam meg visszafelé, mikor el tudtam magam nevetni a viccen:

"Nem kell vigyáznom az adósságomra. Elég nagy az már, tud magára vigyázni."

Örökbecsű mondatok ezek. Annak a mondatai, hogy mindig van tovább.