Az úgy történt, ..., és már nem úgy van....
Szerettem volna szeretni, de egy idő után nem lehetett szeretni, így kiderült, hogy csak szerettem, csak szerettem...., aztán olyannyira nem szerette, hogy szeretem, hogy csak la!
Így szeretetlenül kezdtem szeretni..., aztán nem szabadott szeretni..., és végül tilos lett a szeretet is..., hát még a szerelem...
Egyszer csak arra lettem, hogy szeretetlen valék...
Ezt úgy munkáltam tehetetlenül, s, egy időre rá, kényszer okán, hogy akarattá lett!
Most meg úgy van, hogy szeretek egy nemlétező szerelmű édességes feleségességest, hogy, azóta minduntalan én vagyok, s Ő csak létezik..., aztán azon vettem magunkat, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell, s azóta nem fáj fájdalom, nem serken vér sebből, nem ismer meg, ki nem jön szembe, és nem éhes, akit nem kínálok!
Eddig, s eztán sem keres senki, hogy szeressem, de az is biztos, hogy, lehet, nem is érdemelem meg az olyan szerelmet, ami elveszi énségemet, valómat, ostoba igazságaimat, s meglett hiányosságaimat..., és olyra teremtene, amit megvetnék fajomból valónak..."
...Volt idő, mikor én is hasonlókat éreztem, csak akkor úgy gondoltam, hogy az, akit igazán és mindenek felett szeretnem kell, én valék, hisz egyedül én állok magam mellett születésem pillanatától síromig, s akkoriban nem fájt fájván az egyedüllét minden fájdalma, hisz ott voltam én, önmagamnak. Aztán jöttek harcos idők, s a sok küzdelemben elfelejtettem eléggé szeretni Önmagam, s közben azt is kezdtem elfelejteni, hogy engem nem lehet szeretni.. Egy rövid időre képzelvén képzeltem, hogy szeretek s szeretve vagyok, s mostanra nem maradt más, csak az éjszaka s a csillagok. Szeresd hát Őt, s benne Önmagad, soha egy percre nem szűnő szerelemmel, hogy soha ne kelljen sóhajtva járnod az éji sötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.