Istennők

- Mi ez a maskara rajtad? - förmedt Diana Perszephonéra, aki a szokásos, vastag táblájú, rusztikus faasztalnál lógatta az orrát.
- Az ünneplő ruhám! Látod, milyen szép? - állt fel egy pillanatra. Elkínzott arcán csepp mosoly suhant át, ahogyan megpördült nővérkéje előtt. Tulajdonképpen bájos jelenség volt a fodros, bordó selyemben, barna loknijai egyenletlen csigavonalakban omlottak le a háta közepéig, bordó rózsát tűzött beléjük.
- Hát ez borzalmas. Mi az Istennek ez a hacuka rád? - kérdezte Diana, aki most is, mint mindig, hamvaskék vadászruhájában, karcsún, hidegen és kérlelhetetlenül feszített az asztal mellett. Gerincében megfeszültek az izmok, hogy szinte fájt, száját keskenyre zárta.
Perszephoné zokogva roskadt le az asztal mellé.
- Tetszeni akartam... nehehekihi... - bömbölte a szemeit dörzsölve. Pillanatok alatt elmosódott fekete foltok lettek a szeme körül, úgy nézett ki, mint akit frissen összevertek.
- Gratulálok. Egy újabb sikertörténet, ha jól látom.
Erre már válasz sem érkezett, csak hangos zokogás. Perszephoné könnyeiből kis tócsa kezdett asztal alatt összegyűlni, halvány derengés játszott a gyémánt cseppeken.
- Lányok, lányok, már megint mi folyik itt? - lépett a szobába Athéné.
- Elszúrta. Ez a hülye már megint elszúrta. - felelte Diana rosszul álcázott elkeseredéssel. Teste feszesebb volt, mint az íj, látszott, hogy minden energiájára szüksége van ahhoz, hogy ne pattanjon el.
- Én.. én.. csak a legjobbat szerettem volna adni neki magamból... csak a legjobbat... - zokogott fel Perszephoné.
- A legjobbat. Mintha lenne benned bármi is, ami jó - utálkozott Diana. Erre már válasz sem érkezett, Perszephoné kis testét görcsösen rázta a zokogás.
- Bőg. Már megint csak bőg. Örökké bőg, mintha ez bárkit is érdekelne, mintha ezzel bármit el lehetne érni. Szánalmas némber. - mondta Diana, aztán, némi tűnődés után hozzátette:
- De legalább már nem azért az emberért csinálja.
Aztán hirtelen el is hallgatott, mint aki megbánta, hogy túl sokat mondott. Karját összefonta a mellkasán, és kitartóan bámult a földön egy pontot.
- Sajnálod, hogy így alakultak a dolgok? - kérdezte Athéné.
Diana szeme előtt kissé összefolyt a padló mintája, tudatáig alig jutott el a húga erősödő bömbölése. Szinte alig hallhatóan préselte ki magából:
- Igen. Rettenetesen.
- Neked való volt?
- Igen. Nekem is, neki is  - mutatott a sarokba - és - sanda pillantást vetett a nővérére - Neked is.
Pillanatnyi csönd ülte meg a szobát.
- Igen - sóhajtotta Athéné. - Igen, de ő nem így gondolta. - Nagyon fáj, ugye? Elvesztetted azt, akit Társadul tudtál volna fogadni, igaz? - nézett Dianára.
- Igen! Igen, igen, igen! A fenébe is! Csinálj már valamit! - robbant ki Dianából váratlanul. - Nem hagyhatod, nem mehet így el, Te is tudod, én is tudom, még ő is tudja (már megint az a lekicsinylő kézmozdulat Perszephoné felé), hogy velünk nagyon boldog lehetett volna. Hogy ő nekünk való, a legapróbb porcikájáig, az összes kósza, borgőzös, bolond gondolatával együtt. Ne engedd el! Te olyan okos vagy, találj ki valamit!!...
- Nem tehetek semmit - mondta Athéné szomorúan.
- Dehogynem!...
- Tudom, mire gondolsz - mosolyodott el halványan Athéné.
- Tudom, mire gondolsz, de az fekete mágia. Az pedig mindig visszaüt. Mi nem élünk ilyesmivel. Tiszteljük a szabad akaratot.
- Akkor is, ha az ellenfél nem tiszteli?
- Igen, akkor is. Ennyivel vagyunk különbek nála. Mi nem telefonálgatunk, ellenőrzünk, korlátozunk; sem szóval, sem cselekedettel. ...erről eszembe jutott valami - vette elő kristálygömbjét.
- Gyertek csak közelebb, nézzétek! - rázta meg a gömböt. A gömbbe zárt hópihék fehér kavargásba kezdtek, majd a kavargás kellős közepén megjelent egy fénycsík, szétáradt a szobában.
A lányok megbűvölve nézték a kibontakozó képet.
...
A szegényes fürdőszobában egy magas, testes férfialak térdelt egy irdatlanul retkes wc csésze előtt, és vörös fejjel, szorgalmasan sikálta azt.
Az istennők mosolyogva nézték.
...
Akkoriban jól ment nekünk. Akkor is, mint mostanság, hülyére dolgoztam magam, és éppen kezdett meglátszani az eredménye. De, miként most is, végtelenül fáradt voltam, a két munkahely, három gyerek mókuskerékben. Nagy Fal pedig nem segített semmit, - mint általában a férfiak.
Egy este elfogyott a türelmem, és szokásomtól eltérően morogni kezdtem, hogy igazán csinálhatna valamit. Közölte, hogy ő ugyan nem - viszont rövid úton, pár nap leforgása alatt, szerzett egy takarítónőt.
Szegény, igazán helyes kis nő volt, korunkbeli, egy fiúgyermeket nevelt egyedül. Hetente kétszer jött, vagy háromszor, már nem is tudom - mindenesetre tudom, hogy harmincezret fizettem neki akkor, ami nem volt annyira kevés pénz - de a feladat, az öt rendetlen után való rámolás sem volt egyszerű.
Egy idő után azonban nem voltam elégedett. A csúcsok csúcsa az volt, mikor egyszer ugyanolyan retkesen találtam a wc-t, mint ahogyan azt Nagy Fal reggel, jó szokása szerint, otthagyta.
Akkor odahívtam az én drágaságomat, és elmondtam, hogy nagyon elégedetlen vagyok Erikával, mert egyre rosszabb munkát végez - és feltártam előtte a Jelenséget.
Nagy Fal akkor, tőle szokatlan módon, elvörösödött, és térdre, imához ereszkedett a wc csésze mellé, kezében tisztítószerekkel.
16 évig éltünk együtt, de ilyen azelőtt se, az után se fordult elő, és én csak álltam csodálkozva, bámultam a jelenetet, mint borjú az új kaput - de még akkor sem jutott eszembe, hogy felfedezzek bármiféle összefüggést a nyilvánvaló dolgok között.
De, ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon érdekelt volna akkor se, ha tudom - legfeljebb csak az, hogy ne kelljen már annyi sz@rt pucolnom.
A lányom mesélte később, hogy az apja telefonjába "Erikaszex" néven volt elmentve a telefonszáma, és emlékszem arra a beszélgetésre is, mikor Nagy Fal engem hívott fel és megrendülten mesélte, hogy Erika elbúcsúzott ettől az árnyékvilágtól. Én pedig őszintén sajnáltam, hiszen egy helyes fiatal nő adta fel a harcot.
Egy pillanatig sem gondolom, hogy bármit elvett volna tőlem, ami engem illetett volna.
Legfeljebb harmincezer forintot a koszos wc csészéért. De volt neki hová költenie, én pedig világéletemben nagylelkű ember voltam. Vagy hülye, ez nézőpont kérdése.

Az a bizonyos wc pucolás többé nem is volt téma köztünk. Utólag is csak annyit nehezményezek, hogy ha ő így, akkor hogyan vehette a bátorságot arra, hogy engem meghurcoljon, fölöttem ítélkezzék.

Ez a nagy rejtély ebben az egészben, semmi más.
...
Barátosném a múltkor hosszan ecsetelte, hogy az "ellenfél" azért telefonál, ellenőriz és számon kér, mert "akit egyszer átvertek, kihasználtak, az már gyanakszik, és ez teljesen érthető"; és én nem tudtam értelmezni ezt a mondatot. Mit jelent két ember között, hogy "átverték, kihasználták"? Sosem gondoltam senkiről, hogy a tulajdonom. Sőt, azt sem gondolom, hogy valaha, bárki, bármi olyat el tudna venni tőlem, ami engem illet. Ha voltak Nagy Falnak szabad vegyértékei, az nyilván azért volt, mert nem volt meg kettőnk között az a fajta összhang, aminek meg kellett volna lennie. Nem gondolnám, hogy ebben bármelyikünk is különösebben hibás lenne, vagy lehet, hogy inkább valamennyire mindketten - de semmiképpen sem olyasmi ez, ami miatt bárkire is sarat kellene dobálni.
...
Athéné tett egy apró mozdulatot a kezével, és a fények kihunytak.
- Tudjátok már, mit jelent a szabad akarat? - kérdezte istennő társaitól.
Mikor azok szótlanul bólintottak, ő zsebre vágta a gömböt, bólintott nővérkéi felé, és csendesen kisétált az ajtón.
A két lány leforrázva nézett össze.