Kinyiff, avagy az ezotéria korlátai

(Szombati bejegyzés, idő és energia hiányában most befejezve - ez érződik is rajta, szegényen)

...Tegnap sz@r napom volt. Lehet ezt ragozni, árnyalni, keresni benne némi kevés jót - nem mondom, hogy nem akadna, de azzal együtt, összességében véve, nem lehet jónak nevezni azt a napot, amikor idegeskedsz, loholsz, feszülsz a határaidon túlra, és mindehhez pocsék idő és nem várt bosszúságok halmozódnak.
Meg is lett a böjtje...
Reggel, munka előtt, rohannom kellett az autómért, mert a Legdrágább Szerelők közölték, hogy szerintük kész, és mennyekmáderögvest, desoklóvéval, ha jót akarok. Vagy legalább csónakot. (Autót jobb, ha nem is akarok. Ezektől?... de erre csak később jöttem rá. Sajnos..) Tehát megbeszéltük, hogy a Károly király utcában találkozunk.
(Az számomra azért nevezetes hely, mert ott laktak annak idején Mosolyalbumék is... Sok emlék fűz ahhoz az utcához - de most nem ez a lényeg.)
A tetthelyre érve (kis csomag, nagy csomag, lábusz) azt kellett tapasztalnom, hogy lóf@sz sincs ott, nem az autóm. Emberekről nem is beszélve.
Na de nem vagyok ideges, fő a nyugalom, húsz perc telefonálgatás, és máris kiderült, hogy az autó a műhelynél van, a Tesó mellett.
Kis csomag, nagy csomag felkap, lábusz beindít... szerencsére jött egy gazdaságos buszjárat, így legalább a felüljárón nem kellett átkutyagolnom. Hálából be is tértem a Záruházba egy gyors és rövid pénzköltészetre. Aztán túra tovább.
Szerelőéknél lokális árvíz volt éppen, a kibontakozó ítéletidő miatt leginkább csónakkal lehetett megközelíteni őket. A Zember elvette a lóvét, átnyújtotta a kulcsot, majd méla undorral közölte, hogy a gőzborotva rendszeres használatát javasolja, tekintettel az útiszonyokra, melyeken közlekedünk, és hogy ez az autó egy elemi roncs, de a motornak (melyet a múltkor meg kellett volna csinálniuk, de nem jött össze nekik) nincs semmi baja. Ő most csak a szervóval foglalkozott, meg egy kábelt kötött össze a motornál, semmi több. Tett egy próbakört, és szerinte műxik.
Akkor már lilult a fejem, de mennem kellett még kisezer helyre, így a tengelyig érő vízen átkelve az állítólag tökkjó gépi szerkezettel elhajóztam a szerelőműhelytől.
Kedvenc OTP-m fiókjában üldögélve jött Banduci telefonja az instrukcióval: de aztán most nyomd a gázt neki, mert akkor jön elő a hiba.
Potom másfél óra múlva, mikor végre beszereztem az ügyvédem által kért szerződésmásolatot, (Jé, kétmillió-hétszázezer FORINTOT vettem fel.. no comment..), nekiindultam Törökbálintnak, a fiam javaslatára eltekintve a kímélő üzemmódtól.
... na hát mire felértem a törökbálinti emelkedőn, a visszajelző lámpa villogott, hiába nyomtam neki tövig, alig bírt felvánszorogni. Homlokomon kiütött a hideg verejték, hiszen elgondoltam, hogy csak egy sáv van, mögöttem meg a tükörhegyi úri parasztok Audikkal meg Lexusokkal, ezek itt fognak felkoncolni, ha közlekedési akadályt képezek az egy sávjuk kellős közepén.
Mondanom sem kell: mire felértem, már rajtam volt a belső remegés, és egy kanál vízbe bele tudtam volna fojtani a drága jó szerelőnek látszó embert.
A postán átvettem a tíz napja kóválygó küldeményemet, szerencsére a növények jól bírták (mi lett volna, ha valami érzékenyebb virágot vásárolok, belegondolni is rossz), majd hazagurultam, körülnézni, enni adni az állatkertnek, meg kipakolni a csomagokat. Eltökélt szándékom volt, hogy márpedig visszaviszem a Zautót. Fájt a gondolat, hogy megint nem látom majd hetekig...
A műhelyhez visszatérve ott találtam Főnök urat, akivel közöltem, hogy rossz a motor.
- De jó!
- De rossz!
- De nem ír ki semmi hibajelzést!
- De villogott, csak most nem csinálja! Tudja mit? Elviszem egy körre! - akkor már síkideg voltam, miért gondolja, hogy kamuzok? Mi okom lenne rá? Hisz már gatyára vetkőztetett, és ez még jól se esett. Kicsit sem.

A próbakör végére folyamatosan égett az ellenőrző lámpa. Akkor előhoztak valami koszos és lestrapált laptopot, hogy megnézik motordiagnosztikával, de nem sikerült feléleszteniük a nyomorultját. Így egy ideig csak álltak fejvakargatva.
Végül a Zember leszedte a trafóhidat, kicserélte - kiderült, hogy a régi szét van repedve. Megörültem, remélve, hogy már csak ez hiányzott a happy end-hez. Így békességgel váltunk el, és azzal, hogy értesítem, hogy mi van az autóval. (Én kis naív..)

A pályán jól viselkedett az autó, ugyan néha produkált kisebb furcsaságokat, de azt betudtam annak, hogy talán tényleg el van koszolódva a katalizátor, vagy a futómű nincs a helyzet magaslatán.

Délután kettőre - hipp-hopp - be is értem, remegve és kicsavart citromhoz hasonló állapotban. Bentről felhívtam a Zembert, és azt mondtam neki - én kis naiv - hogy nem tökéletes, de egyelőre ismerkedünk, megpróbálom kikormolni, és majd egy hónap múlva visszaviszem, úgyis féltengelyt is kell cserélni.

...munka után be kellett mennem a városba, Ninánál volt jelenésem.
Mire beértem hozzá a városi forgalomban, már megint rongyokban lógtak az idegeim. Az én drága jó autóm a városi araszolásban kimutatta a foga fehérjét. Egyes, csúsztatott kuplung? Mintha a tüdeje akarna kiszakadni, rángat, köhög, lefullad... aztán fél méter múlva kezdjük újra.
Káprázott a szemem az idegtől, mire megérkeztem a masszázsra.
Nina szakmai alázata most is lenyűgözött, mint mindig. Ez a kis thaiföldi nő, aki van vagy 160 cm magas és talán 50 kiló, nem csupán a masszírozásba adja bele magát az utolsó vendégnél is ugyanúgy, mint a többieknél, hanem a picike vállalkozás fejlesztéséhez is hozzátesz mindig valami kis apróságot, egy virágot, zenét, apró díszt: most például azt mondta, hogy nadrágokat fog varrni a vendégeknek (masszázsviseletet) a hét végén.
Ezúttal nem kínozta meg annyira a csípőmet, viszont nagyon profi oldal-combizom nyújtásban részesültem, amellett, hogy a hátamat a szokásos módon kicsontozta.
A kellemesen eltöltött egy óra után pedig folytatódott a küzdelem Juci nénivel, egészen a Nevada helyén nyílt új osztrák sörözőbe.
Jó volt Szomszédasszonyal újra találkozni - azt hiszem, hogy jót tettek neki az életében mostanában bekövetkezett változások, és ezt jó volt látni. :)
Gitárosunk a régi formáját hozta, bár bővült a repertoár, ...de a hely csalódást okozott. Osztrák sörözőként nemcsak drágább lett, de a szokásos választékot is hiába kerestük. A falakról pedig végtelenül hiányoztak a megszokott képek.
Végül azért csak feltaláltuk magunkat valahogy :)
Megbeszéltük, hogy az októberi fotós találkozót nem hagyjuk ki, a sok történés ellenére sem, ami mostanában ránk szakadt.
Magam részéről alig várom a 13 kilométeres túrát.
Bár, addig még rengeteg feladatom van.
Mindenesetre - a hazaúttól eltekintve, mely alatt az autó ismét nehezen kezelhetőnek bizonyult - az este már lényegesen kellemesebben telt, mint a nap többi része.
...
No de térjünk vissza a cím második részére (az elsőt már körülírtam, azt hiszem).
Spirituálisan igen érzékeny ismerőseim egyike rövid egymásutániságban az alábbi két megosztást eszközölte (ez több volt már, mint amit zilált idegrendszerem nyitottan és derűsen el tudott volna fogadni).
Tehát, az első:

"Biztos sokszor elgondolkoztál már azon, hogy tényleg a helyeden vagy e. Az, aki a helyén van, szárnyal, gondolkodás és kérdés nélkül következnek be az események az életébe. Nem kell még kérni sem, sokszor az élet maga pakolja a jobbnál jobb ötleteket, feladatokat, embereket az életébe.
Ha valamit nagyon szeretnél, de nyögvenyelősen megy, akkor az vagy nem a te célod (de miért ne lehetne az, csak finomítani kell rajta), vagy nem a helyeden vagy. Nem abban a kapcsolatban, nem azon a munkahelyen, nem abban a városban akár, ahol lenned kell...."

Ehhez képest a második:

"Sorsod ott van, ahol az életed nehéz. Ahol kudarcos. Ahol a lelkiismereted, de főleg a külső bajok és akadályok szüntelenül figyelmeztetnek, hogy ez a te utad - mert nehéz. Ahol áldozatra kényszerülsz, az az utad." (Müller Péter)

No ezt válogassátok ki....

Tudom, az ember kérdése, személyisége hívja magához a választ... én Müller Péterrel értek egyet, aki a másik utat választja, a könnyed tovalépést, azt - sajnos - hajlamos vagyok enyhén elítélni (ez hiba, tudom). Nyilván más jellemmel a másik bejegyzéssel tudnék jobban azonosulni (és nem küszködnék ennyit - de ha ez nekem örömöt okoz? Na igen..)

DE!

Hogy valaki egymás után ezt a kettőt így feltegye az oldalára, ahhoz... nemtudommi kell. De az nagyon.

És ez nekem nem tetszik.
Bár nyilván, ezek csak az én korlátaim.

Mi más lehetne.