Szlólájf és a rezgéslemezek, avagy hogyan éljük túl a mindennapjainkat?

(Szösszenet néhány interneten terjedő világmegváltó életvezetési-gondolkodási irányzatról és túlélési technikáról... amúgy Gabóca módra)

Kedves ismeretlenjeim remekül elszórakoztatnak néha. Ezért szeretem én a fészbukkot, ezért az elemi egyszerűségért, amely képes önmagát olyan spirituálisan és nemtudomhogyan túlbonyolítani, hogy a saját jóanyja se ismer már rá. Mert ami körbemegy, az ugyan körbejön, csak közben "kissé" megváltozik. Persze... ettől szép.

Egy kedves ismerősöm például, kissé belehabarodott (szigorúan virtuálisan) egy (virtuálisan) rendkívül megnyerő ifjú hölgybe, aki nagy híve a slowlife-nak, sőt, ezt az életminőséget terjeszti és propagálja kávék, Duna-part és cipők segítségével. Ezzel kapcsolatosan hetek óta visszatérő kérdés, hogy ki, hogyan értelmezi a slowlife-ot, van-e létjogosultsága annak, ha valaki ezt akarja tanítani embertársainak (sőt, ebből szeretne megélni). Túl a személyes érintettségen, melyet felfedezni vélek ismerősömben, a kérdés önmagában is szórakoztató. Főleg, echte értelmiségi módra, több irányból körüljárva.

Ugye, az ember igyekszik a slowlife-ot meghonosítani az életében. Ugyan még nem tudja, hogy amire törekszik, az a szlólájf, először csak meghallgatja a mjuzikot, hogy "don't worry, be happy". Következő lépésben elkezd kávésbögréket feltenni fészre reggelente szépjóreggeles kótyomfittykívánságokkal egyetemben, csak úgy globálisan, önmagát motiválandó, merhogyazélet csakazérisszép. Mindenek ellenére.

Aztán, gyomorfekélytől támogatva ebben az elhatározásában (na jó, nem mindenki - de ez rám halmazatilag igaz) elhatározza, hogy mostantól tényleg "don't worry", avagy az egyik szlólájf kommentelő megjegyezte: "Nem aggódom az adósságom miatt. Elég nagy már ahhoz, hogy tudjon vigyázni magára." 

Ez egy igen kellemes pillanat, a nihil kezdete, még Garrone sem kell hozzá, hogy innentől kezdve az ember ráébredjen: alapvetően, ott legbelül, minden napi nyomorúság ellenére szabad, mint a madár. Avagy: "Neked könnyű lehet/De azért nekem se rossz/Arra gondolok/Amire akarok".

Tehát, az ember elkezd szlólájf élni, és ezt kiteszi az ablakba (avagy az arca mellé a könyvbe). És innen kezdődnek a gondok.

Mert, az emberek másként értelmezik már önmagában a szlólájf fogalmát is, kinek-kinek mást jelent a nyugodt, kellemes élet (például, engem a világból ki lehetne üldözni a Zeneakadémiával, más meg nem érti, mi a sz@rt tudok órákig fényképezni néhány száraz kórón. Most olvastam egy szlólájfos bejegyzés alatt, hogy olyan is van, aki a fogyasztói társadalom elleni lázadásként éli meg a "lassúbb élet"-et - én ezen az aspektuson még nem is gondolkodtam, de igen érdekesnek találom.). További probléma, hogy etikus dolog-e kinek-kinek a saját szlólájfját (kellemes élményeit, nyugodt, boldog pillanatait) virtuálisan közszemlére tenni. Itt már belépnek anyagi kérdések (ezeknek bezzeg tellett a világ túlfelére menni nyaralni, nekem meg nem telik csak száraz kenyérre), élethelyzetből adódó különbségek (fene a jó dolgukat, boroznak a naplementében a tóparton, nálam meg épp csőtörés van, bokáig állok a lében - vagy betemetnek az akták, az legalább olyan rossz), és - aki az üzletfeleit is fészen szerzi, annak ezt is figyelembe kell vennie - az időbeosztással kapcsolatos kritikák (már megint itt szlólájfozik, ahelyett, hogy az én anyagommal foglalkozna).

Alapvetően, aki nem szlólájf, azt valóban irritálhatják más jólétének megnyilvánulásai, ezt aláírom. De... ahhoz már nagyon nem szlólájfnak (fusztrált, igen, ezt a kifejezést akartam írni) kell lenni (vagy nagyon oda kell lenni azért a barna lányért - ami szintén egyfajta fusztráció, persze.)

Összességében véve, azt hiszem, a szlólájf igenis, követendő csapásirány, és nem kell hozzá egyetemi tanárnak lenni. Ha valaki ezt magamutogatósan teszi - hát istenem, tegye, ha ebben leli örömét... további egy embernek biztosan örömöt szerez vele (van kit heccelnie), sőt, áttételesen egy nagyobb társaságot is elszórakoztat.

Na ugye, hogy hasznos dolog a szlólájf. Vagy bárhogyan is nevezzék, vagy bármit is jelentsen bárkinek.

...

Utolsó mondatommal már meg is érkeztünk spirituális kutatásaim határterületére. Igen, a kvantumelmélet következik - ahogyan most, jelenlegi fejlettségi fokomon gondolom. Hangsúlyozom, hogy amatőr spirilány vagyok, az autodidakta fajtából, vagyis csak azt fogyasztom el az anyagból, ami első ránézésre ehetőnek bizonyul... ezért sorry, ha valamit nem épp a közfelfogás szerint gondolok vagy következtetek.

Ugye, a legújabb irányzat szerint, minden csak energia. Rezgések. A körülöttünk lévő tárgyak különbözőnek érzékelt anyagai lényegében csupán azért különböznek, mert a részecskék bennük különböző szinten rezegnek.

Ez összhangban áll mindannyiunk alapvető fizikai/kémiai ismereteivel, ahol is megtanítottak nekünk különböző kémiai kötéseket, fizikai halmazállapotokat és még ráadásul az elektromosság nagy csodáját, az elektronok áramlását is.

(Hogy valami más is lehet a háttérben, nem csak elektromosság, azt a legutóbbi teleportálási kísérletek is megerősítették számomra..)

De bármi is, ami különböző frekvenciákon rezeg minden létező, élő és élettelen dologban, a dolognak azt a részét, amikor is ebből azt szűrjük le, hogy valamely dolog csak azért létezik, mert mi emberek elképzeljük - hát azt már nem tudom elfogadni. Hogy az asztal azért asztal, mert mi emberek annak képzeljük... (Kinek, mit jelent az a szó, hogy "asztal"? Van, akinek mahagóni íróasztalt, másnak kecskelábú kerti alkalmatosságot fog jelenteni. Vagy bármi mást. Mint a szlólájf...)

Ha ez igaz lenne, én sose törtem volna össze a kocsimat, nem találkozok azzal a robogóssal. Én biztos nem képzeltem, hogy ő ott lesz, a téridőnek azon a szent helyén, ahová én "ügyesen" bekanyarodtam.

De ott volt. Pechünkre.

Ezen az elven soha, senki nem botlana el egy kőben, amit nem látott... és egyáltalán.

Szóval, a tárgyak, és minden, ez a szépséges világegyetem, igenis, tőlünk függetlenül létező dolgok. Illetve, nem teljesen függetlenül. Nyilván, a mi gondolataink és cselekedeteink is hozzájárulnak ahhoz, hogy olyan ez a világ, amilyen.

Vannak a világnak olyan elemei, amelyekre nagy befolyással bírunk (például, és elsősorban: önmagunk, továbbá szeretteink, munkatársaink, ismerőseink, környezetünk) és vannak olyan elemei, amelyekre hatásunk elenyésző (például napkitörés). 

Továbbra is állítom, hogy a leghelyesebb, ha Micimackó léttaktikáját követjük, ha csak egy mód van rá: megismerkedünk a valóság tényeivel, és a rájuk való befolyásunk mértékével (Uram, adj erőt, hogy meg tudjam változtatni azokat a dolgokat, amelyeket meg tudok, adj türelmet, hogy el tudjam viselni azokat, amelyeket nem tudok megváltoztatni, és adj bölcsességet, hogy a kettőt meg tudjam egymástól különböztetni) - de nem rendelünk hozzájuk érzelmeket, mert azok - és ezen a ponton egyetértek az olvasott gondolatébresztő írással - fölösleges energiatöbbletet (vagy hiányt) indukálnak. Nem, nem a Világegyetemben - hanem bennünk. 

Kedves ismeretlenem, egyébként igen érdekes és hosszú kifejtésben, azt taglalta a fentiek mentén, hogy akaratunkkal képesek vagyunk önmagunkat áttranszportálni a Világegyetem egy másik dimenziójába, ahol minden úgy van, ahogyan mi akarjuk. Mindezt erőlködés nélkül, megfelelő agyi tevékenységgel. Hát... lehet, hogy ez igaz, de én idáig még nem jutottam el. Tippem, hogy ő sem, mert akkor nem itt irkálgatná ezeket, hanem Malibuban heverészne a napon. Én tuti azt tenném a helyében. (Ez olyan, mint a befektetési tanács. Ha a tanácsadó tudná, hogy mit kell csinálni, már rég milliomos volna, nem észosztásból próbálna megélni.) 

Viszont, az is tény, hogy valamit meglehetősen hatékonyan át tudunk formálni. És ez a valami: önmagunk. Fajunk évmilliók alatt tanulta meg az alkalmazkodást, mint a túlélés egyetlen lehetséges alternatíváját.

Ezért aztán okos dolog saját magunk nevelése, alakítgatása, a pozitív gondolkodás kialakítása. És igen: kisugárzásunk hatással van a környezetünkre is, szeretteinkre, körülményeinkre... (például, ha üres a pénztárcánk, ettől még nem lesz tele. Akkor se, ha azt képzeljük, hogy teli van. De ha nem idegeskedünk emiatt, akkor könnyebb átvészelni a szűkös napokat. Ezt én már csak tudom..)

Sok ember van, aki elhivatottságot érez az iránt, hogy másokat pozitív tanácsokkal lásson el ebben a folyamatban, és ezek közül a tanácsok közül némelyik hasznos is tud lenni. (Itt megint a vagy lyuk, vagy fa szólást tudnám felidézni, avagy kinek mi a hasznos.)

Számomra hatalmas melléfogás volt az a videó, amelyen a reggeli rezgéslemezen való maradásról folyt a szó.

Kezdjük mindjárt a "rezgéslemez" szóval. Értem én, hogy ez valami fizikai dolog akar lenni, mint valami lapos hullámgörbe, leginkább egy szántásnál és kerti sütögetésnél használatos tárcsaféle forma rémlett fel előttem, amit azonos hullámhosszon rezgő részecskék hoznak létre, - de akkor is idétlennek és áltudományosnak tűnt. Számomra. Nyilván van, aki az ilyen szavakat kajálja. (Persze, azt is tudom, hogy "words, don't come easy", pláne nem egy ilyen témánál. Na de hogy rezgéslemez... áhh...

No aztán itt van a kifejezés első fele is. "Reggeli".

A videóban hosszan taglalják, hogy ébredés után, gondolatok nélkül, mennyire q.vajó. 

Ja, biztos az egy pacsirta típusú embernek. Nem egy bagolynak. Vagy: nem egy depressziósnak (nem az ő energetikai szintjük szorul rá leginkább az emelésre?? Na itt a baklövés tárgya.) 

Aki depis, (minél depisebb) annál rosszabbul ébred. Gondolatok se kellenek a rossz közérzetéhez. Számára kín már a tény is, hogy vissza kell térnie közénk. 

Ami engem illet, mindig is bagoly típus voltam. Mindig nehezen ébredtem, és az ízületi- és gerincfájdalmak mindig megelőzik a gondolatokat.

Sőt. Ha már tudok gondolkodni, egy fokkal jobb a helyzet. 

Mostanában, mióta több oldalról megvizsgáltam a kérdést, nagyon tudatosan próbálok a délelőttjeimbe több fizikai aktivitást vinni - épp azért, hogy este korábban el tudjak aludni, annak érdekében, hogy reggel ne legyen annyira sz@r.

...és akkor jönnek nekem ezzel a reggeli rezgéslemezzel...

Maradjunk annyiban, hogy tárcsán sütögetni kellemes elfoglaltság, de azt is este szoktak.

Nem véletlenül.