Elvált apukák no meg a jaszkari faxa

Hiába, az élet kegyetlen. Főleg, ha az ember nőként és anyaként kell, hogy megélje ezeket a dolgokat.
Erre tegnap ismét, minősítetten sikerült ráébrednem.
Nálunk napok óta megy a Banduci gerjesztette huzavona, mely miatt - persze, mint mindig, minden miatt - a legártatlanabb szenved, vagyis én.
Ebben a hangulatban talált meg kedves, 2*2 gyermekes kollégám mondata arról, mely szerint már ő örült, hogy a nagy lánya is érettségizik rövidesen, és végre beszüntetheti a havi 25 fizetését. Már eltervezte, hogy lecseréli az autóját... erre tessék, a lánya benyögte, hogy tovább tanul. És jó lenne, ha anyuka helyt állna.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a két nagy gyerek eddig is Anyukánál volt elhelyezve, és hogy nem fagytak meg éhen, az valószínűleg nem ennek a 25 (régebben 2*25) ezernek volt köszönhető. Tippem.
Persze hallgattam, de nem túl együttérzően, és azt hiszem, hogy ez valamennyire beszélgetőpartneremnek is feltűnt.
Vannak bunkó elvált pasik, na. Már elnézést. Nem tudnak különbséget tenni az elvált féllel szembeni ellenérzés és a saját gyermekeik érdekei (a saját kötelességeik) között. (Alighanem ennek is az az oka, hogy a férfiak jellemzően nem a gyerekhez, hanem az anyához kötődnek. Az anyával való kapcsolaban bekövetkezett szakadást automatikusan kivetítik a gyerekekre is. Szegényekre. Kevés az olyan férfi, aki nem ezt csinálja. ...azt hiszem, hogy ezeknek a paliknak picomókusra lenne szükségük. Persze, nem lenne elég ennek a problémának a kezelésére a hazai picomókus kapacitás, így nem marad más, minthogy a gyerekek szívnak. Akik amúgy is kamaszok, tehát amúgy is minden bajuk van magukkal meg a világgal. (Neveljünk boldog új eljövendő generációt. Hurrá.)
Merthogy Anyuka állítólag jól keres (hálistennek, és a gyerekek szerencséjére). Ezért szakadjon meg, nehogy öt forintja maradjon önmagára. Mert szülni mert ennek a jóembernek. Ez a normális, nem, kedves Férfiak?
...
Nekem, mint Anyuka sorstársnőjének, fájtak ezek a mondatok, nem is annyira Anyuka, mint inkább a jány miatt. Nem az elemi szeretet sugárzott belőlük az okos kisjány felé... nem... Számomra nem lenne kérdés, hogy ha továbbtanuló gyerek és új autó közül kellene választani, hová helyezném a rangsort. Persze én anyából vagyok... (A mai napig szégyellem, hogy pont akkor szakadt rám a teljes anyagi ellehetetlenülés, mikor Zsolti fiamnak a legnagyobb szüksége lett volna a támogatásomra. ...meg is van a böjtje...)
Köztünk szólva, náluk is úgy van, ahogy nálunk: itt is jobban járt Újgyerek ezzel az egész történettel (Nagy Falék kaptak rá az angol államtól tavaly kb. 1 M Ft összegnek megfelelő támogatást, amit Újanyu rá is költött apró jányára, most meg fizethetik vissza, mert túl jól kerestek és nem jogosultak a támogatásra - csak halkan kérdem, Magyarországon melyik gyerek kap egy évben 1 M Ft támogatást?... no mindegy - )... tehát, ott is jobban jártak a másodszülöttek a státuszukkal. Már egyelőre. Persze, el tudom képzelni, hogy az előző fészekalja is megkapott mindent, amíg kicsik voltak, ...nagy pofon ez a mai tiniknek, mikor a szülők kifeszülnek az ő tizenéves korukra, jól elválnak és hirtelen megszűnik minden gondoskodás, a béka feneke alá kerül az életszínvonaluk, holott azelőtt ennél sokkal jobbhoz voltak szokva, és kamaszkorban még nagyobb szükségük lenne rá, mint előtte bármikor.
(Borítékolom, hogy idővel a második fészekalja is át fogja élni ugyanezt, mert aki ezt egyszer el tudta követni, azt semmi nem fogja visszatartani attól, hogy még egyszer eljátssza. Esetleg az önkritika lehetne a visszatartó tényező - de a jelek szerint ebből itt súlyos hiány van.)
Notehát: semmit nem reagáltam, bár kedvem lett volna - de a gyomrom forgott, és eszembe jutott saját beszélgetésem Nagy Fallal, melyben bejelentette, hogy ő nem tudja a jövőben támogatni kis fiacskája soproni kalandozásait.
Részben megértem őt. Megértem - elsősorban azért, mert Banducival elszállt a ló. Ő pontosan tudja, hogy nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy egy 100 nm-es albérlet 50%-át fenntartsuk. Elmehetne kollégiumba, más is túlélte már és ember lett belőle.
De ő erre nem hajlandó. Nem is értem, milyen alapon.
Most akkor ezt mi szívjuk meg? Hát azt hiszem, hogy ez nem lenne korrekt. De tényleg. Bár... én még emlékszem egy lőrinci fiatalemberre, aki azóta sem szokott le arról, hogy a cimboráknak fizet, és játssza a janit előttük, ha csak egy módja van rá, otthon meg sóherkedik a famíliával. Na ezt a jaszkarizást én sose bírtam, most augusztusban újból feltámadt emiatt az allergiám, hiába. Mindenesetre drága szülöttemnek volt honnan örökölnie, sajnos. Vagy másképpen: szép kis tükröt tart jóatyja elé... biztos nem szimpatikus a látvány... csak azt nem tudom, hogy én mit keresek ebben a családi sakkjátszmában? Nincs annyi könny a világon, amivel ezt tisztára lehet mosni.
(És akkor még sok fejezet ki is maradt a sztoriból..)
Ettől függetlenül, valamennyivel azért csak hozzá kellene járulnia a drágaságaim középiskolai tanulmányainak befejezéséhez. Illene.
Nincsenek kétségeim: nem fog. Az utóbbi két hónap történései alapján ez teljesen világos a számomra. (A gyerekek még reménykednek, de tudjuk, hogy a reményhal.Megutoljára.)
Mindenesetre jelenleg nem adok sok esélyt drága kisfiam érettségijének: ahhoz, hogy az albérletet fenntartsa, neki főállásban kell dolgoznia, hisz csak az maga 60 körül van a téli hónapokban, és akkor még nem is evett. Év közben, érettségi előtt, már nem lehet iskolát váltani - tehát a hazajövetele jelenleg esélytelen. A kollégium lenne az egyetlen fenntartható megoldás, oda nem hajlandó beköltözni.
Ebből az lesz, hogy nagy szerencsével talán az év végéig valahogy kihúzza - oly módon, hogy az iskolapadba aludni jár - de hogy az érettségire nem fog tudni felkészülni, abban jószerével biztos vagyok.
Nem komplett. Erre még az egészsége is rá fog menni, ha így folytatja. És az a szemlélet! Hogy ő annyival érzi különbnek magát a korosztályánál, hogy van neki ez az albérlet. Mert másoknak van kocsijuk meg jogsijuk. (Még, ha saját lakás lenne. De ALBÉRLET. Szánalom.)
A jogsit álltam volna, ha hajlandó lett volna jobban tanulni - még itt, a Fáyban. Az autó meg már meglenne azokból a pénzekből, amiket a főbérlő bekasszírozott tőle.
Ez már tényleg az a kategória, mikor a hülyeség fáááááj.
Nekem nagyon.
És el tudom képzelni, hogy Nagy Falnak is.
Szép kis tükör ez, melyet nézegethetek én is.
Csak tudnám, hogy mit vétettem...
...
Pedig megígértem magamnak, hogy ha legproblémásabb pöttyömkémet sikerül áttuszkolni az érettségin, akkor jutalmul elmegyek Görögországba. Még sose jártam ott (se).
Amit én emiatt a kölök miatt már szenvedtem, igazán megérdemelném.
De ahogy most halad, lehet, hogy sose jutok el oda.
Se.
...
Még valami eszembe jutott.
Az Öreg Király mondása volt, hogy nincs annál veszélyesebb, mint ha a hülyeség szorgalommal párosul
Banduci ez irányba halad.
Őrület.