Lifelearning

A legjobbkor került a szemem elé a Lifelearning oldal. A megjegyzések megjegyzéseinek megjegyzéseit már igazán nem kellene megírni... azt hiszem.
Azt hiszem, igazságtalanul túlreagáltam ezt az egész történetet. Pedig, fele részben, én is hibás vagyok.
András fiam mondta valamelyik nap, hogy ő már megtanulta, hogy ha egyszer meglop valaki, az annak a hibája, aki ezt tette. De ha ezt másodszor is meg tudja tenni, akkor az a te hibád.
Igaza van. Avagy: ha arcon vernek, tartsd oda a másik felét is, és ne csodáld, ha oda is kapsz egyet.
Igen, ezzel azt akarom mondani, hogy ha valamiről egyszer már kiderült, hogy nem oké, akkor felesleges még háromszor megpróbálni, hátha jobb lesz.
De ha az ember annyira szeretné... álmodik, reménykedik, mert nagyon szereti azt a barna szempárt, azt a kedves hangot, annyira, hogy sok mindent elvisel a kedvéért, sokkal többet, mint amennyit szabad lenne... na igen, nem a tolvaj a hibás, hanem az, aki hagyta, hogy meglopják.
Vannak azért mentségeim.
Az egyik, hogy engem tényleg a "Szerezz örömet másoknak" és a "Tégy erőfeszítést" elvek szerint neveltek.
Sosem lehettem link, lusta, vagy rossz tanuló, mert édesanyám idegeit kímélnem kellett, hiszen már olyan 10-12 éves korom körül pontosan tudtam, hogy nagyon rossz mentális állapotban van. (Érdekes, sok minden romlott nála az idő előre haladtával, ez nem. Sőt, kis mértékben javult... azt hiszem.)
Tehát nem lehettem a terhére... így fejlődött ki bennem, azt hiszem, a tapintat képessége, és az a késztetés, hogy lehetőleg szerezzek örömöt a szeretteimnek, ha kell, a saját vágyaim ellenére is. Aztán később, a családi életemben, ezt a vonalat a legteljesebb mértékig megélhettem.
Egészen addig, míg egyszer csak feltűnt: én már nem vagyok sehol.
...
A mai napig harcol bennem ez a kettősség: hogy szeretnék örömet szerezni másoknak, különösen a szeretteimnek, mert igenis, boldoggá tesz, ha adhatok - de igenis, komolyan igényem lenne arra is, hogy kapjak, hasonlókat: figyeljen már végre valaki oda arra, hogy nekem mi okoz örömöt, és segítsen, hogy örülhessek. És igen, fontos lenne a komfort zóna másik fél általi elhagyása, mert a szeretet cselekszik, ahogy Pál apostol írta volt.
Ha nem cselekszik, akkor az nem szeretet - ez a mondat ezt is jelenti.
Ezek a dolgok, amelyeket hiába vártam, vezettek el oda, hogy mára sokkal megkeseredettebb ember lettem, mint korábban bármikor.
Kétségbeesett, haragvó, önmagával elégedetlen - ez mind voltam korábban, de megkeseredett még sose.
Egyszer, úgy látszik, ezt is el kell kezdeni.

Azt hiszem, hogy valóban nem éreztem az egyensúlyt sosem, és ezt nem bántásból mondom, hanem csak, mert ez az igazság.
Persze, lehet, hogy még ebbe is bele törődtem volna, de... azt írta valahol valaki, hogy én szelektíven, csak a rosszra emlékezem.
Ez a mondat kiválóan hajazott Nagy Fal megállapítására, mely szerint "Anyád mindenben csak a rosszat látja".
...hát nem tudom. Lehet, hogy tényleg túl érzékeny vagyok, de nálam valóban úgy működnek a dolgok, hogy egy negatív élmény sok pozitívot ki tud oltani. Tippem, hogy ez nem csupán nálam működik így. Az emberiségnek a védekező ösztön mindig is a túlélést jelentette. Ez pedig annak a része. A vészjelző berendezések működésének eredménye.

...mondok valamit. Ha egy párkapcsolaton belül be kell kapcsolnia a vészjelző berendezéseknek, akkor már megette a fene azt a párkapcsolatot. Ha saját magadat védeni kell... a párodtól... ha bármilyen síkon és bármilyen vonatkozásban úgy érzed, hogy ő bánt téged... ő, akinek szeretnie kellene, nem bántani...
Nem úgy van az, hogy sportot űzünk abból, hogy fel-le kapcsolgatjuk a másik vészjelzőjét.. hanem inkább mindent elkövetünk azért, hogy biztonságban érezze magát velünk. Mert az egésznek az az egy, valódi értelme van, ha fegyvertelenül, nyitott lélekkel közelítünk egymáshoz. Ha a szeretet-kört zárjuk, nem pedig egyéb egó vezérelte játszmákat játszunk... Mert annak, legyen bár a játszmánk hátterében a saját önértékelési zavarunk - semmi értelme.

Hát, ennyi így hirtelen.

És nem tudok mit kezdeni a helyzettel.

Igazán nem.

El-, sőt, megkeserítő.