Tanács (Írta: Laár András verse)

Bemehet a víz
az ember orrába,
hogyha beleszagol
a járdán a tócsába.

Márpedig az nem jó
- ne csinálja senki!
Tócsaszaglás helyett
érdemesebb menni.

Hogyan úszta meg Nyuszika az első randit?

(majdNEM húsvéti mese)

Nyuszika, a kissé tudathasadásos nyúllány, már régóta a Kerekerdő lakója volt (úgy is, mint gyakori lakhelyváltoztató).
Egy meghitt estén, úgy is, mint az Erdő illusztris személyisége, épp előadást tartott az Erdei Híradóban a kisnyulaknak arról, hogy hogyan is (ne) rágják a salátát, amikor egyszerre zörrent a csőposta vége az asztalánál.
Egy szép, nagy fej saláta érkezett. Levelein igen figyelemre méltó rágásnyomokkal.
A feladó nemcsak a salátarágás művészetét értette (igen kalligrafikus rágása volt nékije), hanem mély tisztelettel adózott Nyuszika, sőt, kiterjedt rokonsága előtt is (a barátai és üzletfelei most nem csuklottak).
Nyuszika piros szemei teljesen elhomályosultak ennyi lovagiasságtól.
- Nyuszifülű lovag küldte! Randira hív! Még életemben nem kaptam ilyen kedves, tisztességtudó rágásokkal díszített salátalevelet! - lelkendezett.
A levél rágója, egy nagyon konszolidáltnak látszó nyuszifülű, ez úton jelezte, hogy szívesen meghívná Nyuszikát egy romantikus, közös salátarágásra.
Az ötlet az első pillanatban osztatlan lelkesedést váltott ki Nyuszika mindkét énjéből. ...vagy legalábbis abból, amelyik olvasta a levelet. (Már említettem, hogy Nyuszika kissé... személyiségzavaros.)

Romantikus salátarágás Nyuszifülű lovaggal!
Nyuszika szemei előtt meghitt salátázó képe villant fel, ahol selyemfényű asztali lámpa gondoskodik a kellően sejtelmes megvilágításról. A berendezés antiknak látszó, és a vastag, puha szőnyegek elnyelik a nyuszilábak dobogását. A kislámpa fényénél ott ül Nyuszika és Nyuszifülű, salátát rágnak és boldogan beszélgetnek.
Itt kapcsolódott be a jelenetbe, meglehetősen kíméletlenül, Nyuszika másik énje.
Tudjátok, az a tudálékos Nyúl.
- Biztos nyomulna. Tuti nyomulna. Nézd a mancsát...
- De hisz férfi...
- Hiányzik ez neked?
- Nem igazán...
- Na ugye, hogy nem!
- De lehet, hogy nem is. Olyan szépen rágta azt a salátalevelet!
- Rágni, rágni... azt bárki tudhat. Ugyan már. Jó vicc. Különben is: salátavacsora... csak nehogy répa legyen belőle! Főleg, hogy nem is az szerepelt a menükártyán!
- Megoldanám, hidd el. Majd... azt mondom neki, hogy nem szeretem a répát :)
- Különben is... nézd meg jobban azt a képet! Mit látsz rajta?
- Hááát... látok rajta mahagóni asztalt, perzsaszőnyeget, kristálypoharakat...
- ÉS RAJTAD MILYEN RUHA VAN?
- ööööööö......... izé............... nem tudom.
- Ne röhögtess. Még egy tisztességes cipőd sincs. Mit keresel te egy ilyen helyen? Azt akarod, hogy te legyél a szegény kis csóri Nyuszómuszó???
- Igazad van... igazad... :( ...pedig milyen szép lenne...
- És ha esetleg természetben kellene fizetni ezekért az élményekért? Nem lévén nálad egyéb fizetőeszköz???... Egyáltalán, kell neked egy ÚJABB csalódás? NINCS MÉG ELÉG BAJOD???
- De van... igen... még sok is... igazad van... csak ne bánts! ...de most... ...akkor... ...mit mondjak neki?
- Mit tudom én! Te szoktál beszélgetni a medvével is a porszívójáról!
Nyuszómuszó itt szerette volna megjegyezni, hogy az nem is ő volt, hanem Tudálékos Nyúl - de meg sem mert mukkanni, Tudálékos Nyúl túlságosan szigorúan nézett.
- Jól van, na... megírom neki... - szepegett. - De mégis, mit írjak? Hogy túl jó vagy nekem? Ezt azért mégse lehet. Egy nyuszilány ilyet mégse írhat... önérzet is van a világon...
- Köss bele valamibe. Neked az úgyis nagyon megy.
Nyuszómuszónak ismét ellenvéleménye lett volna ebben a kérdésben, de jobbnak látta nem forszírozni.
Inkább alaposabban belemélyedt a kapott salátalevelekbe.
...hosszas keresés után, talált is az egyik salátalevélen valamit, ami akár remek ürügy is lehet, ha ügyesen körberágja.
- Igen! Ez jó lesz!
- Na ugye! Ügyes nyúl vagy te! Néha... - helyeselt Tudálékos.
Nyuszómuszó nyelt egy nagyot, mert semmi ügyességet nem érzett. Inkább bánatos volt.
De Tudálékos Nyúl szigorú tekintetének engedelmeskedve nekiállt a salátarágásnak... Hetet-havat összerágott.
Eleinte, a szoros felügyeletet érezve, szigorúan a "rendkívül lényeges" tényekre szorítkozott.
Aztán, érezve a felügyeleti szigor enyhülését, azon kapta magát, hogy elkezd magyarázkodni.
- Bocs, Nyuszifülű, de épp vulkánkitörés van. Honolulu nem indít, nem fogad.
- Te nagyon jóravaló, ügyes, okos és szép nyuszifiúnak látszol. Biztos sok vállalkozó kedvű nyuszilány benne lenne egy közös rágódásban (és még csak a salátánál tartunk! ez még csak az első fogás!)
- Sokkal fényesebb bundájú nyuszilányt érdemelsz, hidd el!
- Amúgy sem szeretek ismeretlenekkel romantikusan salátát rágni. Sőt. Utálom a salátát mahagóni asztalon. (Itt Nyuszómuszó keresztbe rakta a mancsán az ujjakat, ami nagy mutatvány egy ilyen kis nyúltól.)
- Egyébként is, csak azért tartok előadást a salátarágásról, mert nem értek hozzá. Tudod, aki ért valamihez, az csinálja. Aki nem, az tanítja... Nem véletlenül vagyok az Erdei Híradó sztárja... :(
...
Ugyanez, másképpen (rövid verzió):
- B+ Medve a porszívódat! Nem is jó méret a lakásomhoz!
- Na jó... nem a porszívód tehet róla. Az én lakásom túl nagy.
- ...figyelj, Medve! Én tudom, hogy jót akartál, mikor felajánlottad a porszívódat. Csak az önzetlen jó szándék vezérelt, és én ezt méltányolom.
- Nagyon helyes porszívód van... igazán... és ahogy felajánlottad azt, hogy szívesen kitakarítanál nálam, az is nagyon kedves.
- A helyzet az, kedves Medve, hogy nekem most egyáltalán nincs szükségem a porszívódra. Te pedig, ha ennyire szeretsz takarítani, én nem szeretnélek ebben megakadályozni. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen találsz megfelelő, összkomfortos lakást/lakásokat, ahol a tulajdonos szívesen veszi, ha nagytakarítást rendezel. Sajnos jelen pillanatban én nem tartozom közéjük, és nem is várom Tőled, hogy a porszívóddal azt lesd, hogy mikor hagyom, hogy nálam takaríts.
...rendes medvének látszol, miért pont nálam szívjál?...

                                                               Takarító vállalkozásodhoz sok megrendelést kíván neked tisztelőd:
                                                                                                                                          Nyuszika

Családi kör

Múlt vasárnap, mikor összepakoltam a kórházba indulós felszerelést, kis családom körbeült. (Ez nálunk nagyon ritka pillanat, tekintettel arra, hogy az én famíliám individuumok gyűjteménye...) Mindkét kamaszkám ijedten nézett rám: láttam, hogy most valami olyan dolog történik a kis életükben, amihez nincsenek hozzászokva. Nem tudták kezelni a helyzetet: még a gondolatát sem annak, hogy esetleg valami bajom lehet. András fiam meg is mondta: nem lehet semmi baj velem, mert neki ez... ez az egész... sok lenne.
A kórházi tartózkodásom első napján lekevert egy nyaklevest az egyik osztálytársának. Másnap szemtelenkedett a tanárokkal. Harmadnap majdnem elütötte egy autó. A negyedik napon beteget jelentett.
Arra jöttem rá, hogy az én fiam teljesen kész van idegileg...
Egyik nap be kellett jönnie hozzám, és kiváltani a receptet, amit a kórházban kaptam. Az első patikában nem volt belőle, a másodikban a receptet kellett kitöltenie (néhány adat hiányzott róla), és a végére teljesen kiborult. Ennyitől.
...
Mondjuk, ő legalább megpróbált segíteni erejéhez képest. Ez más, felnőtt emerektől, ugyebár, nem volt elvárható...
...
Soha többet, ebben az életben többet, nem fogok olyan emberrel párkapcsolatot még csak megpróbálni sem, aki EQ-ban gyenge. Az IQ messze nem elég. ..nem minden, hogy tudjuk, miért nem löttyen ki a Földről a tengerek vize a Hold tömegvonzásának hatására. Sőt. A mindennapi életben talán fontosabb, hogy belássuk, hogy a társunknak mik a testi-lelki szükségletei, és megpróbáljunk neki ezekben támogatást nyújtani.
Már ha a társunk.
Ha meg nem - csak hagyjuk békén. Sokkal egyszerűbb, mindenkinek.
...
A családomnak nagy szüksége van rám, és  emiatt nagyon fontos lenne, hogy összeszedjem magam. Ezt én is tudom, érzem, hogy mennyi elvárás irányul felém... és, ha őszinte akarok lenni, mindezek az elvárások inkább zavarnak jelenlegi állapotomban, mintsem inspirálnának.
Ettől persze elégedetlen vagyok saját magammal.
És ettől minden kicsivel még roszabb lesz.

Tanfolyamos angyal

"Egy képzett angyal nem szenved ennyit. Nem lesz mások miatt beteg, mert tudja, mikor kell a rábízott kedves tanítványát sorsára hagyni. Tanfolyamos angyalok gyakran elkövetik azt a hibát, hogy "túlszeretik" védenceiket: helyettük lesznek betegek, helyettük törik össze magukat, helyettük halnak meg; magukra veszik azt a szenvedést, melyet szeretett embereiknek kéne átélni, hogy meggyógyuljanak s lelkileg feltöltődjenek végre. Annyira intenzíven és parttalanul szeretnek, és annyira öntudatlanul még, hogy szeretett embereikről leveszik a keresztet és maguk cipelik tovább. Néha a leroskadásig.
Sokat szoronganak, sóhajtoznak, és szüntelenül aggódnak mások miatt."
...
"Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek."

(Müller Péter: Szeretetkönyv - részletek)

Rúzsa Magdi: Gábriel

Rúzsa Magdi: Gábriel

És már nem bánt
Hogy süket a világ,
s nem gondol rám...

Felbomlás - szétforgácsolás

(Képjel: Egy éles szerszám kivágja a fát, legallyazza s megfosztja kérgétől.)

A természetben körforgás van: születik, kivirul s felbomlik minden - s a felbomlásból születik
az új. Valami felbomlik benned-körülötted. Nem a te hibád - ez a törvény.
Felbomlanak megszokások, formák, kapcsolatok, túlélt élethelyzetek. Lehet, hogy eddig
jó volt, de lejárt az ideje.
Mi a teendő? Hagyni kell!
A jósjelben a sok sötét Jin kiszorítja a világos Jangot.
Jön a tél. Gyönyörű kerted ilyenkor riasztó képet mutat, s elfeledkezel arról, hogy ez a nyomasztó
vég az újjászületés feltétele.
Elmúlik nemcsak a rossz, de az is, amit szépnek, hasznosnak, jónak tartottál. Halhatatlan lelkünk
nehezen fogadja el a halandóságot, pedig itt erről van szó. Ne keseregj, ne félj: ami túlhaladott,
az se nem szép, se nem hasznos, se nem jó már. Azt hagyni kell elmúlni.
Sei Shin, a kard mestere azt mondja:
„Az Elengedés Tudománya: hagyni. Nem veszni hagyni, hanem tovább haladni. Átlépni,
megőrizve tűnni hagyni. Nem felejteni, nem felidézni: Semmit se tenni!”
Ezt tanácsolja a Ji-king is: „Sehová se kívánatos most menni!”
A „romlás” fokozatosan történt. Szinte észrevétlenül. Egyszer csak rájössz, hogy ez már
nem az! Hiányzik belőle az, amiért valaha belementél; minden emberi kapcsolatnak, törekvésnek,
vágynak megszokásnak, beidegződésnek, előítéletnek eljön az éjszakája.
Ilyenkor nem szabad félni, tiltakozni, kapkodni, kitörni.
A korhadt fát nem érdemes gondozni, sőt ki kell vágni, s le kell gallyazni - hogy újat ültess
majd a helyére.
Ahhoz, hogy újat kezdj, a régit le kell zárni.
A „földbe esett magnak el kell halni, hogy gyümölcsöt teremjen”.
Kérdésedre a válasz: egy lezáródó ciklus végén vagy. Egy régi struktúra leomlik azért,
hogy helyet adjon az újnak.
Hagyd, hogy ez a folyamat magától megtörténjen. Ne tégy se érte, se ellene semmit!
Fejtsd le a helyzetről a látszatok „héját”, tépd le magadról a régi, túlélt jelmezt - ne
bízz most senkiben.
Nemcsak környezeted - te is változol! Benned is meghal s újjászületik valaki, aki nem
óhajtja már a régi szerepet játszani.
A jósjel gyakorlati tanácsa: most semmit se tégy! Várd ki a folyamat végét!
Gondolatok
Itt most a sötét, anyagi erők győznek a világos, szellemi erők felett. Az a „szellem”, amely
egykor létrehozta az egészet, már csak halványan pislákol: az anyag tehetetlenül, lélek nélkül vegetál.
Ez az elöregedés.
Ilyenkor a gondolataid teli vannak anyagi félelmekkel, földi gondokkal, szorongással. Rágódsz
a múlton, nem tudsz szárnyalni, nincs erőd. Ez a rossz „öregedés”, mert beletapadtál a múló
és felbomló anyagba.
A képjel azért mutatja a favágást és a gallyazást, mert azt üzeni, hogy a múlton nem rágódni
kell, hanem le kell zárni!
Gyűjts energiát! Teremts erős alapot, amelyre fölépíted az újat! Ne nézz vissza - csak előre!
Az ember, „aki még nem nőtt fel”, beletapadt mindabba, amihez hozzászokott. Szenved,
mert nem szabad, mert azonosult azzal, ami mulandó - mert elfelejtette halhatatlanságát s mindenhatóságát.
Az ilyen ember fél a régi elveszítésétől. Nem hiszi, hogy lesz új.

Itt két eltérő szemlélet ütközik: a mai ember az öregedésben a felbomlást látja - a Ji-king
bölcsei pedig az istenihez való közeledést.
Ezért tisztelték valaha Kínában „istenként” az öregeket. Igaz, ezek olyan öregek is voltak!
Vidámak! Felszabadultak! Derűlátók! Sokat mosolyogtak. Mert ami elmúlt, nem sajnálták. Jövőjüket
várták: s az nem a halál volt, hanem új Élet!
Emlékeztetlek nagy zenebohócunk felejthetetlen mondatára: amikor elvették trombitáját -,
amelyen egyébként gyönyörűen játszott - előkapott valahonnan egy újat s vidáman felkiáltott:
„Nem baj! Van másik!”
Vonások
1. Az ágy lába korhad. Ha nem veszed észre: baj!
Az ágy a nyugalom helyét jelképezi. Észrevétlenül romlik, mint egy rossz fog, amely nem
fáj még. Ébredj föl! Ne bízz abban, hogy magától megjavul. Még ne tégy semmit, csak tudd: ami
eddig biztonságos volt, már nem az. S nem is lesz többé már - ne akard folytatni.
2. Az ágy keretei korhadnak. Ha nem veszed észre: baj!
Itt a régi társakkal is gond van. Vedd észre! Számolj azzal, hogy helyzetedet egyedül kell
megoldanod - nem számíthatsz segítségre. (Ilyenkor tanulod az önállóságot - az újjászületés új alapja
lesz ez!) Ne add át magad semmiféle negatív gondolatnak. Amikor a régi élet keretei megszűnőben
vannak, az ember szorong, s ettől nem hallja a magas szellemvilág biztató hangjait sem.
3. Forgácsold szét, nem hiba!
Amit túlnőttél, ami méltatlanná vált, amihez már nincs igazi közöd: hagyd ott. Lépj ki belőle,
szüntesd meg. Ne támadóan, hanem kihátrálva. (Figyelj! Ha elcsöndesülsz, hallhatod lelked mélyéről
a támogató helyeslést. Más nem támogat most: de nem is kell.)
4. Ágyad forgácsolod, s húsodhoz ér. Baj.
A felbomlás folyamata már nem a körülményeidet érinti: énközelbe ért. Ez a folyamat
csúcspontja. Át kell élni a katarzist. Minden átváltozásnak van egy olyan kikerülhetetlen állapota,
amikor fáj. Amikor letépődik az, ami odanőtt. Tűrni kell!
5. Halrajként vezeti a királynő udvarhölgyeit a királyhoz. Minden üdvös!
Katarzis utáni fordulat. Romlás után a felépülés öröme. A sötétség hirtelen kivilágosodik,
ami ellened volt, támogat, s a sivárság a bőség ígéretével kecsegtet.
A hal a bőség jele. A vonás pedig azt a telihold előtti pillanatot jelöli, amikor - ősi udvari
szokás szerint - nemcsak a királynő adja oda magát a királynak, de az előtte lévő napokban még az
ágyasait is „halrajként” sorban a királyhoz vezeti.
Ez az, amit gyakran elfelejtünk, hogy minden balszerencsében ott rejlik a szerencse eleme,
hogy a trágyás földből búza nő, és a búzából, ha megőrlik és megsütik, puha kenyér lesz.
A Jin bomlasztó eleme alázatossá fordul, s a fény örömének szolgájává válik.
6. Az érett gyümölcsöt még nem ették meg. Az Igaz Ember kocsit kap - a közönséges
ember kunyhója összeomlik.
Népmesék vége, hogy a jó elnyeri jutalmát s a rossz a büntetését. Itt nem erkölcsi minősítésről
van szó. Jó az, aki a bajban fölébredt, megtalálta benső istenét, önvalóját, s most elindul, hogy
sorsának következő feladatát teljesítse.
Rossz az, aki a bajban nem ébredt föl, nem lett több, fényesebb, szabadabb, de benne maradt
a mókuskerékben, öntudatlanul rohan tovább, és ismétel, ismétel, mint a bukott diák. Az ilyen csak
a bajokon kesereg, változtatni nem tud, nincs ereje hozzá - ott marad a romokon.
Az Igaz Emberért kocsi érkezik, mely magasabb körbe röpíti majd. Amiről itt szó van, arról
minden nép tud; kozmikus méretekben ez az Utolsó Ítélet szimbóluma.

De ez történik minden „felbomlásban”: a szellem felszabadul és fölszárnyal - az anyag a
mélybe hull és feloszlik.
Ez a vonás arra figyelmezet, hogy válaszd az életet!
A gyümölcsben eljövendő létciklusod magjai rejtőznek.

Ez a sorrendben legutolsó jel ebből a sorozatból. Különösebben nincs is mit hozzátennem. Legfeljebb annyit, hogy kicsit rövidnek tűnt ez a ciklus - de hiszen az Átutazó jele figyelmeztetett is erre az apróságra...

...

Most?

Megpróbálom az életet választani.

Ha még lehet.

Táplálás

(Képjel: Nyitott száj - s mellette a „ji” hangot jelentő ősi jel: egy ember feje)

Figyelj arra, mivel „táplálod” magad s másokat!
A „táplálást” itt a legszélesebb értelemben kell venni: táplálni lehet a testet, a lelket, a szellemet,
a barátságot, egy tervet, egy vállalkozást, vagy éppenséggel a közösséget, amelyben élsz.
A jósjel szerint a táplálkozás nemcsak fenntart és növel, de eldönti életünk színvonalát is.
Testünket táplálkozással beteggé és egészségessé lehet tenni.
„Az ember azzá lesz, amit eszik.” Ezen túl táplálnak a jó és a rossz érzések, gondolatok.
„Az ember azzá lesz, amit gondol.”
De legfőképpen a hitek és a tévhitek táplálnak: „Az ember azzá lesz, amivé mágikus hite-
képzelete alapján varázsolja magát!”
A Ji jósjele arról a varázslatos anyagcseréről szól, amellyel önmagunkat és környezetünket
formáljuk, alakítjuk s fenntartjuk.
Ma ennek csak a durva, materiális részét tartjuk fontosnak, a hagyományban azonban első és
meghatározó volt a szellemi táplálék, s magának az ennivalónak a megszentelése.
A keresztény szimbolikában ez a „mindennapi kenyér”, amelyről Jézus azt mondja: „Én vagyok
az élet kenyere!”
Aki életét nemesebbé, szebbé akarja tenni, az nemes és szép gondolatokat vesz magához, s
dolgoz föl lelkében. Aki Isten közelébe akar jutni, az az Utolsó Vacsora misztériumában él, ahol Jézus
saját testét és vérét adja tanítványainak: ezt egyétek, ezt igyátok! Csak amit megeszel s megemésztesz,
az lesz a tiéd.
Nem csupán futó gondolatokról van szó, hanem az „imaginációról”. Amit hittel képzelsz,
valóra válik! A jósjelhez fűződő vélemény azt mondja:
Figyeld a szádat! Az eredetét nézd mindennek, ami a szádon bemegy s kimegy.
Figyeld, ki varázsol benned s mivel! Ha a „Félő” varázsol, félni fogsz, s előbb-utóbb okod is
lesz rá. Ha az Igaz Ember varázsol s erővel, szabadsággal, bizakodással tölt el, előbb-utóbb erős leszel,
szabad, s okod lesz a bizakodásra!
Nagy hatalma van a szavaknak! Azoknak, amiket magadban némán és másuknak hangosan
kimondasz. Ezért az Igaz Ember óvatos a szavaival - mert tudja, hogy teremt velük!
„Mivel táplálod magad s másokat?” - ez most sorsteremtő kérdés.
Ha nem úgy alakulnak dolgaid, ahogy szeretnéd, változtatni kell gondolkodási mintáidon. Itt
a gyökerekig kell leásni. Meg kell figyelned, hogy mit s miért imaginálsz! Sokféle ősi jóg-rendszer
van, amellyel a teremtő „képet” cserélni lehet - a lényeg azonban, mint a táplálkozásnál, a rendszerességen,
az ismétlésen van!
A „megtérést”, a „felébredést”, vagy egyszerűen csak a nemesebb élet elérésének módját
ezért hasonlították régen a Táplálkozáshoz, mert szüntelen, rendszeres, mindennapi. Ahogy naponta
többször eszel, úgy kell naponta táplálni a lelkedet, a hitedet; a láthatatlan dolgokat éppúgy energiák
növelik vagy sorvasztják, mint fizikai testedet; aki naponta boldogtalan gondolatokat „eszik”, boldogtalan
lesz!

A jósjel vonásai arról szólnak, sorsdöntő most, hogy mivel táplálod magadat, másokat, ÉS HOGY MIVEL TÁPLÁL A VILÁG TÉGED.
Az ember felel azért, amit mások lelkébe szavaival, érzéseivel, gondolataival „beletáplál”.
Tágabb értelemben a Jihez tartozik szükségleteink kielégítése, anyagi javak, pénz stb. De
mint mindent, ezt is a szellemi viszonyulásunk határozza meg: nem mindegy, hogy miénk a pénz,
vagy „mi vagyunk a pénzé”, hegy urai vagy rabjai vagyunk az anyagnak.
(„Ahol a kincsetek van, ott van a szívetek is!”)
Azonfelül: bármi történik velünk, annak szellemi előzménye van! Ha mélyen magadba
nyelsz egy mérgezett téveszmét, elronthatod az életedet. Minden belül dől el.
Aki ezt nem tudja, az a körülmények fogságába kerül.
Gondolatok
Korunk zuhan, s a szó minden értelmében rosszul táplálkozunk. Vegyi konyhán élünk, mesterséges
anyagokon hizlalt műállatokat fogyasztunk, s ezen túl félelmet, szorongást, céltalanságot,
nyugtalanságot, haragot, gyűlöletet, bosszúvágyat, depressziót eszünk naponta, megemészthetetlen
mennyiségben.
A Ji ma azt üzeni: élj korod ellen! Ne edd meg, amivel etetnek! Egyél erőt s bizakodást!
Igyál halhatatlanságot!
A „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” nem csupán azt jelenti, hogy enni kérünk,
hanem elsősorban azt, hogy az „Én vagyok!” bennünk van, s mi őbenne! Istenélményért imádkozunk
- mindennapos élményért, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy kik vagyunk s hová tartozunk!
Harci taktikában a legfontosabb tanácsot akkor érted meg, ha a jósjel szerkezetét nézed:
alul Dörgés - felül a Hegy nyugalma. Az egyik: elementáris késztetés a kitörésre - a másik
a mozdulatlanság nyugalma.
A taktika pedig: mozgásodat állandóan „táplálja” a nyugalom!
Kívül erőteljes mozgás - belül Nyugalom! Mindig őrizd, s ha egy-egy pillanatra elveszíted,
azonnal találj vissza nyugalmadhoz!
Lefordítva hétköznapi élethelyzetre: bármilyen mozgalmas, feszült vagy drámai szituációba
keveredsz, őrizd meg benső nyugalmadat!
Ha késztetést érzel arra, hogy „túllihegd” a dolgokat, inkább ne beszélj, vagy csak nagyon
keveset. Minden kimondott szavad teremt!
A megfontolt szó sikert. A fecsegés sikertelenséget.
Tápláld magadat s másokat is Nyugalommal!
Vonások
1. Megfeledkeztél szent teknősbékádról (ling kui), s most lebiggyedt szájal bámulsz
rám! Baj!
A „ling kui” olyan mágikus teknősbéka; aki levegőből él boldogan és beláthatatlanul hosszú
ideig.
Megfeledkeztél arról, hogy teremtő vagy! Sorsod varázslója! Most úgy érzed, körülményeid
hatalmában élsz. Irigyled mások jó sorsát, sajnálod magadat, és tehetetlen vagy. Azt hiszed, az élet
áldozata vagy. Ébredj föl! Ahelyett, hogy belemerülnél az önsajnálat mocsarába, keresd meg magadban
a „ling kuit”, és varázsold át a sorsodat!
A vonás energiahiányt jelenthet, s arra is figyelmeztet, hogy a levegőből is boldogabban lehet
élni, mint dollárszázmilliókból - ha tudod, hogy halhatatlan vagy!
2. Fönt keres táplálékot, majd a hagyomány szellemét megtagadva, lent a domb oldalán.
Ha folytatja, bajba kerül.
Gyengének véled magad, s ezért nem tudsz magadról gondoskodni. Másoktól függsz, a körülötted
élők vagy fölötted állók jóindulatától. A hagyomány szelleme azt üzeni: az ember igazi természete
isteni és erős! Ne tagadd meg, mert akkor ügyeskedésre szorulsz.
A vonás függetlenségre biztat. De óvatosan...
3. Nem valódi táplálékon élsz. Tovább menni: baj. Tíz évig így ne cselekedj.
Nem valódi táplálék: függni sikertől, mások elismerésétől, méltatlan gondolatoktól, társaságtól,
szenvedélyektől, külső elvárásoktól, divatoktól, pillanatnyi érdekektől, élvezetektől... amikor
megfeledkezel a Taóról, s azt mondod: egyszer élek!...
Rossz irányban keresed a boldogságodat.
Állj meg, mert ha megszokássá válik, nagy munkába s hosszú időbe, jelképesen „tíz évbe”
kerül a változtatás.
4. Fent keres táplálékot. Üdv! Mint egy prédájára éhes tigris, éles szemekkel figyel, keres.
Hibátlan.
Még hiányzik a kellő erőd, de szándékod önzetlen s segítséget kapsz. Figyelj, mit üzen a
bensőd! Az inspiráció előfeltétele az összpontosított figyelem. (A „tigris prédája” az igazság. Arra
éhes, arra vár, rebbenetlen szemmel.)
5. Letérés az útról. Maradni üdvös. Ne kelj át a Nagy Vízen!
Önálló lépésre, vállalkozásra erőtlen vagy, az idők sem kedvezőek. Maradj a jó szolgálatában.
Mások segítségére számíthatsz.
Ne tápláld magad hamis ambíciókkal!
6. A táplálás forrása. A veszély tudata üdvös! Kelj át a Nagy Vízen!
A veszély a múltból ered. (Emlék, megszokás, karmikus kötés.)
A bölcs azonban „ura a csillagoknak”! A feladat nem könnyű, de sorsfordító! Épp ezért
szükség van a látásra s az óvatosságra. A jósjel biztat: áldást hozhat, ha a terved végrehajtod. Itt
nem önös tervről van szó másokat is „táplál”.
...

Igen, ez  a jósjel az esetemben több vonatkozásban is figyelemre méltó. Jelentőségét a gyakorlatban többször visszateszteltem, tesztelem. Röhejes, ahogy működik. De részemről a nyomtatott nagybetűvel szedett rész a lényeges.

...a tököm se akarja, hogy mindig csak én tápláljak. Végre már valaki valami pozitív táplálékot adhatna nekem is. Mert egy idő után tényleg elfogy belőlem minden pozitivitás. Pont, mint a vörösvértestek.

...

Na ezt nem kaptam meg ebben a kapcsolatban. Még egy szál virág formájában sem.

...

És már nincs kedvem ahhoz, hogy örökké én adjak.

Sőt.

...

Adjon az OTP!... Vagy a piros bank... ha az jobban bejön.

Átutazó

56. Lü ÁTUTAZÓ

(Képjel: Emberek egy zászló köré gyűltek)

Átmeneti helyzeted az utaséhoz, a vendégéhez hasonlatos. Nem otthon vagy, hanem idegenben,

távol a gyökereidtől. Sikerre csak kicsiny és nem jelentős dolgokban számíthatsz - itt semmi

sem a tiéd s „véglegesen” nem is lesz.

Jézus azt mondja: „Legyetek átmenők!”

Ezt az egész földi életre érti: éljétek meg, hogy itt vagytok, de ne tekintsétek ide ítéltnek magatokat.

Itt minden elmúlik! Nem a „ti országotok”.

szellemi gyökérhez kell hűnek maradnod!

Ha elfogadod, hogy átutazó vagy, turista vagy vendég, helyzeted még kellemes is lehet. De

mindig tudnod kell: ez nem a te világod, s az emberek idegenek. Mélyebb sorsod nincs velük.

A helyzet rendszerint nem tart sokáig.

Futó kaland is lehet tartalmas - de ha nem vagy elővigyázatos, elveszítheted a méltóságodat.

A kép futó Tűz a Hegyen: gyorsan tovaterjed. Találkozás és elválás: ez itt az életed. Ne nézd

véglegesnek az átmenetit! Tudd: idegenekben vagy, s ezért légy az emberekkel óvatos, tapintatos.

Válaszd meg, hol s kik között időzöl. Tervezz rövid távra!

Gondolatok

Ezt a jelet fura módon mindig akkor dobtam, amikor valóban utaztam. Ez nem lényeges,

csak jellemző a „külföldi” élményeimre. A lényeges, hogy Isten jön-e velem.

Idegen világban az ember azonnal alkalmazkodni akar: otthont keres magának, letapad,

megkísérel gyökeret verni - s közben megfeledkezik valódi hazájáról: a szellemvilágról.

Szellemi embernek a földi világ sohasem lehet otthona! „A rókáknak van barlangjuk, az égi

madaraknak fészkük - de az ember fiának nincs hová lehajtani a fejét!”

Idegenségben csak akkor lehet tűrhetően, sőt viszonylag kellemesen élni, ha tudod, hová

tartozol.

Igazi honvágy csak egy van: az Istenhez való vágyódás. Minden más vágy csak káprázat,

a vándor önbecsapása. Sem család, sem ország, sem nép, sem barát, sem szerető nem végleges az

Úton. Mélyebb kapcsolatot csak olyanokkal élhetsz meg, akik a rokon lélek ismerős érzését keltik

benned. Ezek az érzések valódi hazád rejtjeles üzeneteit hozzák.

Most idegenben vagy.

Dolgod, örömöd, munkád, sőt élvezeted is lehet itt - de nem tartós! S ha tartóssá akarod tenni,

nagy hiba!

Követek élik ezt: hazájukat képviselik egy idegen országban. Óvatosak. Jó emberismerők.

Megválogatják mindennek a helyét s idejét. Kapcsolataik barátságosak - de nem mélyek s nem maradandóak.

Helyzetüket világosan látják, de nem élezik ki a konfliktusokat. A szó mélyebb értelmében:

társtalanok.

E jelben tanulja meg az ember, hogy önmagában bízzon, saját fényében, mely mindenhol

meleget ad. Ha ez az önfénye kialszik, megriad, mások függvényévé lesz, s a körülmények játékszerévé

válik.

Sok idegen él a világban s kevés ismerős.

A Lü jósjel témái közé tartozik: a kaland, az új felfedezése, a hovatartozás érzése, az alkalmazkodás

határai. A maradandó őrzése a mulandóságban. Vendégség. Gyors helyzetfelismerés.

A Vándor gyakori szereplője a meséknek. Sorsa idegen földön, idegen szokások, törvények,

s főleg idegen emberek között vezet át. Nem idevaló, nem ismeri az itt élők sorsát, lelkületét. Ezért

ítéletei csakis futólagosak lehetnek. Nem tudja, milyen itt élni.

A kínai Vándor kedélyesebb, mint a magyar emigráns: nem veszi tragikusan otthontalanságát.

Tudja, hová tartozik - saját szívéhez -, s ezért az egész földi életét többé-kevésbé az Átutazó

(Lü) lelkületével éli meg.

A kulcsszó: Ne ragaszkodj semmihez! Csak a „zászlóhoz”!

Vonások

1. Biztonságát elveszíti, közönséges helyzetbe keveredik, s balszerencsét vonz magához.

Nincs nagyobb baj, mintha valaki önmagáról megfeledkezik. Mikor azt képzeli, hogy nem

Istentől, hanem a körülményektől függ. A külső bajt gyakran azért idézzük magunkra - tudattalanul

-, hogy Istenhez visszataláljunk.

2. Az átutazó egy nyugalmas fogadóra talál. Biztonságban van a tulajdona. Ifjú szolgálóra

talál.

A jó vendégnek Isten ad átmeneti szállást. Ez biztonságot jelent s az értékek megóvását. Jó

vendég az, aki nem felejti el, hogy minden, ami osztályrészéül jut: adomány.

3. Az átutazó fogadója leég. Elveszti ifjú szolgáját. Baj!

Aki gőgjében sajátjaként éli meg azt, amit adományként kapott, megbánt másokat, önmagát,

s méltatlanná válik a helyzethez. Hála helyett jogokat követelni: súlyos tévedés!

4. Az átutazó megszáll a fogadóban. Fejszéjét őrzi. Szíve nem vidám.

A szorongásnak két oka van. A kisebbik, hogy az ember nincs egészen tisztában a körülményeivel

- okkal, s gyakran ok nélkül is veszélyt sejt.

A lényegesebb azonban, hogy Istenével a kapcsolata meglazul s biztonsága elvész. Nem hű

a „zászlóhoz”. Az nem baj, ha valaki óvatos. De az igen, ha fél. A szorongás nem egyéb, mint a hitetlenség

lélektani tünete!

5. Lelő egy fácánt. Egyetlen nyíllövéssel. Ez végül jó sorshoz juttatja.

Szép terved sikerül. Néha az ember idegenben is otthonra talál s beteljesítheti a sorsát. Némely

kommentárok itt magas támogatókról beszélnek. Földi értelemben az embernek mindig ott

van a sorsa, ahol élettervét megvalósíthatja. Ahol azzá válhat, akivé végső soron válnia kell.

6. A madár leégeti a fészkét. Az átutazó először nevet, majd sír és panaszkodik. Könynyelműsége

miatt tehenét elveszti. Baj.

Futó örömökért nem szabad föláldozni az örökkévalóságot.

Néha azt mondjuk: .,megfeledkeztünk magunkról.” Az ilyen önfelejtés nem veszélytelen.

Mert közben tetteinknek következményei vannak. A tehén az alázat jelképe - a fészek a szellemhazáé.

Ha éberséged elveszíted, pillanatnyi örömért nagy árat fizetsz. Nem szabad a „zászlóról” megfeledkezni!

(A „könnyelműség” helyén a kínaiban itt a Ji szó áll. Ugyanaz, mint a Ji-king címében, ahol

örökös változást jelent. Ez a vonás arra figyelmeztet, hogy minden változhat, csak a hűség nem.

Aki jógázik, itt a „könnyelműség” helyett az elme „szétszórtságát” is értheti, a dekoncentráltságból

eredő karmikus következményeket.

Ezt a jósjelet másfél évvel ezelőtt kaptam. Köszönet érte a Ji-King bölcseinek. Segítségével tudtam helyén kezelni ezt az egész furcsa helyzetet, ami kívülállók számára talán teljesen érthetetlen, abszurdnak tűnő volt, és még megalázónak is érezték - rám nézve. Mindezt azért, mert nem ismerték mélyebben azt, hogy mely téren van szükségem fejlődésre, és ez a kpacsolat hogyan járul ehhez hozzá. Tudom, hogy sokat tanultam ebből a próbatételből, és ha  ideje is a továbblépésnek,  a tanultakat hasznosítani fogom. ...ez nem azt jelenti, hogy ne lenne bennem némi neheztelés, hiszen nem volt szép dolog azzal szembesülni, hogy csak olyankor nincs rám szükség, amikor adni kéne -  de ez valószínűleg hozzá tartozik a dolog lényegéhez... ahogy ezt majd a következő jósjelekből is látni lehet majd.

Szagok ellen. 

Pour lavatory

Burst of lemon

Sőt.

Anaemia

Jó gyerek voltam. Beszedtem az orvosságot, és igyekeztem húst fogyasztani a lehetőségekhez képest. Szerdán, ahogy megláttak a háziorvosnál, mégis rögtön rám vetették magukat.
Harmadik nekifutásra sikerült végre vért találniuk a szervezetemben.
...
...és most itt vagyok, kicsit bizonytalanul, kezemben a beutalóval - és nem értem az egészet. Hétfőn mindenesetre megyek a kórházba.
...
De hogy mi a fene lehet ez?
...
Nem hiszek a vérzésben, mint variációban. Ahhoz túl lassan romlott az egész. És a ferrit szám... 57*ese a normálisnak.
Persze, mert mind megettem a Maltofert. Folsavastól.
Épp, csak nem épült be a vörösvértestjeimbe.
Hogy miért???
Na ezt kell kideríteni.
...
Pedig rózsaszínebb voltam már néha. (Bár még mindig le-le tudok sápadni, ez tény...) És a hajam sem annyira hullik. (Azért még hullik..)
És a körmöm is kezdett kicsit magához térni.
És az ujjbegyeim zsiborognak folyton. (Ez azelőtt nem volt, most van, tán két hete).
...
Mindenesetre ez a drága cég nem érdemli meg, hogy én a munka mártírja legyek, ez ma is bebizonyosodott.
Állítólag nincs nélkülözhetetlen ember.
Hát akkor nincs semmi gond. Vagy Sasmadár szava járásával: Hajráf.
...
Tehát nem tiltakoztam háziorvosom kivizsgálásra irányuló bohókás ötlete ellen.
Ám legyen.
Addig is pihenek.
...
Pihenek, és gondolkozom.
...
Van min.
...
Azt hiszem, minden fronton rosszabb lett a helyzetem az utóbbi néhány napban.
...
Vajon lesz-e erőm felállni megint?
...
Nem akarom én se, hogy meglátogass. Büdös hely a kórház.
...
A Jóban-rosszban: csak egy sorozatcím.
A nagy Ő pedig shift+ő.
...
És már ezt is unom.

Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig

(Cipő emlékére)

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

http://www.youtube.com/watch?v=6nUsCaGY2OM

Adatvédelmi beállításaim

...ja az előző bejegyzéshez még annyit: a reggeli események hatására FB oldalam a mai naptól kezdve "publikus"-ról "csak ismerősök számára látható" státuszba került. Nem muszáj mindenkinek, mindent tudni rólam... (Nyugalom. A hosszú élet ritka.)

Devizahitelmizéria

http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/nincs_is_frank_a_devizahitelek_mogott_ez_komoly.181059.html

Nekiálltam a ma reggeli sokkszerű élmény hatására... nekiálltam és átnéztem a 96.évi CXII. törvény rendelkezéseit a pénzintézetek kockázatvállalási korlátaival, a céltartalék képzéssel, az eszközök minősítésével, a likviditás biztosításával kapcsolatban.
Sehol, de sehol nincs benne tételesen leírva, hogy devizanemenként kell ezeknek a paramétereknek megfelelni. Arról nem is beszélve, hogy forint a könyvvezetés pénzneme...
Semmi nem tiltotta a bankoknak, hogy devizában kihelyezett eszközeik mögé forintban gyűjtsenek forrást, és azokat konvertálva (FX művelet) devizában nyújtsanak hitelt.
...
De a devizaalapú hiteleknél még csak nem is ez történt. Hiszen a devizát azzal a lendülettel, ahogyan a delikvens "megkapta", azzal a lendülettel vissza is váltották tőle. (Visszafizethették, másra használhatták... vagyizé.) Ettől a pillanattól kezdve a banknak nem volt több deviza kitettsége, ellenben az ügyfélnek, aki elfogadta a játékszabályokat, neki mindenképpen.
...
A cikk írója több témakört vegyít, ügyesen, ám a bankok érdekeinek szem előtt tartásával.
Az egyik ilyen a devizaswap, a másik a likviditási ráta, a harmadik pedig a gumicsont: a devizahitel.
...
A szabályozásból következően, a bankok soha nem is tehették meg, hogy a hosszú lejáratú eszközöket rövid lejáratú forrásokkal helyettesítsék. Ez nem felelt volna meg a prudens működés feltételeinek. Már csak emiatt, a betétesek érdekeit védő, likviditásra vonatkozó - eléggé konzekvens - szabályozás miatt is értelmetlen a deviza swap ügyletekben látni a hosszú lejáratú, devizaalapú hitelkihelyezések forrását. Ez egyszerűen, a jogszabályi korlátok miatt, lehetetlen.
...
A konklúzió: a devizaalapú hitelek mögött az esetek elenyésző hányadában állhat jelenleg is fennálló, azok fedezetét képező devizás kötelezettség. Sem mérlegen belüli, pláne nem azon kívüli tételként. Hiszen ha vett is a bank igénybe devizaforrást, azt a folyósítást követő konverzió után (mikor is az ügyfél átváltotta a bank által meghatározott árfolyamon az ő névleges devizáját forintra) újra kihelyezhették, vagy visszafizethették. Tehát T napi ügylet volt a folyósítás és a konverzió is!!! A hitelek elenyésző része mögött állhat csak valódi deviza forrás. Fentiek szerint a deviza swap ügyletek létét a devizaalapú hitelekre fogni valóban felér egy bohózattal (miért csak egy banknál van ez a probléma, ha ez kellett a devizahitelezéshez? Más is adott devizaalapú hiteleket!). Ami a bankok érdekeltségét illeti az árfolyam gyengítésében, az a fentiek alapján teljesen egyértelmű. Persze a drágítás nem kívánatos mellékhatásaként sok hitel "dőlt be", ily módon rontva a portfóliót (és a jövedelmezőséget), hiszen az ügyfélminősítés, az értékvesztés képzése szintén szigorú szabályok szerint történik.
...
Ha nagyon sarkos akarnék lenni, azt kellene mondanom, hogy a devizaalapú hitelszerződések valóban nem mások, mint színlelt szerződések, hiszen sem a folyósítás, sem a törlesztés nem történhet devizában, a kihelyezéseket nem devizás forrásból finanszírozzák, és ebben az esetben a bíróságnak az lenne a dolga, hogy megállapítsa a szerződés valódi tartalmát és annak megfelelően kezelje.
Más kérdés, hogy a devizahitelesek jobban jártak-e volna a forint hitelekkel, ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Hiszen abban az időben magasabb volt a forint kamatszint, mint jelenleg. Egyébként is, pénzügytanból azt tanították nekem, hogy a devizák egymás közötti árazását a kamat és az árfolyam egymást kiegyenlítő hatása teszi lehetővé... most árfolyamveszteségben fizetjük meg, amit forint hitelnél kamatban kellett volna. 
Más kérdés, hogy a jövőre irányuló kollektív várakozásnak homlokegyenest az ellenkezője teljesült.
...
Amikor devizahitel felvételére szántam magam (182 HUF/CHF árfolyamnál...), akkor alapvetően számítottam arra, hogy az árfolyamok közép távon emelkedni fognak, épp az előző pénzügytani tételre figyelemmel. Viszont a devizaalapú hitelek kamatszintje (relatíve) alacsony volt - azóta folyamatosan emelkedik, ami végképp megmagyarázhatatlan, tekintettel az ügylet CHF-hez rögzítettségére és a CHF negatív jegybanki alapkamatára... - és, mint általában mindenkit itt kis hazánkban, magával ragadott az általános hurráoptimizmus.
Igenis, pozitív várakozásaim voltak a jövőre nézve: láthatóan minden épült, szépült, a jövedelmek emelkedtek, az emberek fogyasztottak (még szerencse, hogy mostanában a lelkük szabadul ettől a kárhozatba vivő cselekedettől), és semmi okom nem volt arra, hogy ne azt gondoljam, hogy még pár ilyen év, és ha utolérni nem is fogjuk, de legalább megközelítjük a fejlett Nyugatot.
...
Ha ez így történt volna, még a bankok ellenérdekeltsége sem tudott volna sok kárt okozni az árfolyamokkal kapcsolatban.
Hisz a bankok azért alapvetően racionálisan működnek. (Itt mindig elfelejtjük megemlíteni, hogy az osztrákok is tele vannak CHF alapú hitellel. Mégsem nagy baj nekik az erős CHF. Van miből törleszteniük... Ja hogy ahhoz jövedelem is kell. Azt a szemét bérrikácsot, aki vagyok! (A szó Facebukk gyűjtés. Művelődöm..))
...
De nem ez lett a dolog vége.
...
Jött a válság, a termelés az addigi alacsony szintről még lejjebb esett, elmúlt a fogyasztás, megszűntek a beruházások... és most itt állunk egy döglődő gazdasággal, elszabadult árfolyamokkal és halálosan megsértődött bankrendszerrel - és tulajdonképpen valóban reális terve a kormányzatnak az árfolyamgyengítés az export, mint egyetlen húzóerő fellendítése érdekében.
...
Úgy kell ezt elképzelni, mint egy kötélhúzást. Az egyik oldalon a kormányzat, a költségvetési előírásokkal (devizaadósság!), plusz a magán- és vállalati hitelfelvevők. A másikon pedig a bankok és az exportőrök...
...
Minenesetre hosszú távú kilátásaimat illetően (a futamidő átlagában kiegyenlítődnek a terhek...) lehet, hogy korrekcióra lesz szükség.
...
Semmit úgy nem rühellnék, mint konvertálni a tőkét és előlről kezdeni egy anuitást. Vagy kamatot fizetni a gyűjtőszámlán felhalmozódott virtuális árfolyamveszteségekért.
Monnyuk nekem viszonylag marginális probléma a devizahitel - de ez családi specialitásunk, a zártkerti telekingatlan (Buckalakólét) örömeivel függ össze.
Aztán mégis, a fülemen is adósságok lógnak.
...
Na ennyit erről.

Indigókék történet

(avagy a prérifarkas álma)

Elöljáróban, ezen a helyen is, szeretnék köszönetet mondani Szomszédasszonynak a múltkori arborétumi kirándulás és a mai  remek este (meg a nyelvmegoldó muskotályos) miatt. Külön köszönet azért, mert olyan dolgokat is el tudtam mondani, amiket soha nem gondoltam volna, hogy valaha, embernek el tudok mondani... ez nagy dolog, valami olyasmi, ami nagyon jól jelzi azt a bizonyos, valós fejlődést... :D gratulálok, csak így tovább!  Nagyon szurkolok Neked!!!

A mai történet a családi legendárium része, valami olyasmi, ami a ma este elmeséltek közül a legelmondhatóbb. (Ebből sejtésetek lehet arról, hogy a többi csak ennél meredekebb sztori. Ez... szinte lájtos, mint a kólaital.)

Úgy hat éve történhetett... Borzasztópusztán épp jólét volt és fellendülés. Hírből sem ismertük még a "válság" szót. Nemrég vásároltuk meg az abádszalóki telket, és nyár lévén, családilag nekiindultunk felderíteni a helyet.

Juci néném frissen és fiatalosan vágott neki az útnak (ilyenkor a Vectrát, lévén erősen lestrapált, parkolópályán hagytuk). Két zsengébb szülöttem vidáman vágott neki az útnak. Ugyanez nem volt elmondható Zsoltiról, aki akkoriban már betöltötte a 16. esztendejét, és kezdett teljesen paranormálisan viselkedni.

...

Tudnotok kell, hogy a mai napig egy olyan szobában alszom, ahol az ablakpárkányra és az ajtó mellé fekete, lángcsóvaszerű ábrák vannak festve. A múltkorokban itt járt a lányom egyik barátja, és közölte, hogy ezek a fekete mágia rontás ellen védő jelképei. ...Zsolti fiam festette őket. Az ő szobája volt... egy történelem előtti korban, egy másik galaxisban...

...

Tehát 16 éves korára vad, kezelhetetlen, kíméletlenül jó fejű és teljesen öntörvényű lázadó lett belőle. Félve osontam be a szobájába az étellel, és csak a legfuvolázóbb hangomon beszéltem vele... általában.

Néha azonban - pont a sok ki nem mondott gondolattól - nálam is elszakadt a cérna.

Ha azt mondom, hogy a szobájában életre keltek olyankor a tárgyak, nem járok messze az igazságtól...

...

Tehát Zsolti utálta a napos és vidám helyeket, és mi bekényszerítettük őt ebbe a családi kirándulásba (is). Szegény.

Nyakig feketében ült a 40 fokban az autóban, és később a tóparton is... ám a kettő között történt valami.

...

Út közben kissé megfeletkeztünk a negatív erőtérről, melyet maga körül gerjesztett, zenét hallgattunk, beszélgettünk, a "kicsik" (így hívta Banduckát és Mankát) enni, inni kértek... telt az idő és mi közeledtünk célunkhoz. 

...

Abádszalók előtt van (volt?) egy meglehetősen rossz állapotban lévő útszakasz. Igazi Alföld az a környék: amerre a szem ellát, legfeljebb egy-egy fasor szakítja meg a pusztaság végtelenül magányos látványát. A ritkán járt úton gyakran láthatók érdekes, ritka madarak, néha őzek is, a gabonatáblák messze ringó sárgáját csak a pipacsok pirossága színesíti... az egész hangulata hasonlatos a versbéli "ég a napmelegtől a kopár szik sarja..." állapothoz.

Erre felé jártunk, mikor Zsolti fiam egyszer csak megszólalt az órák óta tartó hallgatás után, mély, rekedtes hangon, mint aki álomból ébred:

- Arra ott... abban az irányban... 16 kilométerre... van egy ház. Annál a háznál szoktak éjjelente harcolni a vámpírok és a prérifarkasok.

No, ettől a mondattól egyből sápadtabb lett a fényes búzamező, és a pipacsok is fakóbbnak látszottak.

A "kicsik" riadtan hallgattak el, és még nekem is kellett kis idő, míg összeszedtem magam annyira, hogy azt mondhassam:

- Ugyan már, fiam!

Aztán persze egészen Abádszalókig magyaráztam, hogy álmodott... de volt abban az egy mondatban valami... valami zsigerig nyugtalanító. Emiatt aztán nem is csengett hitelesen a magyarázkodás... még saját magam előtt sem.

...

Megérkezésünk után letáboroztunk a telken, aztán jött a szokásos nyári program: strand, lángos, fagyi... Zsolti nem jött velünk, törökülésben kiült a sátor elé, a tűző napra a fekete gúnyájában, meditálni. Rossz volt nézni (ezt a szokását végig megtartotta, amíg velünk élt).

Estére felmentünk hozzá, mérgesek voltunk, hogy miért csinálja, hogy étlen-szomjan itt ül egész nap... válasz erre sem volt, így hát vacsora után lefeküdtünk. Felnőttek, gyerekek külön sátorban.

...

Reggel megkérdeztünk mindenkit, hogy aludt. A "kicsik" válasza az volt, hogy jól. Zsolti pedig közölte, hogy ő nem aludt.

- Hát mit csináltál?

- Elmentem megnézni a házat, amiről tegnap beszéltem.

- És? Volt harc?

- Nem. Jött ugyan néhány vámpír, de mi is többen voltunk. Egy ideig köröztek, aztán elmentek.

- Álmodtad, fiam...

...

Lent a strandon egész nap ez volt a téma. Tényleg van-e ház, tényleg ott járt-e az éjjel... Zsolti reggel nem látszott fáradtnak. 

...

Már alkonyodott, mikorra a kíváncsiság legyőzte a pánikot és a lustaságot. Felkerekedtünk, felmentünk Zsoltiért (aki egész nap, étlen-szomjan képes volt a sátor előtt ülni a tűző napon lótuszülésben... ezt a szomszédok is tanúsították...), és nekiindultunk Juci nénémmel élete egyik legfurcsább kirándulására.

...

Zsolti navigált... és pontosan 16 kilométer után a jelzett irányban, a búzatáblák kellős közepén, megláttunk egy romos bekötő utat. Az út mintegy 50 méter hosszú lehetett... és a végén állt egy romos, régi parasztház. Amolyan csűrféle.

...

Alkonyodott. A bekötőutat szegélyező fák törzseinek sötétsége hirtelen éles kontrasztot vetett a lenyugvó nap által bearanyozott búzatáblák sárgájával, s ha ez még nem lett volna elegendő, a fák koronájában nagy testű gázlómadarak pihentek, melyek érkezésünkre hangos méltatlankodással suhantak arrébb.

...

Félelmetesen fenséges látvány volt a hely a maga néma és vádló lepusztultságában.

Egy pár percig szólni sem tudtunk.

...

Nagy Fal azonban elhatározta, hogy a végére jár a dolognak.

...

- No, akkor nézzük meg beljebb is!

András fiam azonban, akit a látvány és a suhogó madárszárnyak már eddig is teljesen kikészítettek, földbe gyökerezett lábbal állt, és ordítani kezdett:

- Nem! Nem megyek!!!! Neeeeem!!!!

...

Az apja begorombult és felkapta.

Mi, többiek utánuk.

...

A ház előtt láttunk egy ledőlt villanyoszlopot. Az oszlopon egy trafót - nyilván nem volt benne áram, a vezetékek leszakadva lógtak - meglehetősen balsejtelmű látvány volt a romos, gaz felverte udvaron, a málló vakolatú ház előtt.

A bejárat a ház oldalán volt: a lakat leverve róla, az alacsony ajtó könnyen nyitható volt. Csak egészen apró ablakszemek voltak a ház két hosszanti oldalán - épp, csak annyi világosságot engedtek be, hogy még láthatóak legyenek a tárgyak a házban.

Nagy, döngölt padlós helyiségbe érkeztünk. Kongott az ürességtől, és szomorkás, de békés légkört árasztott. Semmiképp sem volt annyira negatív, mint kint, az udvaron.

- Na látod, fiam! Nincs itt semmi!

Zsolti lesújtóan nézett. Nem méltatott válaszra.

...

A villanyoszlop mellett elhaladva azért megint volt valami rossz érzésem... de Banducka megkönnyebbülésére már kifelé haladtunk.

Kint a "műút" mellett, az autónál, egy pillanatra megálltunk és visszanéztünk.

Ekkor állt meg a mikrobusz mellettünk.

A benne ülők hazafelé tartottak a földekről, és a vezető rendkívül készségesen érdeklődött, hogy mit szeretnénk ott.

Rövidesen kiderült, hogy az ingatlan az ő tulajdona, valaha magtár volt, de már nem használják.

Elmondtam, hogy erre jártunk, feltűnt a romos ház és elhatároztuk, hogy megnézzük. (Azt mégsem mondhattam, hogy vérfarkasjelölt fiam messziről kiszagolta.)

- Történt itt egy szerencsétlen eset... azóta nem járunk errefelé. Egy helybéli cigány felmászott a villanyoszlopra, el akarta lopni a trafót, vagy a vezetékeket... de megsütötte az áram.

...

Az autóba nagyon ambivalens érzésekkel ültünk be. Éreztem Zsolti fiam ki nem mondott diadalát (Ugye megmondtam! Nem akartatok hinni nekem, pedig itt van, tessék!), elméláztam a saját negatív érzéseimen, amiket a hely (főleg a kidőlt villanyoszlop) okozott, Bandika ordításán a "Nem! Nem megyek oda!!"- kiabáláson...

...

Aztán, mire mindezt végig gondoltam, előkerült valahonnan a bal agyféltekém. Elvigyorodtam, és valami hasonló hagyta el a számat:

- Azért kár ezért a festői kis házért. Ha lenne pénzem, megvenném, felújítanám. Csinálnék itt egy vendéglőt, az lenne a neve: "Fogadó a sült cigányhoz".

...

Akkor Zsolti fiamtól olyan nézést kaptam... ha azzal ölni lehetne, én már nem élnék.

...

Igaza volt.

...

De a fogadó a pusztában... nem is olyan rossz ötlet ;-)

(hallgass el, te bal...)

Ehhez a bejegyzéshez, bár nem indigó, de kéket hoztam... és narancssárgát. Emlékéül annak a napnak, családom kék és narancssárga tagjainak szeretettel, és emlékéül az embernek is..., akinek már semmi se fájhat. :(

Republic: Kék és narancssárga

A pohár

„Egy pszichológus körbesétált a teremben miközben stresszkezelést tanított. Amikor felemelt egy pohár vizet, mindenki arra számított, hogy a „félig üres vagy félig tele” kérdést teszi majd fel. Ehelyett azt kérdezte, hogy milyen nehéz a pohár.

Majd így folytatta: „A tényleges súly nem számít. Attól függ, hogy mennyi ideig tartom a poharat a kezemben. Ha csak egy percig, akkor nincs semmi baj. Ha egy óráig, akkor fáj tőle a karom. Ha egy napig, akkor a karom elzsibbad és lebénul. A pohár súlya nem változik meg, de minél tovább tartom a kezemben a poharat, az annál nehezebb lesz.

A stressz és az aggodalom ugyanolyan, mint a pohár víz. Ha csak rövid ideig gondolsz rájuk, nem történik semmi. Ha egy kicsit hosszabb ideig gondolsz rájuk, elkezdenek fájni. És ha egész nap rájuk gondolsz, bénultnak érzed magad - semmit sem tudsz rendesen megcsinálni.

Fontos tehát, hogy megválj a stressztől. A nap folyamán vesd le válladról a terheket, amilyen hamar csak lehet! Ne hordozd azokat még éjszaka is! Tedd le a poharat!”

(FB-ről loptam..)

A múlt héten Morgó leoltott: Miért hiszed azt, hogy csak neked vannak problémáid? Semmivel nincs több és nagyobb problémád, mint másoknak!
Igaza volt.
A gond nem a pohár súlyával van. 
Legfeljebb azzal, hogy évek óta nem tettem le.
Egyetlen percre sem.
...
Szerintem hozzám nőtt.

Kedves Naplóm,

mostanában kissé mostohábban bánok Veled. Már hetek teltek el, és sehol egyetlen mélyenszántó bejegyzés - leszámítva esti fecsegésemet nőkről, férfiakól, kommunikációról - de igazából az ott közöltek is csupán, mint a visszhang, gyűrűztek át a lelkemen.
Pedig az élet nem áll meg - legfeljebb a hangsúlyok tolódnak el egyik feladatról a másik irányába.
Mostanában nagy erőpróbára készülök - igazából hónapok óta gyúrok rá, és - bár közeleg az ideje - de még most sem vagyok bizonyos benne, hogy sikerülni fog. Több tényező szerencsés összhatása szükséges hozzá, valamint további, nyomorúságban tengetett hónapok.
A nagy dolog, amire készülök, nem más, mint megszabadulni egyszer és mindenkorra kedvencEmtől.
Gyönyörű szép ajándék lenne szerencsétlen, lestrapált Juci nénémnek - kilencedik születésnapjára tehermentes lehetne. (Kilenc. Nem három, mint nyugaton, nem öt, mint a válság előtti tervek szerint - KILENC.)
És még most sem bizonyos, hogy sikerül.
Nem bizonyos, mert nem szívbajos társaság, akikkel szemben állok (hogy úgy mondjam, undorító, mocskos banda - ez itt a reklám helye), és nekem eléggé korlátozottak már a lehetőségeim, hogy ezt a nagyfokú mohóságot kielégítsem.
Mindenesetre azzal az erőfeszítéssel, amit ez a mutatvány igényel tőlem, a hátra lévő egyéb, kisebb tartozásaimat jószerével letudhatnám.
De mindegy, már elhatároztam a dolgot hónapokkal ezelőtt, és most, hogy közeledik a kitűzött idő, naponta kétszer-háromszor is átszalad az agyamon a matematika: ezt innen oda, azt onnan ide, itt még szorítunk, onnan elveszünk, azt meg átütemezzük... és akkor talán, de akkor a következő hónappal mi lesz... jajj.
De, ha ezen túl leszek, akkor már tényleg túl leszek a kétharmadán. Mármint a kisebb tételek második harmadán... igen, lesz még egy ehhez hasonló kör, csak előbb újra össze kell szedni kicsit magamat.
Illetve: azokat talán jobban el lehet már osztani a téridőben.
Nem tudom.
Most erre a tételre kell koncentrálnom, mert sok múlik rajta.
Főleg az önértékelésem.
...
Így aztán a kerttel sem nagyon foglalkoztam még - talán nem csoda, tekintettel az elmúlt napok időjárási viszontagságaira és remek fizikai állapotomra.
Tulajdonképp, a tavalyival ellentétben, nincs is olyan nagy indíttatásom rá, hogy csodát tegyek kint.
Természetesen a fáimat meg fogom metszeni, és almafa nem marad permetszer nélkül - de nagyjából itt be is fejezem az idei kertészkedést.
Ennek több oka is van.
Az egyik, hogy mostanában kisebb lángon lobog bennem az életerő - jó, már nem szédülök állva, mint mikor a doktornő rám ijesztett, de még mindig nem nyertem vissza a fizikai erőmet teljesen (jó eséllyel addigra nyár lesz, és örülhetek, ha ennyivel megúsztam a dolgot).
A másik, hogy hátha jövőre már bővülni fognak a forrásaim a környezetem rendbe tételéhez.
A harmadik a kutya jelenléte, aki - bár nagyon aranyos - de teljesen összeegyeztethetetlen a kertészkedés fogalmával. Nekem meg nincs kedvem fölöslegesen bosszankodni.
...
Van az életerő csökkenésének pozitív oldala is.
Ma már nem vágyom különösebben semmire.
...
És ez jó. Békés állapot.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)

Március 15.

Van abban valami... szinte pikánsnak nevezhető, sajátosan magyaros, fanyar és savanykás dolog, hogy pont a mai napon, pont hajdani elnyomóink segítenek országunknak megbírkózni a 10 centis hóesés és a szél miatt minálunk eluralkodó elemi káosszal...
Mit szólna vajh Petőfi, ha ezt látná?
...
Semmi bajom a sógorokkal. Sőt. Ők legalább értenek hozzá, velünk ellentétben. A népnemzeti önérzet hevében azért az első reakció a felajánlott segítség elutasítása volt.
...
Nem akartam elhinni némely képsort, mellyel ma szembesültem. TEK-es harckocsik, 24 órán keresztül az autójukban rostokoló emberek... mintha Alaszkában lenénk... azaz dehogy is, ott ilyesmi nincsen. Ehhez Magyarországon kell egy átmeneti lehűlés, széllel és hóeséssel.
...
Tulajdonképpen vicces lenne a dolog, ha nem lenne szánalmas.
...
Azért felmerül a kérdés: ma ki ellen szólítaná talpra Petőfi a magyarokat?
...van egy sejtésem.

Wonderful life

Black: Wonderful life

Here I go out to see again
The sunshine fills my hair
And dreams hang in the air

Gulls in the sky and in my blue eyes
You know it feels unfair
There's magic everywhere

Look at me standing
Here on my own again
Up straight in the sunshine

No need to run and hide
It's a wonderful, wonderful life
No need to laugh and cry
It's a wonderful, wonderful life

Sun's in your eyes
The heat is in your hair
They seem to hate you
Because you're there

And I need a friend
Oh, I need a friend
To make me happy
Not stand here on my own

Look at me standing
Here on my own again
Up straight in the sunshine

No need to run and hide
It's a wonderful, wonderful life
No need to laugh and cry
It's a wonderful, wonderful life

I need a friend
Oh, I need friend
To make me happy
Not so alone

Look at me here
Here on my own again
Up straight in the sunshine

No need to run and hide
It's a wonderful, wonderful life
No need to laugh and cry
It's a wonderful, wonderful life

No need to run and hide
It's a wonderful, wonderful life
No need to run and hide
It's a wonderful, wonderful life

Black: Wonderful life

Épp ma gondolkoztam el azon, hogy egyre kevesebb dolog van ezen a szép, teremtett világon, amire valójában még vágyakozni tudok. Lassan bölcs ember lesz belőlem.

Furcsa.