Régen nem írtam... furcsa. Szándékosan kerültem ezt a helyet (is, mint minden olyat, ahol összetalálkozhatunk...) Eleinte kis bosszúságot éreztem, kényszeres írhatnékom volt, - de mivel tudtam, hogy ki lenne az első olvasóm, inkább letettem róla. Most meg alig találom a szavakat.
A piszkozatbéli csatározásokat is gyorsan feladtam - hisz ki-ki azt ért meg, amit érteni szeretne az ilyesmiből (is).
Tulajdonképp nem akartam elmenni.
A Zistennek se.
De valamiért mégis el kellett mennem.
Útközben, mintha lökdöstek volna: hol előre (Tisztáznotok kell. Nem kell azért haraggal elválni. Meg lehet beszélni békésen. Barátilag ellesztek, drukkoltok Viktornak, és kész. Amúgy is, micsoda idétlen dolog hogy napok óta csak hallgatsz, mint a csuka...), hol hátra (Minek mész oda. Tudod, milyen. Sose szeretett igazán. Most épp egyedül van és unatkozik. Miért vállalkozol ismét a szórakoztatására? Mi vagy te? Kutyámmajom?)
...amikor kinyitottad az ajtót, és rám néztél, tudtam, hogy vége a vitáknak... :))
Most jó. Béke van bennem és boldogság.
Örülni kell ennek az érzésnek.
Weisz Viktor: Valaki mondja meg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.