...azért nem könnyű nektek. Nem elég, hogy a facét teleraktam velük, de még itt is ezeket kell néznetek. Legmélyebb bánatotokra el kell hogy mondjam: tetszenek ezek a képek. ...ha nem is mind, de van itt kettő-három, amelyek születésekor ismét éreztem azt a könnyű izgalmat, rebbenő boldogságot, ami az igazán jó képek készítésekor kap el... Alkotás öröme? Olyasmi. Hogy ez most itt van, ezt csak én látom, és ezt látom benne. Lefotózom, és akkor más is láthatja, mit láttam... azok az emberek is észrevehetik, akik esetleg elmennének mellette...
Nagyon tudatosan próbálom úgy beosztani a napjaimat, hogy minden napra jusson valami kis öröm. Mert most, hogy itt a tél, hideggel súlyosbítva a pénztelenséget, igen könnyen elkaphat a depresszió. De én ezt nem akarom, ezért minden nap teszek ellene. (Tessék. Elismertem. Hajlamos vagyok rá. ...bár bogyót sose szedtem, szerintem nem is fogok, sőt, még a Garrone-projektet is elnapoltam bizonytalan időre. Egyébként meg: aki ilyen nehéz élethelyzetet, ilyen ügyesen meg tud oldani, vagy jobban, annak bármikor. Személyesen. Értitek.)
...a deszkapallós hasonlaton viszont napok óta gondolkodom. Mely szerint: a pallón csak nyitott szemmel, koncentrálva lehet eredményesen áthaladni... vagy ilyesmi (pontosan már nem is tudom, de ez a lényeg). Az első reakcióm az volt a dologra, hogy ez egyszerűen nem igaz.
A deszkapallón való áthaladásra van egy másik, remek taktika. Úgy kezded, hogy jól becsukod a szemed, nehogy megzavarjon a palló két oldalán ásítozó mélység. ...nem, egyáltalán nem akarod az érzékszerveiddel és a logikáddal megoldani a feladatot. Szó sincs róla.
Egy ideig csak állsz, mélyeket lélegzel, befelé koncentrálsz. Egyszer csak elkezded érezni, hogy mit kell tenned.
...és akkor lassan, lassan, a lábadat nem emelve, hanem csúsztatva, centiről-centire araszolsz előre. Érzed a homlokodban a vér lüktetését, érzed a mélység hívását a két oldalon. Érzed a talpad alatt a palló biztonságot adó rostjait... talán még a fa illatát is érzed, melyen járnod kell, azt a halvány fenyőillatot. Ezekbe a leheletfinom érzékelésekbe kapaszkodsz, és lassan, óvatosan tapogatva haladsz... néha bizonytalanul megállsz, és csak akkor indulsz újra neki, ha elég bátorságot gyűjtöttél a következő centik megtételéhez.
De a pallón máshogy is át lehet menni.
Van, aki csak leszegi a fejét és átrohan. Ő már rég a túlparton van, mire a palló elmozdulna. (Szerencsés ember).
Olyan is van, aki egyszerűen nekiáll, és kiszélesíti a pallót. Kocsiutat, de minimum járdát készít belőle. ...ők az igazi Mesterek.
...és persze vannak, akik a célra koncentrálva, a józan eszük szerint egyszerűen csak nekiindulnak, ...és átmenek.
De egy biztos: bármelyik taktikát választja is valaki a pallón való áthaladáshoz, a dolog mindig kétesélyes marad.
...elég egyetlen rossz lépés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kedves Látogatóm! Köszönöm, hogy elolvastad írásaimat. Véleményedet az olvasottakról köszönettel fogadom.